Irodalom és a City

Keszeg Anna

(Jay McInerney, A jó élet, Európa, Bp., 2007. ford. Siklós Márta; The Good Life, New York, 2006.)

Füstölgő tornyok árnyékában – akartam írni a cím helyett. Mert ennek a három szónak a giccsesen proustos retorikája eléggé jól kifejezi Jay McInerney új könyvének minden problémáját. 1. Hogy hozzá akar szólni mindahhoz, amit az elmúlt években szeptember 11 kapcsán leírtak, de cizelláltabban, az örök emberi iránt elkötelezett művészet színvonalán akarja ezt tenni; 2. Hogy a bright lightos big city avatott lakóinak identitásválságát társítja az eseményekhez, nem pedig a politikai jelentéseket; 3. Hogy a „kölyökfalka" egykori sikerét igazítja a kevésbé önpusztító idők elvárásaihoz.

Adott két családtörténet, azon belül pedig két szereplő perspektívája, vagyis két narrátor: Corrine, Luke. Corrine Russell mellett neveli ikreit, akiket amerikai szexbomba lookra igazított húga petesejtjeit kölcsönvéve hozott a világra (mivel neki nem lehettek gyerekei), forgatókönyvíró háziasszonyként neveli gyerekeit, akikre minden idejét rááldozza. Baráti társaságukban mintaanya, megérzése szerint inkább mintaliba, s ez már hogyne lenne igaz, mikor férje sorozatosan csalja titkárnőjével. Luke pedig kevesebb mint egy éve hagyott fel sikerközgazdász karrierével, hogy megírja a szamurájfilm történetét. Glamour-girl lánya, Ashley és a jótékonykodó estek fénypontjaként tündöklő felesége, Sasha folyamatosan kritizálják új életformája miatt, ami nem gyarapítja a néhány évi tartalékként felhalmozott dollármilliárdokat. Sasha természetesen csalja Luke-ot egy társaságon belüli pénzemberrel. Azt hiszem, ez az a szorító gyémántcipő. Vagy azok a bizonyos rózsaágyak szirmok alatt szúró tövissel. Egyébként a frusztráció és fájdalom hiteles történeteivel szolgálnak.

Ebbe a két élettörténetbe szólnak bele a tornyok. Luke-ot egy lekésett találkának hála csak a Wall Street-i törmelék temeti maga alá. Halálközeli tapasztalat, sebesült testek látványa, rögtönzött, tudatosítatlan mentőakciók. A család értesítése csak utána. A hazaút keresése közben találkozás Corrine-nal. Az első ember, aki nem a romok alól jön. Corrine segítséget ajánl fel. Luke nem fogadja el, de telefonszámot cserélnek. Aztán találkák egy partizán mentőakció ürügyén. Nagy szerelem, megoldás a két megromló házasság problémáira, a közös élet berendezésének lehetetlensége. Néhány randi, egy közös hétvége, az otthoni helyzetek folyamatos alakulása. Russell és Sasha megtérése az események hatására.

Ashley drogtúladagolása, hazatérése nagyanyja vidéki házába. Terv egy új, közös életre. A finish karácsonya, a Diótörő előadására igyekvő két család. Corrine és Luke szembesül a másik családjával egy mindenki előtt leplezett véletlen találkozás erejéig. Konklúzió: a meglevőt kell megjavítani, nem újat keresni. A nagy szerelem nem tud kész, lezárt élettörténetekbe integrálódni. Ezekhez a jelentésekhez kellenek a könyv mottói: „A középkor órája rejtélyes és misztikus. Amit én most ideérve látok belőle, az csak valami mély magány. Még a fizikai világ szépsége is összeomlani látszik… igen, még a szerelem is." „A kataklizmák, bármi legyen is a kimenetelük, éppoly ritkák és felemelőek, mint egy nagy szerelem. Bombázás, forradalom, földrengés, hurrikán – aki átélt és túlélt egy ilyet, meg tudja mondani, ha igazán őszinte, hogy még félelme legalsó bugyrában is megbújt valami olyan eksztázis, mely addig hiányzott az életéből."

Az biztos, hogy van az egész könyvben valami inspiratív pátosz. Egy kis lelkesedés, elhessentett blazírtság. A kibeszélt lelki traumák szexuális pikantériájának alaphangjára építve: Luke fiatalkorában a szülői hálószoba szekrényébe rejtőzve hallgatja végig, amint anyja megcsalja apját a szomszéd birtokossal, aztán a szeptember 11-i események előtt rosszkor nyit be lánya hálószobájába. Jó kis szimmetria. Meg kellett őrizni valamit az anything goesból. És akkor már csak örülni tudok annak, hogy a helyzetek őrződtek meg és az interpretáció változott. Nem pedig fordítva. Mint a kölyökfalka másik tagjánál, Bret Easton Ellis kicsivel korábbi Lunar parkjában. Aki tovább kínlódik Pat Bateman hatása alatt. És nem jött rá, hogy szeptember 11 után kokózni ciki. Egyszerűen kiment divatból. A márkás cucc viszont még azután sem.

Szóval valami erkölcs-szagú dolog jött vissza a city literature-be. Meg nyilván valami önéletírói paktumra emlékeztető tendencia is. (A dedikáció így szól: „Jeanine-nek, Aki megmentett azon a napon, és sok-sok napon azután.") És a látszat-valóság-tévesztés helyett a realitás. Amiről szerző és szereplő elkezdte tudni végre, hogy mi is.

(Kép: Keszeg Ágnes munkája)