MUNKAFÜZET / Világítsd meg életedet!

Aczél Annamária
Világítsd meg életedet!



A strukturális filmelemzés filmmotívumokat vagy műfajokat szisztematikus megközelítésben figyel, a környezet szociális kontextusait, vagy a belső pszichológiai mélystruktúrát vizsgálja. A strukturalista film ezek alapján elemezhető, leírható, valamint, mivel részeket lehet vizsgálni, szétszedhető.



A dolgozatomban a film egy struktúráját vizsgálom. Azzal, ahogy egyes elemekre próbálok kitérni, egyúttal össze is rakom egy egésszé, mert az elemeknek csak akkor van értelmük, ha az egész struktúrában megtalálják a helyüket. Figyelmem a Taxidermia filmbeli fényforrásaira, valamint a láttatás egyes aspektusaira irányult.



A legelső „kép” tulajdonképpen egy hangfelvétel, amely a mesélő „pozíciójára” irányul, de mivel vizuálisan nem jelenik meg, a mesélés is csak egy fikció; nincs látható valósága. Ebbe, az először csak hangzó történetbe épül bele, illetve ebből a történetből fejlődik ki a történetsor.



A hangfelvétel után az események kronologikus sorrendben következnek, a gyertyával kísérletező Morozsgoványi világával kezdődően. A gyertya kis fénye mintegy ellenpontozza a korábban csak auditív, és éppen ezért fiktív történetet. Lángját a szereplő a testének különböző intim részeihez érinti, ezáltal pótolva a szexuális életéből hiányzó melegséget. A láng egyszerre csak kis résszel kerül kapcsolatba, léte tehát gyenge, de az a kis meleg, amit magából áraszt, maximálisan ki van használva. Ez jó példa lehet arra is, hogy a mesélő a történet ezen szintjét csak pár részletből ismerheti, és ebből teremti újra az elveszett világot.



Ez a világ hiányával és hidegével meghatározó, és korántsem a nosztalgia színtere.



A gyertya elsősorban kis fény, illetve meleg megtestesítője, de egy bizonyos mértékig Morozsgoványi hiányzó társát is pótolja. Lángja (fénye, és főleg a melege) nemcsak a hiányzó szexuális partnert helyettesíti, hanem ugyanakkor a „bemelegítés” szerepét is betölti. Ez a fényforrás mutatja egyúttal azt is, ami a főszereplőt a leginkább foglalkoztatja: mi történik a testével. A gyertya a másik fél érintését is pótolja, amikor száját, kezét, fülét, lábát melegíti, illetve égeti meg, majd a hiányzó csók helyettesítője is. A későbbiekben, az önörömszerzés mozzanatában a gyertya lángjának helyét a nemi szerv irracionális lángja váltja fel, amely az előbbi nagyságának többszöröse, és ez világítja ki Morozsgoványi saját terét. A kunyhó már nemcsak egyszerű lakhely, hanem egyúttal intim szféra is, amely az önkielégítés során fénnyel telítődik.



A fényes jelenetet egyből a félhomály váltja fel. Ehhez a helyszínhez a parancsteljesítés, kötelesség, valamint a didergés társul. A nyílt, beláthatatlan terep teljes ellentéte a kunyhónak. Bár a hadnagy szájában levő cigaretta sugall egy kis meleget, a cigarettának nincs semmi fénye, így a bent világában levő gyertya nem cserélhető fel a hadnagy szájában levő cigarettával.



A kétféle helyszín különböző elemekből áll. A belső, a kunyhó, a tisztiszolga intim szférája, amely gyertyafénnyel van kivilágítva, a külső helyszín a ház környéke, amely tulajdonképpen nincs behatárolva, és a természetes fény uralja.



Az intim szféra nincs teljesen a külvilágtól elzárva: az első élettörténetben sok helyen találunk leskelődést. Morozsgoványi kunyhójába is be lehetne látni, hiszen több kép is mutatja, hogy a kunyhó fala résekkel teli. A rések a dimenziók átjárhatóságának is lehetnek a jelképei, de ugyanakkor azt is példázzák, hogy a résen át látott dolgok nem teljesen mutatják a valóságot. A fürdő lányoknak például csak egyes testrészeit látja a tisztiszolga, a hógolyózás jelenetének is csak részleteit láthatja a résen keresztül. A leskelődés összefügg Morozsgoványi kielégítetlen szexuális vágyaival. Úgy, ahogy a gyertya melege révén társpótló, a rés ismeretszerzési lehetőség. Egyik sem azt adja, amire a szereplőnek igazán szüksége van, mégis nyújt egyfajta vágykielégülést. A gyertya a társat, a résen keresztüli látás az ismeretszerzést, a tapasztalatot helyettesíti.



