Dokumentum / „Pártosított”értelmiség (A szakértelmiség integrálása a pártelitbe a hatvanas években)

Gagyi József
„Pártosított”értelmiség (A szakértelmiség integrálása a pártelitbe a hatvanas években)

[Látó, 2006. január]




(A szakértelmiség integrálása a pártelitbe a hatvanas években) 1



„A legfontosabb probléma: a párt által gyakorolt ellenőrzés… Nem a szervezés kedvéért végezzük a szervező munkát, vagy az ideológia kedvéért az ideológiait, hanem hogy gazdasági eredményeket érjünk el…" 2



(Petre Lupu, az RMP KB titkára kijelentése az 1963. május 30-i tartományi büróülésen)



A hatvanas évek eleje a szocialista tárborban, így Romániában is a gazdasági sikerek korszaka.



A legmagasabb politikai fórumok, a pártkongresszusok szónoki emelvényein elhangzottak szerint az 1956–1960 közötti időszakban az ipari termelés átlagos évi növekedése 10,8 százalék, az 1961–1965 közötti időszakban 14,4 százalék volt. 3 Ez utóbbi a legmagasabb érték Románia második világháború utáni történetében.



Az időszakot a Szovjetunióban Hruscsov személye, valamint az az elképzelés uralja, hogy a szovjet politikai-gazdasági-társadalmi rendszer felsőbbrendűségének bizonyítékaiként a szocialista országok gazdaságai bizonyos területeken utolérik, és elhagyják a fejlett kapitalista országok gazdaságait. Az „űrkorszak" nyitányát kétségtelenül a szovjet sikerek jellemzik. A „dognaty i peregnaty" (utolérni és túlszárnyalni) elve a Brezsnyev-korszak kezdetéig dominálja a kelet-európai sikerpropagandát.



Hruscsov 1960-ban részt vesz a Román Munkáspárt III. kongresszusán, és beszédében többek között kijelenti: ,,A néphatalom megteremtése után a kelet-európai népi demokratikus országok dolgozói sikerrel építik a leghaladóbb társadalmi rendszert, a szocializmust. Politikai és társadalmi szempontból Nyugat-Európa országai máris a történelem perifériájára kerültek. Egyelőre még hivalkodnak gazdasági fejlődésük magas színvonalával. De a szocialista országok már ezen a téren is utolértek számos fejlettnek tartott nyugat-európai országot. A szocialista országok fejlődési üteme oly gyors, hogy komoly mértékben kezdenek utolérni olyan jelentős kapitalista országokat, mint Franciaország és Olaszország." 4



Hruscsov és társai szemlélete szerint a jelen történelmi folyamatainak politikai és társadalmi centruma a lendületesen fejlődő kelet-európai, szocializmust építő országok, élükön a Szovjetunióval. A gond a szocialista gazdasággal van, amelyben az állami tervvel összehangolt folyamatok hatalmas erőforrások mozgósítását teszik lehetővé, de hiányzik az igazán távlati tervelőirányzatok kidolgozása. Az ötvenes-hatvanas évek fordulóján a Szovjetunióban húszéves, ehhez igazodva, a szovjet szakemberek tanácsait és munkamódszereit követve, Romániában hatéves „népgazdaság-fejlesztési", illetve az ezt magában foglaló tizenöt éves távlati fejlesztési tervet dolgoznak ki. Ehhez igazodva, ezt teljesítve remélik a gyors fejlődést, a kapitalista országokkal folytatott verseny megnyerését.



