Szemle

Szabó Róbert Csaba
Első Erdélyi Álomlap
Romániai magyar kulturális lapok – nyáron

Elismerjük, nincsen itten szűken mérve az irónia, önirónia, ilyesmik, de mivel nagyon tetszik nekünk ez a cím, megkíséreljük iróniátlanítani, főként: semlegesíteni az öniróniát ebből a címből, ha úgy tetszik: kilúgozni, purifikálni, és a végén felismerni, hogy érdemes volt-é. A lúgozást (lúg alatt közönséges értelemben mindig a fahamunak vízzel való kezelésénél kapott oldatot értik, melyben főleg káliumkarbonát van) pedig úgy értelmezzük mi közönségesen véve, hogy a romániai magyar, vagy ha úgy tetszik erdélyi magyar kulturális lapok nyári számai anyagának legjava összevonható egy fiktív és vaskos folyóiratba (vers, próza, kritika, historográfia, interjú, riport stb. rovatokkal), bizonyítván, hogy a címben nyoma sincs az iróniának stb. Meg lehet szabadulni a címbe rejtett iróniától. Mindezt pusztán játékból, hiszen a lapszámok mindegyike mögött jól érzékelhetően szigorú szerkesztői munka áll.

Csöppet sem meglepő módon, a vers-rovat telne leghamarább föl, ha engednénk gyengeségeinknek és elnézően lapoznánk, de ha nem engedünk és ha elnézően lapozunk, akkor is telik, gyűl a vers. Fekete Vincével kezdeném ezt a nyári álomszámot, az Irodalmi Jelen összevont július-augusztusi (nané, külön tanulmány lehetne az összevonás honi gyakorlata, lásd még a Váradot) számának egy oldalas közlése, a Székelyföld szerkesztőjének ezeket az újabb hangú verseit érzésünk szerint csakis versben lehet megírni, prózában sok volna, egész egyszerűen az ellenpontozás hiánya miatt: a versbéli én irónia nélkül hagyja kifutni az első sorokban megpendített életérzést, hangulatot, így lesz teljes értékű líra:

Barlangok, tengerszemek
Talán jobb lett volna, ha akkor egyből vége.
Mert így szálanként tépdessük ki magunkból pár
év minden apró rezzenését. Van, amikor csak
a fákat látjuk, csak az erdőt, és nem érezzük, amit
amúgyis tudunk magáról a hegyről, hogy benne
titkos barlangok hallgatnak, vagy tengerszemek
rejtőzhetnek.

Ha viszont ellenpontozásra vágyunk mindenáron, itt van mindjárt Muszka Sándor három kiváló verse, szintén az összevont Irodalmi Jelenből, abból is leginkább az Üzenem című; az alcím nagyon fontos, úgy tessék olvasni:

Üzenem
Megint kiverte
A szél az ablakot
Vagy hogy is kezdjem el
Ha látjátok s kérdi
Mondjátok jól vagyok
Egy házba költöztem
Az erdők alá le
S bár közel a kocsma
Ha magam vagyok
Rá gondolok csak
(...)

Feltétlen bekerülne a mi lapválogatásunkba Balázs Imre József búcsúja a könyves mester Géczi A. Jánostól a Helikon július 10-ikei számából; a vers nyitó és záró sorai: „A könyves mester elment, / és késik még utódja.". Lapunk versrovatának vége ezután nevetőssé válik: Orbán János Dénesnek az Irodalmi Jelenben közölt Gál Éva Emese-paródiájáról nem lehet lemondani, de előtte még Caius Licinius Calvust említjük a Korunk augusztusi, mellesleg a fordítás problematikáját körüljáró tematikus számával, a költeményeket Kovács András Ferenc teszi közzé, mindennél nagyobb aktualitással. De lássuk a Gál Éva Emese életrajzot, Johann von Kronstadt tollából: „Az óvodától kezdve a végtelen szerelmese. Már itt ágyat vájt a homokba költői párhuzamainak összeérése. Később elnyerte A végtelen felderül énvelem költői verseny Androméda-nagydíját, űrutazással egybekötve. Az űrhajón mosogatás közben egészítette ki a tízparancsolatot a tizenegyedikkel, vagyis hogy ne paródiázz."

