vers, próza / Trójáig billeg a hintaló

Keszthelyi György
Trójáig billeg a hintaló[2017. november]



Sorozathalál. Alig észlelhető
– annyira kevés – csak a megfontolt idő...
csak ecet a szomjra, csak só a sebre,
csak az agy telkének apró parcellája.

Cementbe öntött hosszú csont-
szilánk, mint folyó medrén lapuló repesz:
időtlensége kámfor, rozsdamarta akna;
– egy gyászjelentés típusadatai. –
Könyvelik, számlázzák – postás hozza házhoz,
ajánlott küldemény, aláírás, baksis...
nem villany-, gáz- – magas lázszámla ez –
figyeld az arcot: mennyire csalódott;
(mely égi szférákig érvényes az összeg?)
a tény hallgat, akár egy tükörkép:
a barlangnyílásból elgördült szikla
helyén kétezer éve nagy kupac gané –
se viharfelhők, se dörgés, se szikra –
nyílvessző hegye a halánték mögött –
híznak a barmok – a mennyország kié?
Ásító szoba. A Szellem kiköltözött.

A gravitáció omladozó háza
megunva szerepét égre lakoltat
egy ernyedő testet – felébredt – hallja mégis;
áramütés rángatja vissza a holtat,
mielőtt megnyílna a fehér alagút.
Majd újra az üledék, a bűzlő iszap...
suttogás, rémmese, konspiráció,
szétkúszó pletykák egy történelemről.

És újra meg újra a fájdalmas „miért?”
Csend. A Styx partján elesett légió
s egy görög isten. (Csodák már soha többé...)
Csak mesék, legendák – az álom hírnökei.
Elbilleg magától Trójáig – bármeddig
a szekérbe fogott sánta hintaló.





Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Keszthelyi György




Támogatóink

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.