A Szovjet Kommunista Párt 1959-ben tartott XXI. rendkívüli kongresszusán az 1956-os XX. kongresszuson már bemutatott elvet mint a tervezés alapelvét hangoztatták. A két kongresszus között megtörtént az első szputnyik fellövése, az „űrkorszak" nyitánya. A Szovjetunió a termonukleáris és a rakétaipar területén megelőzte a nála kétszer nagyobb gazdasági potenciállal rendelkező Egyesült Államokat. A Szovjetunió vezetői úgy gondolták, hogy ha a KGST nyújtotta integrációt jobban kihasználják, a szocialista országok gazdasági–tudományos–műszaki erőit jobban összpontosítják, a növekedés üteme fokozható, akkor pedig 1980-ra, tehát egy emberöltő alatt elérhető a kommunizmus. Az SZKP 1961-ben tartott XXII. rendkívüli kongresszusán megfogalmazták: a szovjet állam össznépi állam, és a cél 1980-ig a kommunizmus anyagi-műszaki alapjának megteremtése. A húszéves programban olvasható, hogy 1980-ban a Szovjetunió ipari termelése lényegesen több lesz, mint 1960-ban a világ ipari termelése, a mezőgazdaság három és félszeres növekedése pedig az élelemellátás bőségét eredményezi. 5



1962 júniusában Moszkvában a KGST tagországok vezetői tárgyaltak a párhuzamosan kidolgozott hosszú távú tervek egybehangolásáról, és egyezkedtek a „szocialista munkamegosztás alapelveiről". A román vezetők nem fogadták el a román gazdaságra kiosztott szerepet, és 1964-ben Románia megfogalmazta saját különállására vonatkozó téziseit. Ezek lényege, hogy a román vezetés nem egyezik bele abba, hogy egyes gazdasági vezető funkciók az állam hatásköréből államfölötti szervek vagy szervezetek hatáskörébe menjenek át. Az érvelés szerint ,,a népgazdaság tervszerű vezetése a szocialista állam szuverenitásának egyik alapvető, lényeges és elidegeníthetetlen jogköre, mivel az állami terv az a fő eszköz, amellyel a szocialista állam valóra váltja a maga politikai, társadalmi és gazdasági céljait, meghatározza a nemzetgazdaság fejlődésének irányát és ütemét, alapvető arányait, a felhalmozásokat, a nép anyagi és kulturális életszínvonalának növelését célzó intézkedéseket. A szocialista állam szuverenitása feltételezi azt, hogy az állam ténylegesen és teljesen rendelkezzen e jogkörök gyakorlati ellátásának eszközeivel, saját kezében tartva a gazdasági és társadalmi élet vezetésének összes mozgató erőit." 6


Párttagként és lojálisként



A román szocialista állam szuverenitása valóban feltételezte, hogy a párt és az állam vezetése rendelkezzen azzal a hatalmi bázissal, amelynek birtokában sikeresen irányíthatja a gazdaságot és a gazdaság fejlesztésének szolgálatában a társadalmat.



A hatvanas évek történetének jellegzetes momentuma, hogy a román pártvezetés megszerzi az egyre gyarapodó szakértelmiségi réteg támogatását. Ez a folyamat más, mint ami a hatvanas években Magyarországon történik. Romániában nem volt gazdaságirányítási reform, nem jött létre egy, később hatékonynak bizonyuló, a fogyasztás bővülése, a társadalom modernizálódása szempontjából eredményes alku. 7



A román szocialista pártállam vezetése más utat választott: megnyitotta a pártfelvétel kapuit, és a társadalom, ezen belül pedig az értelmiség ,,pártosítását" tervezte és valósította meg. Adott időszakban – a hatvanas-hetvenes években – ez oda vezetett, hogy az ország fejlesztése – az iparosítás, indusztrializáció, infrastruktúra kiépítése, és ilyen értelemben a modernizáció – jelentős társadalmi, életmódbeli változásokat eredményezett. Mindezek mögött ott állt az a tagadhatatlan tény, hogy a szocialista építés és nemzeti kiteljesedés ,,munkájában", a párt nyújtotta gyümöcsöket kóstolva, majd ezekhez ragaszkodva, párttagként és lojálisként, részt vett a romániai értelmiségi színe-java.



