FILIT – egy valóban világrangú irodalmi fesztivál
Azt ismered, amikor egy lengyel, egy horvát, egy olasz, egy katalán meg egy székely beszélnek románul? Iași-i FILIT Nemzetközi Irodalmi és Műfordítói fesztiválon ez nagyon is valóság.
Már régóta hallottam a FILIT-ről, hogy oda mindenképp érdemes legalább egyszer eljutni, mert egy valóban világszínvonali irodalmi fesztivál, úgyhogy amikor meghívtak műfordítói minőségemben részt venni október 18-22. között, gondolkodás nélkül igent mondtam. Mint kiderült, jobb lett volna gondolkodnom kicsit, mert épp ugyanekkorra már le volt beszélve egy közös Látó est a Nyitott Műhelyben, de hálistennek a kollégáim nélkülem is jól elboldogultak. Én viszont a FILIT nélkül jóval kevesebb lettem volna, úgyhogy mégiscsak jól döntöttem.
Iași-ról messziről is látszik, hogy erős irodalmi és kulturális élete van, de valahogy mégis olyan távolinak, meseszerűnek tűnt mindig. Pedig tényleg rangos egyetemi város, a kultúrafogyasztó közönség után sem kell lasszóval indulni.
A fesztiválról a szuperlatívuszokban semmi túlzás: a szervezők munkáját 150 önkéntes segítette, őket előzetes szelekció során választották ki. Engem hajnali fél 7-kor várt egy önkéntes az állomáson, és autóval vittek egész a hotelig, holott gyalog mindössze 20 perc lett volna. Már ettől rendesen meghatódtam. Közben kiderült, hogy az önkéntes Bukarestben nőtt fel, ott egyetemista, mégis évek óta saját költségén eljön a fesztiválra önkénteskedni, pedig semmi személyes kötődése a várossal. Mégis, a fesztivál és a közösség miatt rendszeresen visszatér.
A hotel elképesztően menő, a testem nincs hozzászokva az ilyen kényelemhez. Mindez a főtér mellett, ahol egy hatalmas sátor alatt zajlanak irodalmi beszélgetések és felolvasások a román és a nemzetközi irodalom nagy alakjaival. És ahogy pezseg az egész, egy kicsit én is nagyobbnak érezhetem magam azáltal, hogy ennek a légkörnek a részese lehetek.
A román irodalom műfordítói közül többen is meghívást kaptak: Robert Merlo, a Torinói egyetem román nyelv és irodalom tanszékének oktatója, Elena Borrás, kitűnő és elismert spanyol fordító, Joanna Kornaś-Warwas, a román irodalom és költészet lengyel nagykövete, csak hogy néhány nevet említsek. Külön érdekesség, hogy többségük nem családi kötelék miatt tud románul, csupán egyetemista korábban kezdett el érdeklődni a nyelv és a kultúra iránt, ehhez képest többen olyan folyékonyan, választékosan és hibátlanul beszélnek, fel sem tűnik, hogy nem anyanyelvi beszélők. Rengeteg programunk van: kerekasztalbeszélgetések a műfordítás nehézségeiről, ellátogatunk iskolákba alternatív irodalomórákat tartani. Tizenéves kamaszoktól olyan összetett, releváns és árnyalt kérdéseket kapunk, amik egy szakmai konferencián is simán helyt állnának. A tanárok meg azt mondják: hát igen, itt ilyenek a diákjaink. Tetszene, ha mindenhol természetes lenne ez az állapot.
De még itt, az ország másik sarkában is sikerül magyarul beszélnem: megismerkedek Komporaly Jozefinával, akitől közben kiderül, hogy ő is magyar, brassói születésű, jelenleg Londonban él, román és magyar (főként erdélyi) irodalmat fordít angolra, kiváló kiadóknak. Hiába na, kicsi falu ez az irodalom.
Nap közben folyamatos nyüzsgés van, párhuzamosan több helyszínen többféle program, kortárs költészet és sci-fi, irodalomkritika és workshopok. Este pedig olyan szerzőkre gyűl be 600-700 ember a gyönyörű, szecessziós színházépületbe, mint Markus Zusak, Guzel Jahina, Eric-Emmanuel Schmitt, Burhan Sömez vagy épp Mircea Cărtărescu. Ezen kívül olyan nemzetközi írókkal találkozni még, mint Ingo Schulze, Franzobel, Karina Sanz Borgo vagy Morten Strøksnes. De román irodalmat is jelentős nevek képviselik: Radu Vancu, Magda Cârneci, Dan Sociu, Alina Purcaru, Lavinia Braniște, Bogdan-Alexandru Stănescu, Dan Coman, Marin Mălaicu-Hondrari, Marius Chivu, Maria Orban vagy Robert Șerban, hogy csak néhányat soroljak. Tényleg annyi minden történik egyszerre, hogy azt se tudom, hová kapjam a fejem.
