vers, próza / Tisztogatás

Bíró Tímea
Tisztogatás[2017. április]



és ahogy közeledett
úgy lettünk egyre kevesebbek

kifogytunk a szoknyákból
kezünk baltanyelet markolt
visszafojtott akarat kaparta a torkot
a bordaközökben görcsös fájdalom

rokkant szél kavarta fel a port
hazugság volt minden napsugár

lábainkban pórázra kötött kutyák
szívünk helyén megbokrosodott lovak
apámban lerészegedett szülői öntudat
a szántóföld összerezzent a talpai alatt

a hangszálaimban nyöszörgés öltözködött
magára aggatott kabátot kalapot
anyám magához szorított mellekkel
várta az összeütközést a domboldalon

apám szélesre kitátott szájából
lavinaként tódultak az elfertőződött szavak
ütni készült de a végtagjai
szaggatottan kalimpáltak
sodródtunk a délutáni pusztításban
magasba szökő hangok és ujjak
feltornyosult birodalmában
anyám belevágta a baltát apám combjába

mint aki lyukas csónakba ül hogy
átszelje a cápákkal teli tengert

néztük hogy a rendőrség a kocsiba ülteti
és elviszi a nyílt sebből vérző embert

mindig azt mondták akkor jönnek ki
ha vér fog folyni
pedig anyám már vérszegény volt
de erre nem figyelt senki

anyám lemosta apám vérét a baltáról
mi pedig feltöröltük a ház előtti betont





Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Bíró Tímea


A szerzőtől még

   Rekonstrukció
   Az éjszaka vasfoga
   Nem én voltam


Támogatóink

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.