Hírek / Otthonos idegenség – a Látó 3. írótábora

Otthonos idegenség – a Látó 3. írótábora
Dátum: 2019-06-20 / Forrás: LátóOnline


OTTHONOS IDEGENSÉG
A Látó 3. írótábora
2019. augusztus 8-11., Szilágybagos


A Látó harmadik írótábora 2019-ben a magyar irodalom „nyelvjárásait", a magyarországi és az erdélyi irodalmi nyelv különbségeit és azonosságait, az idegenséget, a fordítást és a fordíthatóság tapasztalatát járja körül műhelybeszélgetésein. Hazai és magyarországi író, költő és pedagógus meghívottak mellett Lengyelországból, Törökországból, Finnországból és Szerbiából érkeznek olyan fordítók, akik a magyar irodalom idegen nyelvre ültetésén hivatásszerűen dolgoznak. A táborban bemutatjuk a Látó januári, Ady Endre száz éves évfordulója alkalmából szerkesztett számunkat.

Könyvbemutatók (klikkrecek), felolvasások és írófoci.

A záróbeszélgetésen az idén 60 éves Kovács András Ferencet kollégája, Láng Zsolt fogja kérdezni. A nemzetközi jellegű táborban jelen lesznek a legfontosabb erdélyi irodalmi lapok (Helikon, Székelyföld, Várad), a békéscsabai Bárka folyóirat szerkesztője, illetve a Fiatal Írók Szövetsége képviselői.

Meghívott vendégek: Balássy Fanni, Benedek Szabolcs, Bíró-Balogh Tamás, Borsodi László, Codau Annamária, Cseke Szilárd, Dánél Móna, Demeter Zsuzsa, Demény Péter, Eperjesi Noémi, Gálfalvi Ágnes, Karolina Wywrot (Lengyelország), Kemenes Henrietta, Kiss László, Korpa Tamás, Kovács András Ferenc, Kovács Tünde, Láng Zsolt, Leitman Kornélia, Magdalena Garbacik (Lengyelország), Ozsváth Zsuzsa, Papp Attila Zsolt, Patkó Éva, Porczió Veronika, Tähti Schmidt (Finnország), Sandra Buljanović Simonović (Szerbia), Sevgi Can Yağcı Aksel (Törökország), Szabó Róbert Csaba, Szabó Katalin, Új Krisztina, Vida Gábor.

A tábor nyitott, egyénileg is lehet csatlakozni, szállás és ellátás a falu panzióiban.

Támogatók: Bethlen Gábor Alap, Communitas Alapítvány, Szilágybagosi Önkormányzat, NKA, Fiatal Írók Szövetsége


PROGRAM

CSÜTÖRTÖK, AUGUSZTUS 8.
15,00 – 16,00 – Érkezés Szilágybagosra az Oázis kempinghez, szállások elfoglalása
17,00 – Megnyitó ünnepség a pincesoron. A Látó Ady-számának bemutatója, felolvas: Demény Péter. Vendég: Marina Ida polgármesterasszony
19,00 – Vacsora a stranddal szemközti vendéglőben
20,00 – Kötetlen beszélgetések az Oázisban

PÉNTEK, AUGUSZTUS 9.
8,00 – 9,30 – Reggeli az Oázisban
9,45 – Napindító vers. Korpa Tamás olvas föl

Pinceszemináriumok:
10,00 – 11,30 – A nyelv, ami összeköt. Műhelygondok. Műfordítók a magyar nyelvből való fordítás nehézségeiről. Magdalena Garbacik, Owen Good, Tähti Schmidt, Sandra Buljanović Simonović, Sevgi Can Yağcı Aksel. Moderál: Dánél Móna
12,00 – 13,30 – A nyelv, ami szétválaszt. Beszélgetés az erdélyi és a magyarországi (irodalmi) nyelvhasználat közötti különbségekről, árnyalatokról és trendekről. Résztvevők: Bíró-Balogh Tamás, Kiss László, Korpa Tamás, valamint Codău Annamária, Demeter Zsuzsa, Gálfalvi Ági. Moderál: Láng Zsolt
14,00 – Ebéd a stranddal szemközti vendéglőben
15,30 – Élő klikkrec Benedek Szabolcs Vörös, mint a vér című regényéről. Szabó Róbert Csaba, Vida Gábor és Benedek Szabolcs
16,15 – Élő klikkrec Borsodi László Szétszórt némaság című verseskötetéről. Kovács Tünde, Szabó Katalin és Borsodi László
17,45 – „Állhatsz bármelyik velszi parton". Felolvasnak: Borsodi László, Kiss László, Ozsváth Zsuzsa, Papp Attila Zsolt
19,00 – Vacsora a stranddal szemközti vendéglőben
20,00 – Kötetlen beszélgetések az Oázisban