Miközben minden pontosan kezdődik, minden a helyén van, események előtt önkéntesek várnak és gondoskodnak róla, hogy eljut minden meghívott időben a fellépésre. Közben pedig látszik a szervezőkön a jókedv, a lelkesedés és a tisztelet. És abból, ahogy ennyi diák folyamatosan vidáman és elkötelezetten teszi a dolgát, azt jelzi, hogy a háttérmunka is nagyon pontra van téve, miközben az önkénteseket is emberszámba veszik és megbecsülik. Ahogy azt illik. És ez a szervezők, főként Florin Lăzărescu, Lucian Dan Teodorovici, Dan Lungu és Cătălin Sava érdeme is mindenképp (bár biztos kihagytam még sok embert, akinek a munkája elengedhetetlen volt abban, hogy a fesztivál ennyire profi legyen).
Én rengeteg könyvet vásárolok, pedig tudom, hogy a könyvvásárlás és a könyvolvasás az két külön hobbi. A hotel bejárata előtt véletlenül megismerkedem Mircea Cărtărescuval és a feleségével, a szintén író-költő Ioana Nicolaeval. Elbeszélgetünk röviden Parti Nagy, Kukorelly, Krasznahorkai munkásságáról, de főképp arról, hogy Esterházy halála mekkora veszteség a világirodalom számára is.
Közben feltűnik, hogy úgy a román írók, mint a fordítók között, ha a magyar irodalom kerül szóba, szinte mindenki tud mondani 3-5 vagy annál több nevet is, klasszikus és kortárs magyar szerzőket, akiket olvastak, szeretnek. Van, aki többet is. Valamiért az a benyomásom, hogy a román olvasók sokkal több mindent ismernek a magyar irodalomból, mint fordítva. De én elfogult vagyok.
Mindenki várja a péntek esti versmaratont, a Noaptea Albă a Poeziei (A Költészet Fehér Éjszakája) este tíztől hajnali négyig tart a program szerint, és közel 50 szerző olvas fel, megállás nélkül. Pörgős, intenzív este, hatalmas közönséggel – legalább 150 ember hallgatja kíváncsian a kortárs román lírát. Én is előadok egy slam-szöveget, amit magyarból írtam át románra, szóviccekkel, rímekkel, utalásokkal, ahogy azt illik. Sikerül kapcsolódni a közönséggel, bár ebben az is segít, hogy ott annyira nem népszerű ez a megszólalásforma, ami a magyar slam poetry és költői közösségekben bejáratottnak számít. Mindenesetre tényleg, giccsesen meghatódom attól, hogy ennyi ember, mint egy rock-koncerten, közösen kapcsolódik a költészet által. Olyan jól esik néha átadni magam a szentimentalizmusnak.
A fesztivál alatt mindvégig nagyon összetart a fordító-csapat. Egyfajta erős szellemi közösséget érzünk, sokkal közvetlenebb, lazább és oldottabb a hangulat, mint a szépírók között. Talán azért, mert az ember műfordítói minőségében magabiztos kell legyen az ízlésében és tudásában, ugyanakkor az egóját mégis félre kell tegye egy időre – és emiatt szolidárisabb közhangulat alakul ki. De, mint mondtam, elfogult vagyok. Az mindenképp beszédes, hogy bár nem egyeztettünk egymás között erről, mégis többen ugyanazokat a szerzőket, műveket fordítják – ez jelzi azt, hogy mégis létezik egy közös ízlés, esetleg fordíthatósági faktor, bár nem tudnám meghatározni, hogy pontosan mettől meddig tart ez. Radu Vancu, Elise Wilk, Lavinia Braniște, Cosmin Perța, Claudiu Komartin, Anastasia Gavrilovici, sőt, Székely Csaba neve is többeknél előkerül. Bár teljesen máshonnan érkezünk, ugyanabban az irodalmi térben keresünk kapaszkodókat, és ezek az emberek stabilabb pontoknak tűnnek.
Még bennem sem csapódott le rendesen a sok inger, gondolat, tapasztalat, amit az ott töltött öt nap alatt gyűjtöttem, azt viszont biztosan érzem, hogy közben egy kicsit nőttem, csupa energiával és tenniakarással teltem fel, és hogy mindenképp szeretnék még eljutni a fesztiválra. Mert ez egy olyan közeg és közösség, aminek nagyon a tagja akarok lenni. Beszédes, hogy épp pár napja a fesztivál révén Iași bekerült az UNESCO irodalmi városainak hálózatába – ez pedig nyomatékosítja, hogy nemzetközi színvonalú a fesztivál.
Szóval, kedves olvasó, ha voltál már a FILIT-en, akkor tudod, miről beszélek. Ha pedig még nem voltál, de valaha meghívnak, akkor tegyél félre mindent és menj mindenképp, mert Iași lehet, hogy messze van, de arra a pár napra mégiscsak a világ közepe.
(Fotók: a FILIT FB-oldala)