A hatalmi bázis kialakítása, azaz a pártépítés és az ehhez tartozó káderválogatás, káderszelekció állandóan aktuális kérdés 1944 ősze, a kommunista párt illegalitásának megszűnte óta. Minden területi-adminisztratív vagy szerkezeti átszervezés, minden leváltás és kinevezés kádermozgással is jár. A pártépítés kulcskérdése, hogy az osztályszármazás, a nemzetiség, valamint az iskolázottság és munkahelyi tapasztalatok (régiség) szempontjai, azaz a káderanyag minősége mikor, mennyire rendelődik alá az aktuálpolitikai szempontoknak (például a nemzetiségi politika változásának), a belső hatalmi harcoknak.



Romániában 1956 után bontakozik ki egy adminisztratív-gazdasági-társadalmi, felülről tervezett és vezérelt átalakítási folyamat. A hatvanas évek közepére megmutatkoznak ennek eredményei: képesek átfogni, megoldani az ország alapvető fejlesztési problémáit. Ezt mindig is leginkább pártépítési, pártszervezési, meg titkosszolgálati, rendőri kérdésként kezelték.



A párt tagságának nyilvántartása a szervezési részleg feladata. Növelni a taglétszámot, behálózni a társadalom különböző szakmai csoportjait, a társadalmi tereket, és a hosszabb távú, ekkor kidolgozott tervek teljesítése érdekében megszervezni, mozgatni előbb a párttagságot, majd segítségükkel az egész társadalmat – ez a központi vezetés célja.


Az összetétel megjavítása (és ennek eredményei)



Az 1961. október 12-ei tartományi büróülésen Banc Iosif, az augusztus 28-án, tehát másfél hónappal azelőtt kinevezett tartományi első titkár jelenlétében, és valószínűleg egyik első akciójaként tájékoztatót mutatnak be a tartományi párt- és állami szervek összetételéről. Kiderül, hogy a marosvásárhelyi pártaktívának csupán 13 százaléka román. 8 Kiderül, és ezt Banc külön is nehezményezi, hogy a tartományi pártbizottság egyes részlegein egyetlen román aktivista sincs, a tömegszervezetek aktivistáinak csak 31 százaléka román, míg a tartományban a román nemzetiségűek aránya 33 százalék. Banc kijelenti: ,,Tennünk kell az összetétel megjavítása érdekében minden vonalon, de nem kampányszerűen, hanem fokozatosan és anélkül, hogy engedményeket tennénk. Legyünk nagyon igényesek, függetlenül attól, milyen nemzetiségűről van szó, hogy biztosítsuk a legmegfelelőbb embereket." 9



Általában a korszak ma még élő, az akkori elithez tartozó szemtanúi, a korszakra visszaemlékezők Banc kinevezéséhez és az ezzel beinduló ,,összetétel-javító" intézkedésekhez kötik a nomenklatúrában és a szűkebb vezetésben bekövetkező etnikai aránymódosításokat. Azonban, mint az ezután következőkből is kiderül, az átalakulás hamarabb elkezdődött.



Fokozatosan, következetesen és engedmények nélkül – azaz a hatalmi harcok, az 56-os magyarországi forradalom múltával, az országszervezés 1958-ban beinduló új lendületében kialakuló távlati elképzelések, tervek szerint.



Az 1949–1950-es úgynevezett verifikálás, azaz a párttagok káderezése, igazolása, megszűrése után, az ezt véglegessé tevő tagkönyvcsere nyomán a Magyar Autonóm Tartományban 1954 júliusában 19 558 a párttagok száma, a lakosság mintegy 2,6 százaléka. 10 A pártagok 49,59 százaléka munkás, 9,6 százaléka kollektivista, 14,39 százaléka szegény és középparaszt, 4,52 százaléka mérnök és más értelmiségi, a munkások után legnagyobb arányban pedig, 18,5 százalékban funkcionárius. 11 1960 végén az átalakított területi-adminisztratív szerkezetben, a Maros Magyar Autonóm Tartományban a párttagok száma 22 250, a lakosság mintegy 3 százaléka. 12 Ekkor a magyar párttagok aránya 65,33 százalék. A III. pártkongresszus határozatainak megfelelően, ezután gyorsabban növekszik a párt taglétszáma, 1962 januárjában már 30 078 párttagot és párttagjelöltet 13, 1963 decemberében 44 740-et mutatnak a statisztikák. Ez utóbbi időpontban a munkások (43,41 százalék) után a dolgozó parasztok (35,73) a legszámosabb kategória, a funkcionáriusok aránya a három év alatt alig változik (18,2 százalék). 14 A magyarok aránya viszont mintegy hét százalékkal csökken. 15
1966 végén már a tartomány lakosságának 8,11 százaléka párttag, ez az 1959-es arány mintegy négyszerese. 16