A gyertyához szorosan kapcsolódik a gyufa képzete is. A gyufa is ugyanúgy pótelem: pótolja a „társat”. A kis gyufaárus lány története is a gyufa révén jelenik meg. Története a sivár valóság helyett szép álom ígéretét hozza. A kislány lehetőség: a jövendőbeli nő kicsinyített mása, míg a gyufa a fény és a meleg hírhozója. A gyufa, a gyertyánál kisebb fényével hozzásegít a gyertyagyújtáshoz; általa nyeri el a gyertya végső értékét: fényt és meleget ad.



Morozsgoványi a melegítést más jelentésében kezdi használni; olyan célra is alkalmazza, ami végül örömet tud szerezni neki. Az öröm révén még nagyobb fényt tud teremteni, amely a kunyhó kivilágításán túl egészen az univerzumig terjed. A kislány jelenléte is, úgy, ahogy a gyufa is, elvezet egy másik szférába, amely az énen kívül a környezetre is hat. Így tud egy újabb csillagot varázsolni. De ugyanúgy, ahogy a gyufa elveszíti fontosságát gyertyagyújtáskor , a kislány képe is szertefoszlik a „varázslás” folyamatában. Ezek szerint amikor megtörténik az átmenet egy „nagyobb dimenzióba”, azaz az élmény intenzitása egy újabb elem révén erősebb lesz, a korábbi, az élményt nem annyira intenzíven előhívó elem jelenléte megszűnik.



A következő jelenetben az asszony teste van megvilágítva. A nő ottléte töröl minden addig fontosnak tűnő elemet, teste azonban már nem annyira „fényes”. Eddig a jelenetig a tisztiszolga a képzelete révén szerzett örömöt magának, így azoknak fényessége meghatározó. Az asszony konkrét teste a „szellemi” síkról a testire hozza Morozsgoványit. Ez az esemény viszont nagyobb intenzitással bír a tisztiszolgára, mert végre teljesül legfőbb vágya. Fantáziája azonban még ebben a helyzetben sem hagyja cserben, mert a hadnagynét először egy disznóval, majd később a fiatal lányokkal is asszociálja. A történetben éppen a fantázia miatt ez a leghomályosabb rész, mert nem tudni, hogy a hadnagyné tényleg ott volt-e. A testiségre fokozott nemi vágyban a nő és a disznó képe szétválaszthatatlanul egybeolvad.



Ezt a történetet a természetes fény uralja mégis. A gyertyával bevilágított tér csak kis része a történetnek, a szereplők egészét tekintve a természetes fény uralkodik. Mégis fontos szerepe van a gyertyának, hiszen ebből a történetből bomlanak ki a továbbiak.
A következő történetbe való áttérést a szülésen túlesett nő szobája mutatja, melynek óriási ablakain a bejövő fény teljesen bevilágítja a szobát. Ezek a nagy ablakok előrevetítenek egy olyan világot, amelyben, úgy tűnik, minden meg van mutatva. A rések, függönyök már elveszítik jelentőségüket, a sejtelmességet a „megmutatás” váltja föl.



A második történet színpadias. A ruhák, formák éles különbségei mind arra hívják fel a figyelmet, hogy a történet egy megszerkesztett világban játszódik, ahol nem a „beolvadás”jellemez, hanem sokkal inkább a feltűnni, kitűnni vágyás. Az egész történet a „megmutatásra” épül. Itt bármiről szó lehet, ezért válik egy nevetséges, kisszerű verseny magasztosnak látszó céllá. Ezt jól jellemzi a következő mondat is: „Most jó magyarnak lenni Kecskeméten.”



Megmutatni valamit nézőknek lehet. A jelenetekben látszik, hogy a nézők és a bemutatók között éles határ húzódik. Ezt a politikai rendszert és társadalmi életet a már retorikailag kiüresedett formulák túlhajszolt használata jellemzi. Pátosszal kimondott szavak, érdeklődést szimuláló kifejezések próbálják elfedni a mondanivaló ürességét.



A közönség azt hiszi, mindent lát, közben a verseny egy része már eleve eldöntött. A látás itt ugyancsak korlátozott, de más szempontból, mint Morozsgoványi élettörténetében. A nézők figyelme arra irányul, ami a színpadon van, a többi mind kulisszatitok. Az események egyes részei nincsenek a közönség elé tárva; csak a versenyt látják a nézők, de a nullázás folyamatát már nem, mivel a versenyt egy előadás váltja fel. A verseny igazságosnak látszik, de a színfalak mögött mindenki tudja, meddig mehet el . A verseny alatt nincs kitöltetlen idő, minden percre pontos forgatókönyv szerint folyik, amíg a versenyzők az újabb zabálásra készülnek, más – talán nem is odaillő – jelenetek váltják egymást.



