OLVASNI@VALÓ / Az ördög motollája

Dátum: 2008-04-18 / Forrás: LátóOnline

Török Zsuzsa
Az ördög motollája


Grecsó Krisztián, Tánciskola, Budapest, Magvető, 2008, 304 old., 2890 Ft


Ha nem tévedek, Pázmány Péter egyik írásában a táncot az ördög motollájának nevezi. Nekem mindenesetre valahogy ez a hasonlat jutott eszembe Grecsó Krisztián új regénye kapcsán. Nem azért, mintha a táncnak különösen nagy szerep jutna a regényben, hiszen a szöveg ismeretében nyilvánvalóvá válik a cím metaforikussága, ugyanakkor az „élet iskolája” közhelyre való rájátszása is. Voith József feketevárosi ügyvédbojtár ugyanis a szegedi egyetemi évek befejeztével ezt az iskolát kezdi el járni. Tanítója, mestere, beavatója ebben a folyamatban anyai nagybátyja, a tótvárosi bohém biológia-testnevelés tanár, Szalma Lajos. Már a regény (bevallottan a Száz év magányból „óvatosan koppintott”) első mondata is kettejük kapcsolatát problematizálja: „Azon az első, igazán problémás nyári délutánon, mikor Voith József utolsó éves ügyvédbojtár először csalódott nagybátyjában, a bácsi csüggedten mustrálgatta kertjükben a szilvafákat, mert mulatságot tartottak rajta a lepkekabócák.” (5.)


Szalma Lajos ugyanezen a nyári délutánon biztatja unokaöccsét, akinek a saját jövőjére nézve nemigen vannak tervei, hogy működésbe hozza kapcsolatait, és szerez neki fogalmazói állást Tótvárosban, ahol ő maga is él. Ígéretét betartja, és Voith Jocó ugyanazon év őszén nagybátyjához költözik. Innentől kezdve pedig kezdetét veszi a Jocó beavatását szolgáló vidéki kisvárosi kalandok sorozata.


Voith Jocó személye, viselkedésmódja magánéleti és szakmai kapcsolataiban, a táncos metaforikánál maradva, olyan nagybátyjáé mellett, mint aki befizet, de nem táncol, vagy ha igen, akkor nagyon ügyetlenül. Szalma Lajosnak kidolgozott egyéni, ugyanakkor a vidéki kisvárosi életmódba illeszkedő életprogramja van a hétköznapok túlélésére. Ennek a programnak sarkalatos pontjai a nők, a kocsma és a füvezés. Unokaöccsét ezen élethelyzetekben teszi rendre próbára, teszteli különös agresszivitással, néha, Jocó számára ördöginek tűnő módszerekkel. Alakja ezért asszociálódik az ördögével először kimondatlanul, még csak sejthetően a regény második fejezetében egy füvezés során. A harmadik fejezet végén Jocó már bizonyossággal fogalmazza meg, hogy „eljött hozzá az ördög”, a regény végén pedig Judit, Jocó mozgássérült szerelme nevezi Lajos bácsit „az ördög megbízott tánctanárának.” (294.) Természetesen ez is csak nézőpont kérdése, hiszen Jocó pszichológus anyja számára bátyja csak egy „szerencsétlen bolond […], akit kihasználnak, és […] a háta mögött ki is nevetik.” (15.)


A Szalma Lajos által Jocó számára előkészített kalandok az alföldi kisvárosi kultúra közegébe való beiktatást szolgálják, és a teszthelyzetekkel előkészített szimbolikus út megtétele révén valamilyen belső szellemi dimenzió, a harmadik szemmel való látás képességének létrehozását. A nevelési regény műfajához való kapcsolódás nyilvánvaló, ugyanakkor az ’ördög tanítványa’ irodalmi hagyományának felidézése is.


Jocó problémája tipikus élethelyzetre jellemző: az iskola utáni felnőtté válás, az elbizonytalanodás, majd, szerencsés esetben a saját út megtalálásának periódusára. Identitáskeresése azonban, saját bevallása szerint, generációs probléma is. „Dr. Voith Jocó most, hogy végzett az egyetemmel, érezte meg igazán, hogy egy mindenről lecsúszott generáció tagja, személy szerint ő ebben a lemaradó évjáratban is késős típus. Csak pillanatokra bambul el, és minden megváltozik körülötte, ami nyitva volt, bezárt, ő meg kívül maradt, közvetlenül a kapu előtt toporogva, ahová – ha elég szemfüles – benyithatott volna. Akár valami hátborzongató Kafka-regényben.” (12.) Pályaválasztás és érvényesülés, megélhetés szempontjából is úgy érzi, azonos szinten van az ironikus ellenpéldaként felhozott ritkán biflázó, csak halandzsázó, olcsó farmeros, Jézus-szandálos és zsebükben üres szofilájtos dobozos bölcsész fiúkkal. Szóval, hogy rá sem a megbecsülés, a feszes fenekű feleség, a polgári jólét és a Nyugatra tett kirándulások sorozata vár. „Későn érkezett, annyi a jogász, mint égen a csillag, a csodás diploma tekintélye megkopni látszik.” (13.)


Míg a regény legelején még az a gondolat fogalmazódik meg Jocóban, hogy mindig olyan (felelőtlen) szeretett volna lenni, mint a nagybátyja, a regény végére álláspontja radikálisan megváltozik. A tizenkét fejezeten, a néhol életképszerű leírásokon, helyzetek unalmának, feszültségének részletezésén végigvonuló lappangó kérdés valójában, hogy milyen életstratégiával lehet a pucér (itt konkrétan alföldi) hétköznapokat túlélni.

A Voith József környezetében lehetőségként kínálkozó minták közül az iskolapszichológus anya és a tragikomikus, végső soron a szó szoros értelmében magát lekaszáló apa mellett mégiscsak a Szalma Lajos által nyújtott a legprovokatívabb és a határozott állásfoglalásra késztető. De csak a nagybátyja életmódjának ismeretében fogalmazódhat meg a határozott ’nem’, a végső elhatárolódás, „a visszavonhatatlan és jóvátehetetlen lemondás kettejükről, Szalma Lajosról és Voith Józsefről együtt, a nagy párosról, a mesterről és tanítványáról.” (284.)


Talán a befejezés kissé dagályos, a szerelem és a keresztény szimbolikába oltott ’otthonra találása’ előtt érdemes lett volna ennél a momentumnál megállni.


The devil’s disciple. No more.



Archívum


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.