Vers, próza / házépítés

Dimény H. Árpád
házépítés[2020. július]



előbb alapot kell ásni a tetején a porhanyós föld ha
picit is megrázod hull az egymásba kapaszkodó fű-
gyökerekből a gyepcsomókat külön lehet gyűjteni
majd elkerülhetetlenül felszínre kerülnek a kövek
kisebbek is és olyanok amelyeken szikrát vet a vas
csak csákánnyal lehet kifordítani aztán az erősebb
gyökerek legalább három jól irányzott csapás is kell
míg megadják magukat és folyni kezd belőlük a tejvér
az ásóval nemcsak mélyítünk egyengetni is kell főleg
a széleken hogy szabályos legyen merőleges az oldalsó
fal a fenékre bár tökéletesség a valóságban nem létezik
olyan mint a szerelmes szépség amilyenről a józan eszüket
vesztettek fantáziálnak olyankor adj a kezükbe egy lapátot
kidobálni a rögöket nem átvitt értelemben az első lapátokra
mindig többet raksz amíg bírod aztán az alján kapargatod
mert egyre nehezebb a csákány a méret szerint kiválogatott
köveket is bele kell dobálni az alapba előbb a nagy súlyos
darabokat amelyek csak úgy feszítik a kart a hasat és derekat
aztán a közepeseket igyekszel a nagyobbak közé célozni majd
bemászol és feltöltöd a lyukakat a vödörbe gyűjtött öklömnyi
és kisebb kavicsokkal azokat csak úgy öntöd be és a híg beton
mindet válogatás nélkül körülöleli alányomja őket a mélybe
mint hangtalan elmerülő fejek sikolyukat megköti az erősen
lúgos homok cement kavics és víz egyvelege aztán minden
elcsendesül az elsimított beton a kedvencem minden kis üreg
kitöltve minden hiba egyenlőtlenség elrejtve kisimítva s ha
létezne szépség akkor a másnap rálocsolt víz kékje az lenne
mintha az ég zuhant volna szilárduló betonra és ez a kezdet
a csupasz földet melyet emberi lábak csiszoltak egyenletesre
eltakarja egy ház majd olyan nagy ablakokkal amilyeneket te
mindig is szerettél volna nyitva esőnek szélnek hajnalnak és
az éjszakának hogy összemoshassa a szobákat és az udvart
a vele érkező árnyékoknak nyitva a fénynek is a kegyelem
békességét árasztva és hálát hogy az irdatlan természetben
itt épülhetett a házunk az üvegezett fénytérben és álomban
melyben párhuzamosan rendeződnek be az árnyékszobák
szürkeszekrényekkel alumíniumasztalokkal vasággyal meg
plasztiknövényekkel és eltorzult megnyúlt sötétlényeinkkel
de ezek a fény hálójától rendre visszahúzódnak mint a tenger
hullámai ledőlnek sötétkerítések gyökérig száradnak sötétfák
leomlanak a sötétfalak elbújnak sötét gondolataink és egymást
váltják napszakonként életeink mindig minden fordul omlik és
épül most éppen az éjszaka után nyújtózkodunk árnyéktestünk
oltalmat remél a sötétben mert a fényesség nagyon megviselte













Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Dimény H. Árpád


A szerzőtől még

   éjszaka autóban
   rend


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.