SZOMBAT, AUGUSZTUS 10.
8,00-9,30 – Reggeli az Oázisban
9,45 – Napindító vers – Kemenes Henrietta olvas föl

Pinceszemináriumok:
10,00 – Élő klikkrec Bíró-Balogh Tamás Hakni című novelláskötetéről. Codău Annamari, Demény Péter és Bíró-Balogh Tamás
11, 00 – Európai trendek a kortárs irodalomban. Magdalena Garbacik, Owen Good, Tähti Schmidt, Sandra Buljanović Simonović, Sevgi Can Yağcı Aksel. Moderál: Dánél Móna
12,00 – Kinde Annamária Összes. Beszélgetés Demeter Zsuzsával. Kérdezi: Gálfalvi Ágnes
13,30 – Ebéd a stranddal szemközti vendéglőben
15,00 – Írófutball a bagosi sportpályán
18,00 – Felolvasó délután a szilágyborzási kultúrotthonban. Balássy Fanni, Új Krisztina, Kemenes Henrietta, Korpa Tamás, Bíró-Balogh Tamás
19,00 – Be jó ismerni KAF urat. Beszélgetés Kovács András Ferenccel. Kérdezi: Láng Zsolt
20,30 – Vacsora a stranddal szemközti vendéglőben
21,30 – Titkos naplók felolvasása az Oázisban. Kötetlen beszélgetés hajnalig

VASÁRNAP, AUGUSZTUS 11.
8,00 – Reggeli
10,00 – Összegzés csoportképpel, hazaindulás