A párttagok, a pártaktíva társadalmi, nemzetiségi, nem szerinti, képzettség meg politikai felkészültség (iskolázottság) szerinti tagolódásáról rendszeresen, féléves–egyéves időszakokban állítanak össze jelentéseket. 1959-ben átfogó tartományi elemzés készül a tartományi, rajoni, városi pártnomenklatúráról. Ekkor a tartományi pártvezetésnek (pártapparátus és ezekhez tartozó szervezetek, például pártiskola és pártkabinet) 91 tagja van, és még 673-an tartoznak a tartományi pártbizottság nomenklatúrájába – azaz dolgoznak olyan vezető funkciókban, munkahelyeken, amelyet a pártbizottság felügyel. Összesen tehát 764 tagja van a tartományt vezető szűkebb elitnek – ezek 25 százaléka egy évnél kevesebb ideje van a megfelelő funkcióban, és 8 százaléka nő. A rajoni, városi pártbizottságok teljes nomenklatúrája 3491 káder – ezek 19 százaléka nő, és lényegesen nagyobb a fluktuáció, mint a legfelső szinten: 35, 66 százalékuk kevesebb mint egy éve foglalta el a megfelelő funkciót. 18



Ugyancsak 1959-ben készül el egy átfogó ,,távlati terv" a tartományi pártbizottság ,,minden munkakörébe való káderek válogatásáról és előléptetéséről, szem előtt tartva ezek politikai felkészültségét, mesterségét, valamint a nemzetiségi és a nemi összetételt"19. Az 1960-ban tartott harmadik pártkongresszust előkészítő szervezési intézkedések részeként, a Központi Bizottságtól igen részletes utasítás érkezik arra vonatkozóan, hogyan kell ezt a ,,perspektivikus tervet" elkészíteni. Az 1960. február 8-i büróülésen tárgyalják a nemzetiségi arány megjavításának konkrét módozatait: arra hivatkozva, hogy a tartomány lakosságának 19,68 százaléka, míg a párttagok 18,26 százaléka román, azt a megoldást javasolják, hogy meg kell nevezni olyan, Régen és Maroshévíz rajoni román községeket, ahol toborozni kell a párttagjelölteket, és meg kell gyorsítani ezek párttaggá való előléptetését.20 Gyorsított ütemű, havi 200–300 felvételről beszélnek ekkor a tartományi pártbizottság titkárságának tagjai – Csupor Lajos első titkár, Cosma Ioan szervezési titkár, Szövérfi Zoltán propagandatitkár, Szász Mihály ipari titkár, valamint Molnár János mezőgazdasági titkár. 21 Határidőt szabnak: 1960. május elsejéig minden rajonban úgy kell a vezető állásokat betölteni, hogy az illető rajon nemzetiségi arányának megfeleljenek – ezt elsősorban a nagyobb számú román lakosságú rajonokra értik. Ezzel együtt megfogalmazott utasítás, hogy a vezetőcserék eredményeképpen a vezetésnek legalább 25 százaléka legyen nő. 22


