A vándorlét vonzása
Nem sietem el a Roham marosvásárhelyi lapszámbemutatójának megírását: végtére a magazin legutóbbi számának sztárjai, a rideglegények is öntörvényű, szilaj, szabad, vad és hajthatatlan emberek voltak. De én legfeljebb rideg leány lehetek, albérletben élek a város közepén, néha előfagyasztott lasagne-t vacsorázok, és aztán közbeszól a határidő is…
Ahogy mondani szokás, meghitt, baráti, anekdotázós hangulatban telt a Roham 13. lapszámának bemutatója február 23-án este Döme új kocsmájában. A régi borpincéhez érkezve, az ajtóban középkori ruhába öltözött nők és férfiak sietnek fel a lépcsőn egy jól megérdemelt cigiszünetre. Egy másik teremben ugyanis a Tűzvarázs régizene-együttes koncertezik, talán gyerekeknek zenélnek épp, a közönség összetételéből nem egyértelmű. A Roham maximalista-trash világához képest ártatlan és kedves hangzásvilág ez így Mátyás király szülinapján, de picit később, az irodalmi és művészeti magazin 21. oldalára lapozva, összeér valamennyire a sokféle (magyar) világ.
Korchma Zsombor főszerkesztésében az új Roham-lapszám a magyar peremvidék sajátosan összetett identitású vándorfiguráit helyezi a középpontba. Varga Illés (állítólag évek óta csak a fióknak) készülő regényrészleteire épül az ultragazdagon, színesen és szórakoztatóan illusztrált lapszám, amely tanulmánnyal (Uhrman Iván rideglegény-karakterrajza), interjúkkal (Szomjas Györggyel és Jankovics Marcell-lel), képregénnyel (haj-aj) és verssel (KAF habzó Lovak teremtő himnusza) kiegészülve zoomol rá ezekre az el-elmozduló, kemény vadbetyárokra.
„A mindenkori határvidéket lakják a rideglegények, akik néhanapján kivagyiságból még a »Semmibe« is belelovagolnak, hogy legyen miről mesélni a tűz mellett a téli estéken. (...) Valaha minden magyar rideglegény volt: vándorlása közben a teljes népesség a határvidéken élt, és ez a határ rettentően széles volt, beletartozott éppúgy Párizs, mint Bizánc, vagy éppen a Kaukázus. (…) Miután a magyar nép letelepedett, a rideglegények szép lassan »barbárokká« váltak. Izgalmas, mai szemmel olykor romantikus, vad lényekké, akik ugyan kényelmetlen körülmények között élnek, de a szabad életvitelük sokszor még mindig vonzó. A romantikus lelkű, elvágyódó magyar betyárt faragott belőlük, ma pedig lovak hátán száguldozó csikósok lettek ők.” (Korchma Zsombor: Előszó, részlet)
Az est házigazdája, Vida Gábor Varga Illés nyelvhasználatáról beszél. Egy olyan regiszterrel van dolgunk, ami egyszerre ízes, cifra, regionális és életmódspecifikus: Vida szerint úgy is értjük a Rideglegényeket, hogy az egyes szavakkal semmilyen más kontextusban nem találkoztunk. Vida beszél névadásról (ki lehet Gönyi Farkas?), a népi realizmus hagyományához igazodó történetmesélésről (Móricz mellé Szabó Robi hozzátold pár Jancsó-filmcímet is), és kifogyhatatlan példákkal támasztja alá a rideglegény tipikus figurájának helyi és globális előfordulását. Tőzsérek, betyárok, szegénylegények tragikus és elképesztő kalandjai, szokásai, világszemlélete, és testi relikviái idéződnek meg alig egy óra alatt.
„No és a gránicok is megmondhatják, hogy akkor még nem volt ott egy pandúr sem, de mindenki csak hahotázott, a dere-dura kisember meg csak bohóckodott és hergelte a közönséget, a »görög« óriás meg derékba kapta Gönyi Farkast és behajította egy szekérnyi szénába. Gönyi Farkas meg nem tett semmit, csak visszajött és ő is derékba kapta az óriást, és épp oda csapta, ahová az őt. Másodjára viszont már nem hagyta magát egyik sem, úgy keltek birokra. Akkor már, hogy, hogy nem, ott voltak a pandúrok is, de baj nem esett, mert módjával verekedtek azok, inkább csak nagy hancúzással, csak akkor, amikor a tömegből valaki gúnyolni kezdte a civódókat, és a töpöri rikkancs is megérezte, hogy baj lehet. Akkor már szétválasztotta volna őket, ahogy szokta, intett is csepűrágólányoknak, akasszák csak meg a hadrát, de a pásztor lerázta magáról a fehérnépeket, akár farkas a vizet. Az óriás meg félreértette, s nagyot lökött rajta, de abban a taszajtásban már nem volt semmi pajkosság, Gönyi Farkas meg felmordult, hogy
...a kurva anyád!” (Varga Illés: Gönyi Farkas civódása, részlet)
A lapszámbemutatón Korchma Zsomboron kívül részt vesz Tick Péter és Henk Csaba is, bár utóbbi csak csendestársként. Előző kettőtől (hortobágyi csikósok) és a Látó szerkesztőitől (székely betyárok) az est során szabad mozgású dialógusban a Roham-Látó (éveken átívelő) barátságról és a folyóirat rövid históriájáról (voltak a Félszigeten!) is szó kerül. Végül kapás van: mindenki (megszámoltam, összesen heten voltunk, közönség, mint a gonoszok) annyi Rohamot ragadhat magához, amennyit csak akar. Szemet és fület gyönyörködtető, világteremtő lapszámok ezek, az időszakos túlzás eseményszerű lenyomatai.