OLVASNI@VALÓ / Reneszánsz karriertörténet

Dátum: 2008-03-19 / Forrás: LátóOnline

Török Zsuzsa

Reneszánsz karriertörténet

- önéletírásszerű levélregényben

(Gyárfás Endre: Bakfark, Európa lantosa, Budapest, Rózsavölgyi és Társa, 2008, 128. old., 1990 Ft.)


A lengyeleknél, állítólag, még ma is tartja magát a mondás, mely a tehetségtelen és a szakértelem nélkül tevékenykedő emberre vonatkozik. ’Bakfark után nyúl a lanthoz.’ A mondás akár a modern értelemben vett profizmus ismérvének implicit megfogalmazásaként is érthető.


Az erdélyi származású Bakfark Bálint a 16. századi európai lantmuzsika egyik legjelentősebb képviselője és a magyar zenetörténet első nemzetközi hírű egyénisége. A Gyárfás-regény borítójának hátsó táblája az éppen aktuális kulturális évad kontextusába helyezi Bakfark alakját. 2008 ugyanis a Reneszánsz Éve Magyarországon, Mátyás király trónra lépésének 550-ik, mellesleg Bakfark születésének fél ezredik évfordulója. Az Oktatási Minisztérium által szervezett átfogó kulturális évad számos programsorozat (kiállítások, konferenciák, gasztronómiai események) révén kívánja a reneszánsz szellemiségének felidézésével a 21. század gondolkodó, (remélhetőleg) kultúrára és újra fogékony emberét megszólítani. Gyárfás Endre Bakfark történetével.


A regény egyetlen hatalmas, Báthori Istvánnak címzett levél formájában meséli el Bakfark Bálint élet-, vagy pontosabban karriertörténetét. Brassói zenészcsaládból indul, Szapolyai Jánostól nemességet, János Zsigmondtól földbirtokot kap Erdélyben. Sikertörténetében a nyomasztó tényező, hogy muzsikusként mindenhol szolgaként tekintenek rá. Birtokos nemesként megszabadulhatna a szolgaságtól, viszont Báthori István elveheti földbirtokait, mivel egy politikai játszmában ellenlábasát támogatta. Örököseire hivatkozva arra kéri: ne tegye. A regény utolsó sorai: „Ifjabb Bakfark Bálint a talján polgárok között, Bakfark János idehaza érje el, amit én akartam elérni, és éljen úgy, ahogy én szerettem volna élni. / Szabadon." (126.)


A választott forma, a levél formájában elmesélt élettörténet a memoriale korabeli, praktikus célokat követő konvencióihoz igazodik. Ennek az íráshelyzetnek az illúzióját kelti, és az illúziót ugyanakkor tudatosítja is az olvasóban. Hiszen a könyv műfajmegjelölése: regény. Vagyis regényként olvasandó önéletírásszerű levél. Bakfark életének történéseire, életpályájára, humanista nagyképűségével kimagasló tehetségére hivatkozva folyamodik Báthori Istvánhoz kérvényként is olvasható levelével: „Amikor lúdtollam először írta le nagyságod nagyhírű nevét, reménykedtem, sőt szentül hittem: levelemet végigolvassa a címzett. Ma már nem hiszem. Túlontúl hosszúra sikeredett. Kérelmezésnek szántam, de tudom, inkább panaszkodás, siránkozás, követelőzés, enmagam dicshimnusza, mások pocskondiázása, jobb esetben szatírája lett belőle." (125.)


Bakfark retrospektív elbeszélésének célja az elbeszélő ártatlanságának bizonyítása adott életszakaszban („Öregember írja nagyságodnak ezt a levelet…") és politikai kontextusban. Ebből adódóan nem annyira a történeti reprezentáció, mintsem a személyes élettörténet, az én elbeszélése a hangsúlyos. A levél, mint az én elbeszélésének a műfaja, lehetősége. Enmagam dicshimnusza, Bakfark megfogalmazásában.


Hogy mi lehet időszerű történetében 2008-ban a Reneszánsz Évében? Talán, ahogyan a cím is hangsúlyozza, tehetségének, munkájának, képzettségének, adott helyzetben hozott döntéseinek, racionalizmusának és ambíciójának köszönhető európaisága.
Bakfark egyénisége és alkotói tevékenysége az önmegmutatás kényszere és felelőssége felől hangsúlyozódik. Története és életpályájának, ártatlanságának igazsága nyilvánvalóan elbeszélt, narratív igazság, többszörös áttételekkel: Bakfark írja, meséli Báthorinak levél formájában, Gyárfás Endre meséli olvasóinak Bakfark levelének álcázott regényében. Ehhez a narratív struktúrához való játékos viszonyhoz tartozik hozzá a Bakfark levelét követő és attól hangnemben, stílusban és tipográfiában különböző Utóhang, mely Bakfark életének a levelet követő mozzanatait meséli el szinte krónikás távolságtartással. És mindezt a regény legvégére illesztett lexikoncikkszerű névmagyarázat tetőzi a következő, záró paragrafussal: Valóságos személyek a szövegben említett muzsikusok is, kivéve Bakfark budai olasz lantmesterét, akinek nem tudjuk a nevét. Az író adott neki nevet. A néven nevezett többi szereplő is valóságos személy. Életükről, munkásságukról – akárcsak a muzsikusokéról – szaklexikonokból, szakkönyvekből tudhat meg többet az olvasó. (Ilyenek például a nyomdászok, a kereskedők, a magyar főurak, a Bakfark család tagjai.)


Kapcsolathálójukról pedig, de ez már nyilvánvalóan saját ajánlatom, a Reneszánsz Évében szintén tervezett ’Reneszánsz iwiwről.’ Ismerősnek jelölöm…





Archívum


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.