Balatony Kálmánnak (a kétes származású bajnoknak) egész élete a bemutatásra és az erre való előkészülésre van berendezve. Ezek a fajta színpadi jelenetek olyan közegben játszódnak le, ahol a nézők és a bemutatók helye nagyon élesen körülhatárolt, az átjárás itt is csak bizonyos esetekben történhet meg . Magánélete, úgyanúgy, mint bajnoki szereplése, végig nyilvánosan zajlik. Az esküvője és a kirándulása egyaránt nem maradhat személyes.



Ebben a történetben is érdemes a világítás szerepére odafigyelni. Akkor, amikor a szereplőket személyesen érinti egy esemény, azt a fény, a világítás is mutatja. Az esküvőn a vőlegény bánatát illetve csalódását a főszereplő feje felett pislogó neon mutatja. A „színpadon” azonban a játékot vállaló vőlegény egy nevetséges szerepben jelenik meg, azáltal, hogy énekelnie kell. A színház itt a lakodalmas tér, az azon kívül eső rész már nincs a közönség elé tárva. Itt történik meg éppen az, ami miatt a színpadot fenn kell tartani. A színpad szerepe tehát a valóság elkendőzése. A valóságot mutatja továbbá a Gizike hasában egy pillanatra kivilágított embrió, a színpadon azonban – ebben az esetben a doktori kórlapon – nem terhesség, hanem ciszta szerepel. Kulisszatitoknak számít az is, hogy miért ciszta jelenik meg a kórlapon. Ennek a látszatnak a további fenntartása érdekében megy bele a két szereplő a további játékba is, holott egyiknek sincs kedve hozzá. A magánszférának itt csak ritkán van helye, minden a teljesítménynek, a megmutatásnak van alárendelve. Ugyanakkor azt is mutatják a versenyek, hogy mennyire fontos a látványossá tétel: ételadagolás a gyermekeknek, a csillag formájú kaviáros tál, a virág átadása stb.



A harmadik történetben a világítás újból fontos szerepet játszik. Kétfajta világítást lehet különválasztani itt. Az egyik a nyilvános szféráé, amelyet az uniformizálás jellemez, mindenkit egyformán láttat. Ez a világítás hasonló az előző részben megjelenő színpadszerű bemutatásokéhoz. Ez van a bevásárlóközpont területén, de a macskák ketrecében is. Ezt a fajta fényt állandóság jellemzi, vagyis mintha sosem szünetelne, és intenzitása se csökkenne vagy nőne.



Az állandóan látható terek állandó fényforrásokkal vannak ellátva. A láttatás révén rokonságban vannak a színpaddal. Balatony Kálmán mintegy színpadi szereplőként figyeli a macskáit, de ez a színpad önkényes, csak egyedül neki okoz örömet, és egyedül van a nézés közben is. Életük Big Brother-szerű, mert valaki állandóan figyeli minden egyes lépésüket. Balatony Kálmán élete azonban a macskákénál is jobban a színpadra épül. Úgy ül, mintha állandó reflektorfényben lenne. Rá viszont a macskák figyelnek, így teremtődik meg a helyszínnek egy posztmodern, de ugyanakkor utópiaszerű jellege is: a néző egyúttal szereplő is, és fordítva, de ugyanakkor a bemutatónak állandó nézőközönsége is van. Ezt az állandó nézőközönségesdit Balatony Kálmán telesen természetesnek tekinti. Élete ebben az esetben nyer csak értelmet.
Egy másik állandó jellegű megvilágítás a tornateremben levő bajnokok feletti lámpa. Azt az érzetet kelti a megvilágítás, mintha a képen szereplők örök hírnévnek örvendenének. A kép mozdulatlansága az állandó, örök terébe vezet, ellentétben ezzel a tornázó Balatony Lajos, akinek élete mulandó, törékeny.



Balatony nem a mulandó, törékeny életeket, hanem inkább a testet akarja az „örökkévalóságba” átmenteni, munkája így lassan művészetté válik. A „műalkotásaihoz” azonban egyedi világítóeszközökre van szüksége. Ide tartoznak a kis lámpák, amelyeket preparálás közben használ.



