vers, próza / god-dog

Kiss-Pál Klára
god-dog[2017. január]



azt képzelted, hogy a kutya
majd azon a tíz négyzetméteren szemetel,
a többi szent hely lesz neki, a kékszakállú vára,

hát nem. a kutya tojik a földi határokra,
szájába vesz, megforgat a koszban,
feltörli veled a várost.

most értem csak,
beletelt jó huszonöt évbe…

laurie andersonnak
(ő a művész, aki ebeknek ad koncertet a new york square-en)
van egy műve, amit
sokáig nem szerettem.
a lószőrt magnószalagra, a lábat lejátszófejre cseréli
villanyhegedűjén.
ezt játssza oda-vissza:
dog-god; dog-god…
talán ebben a sorrendben.
nem szerettem.
nem csípem, ha a kutya az isten.
– jó, ha kicsi és menhelyi – így mondta éva is.
nem szeretnék nagyot, olyan, mintha béemvén járnék.

ellenben Istennek vannak határozottan kutyaszerű vonásai.
többek között, ahogy körbenyalogatja a világot,
ahogy immunis a tragikumra,
és ahogy megbillenti a szigorú szobrokat,
és lerágja a plecsnit a horpadt egyenruhákról,
de leginkább, ahogy a lesikált, masnis csontot mancsaiba fogja,
méregeti fájdalmas bociszemekkel,
mintha csak kérdené:
tiszta, de minek?






Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Kiss-Pál Klára


A szerzőtől még

   Hajók el
   Variáció
   Ars poetica


Támogatóink

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.