Az esztendő végéig el kell dönteni, hogy azok közül, akik még nem végeztek pártiskolát, kik a megfelelő káderek, azokat be kell iskolázni, vagy pedig ha nem találják őket megfelelőknek, azaz kiderül róluk, hogy ,,nincs fejlődési perspektívájuk", akkor ki kell cserélni őket. Ugyanakkor: akiknek csak 4 általános osztályuk van, legalább 7 osztályra kell azt kiegészíteniük. 23



Az átalakítást nem lehet felgyorsítani, ha az átalakítást szervező intézmények – a káderosztályok – nem megfelelőek, tehát ,,meg kell erősíteni a káderosztályokat" a párt- és az állami szervekben.24 1960. szeptember 30-ig kell végrehajtani a személycseréket, összekötve az apparátus karcsúsításával, és nemcsak ezeken az osztályokon, hiszen arra kell törekedni, hogy az egész apparátus működésének költségeit 10–15 százalékkal csökkentsék. 25



1963-ban készül egy, a káderek kiválasztására, nevelésére és előléptetésére vonatkozó, a centrum és a hozzá csatolt periféria elitjének különbségeire rávilágító felmérés – párhuzamosan a tartományközpontban, az akkor még mintegy 70 százalékban magyarok lakta Marosvásárhelyen, valamint egy, 97 százalékban magyarok lakta periférián, Udvarhely rajonban 26. A jelentés vitáján részt vesz Ionescu Gheorghe, aki a Központi Bizottság káderrészlege vezetőjének helyettese. Konklúziójában, többek között, arra utalva, hogy mennyire kísérleti ez a helyzet, kijelenti: ,,A Tartományi Pártbizottság káderekre vonatkozó távlati tervén menet közben már javítottak, és ezután is javítani kell, hiszen első alkalommal állítunk össze ilyen tervet." 27



Marosvásárhelyen 469 tagja van a pártaktívának, ezek 60 százaléka magyar. A nomenklatúra tagjainak legnagyobb része, 70 százalék eredeti mestersége szerint, természetesen, munkás. A többiek technikusok, mérnökök, értelmiségiek, tisztviselők. A nők aránya 15,75 százalék. Felsőfokú végzettséggel rendel¬kezik 21,53 százalék, 39 százalékának elemi iskolai végzettsége van, és 35,18 százalékuk nem végzett elemi iskolát sem. A tartományi központ, Marosvásárhely vezetésében a két utóbbi kategóriához tartozók, tehát csak iskolai alapműveltséggel rendelkezők összesen 74,18 százalékot tesznek ki. 28



Udvarhely rajonban 50 tagja van a rajoni pártaktívának, és 85,7 százalék eredeti mestersége: munkás. Rajtuk kívül van még szám szerint 3 mezőgazdasági munkás, 1 tanító és 3 tisztviselő. Egyetlen román és két nőtagja van az aktívának. A legmagasabb végzettség az érettségi: 8-an rendelkeznek ilyen diplomával, igaz, a Ştefan Gheorghiu pártiskolát is elvégezték ketten. Hét osztály elvégzését tanúsító diplomája van 52 százaléknak. Igaz, 17-en vannak, akik különböző (valószínűleg esti vagy látogatás nélküli) oktatási formákban továbbtanulnak. 29



Jelentős eltérés tehát abban van, hogy Marosvásárhelyen már megtörtént egy, a politikai vezetést átalakító ,,modernizációs" lépés, bekerültek, beletartoznak a pártvezetésbe a különböző értelmiségi csoportok tagjai is. A munkások aránya ezek hiányában nagyobb a vizsgált rajonban. Meglepőnek tartom, hogy milyen magas Marosvásárhelyen az alapiskolai végzettséggel rendelkezők száma. Ők vannak kitéve leginkább annak a veszélynek, hogy igen rövid idő alatt magasabb végzettséggel rendelkező fiatalokkal cseréljék ki őket. 29



Udvarhely rajonban a kádertartalékban ott vannak – kiválogatva, felkészítve, de még elő nem léptetve – már azok az értelmiségiek, akik be fognak kerülni a vezetésbe. A 113 káder közül 5 tanár vagy tanító, 8 iparban dolgozó mérnök vagy technikus, 16 mezőgazdaságban dolgozó mérnök vagy technikus, 1 orvos, 2 tisztviselő. 30 Nem sok, de ha néhányukat funkcióba nevezik ki, az is már jelentős változást hozhat a döntés-előkészítés megszervezésében, a megoldandó politikai-gazdasági kérdések átlátásában, kezelésében. A periféria számára ez jelenti bizonyos mértékben a vezetés ,,modernizációs tartalékát".