Archívum

LIJ 100 - Szántó T. Gábor estje - 2019-10-21
LIJ 98. - KAF60 - 2019-10-07
A Látó Budapesten - 2019-10-07
Felolvasóest és kiállítás a Költészet Napján - 2019-03-20
Hazatalálás. Balla Zsófia estje - 2019-01-28
LIJ 96. ADY 100 - 2019-01-15
A Látó szerkesztői Brassóban - 2018-10-25
A 2. Látó-tábor programja - 2018-08-02
Kortárs Mátyás-történetek. PÁLYÁZAT - 2018-05-16
Tisztafej - december - 2018-01-17
Tisztafej - november - 2017-12-11
A Látó nívódíjai 2017-ben - 2017-11-20
Demény Péter könyvbemutatója Marosvásárhelyen - 2017-10-15
TISZTAFEJ-ROVAT: Október - 2017-10-03
Vida Gábor könyvbemutatója - 2017-09-14
Beszámolók a Látó írótáboráról - 2017-08-22
CENTRALIZATOR NOMINAL LA CONCURSUL ORGANIZAT PENTRU OCUPAREA POSTULUI vacant - 2017-07-20
Rezultatul final al comisiei de examinare a dosarelor - 2017-07-12
IRODALOM A VIDÉKEN. A LÁTÓ ÍRÓTÁBORA SZILÁGYBAGOSON - 2017-06-26
Szerkesztői állás - 2017-06-15
Látó-díjátadó és Terminus - 2016-12-01
A Látó a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron - 2016-11-04
A legkisebb lépés. Beszélgetések a mai szlovák irodalomról - 2016-10-20
AnyaLátó - 2016-08-02
A művelt kecske szenvedései - 2016-04-06
A Látó nívódíjai 2015-ben - 2015-12-02
Demény Péter könyvbemutatója - 2015-11-20
Pályázati felhívás - 2015-10-08
LIJ 64.: Markó Béla könyvbemutatója - 2015-09-05
A Látó az Arcanum adatbázisában - 2015-08-19
LÁTÓ IRODALMI JÁTÉKOK 62. - Dimény Lóránt könyvbemutatója - 2015-07-02
HÁSZ RÓBERT ESTJE – LÁTÓ IRODALMI JÁTÉKOK 62. - 2015-06-23
KŐRÖSI ZOLTÁN könyvbemutatója - LÁTÓ IRODALMI JÁTÉKOK 60. - 2015-05-15
FaluLátó - lapszámbemutató - 2015-04-29
Ilma Rakusa estje - 2015-04-16
A Látó Zilahon - 2015-04-08
A költő színháza - 2015-04-08
Elhunyt Jánosházy György - 2015-02-19
LÁTÓ IRODALMI JÁTÉKOK 54. - Károlyi Csaba estje - 2015-02-06
Álláshirdetés - 2015-01-22
Szilágyi Júlia könyvbemutatója - 2015-01-09
Főszerkesztők estje - Látó Irodalmi Játékok 52. - 2014-12-07
A LÁTÓ JUBILEUMI RENDEZVÉNYEI (2014. DEC. 11-13.) - 2014-12-07
1989 – Szövegek Szimfóniája - 2014-12-05
A Látó nívódíjai 2014-ben - 2014-12-04
A fordítás terei - Látó Irodalmi Játékok 53. - 2014-12-04
Parti Nagy Lajos és Závada Pál estje - 2014-10-06
Kiss Noémi szerzői estje - 2014-06-02
Jenny Wrangborg költői estje a budapesti Dzzs Bárban - 2014-03-27
A Látó nívódíjai 2013-ban - 2013-11-26
Novemberi rendezvényeink - 2013-11-11
Vida Gábor könyvbemutatója - 2013-10-11
Tompa Andrea: Fejtől s lábtól (könyvbemutató) - 2013-10-04
Lackfi János a Látó meghívottja - 2013-06-04
Látó Irodalmi Játékok - Olvass a sörök között! 3. (május 29-31.) - 2013-05-20
A Látó áprilisi programjai - 2013-04-18
Háy János Marosvásárhelyen - 2013-02-24
Február, hol a nyár? Látó-rendezvények az év 2. hónapjában - 2013-01-31
Kritikai beszélgetés-sorozatot indít a Látó - 2013-01-25
Horváth Péter a Látó Irodalmi Játékokon - 2013-01-04
A Látó nívódíjai 2012-ben - 2012-12-09
,,A víz szakad, a cső marad" - Kovács András Ferenc felolvasóestje - 2012-11-28
A Bookart kiadó fiatal szerzői a Látó Irodalmi Játékokon - 2012-11-07
Pécs, irodalom, Forma 1. Méhes Károly felolvasóestje - 2012-10-13
A Látó és a Vatra megszüntetését tervezi a Maros Megyei Tanács - 2012-08-27
Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi írói estje - 2012-08-12
A Látó új rendezvény-sorozata - 2012-07-30
