Vers, próza / Versek

Lászlóffy Csaba
Versek  [2015. június]



VÉGKÉPP BEFELE. A TÉL IS

Midőn már nem a csupasz test,
hanem a test mögötti csupaszság
(ez már legalább akkora tét, mint egy
eltékozolt, vissza soha nem szerezhető könyv).

Ha ily mértékben felélted az időt
– gyanús is lenne újrakölteni magad –,
hiába keresed a gyermekkori hó-
szállingózás felfedező örömét.

Földhöz szegezett tekintet, a tél végképp befele
tárul – hány fantáziátlan (a világháló sminkelő
képességeiről mit sem tudó), ráncos, olvadozó
arcot rejt a roskadozó hóhalom?

2015. február




KONGÁSOK A CELLAFALON


A percmutató rekedt hangot adva kissé megdőlt
a kezében, és csúszni kezdett lefelé a lélek folyosóin.
Primitív emberevők már nincsenek, gondolta.
Ámde az emberevő idő miden másnál veszélyesebb.
Elborzadva feküdt a hátán arccal a mennyezet felé.
Téves eszméken töprengeni tárgytalan. Mintha csak
magának mondta volna most is, mint sérülés előtt.

Kiteheted a lelkedet, úgyis elér a mélység zavarával
manipuláló múlt gyalázata. Beléd költözött a félelem –
meggyávult nyelőcsöveden csak a másodpercköpetek.
Milyen fura, hogy ugyanannak az időnek az ege alatt
felharsan még a vidámság, és gyermekek születnek.

És várta, mikor robban fel a szív cellamagányában
az idő tömege.

2015. január 7.



A MEGKÉSETT MENTŐÖV

B. Sz.-nak

Ki, mi ez a rohanó? – ha saját múltját sem kéri
számon. Talán a világ. Kérdés (hülye kérdés,
mint amikor csak az ágyékszőrzet zokog):
mekkora hiátus tátong kettőtök között? Van-e
körvonala benned vagy kívül valahol, még ha
netán letisztult is valami. Legyen akár a semmi.
„Rázhatod a rongyot”, hogyha már idegen az ágy.
S álombeli ősöd (jó vicc) a felmelegített matrac alól
visszaszól.

2014. február



ÁRNYLOVASOK

„Vak ügetését hallani
Hajdani, eltévedt lovasnak” (Ady)

Ősz (örök Édent-sajgó téma), kilépsz a ködökből,
sárgul a kő, mint talpad alatt a málladozó lomb-
foszlány szétszakadozva – kibomló fénycsoda (préda!) –,
új örömökkel igéző, hajdan erős kötelék, a
bölcs természeti lét áldása: tökély (töredezve,
még nem zörgeti szél). Szűkölnek az ősviharok, s lám,
péppé zúzva az éjjeli borzalom barna penésze;
futva ölelni, ahol van esély rá, s nem fenyegetnek
(álomköd, s már öl is az őrjöngő agyú fegyver).
Ég, föld forr, a pokol ha tüzel, de őrzi a táj még,
s zúdul alá a szellemed áttetsző zuhatagban.
Rejthet-e még valakit ma a szörnyűségek elől bár
szurdok, szirt, szerelem? Jaj, hol van a hős a meséből –
lelketek, ím, rá! Sártaposó, dús portya, midőn a
hínársúlyú sörényre tapadt daliák seregeltek?
Már csak a díszszemlék nosztalgia-burka, dagálya
(fátyolos évszak): testüket föld öle rejti; a férfi-
romlást látni, keresni kevés a mi tétova arcunk
másán – őszt bebarangoló képzelet árnyai ők... s für-
kész az örök-lehetetlen esélye után Európa.

2014. szeptember




A PSZIHOANALÍZIS KOCKÁZATA

Rád nyílt az éj, s hűvös csapásán
elindulsz, mint fénycsepp vagy járvány,
hófelhők nyomában, vacogva.
Vénnek látod az időt, hogyha
magadat nem is – azt viszont már
tudod: tavaszod bent, a csontnál
sajog ropogva. Valós térben
kísértetjárás reggel, délben
képzeletedből kivetítve.
(Azért vagy még: legyen, ki higgye.)

Mi marad belőled? egy morzsa;
nem kell karambol – arcod torzra
„nemesül”, csonkul, rozsda, átok
kezdte ki, kusza látomások
törnek rád (kétely, tagadás) – sok
fantomárnyalakja a láznak.
A mozgásod is már csak látszat.

Térfogatodat hol keresd hát? –
Ácsolj egy (ócska trükk!) keresztfát.

2014. február 13.



ISTENT UTÁNZÓ LÁTLELET


A lélek törvénye. Az őserőé; az öröklődés
kiszámíthatatlan rejtélyei, mint kövek, források,
növényi, állati fóliánsok sűrű képlékeny lenyomatai –
egészséges ösztönök; a korlátlant megkísértő szellem,
a reinkarnálódás őrülete (a hithez kapott értelem lehet-e
másodrendű?); apokaliptikus kényszerképzetek(!) –
a skizofrén-töltetű test bizarr réme vagy csak
a fizikai fogyatékossággal bicegőé-bukdácsolóé,
a normalitás kincstári „skatulyáiba” – netán a
polgári agyállományban továbbélő skolasztikus
érvrendszer standardjaiba bele nem férő torzság.

Csukott szem, elcsukló fő és hang törvénye;
néha egy könnycseppé, szimfónia hallgatása közben.
Két képzelt hegycsúcs közt az örök szakadéké, mert
„Valami, aminél semmi nagyobb el nem gondolható.”*

Csupán a három lépés távolság. Csak az el-
vegyülés. Csak a nagy fogadkozások íj-
feszültségű idejének emlékezet-
kihagyása; csak a térszűkület.

