Vers, próza / Tűnődő (Versek)

Cseh Katalin
Tűnődő (Versek)


– apám emlékére –


Feketéskészlet az asztalon,
Üres csészék, a délutáni
Napfény öblösödik
Bennük hallgatagon.
Szentírás, mellette szemüveg:
Nagyító s kicsit odébb
Egy táskarádió.
Most mindez gazdátlan,
Elhagyatott, árva,
A csönd kopott kalapba zárva.
Kalapnyi csönd a fogason,
Fekete nagykabát, bot,
Azaz sétapálca.
Értelmüket vesztett tárgyak:
Érzelmeinkben fészkelődnek,
Kajtatnak, motoszkálnak,
Míg végre helyet találnak.
– a nélküliség folyamat
vagy talán állapot?
Uram, várjuk a válaszod –
A hömpölygő sivárság
Elönti lassan mindenem,
Átüt a hiány, mint csokifolt
Fehérlő, fiktív ingemen.
Szeretném látni az arcát,
Szemeit, s bennük az
Eredendő szomorúságot,
S e szomorúságban
Parancsoló világot,
Hallani hangját,
Vagy elvágyódás mögötti
Alig-sóhajtását.
Már csak a nosztalgia
Hozza őt elő,
Valahonnan mélyről,
Az illúziók bezárult köréből.
Ajtó csapódik, nyüszít a kilincs,
Rivaldafényben, porondon a nincs.
Apám hajából itt maradt egy tincs,
Kegyelettel őrzöm, majd fiókéjbe rejtem,
Borzongtat a tudat, hogy profi felnőtt lettem.







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Cseh Katalin


A szerzőtől még

   Tényvers
   Hold és csönd
   Nocturno
   Tárgy(ak) és csönd
   Csönd és képzelet


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.