Vers, próza / Versek

Simonfy József
Versek

[Látó, 2011. november]




szálfákat


újból és újból visszatérek
magamat utazom be a világ
már nem embernek való


tutajnak szálfákat éveimet
összekötözöm életvonalammal
éles sziklapart örvények zátonyok


közt leáldozóban a nap
viharfelhők gyűlnek tömörülnek
ereszkedem a tomboló léthe vizén


egyre közelebb sorsom
könyörtelen kinyilatkoztatásához
eltört madárszárny lecsüng az éj



meg se született


kijárok a szamosra mint
a szajna partra
valamikor hajók
jöttek-mentek egészen
fel budára és pestre


meg se született
fiamra emlékezem


kedvem kormozott
üvegén át nézem
a naplementét hogy
nekem is legyen valakim
örökbe fogadom magam



meg se született
fiamra emlékezem


lakatlan ház vagyok
kóválygok a kiszáradt
kertben bedőlt kapuk
kerítések semmit sem érzek


meg se születet
fiamra emlékezem


nem értek a zenéhez
botfülem van nem értek
az élethez selejt minden
sejtem homoksivatag
pusztaságánál csak szívem
kopársága rémesebb


meg se született
fiamra emlékezem



meg ne tudják


hová hurcoltak az évek
bent vagyok a sűrűjében
merre menjek merre
út ösvény semerre


élninemtudásom unalom
parfümével befröcskölve
testem a hajnal kikezdte
hangyabolyt fölpiszkálom


magam órákig tart ébredésem
végeszakadatlan az elmúlás
kusza mozdulatait
gyakorlom nem az életét


kiürültem lelkem őgyeleg
templom egere testamentumom
elégetem hogy itt jártam
soha meg ne tudják



ég celofánján


ősz van a kertben
ősz van álmaimban
levelek bekötött szemmel
jaj nélkül hullanak


megöregedtem egyetlen
éjszaka ki ismer rám
éjszaka rongyával
tömték be a szám


hold mászkál az ég
celofánján idegesítően
mint egy bogár








Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Simonfy József


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.