Vers, próza / Tomi

Bogdán László
Tomi



A nagy római költő néhány héttel halála előtt
egy korsó számoszi bort kap ajándékba



Az első kupa után, szangvinikusan. Levél egy görög költőhöz


Mióta levesbe főzettem koszorúmról a babérleveleket,
És facipőm tétován kopogja az Ister jegén a halál dallamát,
Megértőbb vagyok veletek is, gőgös barátaim. Igaz, hogy a nagy
Vergilius megírta a római époszt, az is tény, hogy sokat
Tanultunk tőletek, én és felejthetetlen társaim, a dúlt Sextus,
A magányos Tibullus, az isteni Catullus, a rátarti Calvus,
A ravasz Horatius sem hihettük el soha, hogy a római költészet
Az éteri görög líra puszta utánzata lenne, elfuserált máslás!…
Dúlt idegeim húrjába csapott az önkény, s miközben
Mélyen átérezve térképen nem is található szigetek
Babérligeteiben szorongó elődeid kínjait – a látóhatárt lesem,
Úgy, ahogyan ők is. Jő-e a gálya? S közben rádöbbenek, hogy
Mégiscsak hiányzott belőlünk valami. A sors megsejtése például?
Mindent – győztesek könnyelmű utódai – túlságosan könnyedén
vettünk!…



A második kupa után, irigyen. Levél Horatiusnak (balcsillagzat alatt)


… Neked könnyű volt!… Apád, a felszabadított rabszolga
Sanyarú életéhez képest a Te életed jól alakult, hamar
Szárnyára vette neved a siker! Időnként bejöttél Rómába,
Ravasz paraszt. Hódoltál a császárnak. Gladiátorviadalokra,
teátrumba,
Estélyekre, strandra, tőzsdére jártál. Félrehajtott
Fejjel figyelve, mintha tényleg süket lettél volna,
Tagoltan mondogattad verseidet, amikor társaságban tisztelőid
Fölkértek rá, s a fél város hívednek számított…
Emlékszem, a Hosszú élet titkában ki is mondottad:
„Hogy van, Maecenas, hogy az ember meg nem elégszik sorsával,
Mit a véletlen juttat neki, vagy mit önszántából vállal,
S mind dicséri a másét?” Megkísérled a választ is,
Igazságodból persze sokat levon a tény, hogy Te, a kegyenc
Soha nem éltél száműzetésben, barbár vidéken. Irigyellek!…



A harmadik kupa után, melankolikusan. Levél egy római
fuvoláslányhoz


Nem tudom, emlékszel-e rám, Claudia? Naso vagyok,
Az elátkozott költő. Gyönyörűen fuvoláztál, amikor találkoztunk.
Húsz éve? Tegnap? Vékony, fekete lány. Melleid szokatlanul teltnek
Tűntek, a tunikán átderengve. De a legizgatóbb mégis a fuvola volt,
Duzzadt ajkaid között. Már akkor is virtuózan fújhattad a bíborfuvolát.
Átváltoztatva hódolóidat téged meghágni akaró csődörökké,
Űzekedő kan kutyákká. Tetszett az is, ahogyan játszottál.
Meghívtalak házamba. Néhány óra múlva, boroskupámmal kezemben
Gyönyörködhettem játékodban. Kérésemre lehullott a tunika is,
Minek, ha egyszer felesleges? És pici szádban izgatóan illegett a fuvola.
Elvarázsoltál, Claudia. Húsz éve? Tegnap? Emlékszel még rám?
Én, a száműzött, nem felejthetlek el soha! Fohászkodj értem, kérlek!
Rómában szeretnék meghalni és még egyszer hallani szeretném
Élveteg fuvolád bűvös szavát is. Segíts!…



A negyedik kupa után, élvetegen, üzenve egy rabszolgalányért,
az élet értelmén töpreng


… Én, Ovidius Naso, a száműzött próféta.
Ép eszem maradékán élősködve, Tomiban,
Üzenem néktek, Róma igyekvő polgárai,
Hetérák, szenátorok, veteránok, rabszolgák:
Az élet értelmetlen, úgyszólván semmi célja!
Hacsak az átváltozás nem az, a szerelemben?
A párzás rángógörcse? Érintkezés a gőzben
Úszó termálfürdőkben? Képzelgés? Vágyakozás?
Amiként a macskák is nyávogva epekednek,
Hogy eggyé válhassanak, szúró, ezüst holdfényben,
És néhány pillanatra, kizuhanva magukból,
Élhessék újra át a szeretkezés kegyelmét.
Amit én írtam erről, otthon s kopár vidéken,
Barbárok közt: érvényes! Vissza nem vonhatom, mert…



Az utolsó kupa, már a lány távozása után, átélve sorsa minden
reménytelenségét


Gyertyám mind szomorúbban ég. A falról
Barbár árnyalakok rázzák íjaik.
Utolsót libben a hazug gyertya,
Ágyam körül setétben fulladozó
Kísértetek. Mancsukban megvillan
A tőr. Az elátkozott táj felett
Homályló Luna ezüstös fényében.
Nyögve vágom közéjük a vánkost, de nem
Gyújtok világot. Szoktatom beteg
Szívem a rettenethez. Lesbia
Rigóját látom. Tulának, kedvenc trák
Rabszolgalányomnak medvéje van.
Bús mackó, szopogatja Tula ujjait,
Akár Lesbiáét csípte a rigó.







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Bogdán László


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.