Talált vers / Világváros

Arthur Rimbaud
Világváros[2020. március]



Az indigó-szorostól az ossiáni tengerekig, a zagyva ég mosta, rózsaszín és narancssárga fövenyen most nyílnak, egymást keresztezve, a kristály körutak, miket szemérmetlen módon szegény fiatal családok leptek el, akik a gyümölcsárusnál szerzik be táplálékukat. Semmi gazdagság. – A város!
A szurok-sivatagból fejvesztett menekülésben rohannak az iszonyú hordákban felsorakozó ködrétegekkel együtt a meghajló, hátráló s olyan fekete füstként leszakadó égig, aminőt csak az Óceán tud teremteni, a sisakok, kerekek, bárkák, farukat mutató lovak. – Az ütközet!
Vesd fel a fejed: ez a boltíves fahíd; az utolsó szamáriai konyhakertek; ezek a kipingált álarcok a hideg éjben ingó lámpa alatt; a feltűnő ruhájú, mulya kis sellő lent a folyónál; a fénylő kis koponyák a borsóágyásokban – és annyi más káprázat – a vidék.
Falakkal és kerítésekkel szegélyezett utak, melyek közt alig férnek meg a kis ligetek, s a szörny virágok, melyeket szív-nek és hív-nek hívhatnak, átkozottul hosszú damaszkuszi út – Rajnán túli, japán és guaraniai tündér-arisztokráciák birtokai, amelyek képesek még befogadni a régiek zenéit – és vannak fogadók, amelyek soha meg nem nyílnak többé; – vannak hercegnők, és ha még nem roskadtál össze, itt van a csillagok tudománya – az égbolt.

A reggel, amelyen Vele vitatkoztatok szakadó hóesésben, a zöld ajkak, a fagyok, a fekete zászlók és kék sugarak, s a sarki nap bíbor illata – az erőd.



Somlyó György fordítása












Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Arthur Rimbaud


A szerzőtől még

   Reggel


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.