Láng Orsolya (XI. osztály, Marosvásárhely)

A ráknőre a víz fenekén bukkantak rá, felhozták, azóta hordozzák magukkal. Mert mindenkinek van valakije, akivel szelídebb, mint a többiekkel, s ennek az öt halásznak ugyanaz a hatodik nő esett a latba. Kenszer Eszter a rák jegyében született, valamikor nyár elején.

Egy állatmese szőtte magát ezen a gejzírgőzbe fülledt földrészen, a buborékokban pihegő gödrökben, a mélykék ég alatt, itt. Egy állatmese, melynek végén nem nevet senki. Fattik Jufusz minden nap átszűrte a forró talajvizet, kezein a bütykök kifakadtak, ujjai rózsásak lettek, mint az eposzi hajnaléi, vörösek, mint a rák. Amikor eljött az étkezés ideje, hüvelykujja körmével páncélokat pattogatott, gyöngyház fogaival kikotorta a hófehér, omlós húst, és nyelőcsövén keresztül gyomrába ejtette. Fattik Jufusznak négy testvére volt, nem ikrek, csak szinte, akik ugyanígy cselekedtek. Nem volt vörös hajuk, csak néhány karotinoidtól piros anyajegy a testükön, nem haladtak ráklépésben, és nem ollózták ki a tények halmazából a kényelmetlen tényezőket (nem voltak annyira kreatívak), mégis, valami közük volt a rákokhoz, azon kívül, hogy a természetes folyamat rajtuk is részint végbement (t.i. az vagy, amit megeszel). A napról, melyen nem tudni, mi történt, az utókor csupán ennyit jegyzett fel: "ugyanaznap este éjfél körül öt halász érkezett a szigetre, köztük egy nő is, s gyönyörű vörös rákokat mutattak."

A mese, amely végül csomót kötött volna lógó cérnaszálaira, idejekorán szétfoszlott. A rákok ollója megvesztegethetetlen volt, azon a napon is, melyen a gejzírek legalább tíz méter magasra löktek engem, s így megláthattam a Fattik testvérek hanyagságának eredményét: tetőmön a hiányos pikkelyfödémet. Kenszer Eszter feleségül ment mind az ötükhöz, hosszú algafátyolán átszűrődött a gejzírek gőze.