Vajdasági felolvasások a Látó szerkesztőivel - 2012-07-22
A KolozsvárLátó bemutatója Kolozsváron - 2012-03-29
Tánczos Vilmos a Látó márciusi meghívottja - 2012-03-12
Egy klikkre A jövő embereitől. Letölthető Láng Zsolt könyve - 2012-02-28
Egyed Péter a Látó Irodalmi Színpadon - 2012-02-20
A Látó új antológiája a Fővárosi Örmény Klubban - 2012-01-16
A Látó nívódíjai 2011-ben - 2011-12-08
Az utolsó felolvasás - 2011-11-23
Feketeleves - Turnézáró felolvasás Gyergyóban - 2011-05-24
Király Levente író, költő a Látó áprilisi meghívottja - 2011-04-21
A Látó a Roham Bárban - 2011-04-11
Látó Tavaszi Turné - Székelyudvarhely - 2011-03-14
Látó Tavaszi Turné - Szilágysomlyó, Kolozsvár - 2011-03-02
Király László a Látó februári meghívottja - 2011-02-22
A Múlt és Jövő a Látó vendége - 2011-01-15
A Látó nívódíjasai 2010-ben - 2010-12-02
Szilágyi Júlia a Látó novemberi meghívottja - 2010-11-24
A Látó Zilahon - 2010-11-17
Íróportrék. Kiállítás a Látó szépirodalmi folyóirat plakát-mellékleteiből 2008-2010. - 2010-11-09
A 16. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár rendezvényei (2010. november 11–13.) - 2010-11-03
Krasznahorkai László a Látó Irodalmi Színpadon - 2010-10-11
Elkészült a Látó repertóriuma - 2010-09-21
Elhunyt Irsai Zsolt - 2010-09-08
7. Szárhegyi Írótábor - 2010-08-02
Pénteken indul az I. Roham Trash Fesztivál - 2010-07-28
XV. Minimum Party alkotótábor és szakmai fórum - 2010-07-13
A Kalligram folyóirat Marosvásárhelyen - 2010-05-23
A JAK a Látó Irodalmi Színpadán - 2010-05-04
Kosztolányi-emlékest a Látó Irodalmi Színpadán - 2010-04-12
Csaplár Vilmos a Látó Irodalmi Színpadon - 2010-03-11
Látó Irodalmi Színpad Gyergyóban - 2010-03-01
A Jelenkor Kiadó a Látó Irodalmi Színpadán - 2010-02-16
Antológia-bemutató Kolozsváron - 2010-02-10
Húszéves a Látó - 2010-01-21
Esterházy Péter és Dés László estje a Látószínpadon - 2010-01-13
A Látó nívódíjasai a 2009-ik évben - 2009-12-07
Kántor Péter a Látó Irodalmi Színpadon - 2009-11-16
A 15. Marosvásárhelyi Könyvvásár programja - 2009-11-03
A Látó Kolozsváron - 2009-10-12
Závada Pál a Látó Irodalmi Színpadon - 2009-10-01
Karátson Endre a LátóSzínpadon - 2009-09-16
JAK-tábor Szigligeten - 2009-08-26
Végleges a CokeLive Félsziget programja! - 2009-06-24
A József Attila Kör Marosvásárhelyen - 2009-06-08
Új kötetek a Látó szerkesztőitől - 2009-05-27
Kányádi Sándor a Látó Irodalmi Színpadon - 2009-05-18
A BukarestLátó Budapesten - 2009-04-22
Radnóti-emlékest a Látó Irodalmi Színpadán - 2009-04-02
Bemutatkozik az anBlokk - 2009-03-24
A Helikon a Látó Irodalmi Színpadon - 2009-03-16
Székely János-emléknap - 2009-03-05
Reflex Nemzetközi Színházi Biennálé - 2009-02-23
Felhívás a Bródy Sándor-díj elnyerésére - 2009-02-19
Könyvbemutató és kiállítás()záró a G. Caféban - 2009-02-11
Irsai Zsolt kiállítása a B5-ben - 2009-01-29
Bogdán László a Látó Irodalmi Színpad januári meghívottja - 2009-01-21
A Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem pályázatai - 2009-01-15
Látó-nívódíjak a 2008-as esztendőre - 2008-12-10
1968 - 2008-12-06
A Látó Irodalmi Színpad Szászrégenben - 2008-12-04
Visky András új verseskönyvének bemutatója - 2008-12-02
Nádas Péter a Látó Irodalmi Színpad novemberi meghívottja - 2008-11-23
A Korunk a Látó Irodalmi Színpadán - 2008-11-18