S csak az esedékes undor.

Mielőtt meghalok, egy utolsó korrekció;
vagy csak a tiszta vízió.*

2014. január 30.



KÉZIRAT

„Nem az eszközöket felkínáló nyelv a hamis”

1
Polgári ábrázatával a halál. Elfoglalt hivatalnok; üres papírja újabb
ajánlat – eléd teszi. Rábólintasz, de nem írod alá.
Thomas Mann perjele jut eszedbe, aki szerette a lángot. Amit, ha
felszítanak, elemészt téged is.

Kopáran fogadod – de vajon józanul? – a nyomasztó terhet, ami által
már úrrá lettél az anyagon; de megkönnyebbülés sehol.

Az a bölcs, aki élni tud a gyöngéivel is, és oktalanul nem teszi tönkre
magát. (Hisz tudnivaló: nincsen kímélet.)
Elűzni magadtól a káros szenvedélyt, amely ráerőlteti képzeletedre a
hamis elgondolást. Mindazt, amitől a nyelvi lelemények is
kiszáradnak,
és nem marad semmi nemes.
A terjengős, ráadásul szenvelgő színjátékban történelmi tudat és
eleven
szívverés – minden elvész. Bízni a szellem rugalmasságában, bármilyen

mélyre nyomjon vagy messzire űzzön a sors.
A homály óráinak kétségei s az előrevetített kudarc megbénítanak.

2
Dús, termékeny esztendőkben is csak az ínség szűkölő ereje segített
legtöbbször. Mi más adhatta volna meg méltóságodat?
A bűn kezdetben kívülről rombolta a test törékeny műszerét (azóta át-
virrasztott évek árán holmi új, belső „időszámítás” rovásai jelzik, és
undorító ürege uralja maradék esélyedet. Mely nem több, mint
diszharmónia az ígéretek és az ítélkezés között.

3
Büszke lenni az érzések zűrzavarára – vagy épp a lelkiismeret-
hiányra?
(Ebben különbözünk mi egymástól.)
A szemfényvesztés szégyentelensége!
A közlés leküzdhetetlen késztetése, midőn az első pohár után nem
jön a
remeklés. Később is csak a fejfájás s a jövendő ellentmondásos képei.

A láztól forró halánték vagy elsápadás után a hirtelen visszaváltozás:
a hervadtság, azaz a csillogás visszfényének elbűvölő előnye.

Sehol a titkos egyetértés; csak a fájdalmas görcs az ostoba kifakadások
hallatán. Hol van a lélek mint a test kisugárzó ereje. Csupán az érzéki
csalódásokhoz idomított sztereotip viselkedési pózok – nem is normák!

Ez volna a vétkek és büntetés aránya? A megfontoltsághiány
kockázata,
a kicsinyesen szúró-fúró ördögi (emberi) intelmek ellenében (!)

4
(Nem ért rá kíméletesen bánni önmagával.
Az izgalmak ártalma átszakította a zsigerek zsiliprendszerét.
Ez az erkölcsi rizikó, mely felülírt minden lombikbölcsességet.)

A nyomorult embernél mindig akad nyomorultabb.
Vörhenyes képzelgések és kínok, át-átütnek a testiséget óvó
szobalevegőn. A tehetségben hinni hivatásos beosztású kontárok
könnyelmű divatgesztusai közepette!... Nagy fegyelem kell hozzá
és több ezer éves kiépített génmagány.

Önérzet szavai, szabadsággal incselkedő világbölcselet, ősképben
reinkarnálódó halhatatlanság-póz – mind csak ürügy.
A boldogtalanság béklyója az egyedüli hiteles jelképkísérlet
a teljességre nyíló és az örökre elzáró két káosz között.

Melledre rovott kárhozat; torkodat fojtogató seb. –
Mennyivel nagyobb lehetett a családját féltő Schiller csüggedése,
akinek elhalt a bal tüdeje, s a negyvenhat esztendőt már nem érte meg.

2014. április 26.



A MULANDÓSÁG TERE

Reggeli előtt többnyire lézengünk, mintha
lenne okunk reménykedni még (elég hozzá egy
csilingelő kiskanál vagy egy tányércsörrenés),
hogy a láthatatlan kobaltködből valaha is
kihalászható a test eredeti íze és a néhai
helyszínekhez társítható emléktörmelék.

2014


SZIGETMAGÁNY

Mire képzeletemben rátalálok,
már ott sem érzek mást, csak zsúfoltságot.


TAHITI-VÁLTOZATOK
UPA UPA


Ahogyan a Puemblo-indiánok évente egyszer
összegyűlnek, hogy felkeressék őseik lelkét:
nyüzsgő hajszálerek jajongnak koponyámban.
Trópusi tűz csap fel rosszkedvem hamuja alól;
melyik maláriából ocsúdó bakfis cipeli fel ma az
Örömök Házába teknősbékákkal megrakott kosarát?


MARAÉ. HIBISZKUSZLEVÉL-TŰZHELY

Őslakosok templomát körültáncoló lélek,
te istent utánzó! – meddig leszel
a kielégíthetetlen anyag rabszolgája?


G. PURGATÓRIUMA

A festéktubusban csak fehér. Dagad a bretagne-i hó.
Elveszett halandó, ha felpillantok a papírról, agyonver
az egyidejűség kényszerképzete. Megtévesztő a leigáz-
hatatlan törzsi szabadságábránd és haláligéző áhítat.
Nem viselek öltönyt, és nem érzek irtózatot.

2013. december


LOGIKUS KOCKÁZAT

Mint egy infantilis erő,
a pitypang gyökere mindent benő.

2014. szeptember


* Szent Ágoston
* Gaugin-parafrázis





Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Lászlóffy Csaba


A szerzőtől még

   Átörökített magány


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.