Balázsi-Pál Előd

Lót Miklós a Blaha Lujza téri J.M. élelmiszerboltban sétált a pultsorok közt, királykenyeret, piros húsú paprikát, R. Margarint, húsz deka szalonnát rakott a kosarába. Épp az járt a fejében, miért nem lehet a szalonnát is felszeleteltetni, mint a felvágottat, amikor Budapesthez ért a tenger.

A tenger úgy érkezett, mint Stephen Kingnél a köd: egyszercsak lett. Nem volt rá logikus magyarázat,és azt sem tudta senki, mi történt a világnak azzal a részével, amelyet nem Budapestnek hívtak. Amióta a „Budapest független, zárt, manipulációmentes köztársaság" Alkotmányunk első paragrafusa, most kezdtek először arról beszélni az utcán, hogy talán mégsem volt annyira jó ötlet annak idején a sajtó teljes beszüntetése.

Izsákékkal akkor Lótéknál egész nap Európa térképét tanulmányoztuk, minden pillanatban felkapva fejünket, a térképpel a treraszra szaladva. Még nem mertük elhinni, hogy az ablak alatt az a kék, az a tenger. Mialatt tanakodtunk, Lótné két adag kávét is lefőzött, de aztán eszembe jutott, hogy budapestennem terem meg a kávécserje, és javasoltam neki, hogy térjünk át cikóriára, amíg valami biztosat nem tudunk.

Lóték imádták a régiségeket, ettől olyan volt a lakások, mint egy lehurbolt huszadik századi raktárhelyiség. Elsősorban azonban a régi könyveket és folyóiratokat gyűjtötték, egyik szobájuk tele volt ilyen lomokkal. Most az jutott eszébe, hátha találunk valami magyarázatot a tenger-jelenségre köztük, így beslattyogott házipapucsában a raktárszobába, ahonnan öt perc múlva ölnyi lappal és a hajába akadt pókhálódarabbal tért vissza. A pók nem jött vele.

Kiborította a rakományt az asztalra, és nekiláttunk. Két órával később még mindig nem volt semmi eredmény, figyelmünk egyre jobban elkalandozott, és szinte öntudatlanul azt kezdtük találgatni, hogyan számolt volna be a sajtó az eseményről. A játékot Izsák nyerte, szerinte a Heti Válasz a Valóra vált a lovas tengernagy álma címmel hozta volna beszámolóját, címlapon a tengernaggyal, háta mögött a budapesti tengerrel, monalizásan megkomponálva. Még a hamiskás mosolyt is odaképzeltük.

Mivel a sajtó nem adott semmi kapaszkodót, eldöntöttük, hogy közelebbről is megnézzük a tengerünket. Békés jószág volt, inkább hasonlított a Balatonra, mint egy igazi óceánra, ugyanis alig hullámzott. De a vize azért sós volt, ami azért mégiscsak némi bükszeséggel töltött el. Épp csak megnyaltam, az ízéről eszembe jutott tíz évvel korábbi horvátországi nyaralásom, először a tenger, aztán a sörök meg az a barna lány. Kár volt megkóstolni.

Mivel már jó ideje be volt sötétedve, és éjszaka még a Balatonba sem mernék beúszni, a parton maradtam, amíg Izsák és Lóték gatyára vetkőzve belemerültek a szürkésfekete vízbe. Lótnénak fehér melltartója volt, ami kissé lötyögött rajta – Miklós vehette neki névnapjára – így kétszer is meg kellett igazítania, amikor az erősebb hullámok intimebb kapcsolatot kezdeményezet mellével. Közben a bérházak ablakai futkároztak a felszínen, egyikük megpihent Lótné bal vállán. A víz hideg volt, így épp csak megmártóztak, és jöttek is ki.

Miklós nagyszájúan kommentálta, hogy ezt azért nem gondolta volna, hogy megéri, fürdeni a pesti tengerben, de felesége hamar lehűtötte a történelmi pillanat bűbvöletébe esett férjét: legalább egy törülközőt hozhattunk volna!

Rágyújtottam egy cigarettára, és azon töprengtem, vajon a város – vagy inkább sziget? – képes lesz-e megtermelni a saját dohányszükségletét. Közben a többiek felöltöztek, és visszaindultunk Lótékhoz, egy jó forró teára.

Ugyanaznap este éjfél körül öt halász érkezett a szigetre, köztük egy nő is, s gyönyörű vörös rákokat mutattak. Lótné volt az első, aki az ablakból meglátta őket. Szinte bálvánnyá dermedt a látványtól, ami nem is csoda: ha egy ilyen rák fürdőzés közben kiszemelte volna valamelyik lábujját… aztán mégsem. Leugrottunk beszélgetni a halászokkal, a rákokat Kőbánya-Kispesten fogták, de szerintük itt is van bőven. Annyi a fürdőzésnek, de éhhalál nem lesz.

--------------------

A tenger alapvetően megváltoztatta életstílusomat. Étrendem, alkalmazkodva a körülményekhez és alkatomhoz, mediterrán jellegűvé vált. A szarvasmarha és a sertés helyét átvették a halak, a csirkéét meg a rák; az algalevesből kezd elegem lenni. Balsejtelmem viszont beigazolódott: a kávéről és a cigarettáról le kellett mondanom. Ráadásul Budapesten a cikória sem terem meg.

Újabban minden nap a parton töltök néhány órát, nézelődök, napozok, szagolgatom a sós levegőt. A napokban azon kaptam magam, hogy a víznek hátat fordítva olvasok. Hihetetlen, nem? Rendes, valódi könyveket. Lót Miklóstól szoktam kölcsönkérni őket.