Szemle

Geréb Zita
Naplóhadjárat
Román folyóiratok szeptemberben

Különböző vélemények láttak napvilágot Mircea Eliade Portugál naplójának (Jurnalul portughez şi alte scrieri, Humanitas, 2006.) megjelenése kapcsán, némelyek védelmükbe veszik a Humanitas Kiadót, mások épp ellenkezőleg, felróják neki az apróbb vagy nagyobb csúsztatások, átírások bűnét. Az Observatorul cultural 82-es számában lehet válogatni az Eliade naplójáról szóló „polifón" írások közül. Például Mircea Handoca írása után a naplót már csak egy lehetséges átiratnak tekinthetjük (Istoria unor pagini lipsă, Hiányzó oldalak története, România literară, 34, augusztus 25.), az elírt és kihagyott részek Handoca szerint ugyanis nem az elmosódott kézirat miatt váltak átírhatatlanná, a spanyol fordítások nem ezt igazolják. Persze egy kis nagyvonalúsággal könnyen lehet az erotism (erotika) szóból eroism (heroizmus) vagy ugyanígy az existenţial-ból (egzisztenciális) existent. Az Oltenia-Astenia megfeleltetés azonban már meglehetősen feltűnő, sőt egyenesen gyanús, akárcsak a kihagyott részek Eliade csíkszeredai tartózkodásáról. Caius Dobrescu a napló mellett legalább ennyire sikeresnek tartja Florin Ţurcanu Mircea Eliade. Prizonierul istoriei (Mircea Eliade. A történelem foglya, Humanitas, 2005.), valamint Sorin Alexandrescu Mircea Eliade, dinspre Portugalia (Mircea Eliade portugáliai nézőpontból, Humanitas, 2006.) című alkotásait is. Tulajdonképpen a békítő szándék vitte arra a napló szerzőjét, hogy az egyes humán és társadalomtudományok összehasonlító vizsgálatával próbálkozzék, így Caius Dobrescu; a cikk írója azt is kiemeli, hogy mindenekelőtt Eliade tudományos munkásságának a kontextusát kell megértenünk, amit Amerikában helyesen, Romániában viszont még mindig nem adekvát módon értelmeznek (Trei ipoteze despre actualitatea lui Mircea Eliade - Három hipotézis M. E. aktualitását illetően - Observator cultural, 82, szeptember 21-27.). Eliade vallástörténeti munkásságáról pedig lásd a Mircea Eliade şi posteritatea operei ştiinţifice (Mircea Eliade és a tudományos alkotások utókora) című rovatot az Idei în dialog szeptemberi számában.

Ami tehát a naplóban maradt, az első látásra annak a Portugáliában eltöltött négy és fél évnek a történetét adhatja, amelyben Eliade folyton csak halasztott valamit, tehát egy „krízisnaplóval" van dolgunk, mondja Mihai Zamfir (Mircea Eliade şi Portugalia, M.E. és Portugália). Bedros Horasangian szerint viszont más naplókhoz képest a Jurnalul portughez esetében egy „sértetlen" formával van dolgunk, amely nem viseli magán sem a kiadó, sem szerzője utólagos "beavatkozásának" nyomait (Mircea Eliade între Fernando Pessoa şi Cesaria Evora - M. E. Fernando Pessoa és Cesaria Evora között - Observator cultural, uo.). És hát megszületik a párhuzam is újfent Eliade és Noica között Paul Cernat révén, aki arról ír, hogy Eliade álcázott és óvatosan politika-ellenes státusa pontosan olyasmi, mint Constantin Noica esetében a „túlélni a kultúra által" stratégia a Ceauşescu-diktatúra idejében (Jurnalul unui om mare, Egy nagy ember naplója, Observator cultural, uo.). A párhuzam jobb megértéséhez talán érdemes elolvasni Liiceanu írását az Idei în dialog szeptemberi számában, mely írás summája nem más, mint hogy Noica nem vádolható semmivel, mivel cselekedeteit a honi kulturális élet szinten tartása vezette. Liiceanu védőbeszéde inkább logikája, mintsem tartalma miatt lehet érdekes azok számára, akik az egyén és hatalom viszonyának árnyoldalait kívánják kutatni (Gabriel Liiceanu Noica şi Securitatea, Idei în dialog 9, szeptember).

És ha már mindenki naplót olvas és olvastat, íme egy összevetés Cărtărescu és Eliade naplóinak egy-egy passzusa között:
„Itt most nem az a kérdés, mint a fikció esetében, vagyis hogy ››értékes-e‹‹ az alkotás, sokkal inkább az, hogy ››célszerű-e ? ‹‹… Sem a naplóm, sem egyéb írásaim publikálása nem valamiféle irodalmi… szokásjogok által előírt elvárásoknak történő engedelmesség, hanem egyfajta erőfeszítés, bezárt ajtók feltörése." Míg Mircea Cărtărescu a naplóját (Jurnal II, Humanitas, 2005.) egy büszkén villogtatott röntgenfelvételhez hasonlítja, így Vitalie Ciobanu (Sfîşietoarea iluzie a realităţii, A valóság gyötrő illúziója, Contrafort, 7-8.), amely akaratlanul is igazolja, hogy van csontváza és vannak belső szervei, addig Mircea Eliade a Portugál naplóban félszegen rejtőzködik a világ, de különösen önmaga elől: „Én szinte sosem az ››igazi‹‹ pillanataimban írok. Így mind a naplómban, mind a többi alkotásaimban csak a semleges énemet mutatom… azáltal, hogy megtagadom a valóság és önmagam megismerését."

[Kép: Eliade Ionescóval és Ciorannal]