Hírek / HÁSZ RÓBERT ESTJE – LÁTÓ IRODALMI JÁTÉKOK 62.

Dátum: 2015-06-23 / Forrás: LátóOnline

A Látó júniusi meghívottja Hász Róbert író, a szegedi Tiszatáj folyóirat főszerkesztője. Beszélgetőtársa: Lakatos Mihály. Az est helyszíne: G. Café, Marosvásárhely. Időpontja: 2015. június 24., szerda, 18 óra. Támogató: NKA.

Hász Róbert 1964-ben született a délvidéki Doroszlón, innen kényszerült az anyaországba (egészen pontosan: Szegedre) menekülni, 1991-ben, a délszláv háború elől, ekkor még a visszatérés szándékával. E szándék komplex okok miatt végül meghiúsult, de az életpálya ívét ez szerencsére nem befolyásolta, hiszen Hász Róbertet ma már a szegedi Tiszatáj c. irodalmi folyóirat főszerkesztőjeként, és ami ennél is fontosabb: féltucatnyi nagyszerű regény , illetve két novelláskötet szerzőjeként jegyezhetjük. Saját honlapján az alábbi mondattal fogadja az olvasót: „Azért vagyunk mi, mesemondók, igricek, költők és írók a világon, hogy az igazságokon túl elmondjuk az embereknek a történeteket is.” És aki akár csak egyetlen művét is olvasta a szerzőnek, tapasztalhatta, hogy Hász Róbert híven tartja magát a fenti mottóhoz. Nehezen lehetne monotematikus szerzőnek nevezni, hiszen az írásaiban feldolgozott témák, események színterei a honfoglalás időszakától, Mária-Terézia és a délszláv háborúk korán át a messzi jövőig ívelnek. Első erdélyi bemutatkozásán A künde (2006), A Vénusz vonulása (2013) és az Ígéretföld c. regényei kerülnek szóba, és a későbbiekben remélhetőleg az erdélyi olvasók kezébe is. A mind Magyarországon, mind Franciaországban már a második kiadásig jutott A künde c. regénye a honfoglalás korában játszódik, s miközben mítoszokat próbál tisztázni, újabbakat teremt. Teszi ezt olyan mesélőkedvvel és olyan nyelvezettel, mely már az első sorok után magához bilincseli az olvasót. A Vénusz vonulása egy valóban létezett jezsuita szerzetes, Sajnovics János alakja köré szövődik, aki Mária-Terézia megbízásából 1768-ban elutazik az Észak-Norvégia partjai közelében található Vardő szigetére, hogy megfigyelje a Nap és a Vénusz együttállását. Az olvasó pedig mindeközben megfigyelheti a korabeli Európa társadalmi életének számos fontos mozzanatát, mind horizontálisan, mind vertikálisan, a maga eszmetörténeti összefüggéseiben. De nem ezért nem fogja letenni a kezéből, hanem azért, mert közben olyan történetek tartják izgalomban, melyek egy erre szakosodott krimi írónak is becsületére válnának. Az Ígéretföld pedig a távolinak remélt, de talán annál azért közelebb eső jövőbe utaztatja az olvasót, melyben egy újrarajzolt Európát, új erkölcsöket és új világrendet találunk. Sok minden új, csupán néhány dolog régi – az emberi ostobaság és aljasság. De nézzük a dolog jó oldalát – legalább nem fogunk unatkozni…

Mindenkit szeretettel várunk!

Archívum

Fizessen elő a Szófára! - 2020-10-08
Elindult a Látó blogja - 2020-03-20
LIJ 108. - Lapbemutató Amik Annamáriával és György Andreával - 2020-03-09
Raport final al concursului - 2020-01-28
Borderou de notare - 2020-01-21
Rezultatul selectiei dosarelor - 2020-01-15
A harminc éves Látó ünnepi lapszámbemutatója - 2020-01-14
Álláshirdetés / Anunt concurs pt. ocuparea postului vacant - 2019-12-23
Rezultatul selectiei dosarelor - 2019-12-11
A LÁTÓ nívódíjai 2019-ben - 2019-11-26
LIJ 100 - Szántó T. Gábor estje - 2019-10-21
A Látó Budapesten - 2019-10-07
LIJ 98. - KAF60 - 2019-10-07
Beszámoló a Látó 2019-es táboráról - 2019-09-22
Otthonos idegenség – a Látó 3. írótábora - 2019-06-20
Felolvasóest és kiállítás a Költészet Napján - 2019-03-20
Hazatalálás. Balla Zsófia estje - 2019-01-28
LIJ 96. ADY 100 - 2019-01-15
A Látó szerkesztői Brassóban - 2018-10-25
A 2. Látó-tábor programja - 2018-08-02
Kortárs Mátyás-történetek. PÁLYÁZAT - 2018-05-16
Tisztafej - december - 2018-01-17
Tisztafej - november - 2017-12-11
A Látó nívódíjai 2017-ben - 2017-11-20
Demény Péter könyvbemutatója Marosvásárhelyen - 2017-10-15
TISZTAFEJ-ROVAT: Október - 2017-10-03
Vida Gábor könyvbemutatója - 2017-09-14
Beszámolók a Látó írótáboráról - 2017-08-22
CENTRALIZATOR NOMINAL LA CONCURSUL ORGANIZAT PENTRU OCUPAREA POSTULUI vacant - 2017-07-20
Rezultatul final al comisiei de examinare a dosarelor - 2017-07-12
IRODALOM A VIDÉKEN. A LÁTÓ ÍRÓTÁBORA SZILÁGYBAGOSON - 2017-06-26
Szerkesztői állás - 2017-06-15
Látó-díjátadó és Terminus - 2016-12-01
A Látó a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron - 2016-11-04
A legkisebb lépés. Beszélgetések a mai szlovák irodalomról - 2016-10-20
AnyaLátó - 2016-08-02
A művelt kecske szenvedései - 2016-04-06
A Látó nívódíjai 2015-ben - 2015-12-02
Demény Péter könyvbemutatója - 2015-11-20
Pályázati felhívás - 2015-10-08
LIJ 64.: Markó Béla könyvbemutatója - 2015-09-05
A Látó az Arcanum adatbázisában - 2015-08-19
LÁTÓ IRODALMI JÁTÉKOK 62. - Dimény Lóránt könyvbemutatója - 2015-07-02
KŐRÖSI ZOLTÁN könyvbemutatója - LÁTÓ IRODALMI JÁTÉKOK 60. - 2015-05-15
FaluLátó - lapszámbemutató - 2015-04-29
Ilma Rakusa estje - 2015-04-16
A költő színháza - 2015-04-08
A Látó Zilahon - 2015-04-08
Elhunyt Jánosházy György - 2015-02-19
LÁTÓ IRODALMI JÁTÉKOK 54. - Károlyi Csaba estje - 2015-02-06


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.