Hírek / A JAK a Látó Irodalmi Színpadán

Dátum: 2010-05-04 / Forrás: LátóOnline

A budapesti József Attila Kör és a Látó szépirodalmi folyóirat fiatal szerzői olvasnak fel 2010. május 18-án, kedden, 18 órától Marosvásárhelyen az Ariel Bábszínházban. A közös rendezvényen fellép Bálint Tamás, Farkas Wellmann Éva, Horváth Viktor, Nemes Z. Márió, Szabó Róbert Csaba és Szilágyi-Nagy Ildikó. A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel látunk!


Bálint Tamás. A Babeş–Bolyai Tudományegyetemen szerzett oklevelet közgazdaságtanból. Írásai 2003 óta jelennek meg erdélyi és magyarországi folyóiratokban, antológiákban. Első kötete 2007-ben jelent meg a kolozsvári Erdélyi Híradó gondozásában A pap leánya, birtokostul címmel. 2007-ben Méhes György-debütdíjban és a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjában, 2008-ban a Látó irodalmi folyóirat nívódíjában és a Makói Medáliák nevű, fiatal költőknek járó díjban részesült, 2009-ben elnyerte a Székely János költészeti ösztöndíjat.


Farkas Wellmann Éva. 1979-ben született Marosvásárhelyen. 1997-ben sikeresen felvételizett a Babeş-Bolyai Tudományegyetem magyar-angol szakára. 1998-tól kezdődően rendszeresen közöl verseket erdélyi és magyarországi irodalmi folyóiratokban, antológiákban. 2002-ben önálló verseskötete is megjelent Itten ma donna választ címmel (Erdélyi Híradó Kiadó - Fiatal Írók Szövetsége). A könyv második kiadása 2005-ben jelent meg (Irodalmi Jelen Könyvek, Arad). Irodalmi tevékenységéért 2000-ben Látó-nívódíjat, 2001-ben Mikó András-díjat, 2002-ben az Erdélyi Magyar Írók Ligája Méhes György-debütdíját, 2004-ben Communitas-ösztöndíjat (vers) és Arany János-ösztöndíjat, 2005-ben Petőfi Sándor-díjat, 2007-ben Székely János-ösztöndíjat, 2008-ban Communitas-ösztöndíjat (kritika) kapott. 2003 szeptemberétől a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola tanáraként dolgozik. 2008 őszétől a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Hungarológiai Iskolájának doktorandusza.


Horváth Viktor. Kötetei: Át avagy New York variációk (regény). József Attila Kör, Ulpius-ház Könyvkiadó 2004, Budapest; Török tükör (regény). Jelenkor, 2009, Pécs
„A Török tükör legfőbb jellemzője a felszabadult mesélőkedv, s ennek folytán jól olvasható Ísza ifjúkori kalandjainak sorozataként, ám a könyv legnagyobb erényét és voltaképpeni szövetét nem a puszta események alkotják, hanem az a világ, amelyet a szerző megteremtett, és amelyben ezek a kalandok lezajlanak. A tizenhatodik század közepi török hódoltság világáról van szó, közelebbről a pécsi szandzsákról […] A regény nagy leleménye, hogy az igazhitű hódítók szemszögéből rajzolja meg a világát. A soknemzetiségű, bonyolult politikai erőviszonyok uralta Magyarország szövevényes, kusza, veszedelmekben bővelkedő terület, szemben a Padisáh civilizált, kifinomult birodalmával. Ezzel a szokatlan nézőpontváltással egy csapásra kiszámíthatatlan terepre kerül az olvasó: mindaz, ami régről ismerős, hirtelen idegenné és egzotikussá válik." (Keresztesi József, Revizor, 2009. júl. 30.)


Nemes Z. Márió. 1982-ben született Ajkán. Jelenleg az ELTE BTK esztétika-filozófia szakán tanul. Publikált a Parnasszus, az Új Horizont, az Új Holnap és a Kortárs című folyóiratokban. Rendszeresen ír filmkritikákat a Sokkmagazin, a Kistangó és képzőművészeti recenziókat a Balkon számára. Tagja a Fiatal Írók Szövetségének, a József Attila Körnek és a Magyar PEN Klubnak. Alkalmi magyarázatok a húsról című első kötete 2006 őszén jelent meg a JAK-füzetek sorozatban.


Szilágyi-Nagy Ildikó. 2001-ben szerzett egyetemi diplomát (Janus Pannonius Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, magyar szak), ugyanebben az évben végzett a MUOSZ Bálint György Újságíró Akadémia felsőfokú újságíró szakán. 2004-ig a Pécsi Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskola doktorandusza A modernség alakulástörténete programon. 2008-ban szerzett PhD-fokozatot. Irodalomkritikai írásaiban kortárs magyar prózával foglakozik (Alföld, Kalligram, Kritika, Kortárs, Literatura, Napút, Új forrás, Szép literatúrai ajándék, Szépirodalmi Figyelő). 2008-tól a Szellemkép Szabadiskola hallgatója fotó szakon. 2001-től független újságíróként, majd kreatív szövegíróként dolgozik. 2009-től a Szellemkép vizuális művészeti folyóirat vezető szerkesztője. Szépirodalmi írásai 1998 óta jelennek meg folyóiratokban (2000, Bárka, Ex-Symposion, Életünk, litera.hu, Marie Claire, Műút, Új Horizont, Unikornis, Playboy, Prae, Spanyolnatha.hu, Szép literatúrai ajándék, The Room Fashion and Art, ujnautilus.hu). Első kötete novellafüzér, Valami jó testnyílás címmel jelent meg (2007), második kötete Emma Ovary, Hatszor gyorsabban öl címmel (regény, 2008).


