Vers, próza / Versvázlatok

Simonfy József
Versvázlatok



[Látó, 2009. február]



miért ne lehetne
isten ahol ennyi minden
feneketlen szakadékba
zuhantam hajnalra
begyógyult sebként


mint az a csodálatos
földrész atlantisz
fölhozhatatlan mélységekbe
süllyedt bennem a szerelem


tojás alakú kő
több tonna
tűz rá a nap
hetekig lesem
hátha kikel valami


cipőm fűzőjénél
fogva fönnakadt
a júdásfán rücskös
nyelvét ölti rám


kifordított kabátom
lóg a fogason
mint a tegnapi
mint a mai napom


temetőkapunál
sötétséggel átitatott
átázott bogár cipeli
szakadt árnyékát


olyan pofát vágok
mint egy féreg mely
szörnyen unja az életét


miért nem tudok gyűlölni
ha már szeretni nem tudok
miért nem tudok szeretni
ha már gyűlölni nem tudok


leteszem visszafordulok
s már nem találom
hova tűnt rajtam kívül
senki sincs a házban


régebben ami nem tetszett
egy szövegben aláhúztam
ma már az egészet


hogy isten nincs
lucifer lenne az első
aki tiltakozna ellene


univerzális szomorúság
üvegen repedés ér ha
pattan halántékomon


gyermeknek lenni jó lenne
ifjúnak lenni jó lenne
férfinek lenni jó lenne
de szemem már inkább megpihenne
de fülem már inkább megpihenne
de szám már inkább megpihenne


százlábúnak fáj a
lába mind a száz
operáljuk hernyóvá


olyan vagyok mint
egy halottas ház
nyirkos homokjába
szépasszonyok lányok
napozni nem járnak


az éjszaka zongora
billentyűi csillagok


ördög és isten
fölváltva játszanak


arcomnak mélye
se tükre – alitásom
tűnőbe







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Simonfy József


A szerzőtől még

   mint egy hegedűt
   erdő
   mondd
   belülről


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.