Értelmiségiek és szerepük a pártban



Mindez annak a következménye, hogy 1960-ben a Központi Bizottság és a Minisztertanács 1053/1960-as közös határozatot bocsát ki, amely a technikai, gazdasági, a kutatásban dolgozó káderek felkészítéséről, előléptetéséről, valamint fizetési feltételeinek megjavításáról szól. A határozat mögött az a szándék húzódik meg, hogy ezek a káderek is a politikai vezetés bármikor mozgósítható tartalékaivá váljanak. Egy idő után már nem is emlegetik külön a politikai-államhatalmi és a gazdasági téren tevékenykedőket. 1963 májusában, az éppen soros, a káderek ,,válogatásával, előléptetésével és kinevelésével" foglalkozó országos jelentés szerint a vezetésbe egyre több mérnök kerül be, és ennek következtében a tartományi és rajoni aktívában a munkások és ,,magas felkészültségű" mérnökök együttes aránya 69 százalék. 31 Kiemelten szerepet kapnak ebben az időszakban az agrármérnökök, mert 1962–1963-ban a tartományi és rajoni titkárok közül az egyik kötelezően agrármérnök kellett legyen.


Évente nő az értelmiségi káderek száma: 1965-ben a Központi Bizottság, a tartományok és a rajonok apparátusába mintegy 300 mérnök, közgazdász, tanár került, ugyanakkor, a folyamat másik oldalát jelezve, 103 aktivista végzett egyetemet vagy főiskolát. 32 A tartományi néptanácsok alelnökeinek 59 százaléka mérnök vagy közgazdász. 33



Marosvásárhely pártbizottsága titkárságának képzettség szerinti szakmai összetétele 1962 végén: az első titkár, Nicolae Veres vízgáz-szerelő, a titkárok: Prágai István gépész, Pojan Romeo jogász, Kiss Ernő agrármérnök, Udvarhelyi József vasesztergályos, Brejan Vasile forgalmista. De a büróban kilencen vannak, a felsoroltakon kívül van még 3 mérnök – tehát a város politikai vezető szervében 5 értelmiségi található. Természetesen ebben az esetben is az a kérdés, hogy ki milyen valódi döntéshozói szereppel rendelkezik – és kik azok, akik szakértelmükre és kapcsolataikra támaszkodva döntéseket előkészítenek ugyan, de a döntések pillanatában csak bólogatnak.



1965-ben már a párt létszámának felduzzasztására hozott 1960-as intézkedések eredményeképpen a tartományi gazdasági szerkezeteket, intézmények alkalmazottai jelentős mértékben párttagok. A munkások 19,18 százaléka, míg a mérnökök, technikusok 41,5 százaléka tagja az élcsapatnak. A gépiparban dolgozó párttagok aránya az alkalmazottak teljes számához képest 45,68 százalék, ugyanez a villamosenergia-gyártásban 43,76 százalék, a vegyiparban 38,38 százalék, a mezőgazdaság élegységeiben, a gép- és traktorállomásokon 29,94 százalék. 1966. december 31-én már a tanítók, tanárok 33,64 százaléka párttag.


