Vers, próza / Vándorarcok

Keszthelyi György
Vándorarcok[2020. április]



Úgy válnak kacattá rendre az arcok,
mint szilánkká robbant sörösüvegek –
az üvegszentek persze nem kellenek
még akkor sem, ha a háttérben harcok
dúltak egykor a rég felszántott réten;
isteni kegy, hogy mégis megláthattam
széthullva bár, ezer repeszdarabban
az íriszt, amely nincs – azon a képen

tűnődöm... károg a fekete madár
bocsánat lehet – de ugyanúgy vád is –
vészbíró pihen a kemény farácson.

Időtlen ágak közt tövis a határ
vagy láz-erőd – emésztő hadibázis –
(várat magára szentté avatásom).













Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Keszthelyi György


A szerzőtől még

   A fekete macska
   Versper
   Ösztönön innen és túl


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.