Menjél csak, menjél, mosogass, ha tudsz,
ha így képzeled közös otthonod,
vasalj és főzz, hisz másra úgyse jó,
– bár ki tudja –, a furcsa szerelem.
De volt idő, hogy nem ez a remény,
nem ez a tánc és jaj, nem ez az élet.
Hát menj csak, menj,
nem hihetem el úgysem,
nem hihetem, és mégis küldelek,
nem irigylem a boldogságodat, hangoskodom,
de azért úgy vasalnék.