Irodalom és a City

Keszeg Anna
Kis román stílustankönyv

Dana Budeanu, Manual de stil, Nemira, Bukarest, 2008.

Ezúttal nyakig benne vagyunk a cityben. Olyan könyvről írok, melynek a február 28-i bemutatója a román celebvilágban is eseménynek számított, s aligha írnék róla, ha nem buzdítana írásra Ioana Bot Cartea de plastic rovatának (Dilemateca) példája.

Gyönyörű könyv borzalmas tartalommal. Ez lenne az a bizonyos egy mondat. A gyönyörű könyv Valeria Moldovan rajzai miatt az, a fekete borító és a rózsaszín, sárga, lila pasztellárnyalataira korlátozott belső színvilág nemcsak a Taschenek mellé illik, de a 2008 tavasz-nyári trenddel sincsen a legrosszabb viszonyban (egyébként szimptomatikus, hogy az illusztrátor nevét eléggé nehéz elcsípni a könyv reklámjai mellett). A borzalmas tartalom nem is meglepő, ha ilyen infókat kezdek sorolni, hogy a szerző a Ciao! (pontosan, a magyar Story) stíluskommunikátori rovatát vezeti, az előszót meg – amiből mellesleg az

derül ki, hogy Dana legalább 100x nő, európai integrációból doktorál Londonban a University College-on, gyereket nevel, mindenkit iszonyatosan féltékennyé tesz (ezek után már természetes, hogy vulgárintencióvadászként arra gondolok, a könyv valamiféle kompenzáció) − Mihaela Rădulescu írta. Dana Budeanu megalapozott shoppingkultúrája jogán ajánlja mindazt, amit Chanel óta meg nem szűnnek ajánlani a nőknek: a little black dresst, a pirosat is, a kis meg nagyvirágosat (istenem, mi lesz, ha a tervezők enyári virágmániája elmúlik), a lófarkat, a hajpántot és természetesen az elmúlt két év alkalmi must have-jét, a borítéktáskát. (Így már nem teljesen értem a friss, második román Harper’s Bazaar-szám róla készült Răzvan Ciobanu-reklámfotót, ahol ciklámen nagyestélyiben nyúlik végig a fekete felületen – Ciobanu egyébként a kötet utószavának szerzője).

És most azt szeretném, ha a kedves olvasó nem azzal nyugtázná méltatlankodásom, hogy hát mire vártál, ilyen a műfaj, ez a közeg stb. Mégpedig azért nem, mert tudok jobbat. 1952-ben Christian Dior kiadott egy angol nőknek szánt divatszótárat, melyet 2007-ben, a ház fennállásának hatvanadik évfordulóján fordítottak franciára. (Petit Dictionnaire de la Mode. Dior: 60 années Hautes en Couleurs, Les Rhumbs, Musée Christian Dior, Granville, 2007.) Na, ez az a bizonyos jobb. Az már azóta evidens, hogy az ötvenes évek női sziluettjei, melyek

2006-ban inspirálták a kifutók történéseit, elképzelhetetlenek lennének Dior elegáns szövetekből, mesterien hulló szaténból, kakaslábmintás dzsörzéből készült, letisztult szabásvonalú kreációi nélkül. Azok a bizonyos úrinők, akik még akkor sem tették egymásra a lábukat, ha tüske ment volna érzékeny talpacskáikba, a Dior-ruhákért éltek haltak. Az már viszont a márka Galliano-féle újrakanonizációja óta kevésbé evidens, hogy Dior még az átlag nők emancipálását tekintette céljának. A kis stíluskalauzt (ne tévesszen meg a cím, a könyv tulajdonképpen nem szótár, hanem igényes öltözködési tanácsadó, csak éppen szócikkekre bontva) az angol Women’s illustrated hetilap közölte folytatásokban olyan okokból, hogy az angol nők – az amerikaiakkal ellentétben – nehezen engedtek meg maguknak egy igazi Dior-kreációt, a tanácsokat viszont engedelmesen megfogadták. Az alászálló kultúrjavak vonzó narratívája mellett a divatszótárnak további diszkrét bája, hogy a tervező az angol nők speciális elvárásaihoz igazította a női elegancia teóriáját. Ezt a Holiday címszónál szereplő mondatát mindjárt jegyezzük is meg: „Sohasem szabad viszont szem elől tévesztenie, hogy Ön nem szép cigánylány, nem egzotikus szépség, hanem elegáns hölgy."

Az elegáns magázás és a román kultúrában annyira bevett tegező formula elgondolkodtató és elkerülhetetlenül nosztalgikus különbségén túl, Dior szótárával összevetve Budeanu könyvéből az alaposan, árnyaltan és divattörténeti ismeretek alapján kidolgozott divattanácsadót hiányolom. Illetve azt is, hogy a román divatvilág egyre biztatóbb irányba mutató fejlődését – melyet már többízben említettem − nem látja. Mert Londonban doktorit ír? Mert úgy érzi felvilágosítónak magát, hogy nem érzékeli a környezete divattudatosságát? Mert marketingfogás volt a könyv és „magát marketingeli, neki csak átküldi a pénzt"? Mindenesetre a stílustankönyvtől sok pozitív hatást nem várhatunk.

(Kép: Keszeg Ágnes krokija)