vers, próza / Versek

Bíró József
Versek   [2017. január]



( 30 )

eztán akár biztonságossá mindazonáltal nem is könnyű
szempillantás alatt jelbeszéde lényegében porrá omlik
rozoga díszleteket venni ordas hiba
jóllehet személyes elfogultság okán
ugyanakkor persze ábránd
talán fikarcnyi
ha


( 31 )

sorban állás még mindig miközben már beteg
ugyanakkor nem világos mi lesz megoldható
illetve így most van magyarázat
mosollyal mégis viselve holtidő
mint ami nevezetesen
velejárója nyilván
ha


( 32 )

ilyen lendítéssel eldobható kavicsot mivel aki szereti
de összehasonlítva más szélsőséges lázadás feltűnően
akkoriban buzgón pont kissé túlzó
felesleges csakis vitatkoznia ezzel
többé nem hallja
úgy ahogy
ha


( 33 )

inkább évente átutazóban de aztán tovább nincs
néhány dolog miatt kíváncsi rövidesen muszáj
annyi minden vissza valamerre ráadásul
éjszakánként egyszobás lakásban bajos
mostanság nem innen
eléggé megvan
ha


( 34 )

ugyanakkor ott valahol visszhangtalan sötétség van ami
hajnaltájban átfagyva sosem lehet kőbevésett szabadság
vicces amikor újólag magára ismervén
többnyire elképed érdektelen mégis
ennyire hűséges emlék
mivel vízzé
ha


( 35 )

eztán korábbi által akkor készületlenül ne érje
jogfosztó módra pedig folytatódik is jelenleg
nos nem csupán mellőzik ráadásul
vonatkozó időszakra régi gyakorlat
irányító hivatalosság által
így peremre
ha



( 36 )

eleve nincs egyensúly romlása miatt igen komor
láthatóan sohasem kínál szikár önfeladási mintát
olykor inkább átalakítható világnak mondja
munkái összegzése semlegessé voltaképpen
egyesek tudni vélik
kérdés nélkül
ha





Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Bíró József


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.
Támogatóink

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.