Irodalom és a City

Keszeg Anna

Ha az ember sokat olvas előző századokban írt szövegeket, előfordul vele, hogy anakronisztikussá válik a világszemlélete. (Különben, tudjátok-e, kedves olvasóim, mi az anakronizmus? Néhány hete hallottam a Sláger rádióban, hogy a „Gyere közelebb, menekülj el!" című Republic-szám például egy anakronizmusra épít, vagyis át kell gondolnom, amit az idegen szavak szótárából megtanultam…) De hát az anakronizmusoktól már illik nem félnünk, kontaminálódjék, aminek kontaminálódnia kell. Kis 21. század eleji prezentizmusom olyankor szokott öntudatra ébredni, ha a régi szöveg szisztematikusan sokkol, olyan értékrenddel, melynek elemei szinte pontról pontra kifordíthatóak egy ma-szagú koncepció nyelvére. Ilyen ez a kis szöveg is, amit a bécsi Magyar Kurír 1791-es számában találtam. Egyszer a szöveg, aztán a poén:

Aszszonyok Imádsága. „Mindenható Isten! Ki az Asszonyi Nemet csontból formáltad, add azt a kegyelmedet nékem, hogy sem Uramhoz, se másokhoz ne legyek olyan kemény, mint a csont, engedetlen, meg-átalkodott, nyakas, és magam feje után járó. Légy kegyelmes, édes Istenem! az én asszonyi erőtlenségeimnek, s fordítsd el tőlem a velem született vakmerőséget, belém rögzött gyanakodást, állhatatlanságot, a kevély gondolatokat, felgerjedt képzelődéseket, és a rendetlen kivágyásokat, s kívánságokat.

Ments meg már valaha a módik és haj tornyozások bolondságától: ne legyek tovább is nevetsége az okosoknak. Tégy vigyázóbbá a mások jó híre neve megsértésében, és őrizd meg nyelvemet a szó hajtástól az asszonyok gyülekezetében, s kivált a fecsegés, és suttogás viszketegségitől a te Templomodban, szemeimet pedig a csiklandozástól, és ide s tova való kadikálástól. Adjad azt a malasztot, hogy senkihez is, kivált az én jó férjemhez, akit a’ te mennyei-gondviselésed ingyen kegyelméből Urammá rendelt, hamis, csalárd, és álnok ne legyek, ne viseljem magamat hozzája kedvetlenül, és durcásan, az ő barátit, és barátnéit csendesen, és keresztényi szeretettel lássam, ne morogjak zörögjek nappal a házban, mint egy gonosz lélek, és éjjel adjak csendes nyugadalmat az ő ellankadt érzékenységeinek; minden házi dolgot vigyek, és vitessek véghez, ’s hagyjak menni rendel, és becsületesen. Adjad, legyek mindenben becsületes és józan, szelíd, és engedelmes, csendes és hallgató, hív és állhatatos, kegyes és tűrő, szorgalmatos, és otthonülő; igaz és egyenes, jóltévő és háládatos, jámbor és alázatos. Nem az én akaratom légyen meg Uram, hanem a tiéd, s az én Uramé mindenekben. Őrizz meg végre, hogy ne kívánjak nagyobb lenni az én Uramnál, ne ereszd az én nyughatatlan eszemet arra az ördögi gondolatra, hogy nálánál jobb

Urat érdemlettem volna, mert ő reája sem vagyok méltó, és az ilyenek csak pokolbéli sugallások. --- Ments meg oh édes Istenem tőlök! – Adjad utoljára Uram Isten! hogy ne tartsak a Világon semmi olyan drága kincset, mint az Uramat, és őtet halálomig meg tudjam becsülni." Ámen.

Szóval összegezve: egoizmus és önérdek, nagyravágyás (karrierizmus, ha lehetne ilyet mondani), elégedetlenség a világ és környezet adottságaival, divat, smink, pletyka, rosszmájúság, kíváncsiság, pasizás, hiszti és követelőzés, szexizés, kísértésnek való engedelmesség, de még csak annak a szele is elítélendő.

Javallandó a kiváló házimunkavégzés, a férjnek való engedelmesség, a sorssal való megbékélés (mert, ugyan, mi a férj, ha nem maga a sors). Na persze, tudjuk kábé, hogy George Sand és társai ilyesmik ellen (miatt) szálltak síkra. Inkább az a sokkoló, hogy milyen jól bejött a számításuk és milyen pöpecül kifordult az értékrend. Ha ezt az életgyakorlat-parancssort összevetjük egy valamirevaló kis női magazin-, egy Bridget Jones-logikával, pontosan az ellenkezője lesz a javallott. Mert az a sikeres nő, aki mindent fordítva csinál, mint ami ebben a kis női imában áll. És mielőtt ítélkeznénk korai elődeink fölött, íme Szacsvay Sándor szerkesztő kitűnő kommentárja az íráshoz. A poén: „Ezen Imádságnak Szerzője, ama híres Abraham a Sz. Klára nevezetű Augustiniánus Barát, ki 40 esztendeig volt Bécsben Udvari Pap, s ugyan ott 1709-dikben holt meg.- Annyira megkedvellette egy berlini Kereskedő ezt a könyörgést, hogy minden este térden állva mondatta el a Feleségével, míg nem végre úgy meg unatkozott az Asszony, a könyörgésnek mindennapi elmondásától; hogy Törvényszék eleibe vitte a’ dolgot; holott is megnyerte Férjétől való elválasztását."

Kommentár csak annyi, hogy ellenkező kívánságainknak sem árt ideológiai körme alá nézni.

(Kép: Keszeg Ágnes krokija)