Szabó Róbert Csaba. 1981-ben született Szilágybagoson. 1999-2003: Babeş-Bolyai TE, bölcsészkar. 2004 januárjától 2005 novemberéig A Hét szerkesztője. 2005 decemberétől a Látó szerkesztője, 2008-tól főszerkesztő-helyettese. Jelenleg Marosvásárhelyen él. 2002 óta közöl rendszeresen hazai és magyarországi lapokban. Kötetei: Az egész Antarktisz kontinens (a látás, a hallás, az ízlelés, a hang, a tapintás és a szív elvesztése). Mentor, Marosvásárhely, 2006.; Kutyák birodalma. Bookart, Csíkszereda, 2009. Díjai: Communitas alkotói ösztöndíj (2006, 2010), Transindex Év Könyve Díja 2009, Gion Nándor prózaírói ösztöndíj (2009).



Archívum

Fizessen elő a Szófára! - 2020-10-08
Elindult a Látó blogja - 2020-03-20
LIJ 108. - Lapbemutató Amik Annamáriával és György Andreával - 2020-03-09
Raport final al concursului - 2020-01-28
Borderou de notare - 2020-01-21
Rezultatul selectiei dosarelor - 2020-01-15
A harminc éves Látó ünnepi lapszámbemutatója - 2020-01-14
Álláshirdetés / Anunt concurs pt. ocuparea postului vacant - 2019-12-23
Rezultatul selectiei dosarelor - 2019-12-11
A LÁTÓ nívódíjai 2019-ben - 2019-11-26
LIJ 100 - Szántó T. Gábor estje - 2019-10-21
A Látó Budapesten - 2019-10-07
LIJ 98. - KAF60 - 2019-10-07
Beszámoló a Látó 2019-es táboráról - 2019-09-22
Otthonos idegenség – a Látó 3. írótábora - 2019-06-20
Felolvasóest és kiállítás a Költészet Napján - 2019-03-20
Hazatalálás. Balla Zsófia estje - 2019-01-28
LIJ 96. ADY 100 - 2019-01-15
A Látó szerkesztői Brassóban - 2018-10-25
A 2. Látó-tábor programja - 2018-08-02
Kortárs Mátyás-történetek. PÁLYÁZAT - 2018-05-16
Tisztafej - december - 2018-01-17
Tisztafej - november - 2017-12-11
A Látó nívódíjai 2017-ben - 2017-11-20
Demény Péter könyvbemutatója Marosvásárhelyen - 2017-10-15
TISZTAFEJ-ROVAT: Október - 2017-10-03
Vida Gábor könyvbemutatója - 2017-09-14
Beszámolók a Látó írótáboráról - 2017-08-22
CENTRALIZATOR NOMINAL LA CONCURSUL ORGANIZAT PENTRU OCUPAREA POSTULUI vacant - 2017-07-20
Rezultatul final al comisiei de examinare a dosarelor - 2017-07-12
IRODALOM A VIDÉKEN. A LÁTÓ ÍRÓTÁBORA SZILÁGYBAGOSON - 2017-06-26
Szerkesztői állás - 2017-06-15
Látó-díjátadó és Terminus - 2016-12-01
A Látó a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron - 2016-11-04
A legkisebb lépés. Beszélgetések a mai szlovák irodalomról - 2016-10-20
AnyaLátó - 2016-08-02
A művelt kecske szenvedései - 2016-04-06
A Látó nívódíjai 2015-ben - 2015-12-02
Demény Péter könyvbemutatója - 2015-11-20
Pályázati felhívás - 2015-10-08
LIJ 64.: Markó Béla könyvbemutatója - 2015-09-05
A Látó az Arcanum adatbázisában - 2015-08-19
LÁTÓ IRODALMI JÁTÉKOK 62. - Dimény Lóránt könyvbemutatója - 2015-07-02
HÁSZ RÓBERT ESTJE – LÁTÓ IRODALMI JÁTÉKOK 62. - 2015-06-23
KŐRÖSI ZOLTÁN könyvbemutatója - LÁTÓ IRODALMI JÁTÉKOK 60. - 2015-05-15
FaluLátó - lapszámbemutató - 2015-04-29
Ilma Rakusa estje - 2015-04-16
A Látó Zilahon - 2015-04-08
A költő színháza - 2015-04-08
Elhunyt Jánosházy György - 2015-02-19


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.