Vers, próza / Versek

Fellinger Károly
Versek[Látó, 2016. november]



AVARSZAGÚ KAVICSOK

A halál titokban kipróbál minden
koporsót, kivéve apámét, ahhoz
nincs elég vér a pucájában, pedig
enélkül a halott kísérteni fog
a szellemvilágban, bizony a saját
árnyékát követve jut el Istenig,
rászedve őt, hogy helyet cseréljenek
egy elhanyagolható pillanatra,
mialatt a halál előkészíti,
majd, önszorgalomból, a feltámadást,
amihez végképp nem lesz semmi köze,
mivelhogy a mások bűnével játszik,
eltörve azt, mint a virágcserepet,
benne a földdel és a virággal, a-
mit apám elfelejtett meglocsolni.


ELŐSZIVÁROG

Az apám temetéséről hiányzott
tizennégy unokatestvérem, vagyis
az unokatestvérek egyharmada,
milyen szánalmas vagyok, el kell hinnem,
hogy egy tőről fakadnak a számok, az
ujjaim elvergődnek a tenyérig,
az apám öltönyébe rakott fésű
fogai, mint a leendő sírhelyek
száma, a fakult régi családi kép
hátulján rajta még a fotó ára,
s a zsebében lapuló kerek ötven
euróval lefizetve az elmú-
lás, a vén gondnok, a tehetetlenség,
s hogy a tizennégy hiányzó unoka-
testvérem túl kell éljen hajnalban.


VÍZMOSÁS

Károly bácsi megrémülve rohant az
utca végén lakó rokonához, hogy
siessen hozzájuk, mivel egy szürke
eminenciásnak kinéző alak
el akarja rabolni, de ő ügyes
ember hírében áll, hát rázárta az
ajtót a betolakodóra, éjjel
három óra múlt, mikor sógorával
elfordították a zárban a kulcsot,
ahogy Károly bácsi felkapcsolta a
villanyt, szörnyethalt szegény feje, nem is
sejtette, hogy egyenesen a halált
zárta ki a nyomorult életéből.


DARABCSINÁLÓK

A látszat kabátzsebében tükör van,
az egész bemeszelve fehérre, de
a tükör hátuljára valaki rá-
karcolta apámat, amint a nővér
lekapcsolja a lélegeztetőjét,
amikor lázasan magamra öltöm
a kissé szakadt, már-már kinőtt, vén ka-
bátot, elhalad előttem az Isten,
meztelen felsőtestét megsebezte
egy túl kíváncsi, magamutogató,
útszéli, poros csipkebokor, elfog
a sírás, ráterítem Istenre a
látszat kabátját, lerágva a körmöm.


LEGYINTÉSSEL

Apám úgy szólt hozzám, mint a hűs szél a
meleg kéményhez, istenfélelmed na-
gyobb, mint istenhited, fiam, bármi is
lesz, a halál az megy tovább a maga
útján, csak az életnek gyökerezik
a földbe a lába, akár a hinta-
lónak, amit még neked vettem egykor,
a sötétség csukott szemmel tud csak át-
menni a kifeszített drótzsinegen,
s a magány mindig párosával veszi
a lépcsőfokokat, amelyek végül
a nyugodt tófelszín labirintusá-
ba vezetnek, ha a múlt alkonyodik.






Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Fellinger Károly


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.