Ami még a történethez tartozik

Kecskés Orsolya
2023-10-26

Életutak címmel indított új sorozatot a Mentor Könyvek kiadó. A sorozat első részét, a Hozzátartozik a történethez életinterjú-kötetet október 24-én mutatták be a marosvásárhelyi Studium Hub előadótermében. A kötetben Barabás Olga rendező beszélget Sebestyén Spielmann Mihály íróval, történésszel. 

A kedd esti bemutatón Király István, a kiadó vezetője kérdezte Spielmann Mihályt és Barabás Olgát a frissen megjelent könyvről, valamint a könyv születésének körülményeiről. Barabás Olga elmondta, hogy a munkafolyamat sok türelmet, tudást és kíváncsiságot igényelt, mindezek mellé pedig szükség volt a pandémia nyugalmára, hogy a kötet végül megszülethessen. Kérdező és alanya mindössze 10 alkalommal, összesen 20 órát beszélgetett, majd Barabás Olga begépelte ezeket a beszélgetéseket, amit aztán elküldött Spielmannak, hogy közösen javítsák- és írják át, ha szükséges. Barabás Olga szerint a könyv fő célja az, hogy az olvasó úgy érezze, „személyesen beszélget Misivel.” A kérdezőt azok a kérdések inspirálták leginkább, amiket korábbi találkozásaikon, előadásokon, író-olvasó találkozókon nem maradt idő feltenni a történész-írónak, mégis olyan történeteket rejtettek, amiken, érezte, nem szabad túllépni, amiket nem szabad veszni hagyni. A beszélgetések során Barabás Olga fontosnak tartotta, hogy megteremtse azt a hangulatot, ami Sebestyén Spielmann Mihály előadásait is mindig jellemzi, és ami „közösséggé formálja a nézőket”, majd hozzátette: „úgy akartam kérdezni, ahogy bármelyikünk kérdezte volna.” 

„Nincs alternatívám, ide születtem és nem akartam elmenni, így meg akartam ismerni”,  válaszolta Sebestyén Mihály a kérdésre, hogy mi lehet az a történet, ami az ő városszeretetét megteremtette. Talán nincs más ember, aki jobban ismerné Vásárhely történetét, mint Spielmann: „nincs az a fa, ami 50 éves és Misi ne ismerné” – jelentette ki nevetve Barabás Olga.

„Mesélő családba születtem,” mondta Spielmann Mihály, „és a családtörténetek belépők a nagy történelembe”. Saját elmondása szerint szívesen beszélget bárkivel, akit érdekel mindaz a tudás, amit átadhat, akár a taxisofőröknek is szívesen mesél egy-egy épület vagy éppen utca történetéről utazás közben, majd hozzátette, hogy nincs az az ember, aki ne kezdene el érdeklődni a történetek iránt. 

 Az est végén, összegzésképpen Spielmann Mihály elmondta, hogy a legkönnyebben meséléssel lehet átörökíteni a tudást. Az alkotók ezért törekedtek arra, hogy a Hozzátartozik a történethez című életinterjúkötet élőszöveg-szerű legyen, hogy az olvasó úgy érezze, ő is ott ül „Misi hófehér konyhájában”, és az ő szavait hallgatja. 

 

Témával kapcsolatos cikkek

A vándorlét vonzása

2023-03-13
Kovács Bea

Kétnyelvű léghajó

2022-11-22
Demény Péter