Vers, próza / Tizenöt lélegzetvétel (Versek)

Benő Attila
Tizenöt lélegzetvétel (Versek)




(évszakváltás)


Mondd fura egyensúlynak:
száraz tél után
kimért hópelyhek hullnak.



(mielőtt)


Idegek fölhangolva,
húrok feszülve,
mintha fény is hang volna.



(kútba néző)


Kutad belső falán
évgyűrűk kérge,
gyűlő bizonyság, talány.



(lépték)


Az ösvény ott ér véget,
ahol te megállsz,
s befon úttalan léted.



(éjfél)


Szemed nappalok őrzik.
Az éj látszatra
vagy valóra vetkőzik.



(láthatár)


Sorsod súlya nehezül,
törékeny távlat
ismét szemedre feszül.



(megérkezés)


Lám, könnyed szellők járnak
újra át rajtad.
Fogason csüng az árnyad.



(ami nem törhet el)


Szánod eltört poharad.
Szilánkjaiban
egészként villog a nap.



(visszatérés)


Várótermek padjait
benőtte a fű.
Leakasztva szárnyaid.



(végső határ)


Eltűnnek füvek, lombok,
kihullnak majd ott
zsebedből a lim-lomok.



(végül)


Véred nem hull a hóra,
eszmék nélkül állsz,
lepörgött homokóra.



(ünneprontó)


A zászlót felcsavarta
a szél. Múmia
lenvászonba takarva.



(baleset)


Eldőlt az állólámpa
az ágyad mellett:
lépsz fénytelen magányba.



(mesterséges fény)


Hova lettek gyertyáid?
Asztalod fölött
hideg neon világít.



(ősz)


ne takarj be ha fázom.
magammá lenni
hagyj hiányodban áznom.






Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Benő Attila


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.