Az értelmiségiek reális hatalma



A létszám, az arányok iramos növelése az ellenőrzés kiterjesztésének szándékával történik. Az értelmiségiek, ha nincsenek a pártelit legbelső köreiben, akkor meghatározó kérdésekben nem döntenek, csupán végrehajtanak. A marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben a párttagok száma már az ötvenes évek közepén közel ötven százalék. 1962 szeptemberében elindul az átszervezés: létrehozzák a román szakot. Ekkor a 247 oktató közül 202 magyar, 18 román, a párttagok aránya 41 százalék. A tartományi pártbüró szeptember 7-én vitatja meg az OGYI társadalmi, politikai és szakmai helyzetéről készített jelentést. Az eredmény: 41 káder nem felel meg a követelményeknek, ezek közül 1962-ben 29-nek, 1963-ban 25-nek kell elhagynia az egyetemet. Leváltják a káderosztály vezetőjét és két munkatársát, nyugdíjazzák az adminisztráció vezetőjét, és javasolják, hogy „amennyire lehetséges, ezekre a posztokra román nemzetiségű elvtársakat léptessenek elő, hogy megjavítsák a nemzetiségi összetételt". Leváltják Kiss Árpádot, a gyógyszerészeti kar dékánját, Gündisch Mihály és Székely Károly katedrafőnököket, és kijelölik, kik azok, akiknek vissza kell menniük az orvosi hálózatba. Egy hét múlva visszatérnek a témára: 10 diákot, akik tiltakoztak, kizárnak az egyetemről. A szűkebb tartományi vezetés, a titkárság dönt ugyanekkor arról, hogy 40 oktatóval növelik az intézet létszámát. Mindebbe se az intézet párttagjainak, se a pártonkívülieknek nincs beleszólásuk. Abba sem, ahogy a hatvanas évek közepére megszilárduló, tervszerűsített és jól szervezett pártvezetés keretében a marosvásárhelyi felsőoktatási intézetekben, többek között az OGYI-n a beszámoltatás, elszámoltatás alkalmait megszervezik.



Ez drasztikus, az ötvenes évekre inkább jellemző megoldás. Az új irányzatot, vezetési stílust inkább mutatja az, ahogy a színház alkalmazottait meg a marosvásárhelyi művész-elitet, azaz ezek közül a „saját katonákat", a párttagokat kezelik. 1965 márciusában a Tartományi Pártbizottság titkársága elemzi az egyes kulturális és művelődési intézetekben zajló pártmunkát, és többek között megállapítja, hogy a színházban nem tartottak rendszeresen pártgyűléseket. A színházigazgató, Tompa Miklós munkájával nagyvonalakban elégedettek, de felmerül a lehetősége, hogy ha nem bánnak velük kellő tisztelettel és megbecsüléssel, a művészek zsaroláshoz folyamodhatnak, és lemondanak a vállalt pártfunkciókról. Ekkor Banc igen élesen fogalmaz: „Ha valaki beadja a lemondását, el kell fogadni, mert utólag úgyis kéri majd, hogy visszajöhessen. Álljunk szóba velük, és ők tartsák be a fegyelmi előírásokat. Vonjuk felelősségre őket, ne hagyjuk zsarolni magunkat…" Megkapja a magáét a marosvásárhelyi művész-elit főideológusa, Hajdu Győző is, aki az ötvenes években „erős tábort alakított ki magának, de ez a tábor már nem létezik, a magyarság képviselőjének adta ki magát, de a magyarságot a párt képviseli. Senki nem olyan erős, hogy megállítsa az előrehaladást."



Mit is jelenthet Bancnak ez a kijelentése?



Mindenekelőtt azt, ami a Magyar Népi Szövetségben történt 1947-es fordulat óta világos: a magyarságot Romániában csak azok képviselhetik, akiknek erre a párt felhatalmazást ad, lehetőségeket nyújt. Senki sem olyan erős, hogy a bukaresti érdekekkel szemben sikeresen felléphessen. Kiegyezni lehet – saját tábort alakítani és fenntartani nem.



