VASZILIJ BOGDANOV (1895–1982) az orosz költészet különös alakja. Atyja cári tüzértábornok, aki a galíciai harcokban hal hősi halált. Édesanyját Szentpétervár melletti kastélyukban a lázadó muzsikok gyilkolják meg, rágyújtva a kastélyt. A költő a feleségével, Léna Szmirnovával, egy híres pétervári belgyógyász lányával, valamikor a húszas évek elején költözik haza Párizsból, s ezzel kezdetét veszi kálváriájuk. Noha a húszas évek elején még megjelenik egy verseskötete, negyven évig fordításokból él, a társadalom peremén vegetál. Alábbi ciklusát, amelyben pályatársainak állít emléket, a negyvenes évek elején kezdi írni a szibériai tajgában, ahová feleségével és lányával kalandos körülmények között menekült. Verseit a harvardi egyetem szlavisztikai tanára, unokája, Tatjána Bogdanova rendezi sajtó alá.