A preparátor munkahelye egyfajta magánszféra, ahol egyedül dolgozik, de ugyanakkor múzeum jellegű is. Jellemzője, hogy a tér itt nem teljesen átlátható. A tér egyes – fontosabb – részei vannak itt kivilágítva. Ez a fajta kivilágítás a különböző méretű és alakú lámpák segítségével valósul meg. A lámpáknak a finom, odafigyelést igénylő munkában van szerepük: az embrió preparálásában, de az apa kitömésekor és önmaga boncolásakor is fontosak.



Az apa lakására is érdemes világítás szempontjából egy pillantást vetni. A korábbiakban már bemutatott jellemzője a lakásnak az, hogy úgy van berendezve, mintha egy kettős színpad lenne. A színpadon kívüli teret azonban csak egy ember használja. Ez a része a lakásnak nincs állandó megvilágításban, csak akkor, mikor a cisztának nevezett Lajos időszakos takarításait végzi a lakásban. A nem állandó fényt az apa képtelen használni. Éppen ezért válik a macskák és a fia – tulajdonképpeni nézői – áldozatává.



Ebből a részből érdemes visszatekinteni a film kezdő jeleneteire. Míg Morozsgoványi életében a fény és annak forrása maximálisan ki volt aknázva, addig az utolsó történetig fény szempontjából egyre fokozódik a fény elpazarlása. Morozsgoványi a kis fény révén teremtette meg a saját kis világát. Az utolsó történetben a szereplők a fényt felhasználják, de már semmi esetre sem tud a fény a szereplők társává lenni. Éppen ezért, mert rutinszerűen használják, az első történethez képest úgy tűnik, nagy a fénypazarlás. Mivel a világítás egyre célszerűbb módszerekkel van megoldva, éppen ezért ebben a világban e természetes fény szerepét majdnem teljesen kiiktatja. A fény vizsgálata során a történet szereplőiről nagyon sok lényeges vonás kiderülhet. Leglényegesebb mégis az, hogy mindhárom főszereplőnek van egy „fényattributúma”. Morozsgoványié a gyertya és a gyufa, amely meleget ad, Balatony Kálmáné a reflektorfény, amit ő maga nem tud irányítani, és Balatony Lajosé mindezeknek az ötvözete, plusz a különböző rafinált fényforrások.



A családtörténet utolsó szereplője a fényforrások mozgatója is, vagyis ő az egyetlen, aki kezelni is tudja, és kezeli is a fényeket. Morozsgoványi csak kísérletezett vele, a preparátor azonban már teljesen saját céljainak megfelelően tudta felhasználni, és irányítani. Így válik az utosó szereplő az egész történet mozgatórugójává is. Azzal, hogy az ő „munkája” révén vezeti vissza Regőczy Andor az egész családtörténetet, vagyis a „beteljesülés” felől, egyfajta messianisztikus jelleget is kap. Az a szereplő, aki megrendezi saját halhatatlanságát, egyúttal zseni is, és méltó arra, hogy a családtörténete ismert legyen.



Balatony Lajos kapcsolja le utoljára a reflektorfényt, amikor mérgében otthagyja az apját. Mint a fény megszakítója, egyben a történet utolsó láncszeme is. Ezt az eseményt, a halált, illetve a történetmondást csak sötét keretbe lehet helyezni. Mégis éppen a záró jelenet az, amely a tragikus eseményt eufemizálja, és transzcendens élet- és családtörténetté teszi.



A fény szempontjából a legintenzívebb rész a záró történet, amikor Regőczy Andor bemutatja Balatony Lajos családtörténetét. A tér ugyancsak társadalmilag közös szféra, a bécsi Modern Művészetek Múzeuma, amely kívülről és belülről egyaránt meg van világítva. A műalkotásokat ismertető szöveg ugyanaz, amely már a film legelején elhangzott, és a rejtélyes elbeszélőre utalt. A kezdő kép nélküli jelenettel ellentétben itt valósággal vakító fény uralkodik. A megvilágítás itt mindenféle különleges világítóeszköz révén valósul meg, és a teljes leleplezést szolgálja. Nemcsak a szobrok, hanem az egész tér, de a jelenlevők is különleges megvilágítást kapnak.
Az ismertető újra a színpadi szférába vezeti a nézőt, az előadó a magaslaton az elérhetetlenség látszatát kelti. A jelenlevők mint valami isteni kinyilatkoztatásra bámulnak fel a magaslatra. A művészet halhatatlansága megteremtődött.



A történetnek Regőczy Andor az egyetlen ismerője, de kérdés, hogy milyen forrásokból tudta a családtörténetet felgöngyölíteni.



FELHASZNÁLT IRODALOM


BEICKEN, PETER: Wie interpretiert man einen Film? Philipp Reclam jun. Stuttgart, 2005.







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Aczél Annamária


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.