A nyári álomlapszámba kevés próza férne be, nemcsak a versek sokasága miatt, hanem az arra érdemes prózák száma miatt, viszont mindenképpen előkelő helyen lenne olvasható a Székelyföld augusztusi számából Lőrincz György Kőnyomor című írása, amely a Besúgó voltam, szívem! című készülő regényének egy részlete. Ugyanebből a számból kerülnének be Nagy Koppány Zsolt rövidtörténetei, szintén egy készülő regényből. Utóbbiból idézünk itt:

Egy fiatal pár
Thomas Bernhardnak
Egy fiatal pár az esküvő előtt elment a fényképészhez, hogy az fényképet készítsen róluk. Előre örvendeztek: milyen nagyszerű lesz, mondjuk, tíz év múlva megnézni, milyenek voltak az esküvő előtt! A fényképész sokáig állítgatta őket ide meg oda – tudatában volt annak, milyen fontos dolgot művel. Végül befejeződött a fotózás, a fiatalok kezet ráztak a középkorú fotóművésszel.
Sajnos, az esküvőn (vagy talán az esküvő előestéjén? – ki tudja már) összevesztek, és szakítottak. Persze nem mentek a fényképek után, pedig a fényképész többször is üzent, hogy elkészültek. Szegény fickó azóta is mindenkinek emlegeti a dolgot.

Mi kell még egy kulturális folyóiratba? Legyen benne könyvkritika (vegyük elé az összevont Irodalmi Jelent, belőle Koncz Tamásnak az új Grecsó-regényt unalmasnak nevező írását, Fekete J. Józsefnek a dr.Máriás könyvéről írt recenzióját, valamint feltétlenül a Helikonból Botházi Mária fülszövegét a Korunk-dossziéhoz), a nagyobb lélegzetű tanulmány rovatba a már emlegetett Korunk-számot válogatjuk be Polgár Anikó írása révén („Míg azonban Kosztolányi saját fordítását kísérletként a már meglévők mellé és nem fölé helyezi, Babits hangsúlyozottan túl akar lépni a korábbi fordítói paradigma megnyilvánulásain, s meg van győződve, hogy meg is haladta azokat."), a történelmi tárgyú írások terén a Székelyföldből lehet csemegézni, nekünk kimondottan tetszett Sebestyén Elemér és Szabó Péter közös munkája az észak-erdélyi és székelyföldi magyar katonai közigazgatásról, mert ha Tibori Szabó Zoltán Árnyékos oldal c. könyvével olvassuk egyidőben, az együttolvasás megtaníthat a gyanakvó olvasásra, és ugyanebben a számban a honi újabb, fiatal történésznemzedék két felkészült és alapos kutatójától ajánlhatjuk olvasásra az Udvarhely vagy Csíkszereda? Harc a megyeszékhelyért c. tanulmányát. Interjúként pedig hadd kerüljön be a Helikonból a nyolcvanadik születésnapját ünneplő Dávid Gyulával készített beszélgetés pályaképről, szerkesztésről, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikonról és jövőbeli terveiről: „A lexikonszerkesztéssel tartozom, azt elvállaltam, végigcsinálom. Nagyon remélem, hogy jövőre megjelenhet. Akkor azonban ott van Gáll Ernő levelezésének két kötete, amelyet a Napló mellé szeretnék az asztalra tenni, s aminek a sajtó alá rendezése is reám vár. Aztán a 2006-ban megjelent ’56-os életrajzi adattár bővített kiadása, hiszen azóta gyűlt még anyag, s a kötetből teljesen kimaradtak az ’56-nál korábbi és ’64-nél későbbi perek. És ott van a szekrényem tetején a CNSAS-tól megszerzett szekusdossziém, azzal is jó lenne valamikor alaposabban szembenézni. Bevallom, amióta elhoztam Bukarestből, ki se nyitottam, mert tudom, hogy akkor egy-két hónapra akár a lexikont is elfelejthetem. Ez bizony elég egy-két »ötéves terv«-re, csak legyen erő s egészség hozzá." Kérdezett: Bartha Katalin Ágnes.
Érdemes volt.