Vajdasági felolvasások a Látó szerkesztőivel

LátóOnline
2012.07.22
Július 24-26. között több állomásos vajdasági felolvasó-körúton vesz részt a Látó három szerkesztője - Láng Zsolt, Szabó Róbert Csaba és Vida Gábor. A rendezvény-sorozat szervezője a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Irodalmi karaván című pályázati programjának keretében a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 2011 novembere és 2012 júniusa között a Vajdaságban öt Kárpát-medencei magyar írócsoport, irodalmi műhely munkatársainak részvételével felolvasókörutakat, irodalmi rendezvénysorozatokat szervezett, amelyekre tavaly novemberben a kolozsvári székhelyű Erdélyi Magyar Írók Ligája, az ungvári Együtt és a lendvai Muratáj, az idén június-júliusban pedig a marosvásárhelyi Látó és a pozsonyi-budapesti Kalligram című kulturális és irodalmi folyóiratok, illetve műhelyek munkatársai kaptak meghívást.
A rendezvénysorozat célja az erdélyi, a felvidéki, a kárpátaljai és a muravidéki, azaz a határon túli kortárs magyar irodalom értékeinek vajdasági megjelenítése és népszerűsítése; térben és időben változó olvasóközönség (fiatalok és idősek, tömbben és szórványban, anyanyelvi és idegen nyelvi közegben élők) középpontba helyezése; valamint a vajdasági magyarság, mindenekelőtt a tanulóifjúság és a fiatalabb nemzedék körében az anyanyelvű szóbeliség és írásbeliség minőségi kulturális értékeinek a tudatosítása.
Társszervező a Híd, a Sikoly és a zEtna című folyóiratok szerkesztősége, továbbá az adai Szarvas Gábor Könyvtár, a Zentai Városi Könyvtár, a nagybecskereki Petőfi Művelődési Egyesület, a muzslyai Sziveri János Művészeti Színpad, a Szabadkai Városi Könyvtár és az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet.
 

Témával kapcsolatos cikkek