Vers, próza / Vihar

Nagy Attila
Vihar

[Látó, 2010. április]




El fogják adni a lovat is.
Egy olasz veszi meg szaláminak.
Betuszkolják az utánfutóba,
A Maros mentén nyerít majd végig,
Toporzékol és fúj – és annyi.


Mert halott férje után képtelen
Gondját viselni – így az asszony.
S elviszik Vihart, a tizenhat éves
Csődört, az égbe szállott gazda
Szemefényét. Szaláminak.


Szabadsága gyönyörű nagy kert volt,
Pázsittal, roppanó, hűvös batullal;
Esti, belengő illatokkal,
S az istálló tiszta ablakán
Átsütő holddal, csillagokkal.


Elviszik Vihart is, a kutya után.
Szabadság csődje: a ragaszkodást
Euróra váltja a kényszer.
S visszhangozza végig a Maros mente:
Gyermekkor hal ki – s a magány biztonsága.







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Nagy Attila


A szerzőtől még

   Valami jászol
   Nekem és másnak
   Hunyó parázs
   Ady-plágium
   Nesz


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.