Vers, próza / Versek

Boda Edit
Versek[2021. február]






Felvétel a séta végéről

A helyettem beszélő vízesés.
A visszhang ölében csobbanó idő.
Fényérmék csörömpölnek a kerámiaéjben.


Napfogyatkozás

Mi lehetne annál bensőségesebb,
mint a halálról beszélgetni olyasvalakivel,
akit bármely pillanatban elveszíthetünk.
Forgószél kútjába hulló napkorong.
Megérkezünk. Külön-külön.


Útleírás

Az esőfátyol ráncaiba tapadó csönd.
A nappal és az éjszaka sziklevelei között mocorgó élet.
A hazugság szakszerű töltényköpései.
Katapultáló szív.


Táj

Az éjszaka egymásba nyíló tavai
fokról fokra bennebb vezetnek.
A menny venyigéjén túlméretezett
csillaggerezdek.


Időcet

A kiszáradt medrű városokban,
a szirmoktól habzó
fák között lassan halad előre.
A falakban felforgatja a téglát.
Lakatlanok vagyunk.
Fűszál egy repedésben.


Csak hat percre a születéstől

A kiherélt órák
sóval felhintett barázdáiba
parazsat vet a déli nap,
rostélyos sisakjából
kifelé néz a tündöklő hús.
A csont makacsul tapad.


Fekszem, gólyaorr illatában

Madárhangok cserepeivel szaggatott idő.
Lélegzem, földhöz idomult felhődarab.
És elpárolog ez a befelé nyíló április,
míg tollúhídon átszalad egy hangya.


Interferencia

Mindjárt megjön a sivatag,
szügyig gázol a tavalyi fűben a gangon.
Besüt a hold a szobába,
magömlés fekete vásznon.
A lichthofban bóbiskoló madarak.

Szívdobogásukba szőve szívdobogásom.





Séta szülőhelyem körül

Gergely Tamás három rövidprózájára

A mezőn fű helyett szögesdrótok nőttek.
Égre lépni tilos, írta a vízen.
És ablakok mossák a befelé néző ürességet.


Tuareg

A felkavart homokdombok alatt
őskori vízinövények fodrozódnak éjjel.
Készül az útirány.
A tapintható süketségben
lebegő selyemhernyó.


Dalfesztáv

Földi sármányom megetettem.
Tőrökkel, rögmagokkal.
Égi sármányom elbocsátottam.
A magam pusztító felforgatásban
egy szelet kenyér, egy pohár víz sem vagyok.
A colstok idő kikandikál
az égi asztalos méretes farzsebéből.
Fütyörésszek még neki madaraim helyett?


Visszatérés

Nem én mentem a tájhoz,
a táj jött el újra hozzám,
csöndje sörénye bókoló körteág.
Az ösvényeket ember nem járja.
Ragadozók lábnyomába gyűlt
didergő gyümölcslevet lefetyel
a hold sovány kutyája.


Egy túlélő átkel az úttesten

Utánam jött-e? Elkerült.
Szétfolyt a benzin. Kitört az éjszaka.
Seholból nő a hóvirágharang.
A futár kocsija kanyarban áll.
A taxi sárga, hangtalan bogár.
Az utas ki volt vajon?
Megyünk tovább. Szívünkre kéz.
Az idővel alkudozhat-e
a földre koppanó dió?


Kép a visszapillantóban

Sörények harapdálják a közelgő telet.
Távolodó vadludak gágogása a ködben,
térdre ereszkedett házak lassuló szívverése.
Eltékozoltad gyermeked, apám.


Mintha sebhelyem ottfeledtem volna

A felhők medrükből kilépve hömpölyögnek,
de aranyat szitál mögöttük az est.
Ködpásztorok gubáján csimbókokban
lógnak a fekete rügyek.
Mi közöm ahhoz, hogy élek?
Sóska, éticsiga a társam. Bámul rajtam a nyúl.

Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Boda Edit


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.