Magyarul írni, magyart tanítani - 2008-11-11
Média és szépirodalom - 2008-11-03
Roham Vásárhelyen - 2008-10-21
A Látó vendége az Élet és Irodalom - 2008-10-10
Szelíd - 2008-10-07
Egy találkozás lehetőségei - 2008-09-04
Kortársak plakáton - 2008-08-20
Stufstock 2008. - 2008-07-30
Félsziget 2008. A kicsik a nagyok - 2008-07-03
Ezt olvassák - 2008-06-10
Tompa Gábor és Visky András a Látószínpadon - 2008-05-10
A JAK és a Látó estje - 2008-04-26
ÖrményLátó a Fészekben - 2008-04-20
A Nyugat költői - 2008-04-14
Mentor 15. - 2008-03-28
Hetven év múlva - 2008-03-13
Márton László a Látó márciusi meghívottja - 2008-03-11
Roham 6. Megjelent! - 2008-03-01
Egy falat Velence - a VelenceLátó Budapesten - 2008-02-17
Szilágyi István a Látó meghívottja - 2008-01-29
A Látó nívódíjai a 2007-es évre - 2008-01-18
Bródy Sándor-díj 2008. - 2008-01-12
Olvasnivaló januárra - 2007-12-16
A Látó novemberi számának bemutatója Kolozsváron - 2007-12-10
Rendkívüli Látó Irodalmi Színpad Gálfalvi Györggyel - 2007-12-04
Kovács András Ferenc gyerekversei a Magvetőnél - 2007-11-24
A test politikája: kortárs ír irodalom - 2007-11-20
Parti Nagy Lajos a Látó meghívottja - 2007-11-12
A 13-ik Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár programja - 2007-11-07
Vida Gábor könyvbemutatója - 2007-11-03
A Roham 5-ös számának bemutatója - 2007-10-29
Bodor Ádám a Látó meghívottja - 2007-10-12
Tamási-maraton a 13. Könyvvásáron - 2007-10-08
Új galéria Vásárhelyen - 2007-09-17
Európai Versmaraton Szebenben - 2007-09-10
Képregény-pályázat - 2007-08-03
Jack Cole a Félszigeten - 2007-07-19
Elhunyt Domokos Géza - 2007-06-27
Láng Zsolt drámakötete - 2007-06-12
A Látó-díjas Benczi Melinda írása - 2007-05-23
IKV-döntő 2007. - 2007-05-20
Spiró György a Látó meghívottja - 2007-04-28
Versajándék Dsida-centenáriumra - 2007-04-23
Könyvbemutatók az Írók Boltjában - 2007-03-29
Kornis Mihály a Látó meghívottja - 2007-03-21
Könyvbemutatók Kolozsváron - 2007-03-09
IKV 2007. - 2007-02-28
Könyvbemutató a Yorick Stúdióban - 2007-02-23
A Látó Irodalmi Színpad estje - 2007-02-12
Könyvújdonság - 2007-02-06
Könyvbemutató Kolozsváron - 2007-02-05
hétköznapok Kánaánban - 2007-01-21
A Látó nívódíjai a 2006-os évre - 2007-01-10
Le a szabadverssel! - az ErTe pályázata - 2007-01-01
A LátóSzínpad szokásos évzáró estje - 2006-11-27
Könyvbemutatók a Café Tutunban - 2006-11-20
A Látó Irodalmi Színpad Dicsőszentmártonban - 2006-11-13
A könyvvásár teljes programja - 2006-11-02
Marosvásárhelyi Könyvfesztivál 2006. - 2006-10-26
Hetedszép Találkozások másodszor - 2006-10-24
Kettős könyvbemutató Vásárhelyen - 2006-10-15
1956Látó - 2006-10-10
Sütő András (1927 - 2006) - 2006-10-03
Budapesti BorLátó - 2006-09-25
Szárhegyi Írótábor 2006. - 2006-09-18
A Pannon Tükör Vásárhelyen - 2006-09-05
Uborka helyett. Látó-ízelítő - 2006-07-31
Félsziget 2006 – szelektor - 2006-07-12
Láng Gusztáv 70 éves - 2006-06-19
AmerikaLátó 2 - 2006-06-04
AmerikaLátó - 2006-05-25
Felolvasás Gyergyóban - 2006-05-18
HANG ÉS MŰ – CSEND ÉS MŰ - 2006-05-09
Hetedszép találkozások – A könyv utóélete - 2006-05-03
IKV - Döntő után - 2006-04-10
Az Alexandra két szerzője Vásárhelyen - 2006-03-28
Irodalmi Kreativitás Verseny 11. - 2006-03-04
Látó Irodalmi Színpad: Vári Attila könyvbemutatója - 2006-02-16


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.