1963 júniusában a Tartományi Pártbüró elemzi az Igaz Szó és az Új Élet folyóiratok tevékenységét, a két jelentést Hajdu Győző és Sütő András írja. A hatalmi viszonyok demonstrálásán túl a cél: a magyar értelmiségiek szembesítése a bürónak az állítólagos „magyarok nemzetietlenítésével" („deznaţionalizare a maghiarimii") szemben elfoglalt álláspontjával. Banc kijelenti: egyes magyar értelmiségiek arról beszélnek, hogy ,,papíron minden jól megy, de a gyakorlat más, hogy a magyarság nemzetietlenítésének politikáját alkalmazzák, hogy a vállalatoknál és intézményeknél minden munkakörben, a kapustól a tisztviselőkig magyarok vannak, de a vezető munkaköröket csak románok foglalják el. Ezek a kijelentések csak provokációk, mert a valóságban teljesen másképp van." Például Banc az elmúlt napokban tartott egy beszédet, amelyben pontos számokat közölt arról, hogyan néz ki a kulcspozíciókon levő vezetők megoszlása, és ott bemutatta, hogy a tartományban felelős beosztásban levők 35 százaléka román, a többi 65 százaléka magyar és más nemzetiségű.


A káder új munkahelye



Az értelmiségiek felé fordulás az ötvenes évek közepén, az értelmiségiek intézményekbe való tömörítésével, értelmiségiek számára kialakított tevékenységek és munkakörök megszabásával és kialakításával kezdődött. 1965. március 19-én véget ér a román kommunizmus első korszaka: meghal Gheorghiu-Dej.



Az utód és a köréje csoportosuló vezetők első gondja, hogy ne csak az apparátus, hanem az értelmiségiek, ezen belül a vezető funkcióban levő értelmiségiek felé is jelezzék: változás következik.Az egyik első rendelkezés: a pártaktíva munkahelyeinek átrendezése. Ez Bukarestben, Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson vagy Kászonaltízen egyaránt ettől kezdve a forradalmár emlékekkel és szentségekkel zsúfolt tere helyett a szocialista építés technikusának-mérnökének, a szakképzettségét az ügy szolgálatába állító kádernek a munkahelye lesz.



Az iroda legyen iroda, a díszterem pedig díszterem – hangoztatja az egyik főideológus, Leonte Răutu 1965. április elején, Bukarestben, a tartományi titkárok előtt tartott előadásában: „Ezek az irodák a munka és a kapott feladatok elvégzésére alkalmasak kell legyenek, és ne csináljunk ezekből a munkahelyekből se dísztermet, se klubokat, tehát mindegyik iroda legyen megfelelően berendezve (egy térkép, grafikonok), vázlatok, amelyek téged érdekelnek, és nem kell kötelezően az irodában ott legyen Marx, Engels, Gheorghiu elvtárs vagy a központi vezetés elvtársainak képei."
Természetesen a tömegek számára berendezett gyűléstermekben továbbra is ott kell lenniük ezeknek a képeknek, mégpedig a most kialakult és egy ideig érvényes hierarchia szerint: elöl Nicolae Ceauşescunak, az első titkárnak, majd Chivu Stoicának, az Államtanács elnökének, majd Ion Gheorghe Maurer¬nek, a Minisztertanács elnökének a képe.



JEGYZETEK
1. Részlet egy kéziratból, amely az NKÖM 2004-es kézirat-előkészítő támogatásának kö¬szönhetően született meg.
2. Románia Levéltára Maros Megyei Igazgatósága – lásd a továbbiakban MÁL, 1134-es fond, 369-es iratcsomó, Büróülések, p. 17.
3. Az adatok a pártfőtitkárok kongresszusi jelentéseiből származnak, lásd: Gheorghiu-Dej Az RMP KB jelentése a Párt tevékenységéről a II. és III. Pártkongresszus közötti időszakban, az 1960–1965. évi népgazdaságfejlesztési tervről és a 15 éves távlati gazdasági tervvázlatról. In: Az RMP III. Kongresszusa. Politikai Könyvkiadó, Bukarest 1960: 14–110, valamint Ceauşescu 1965: Raport al Comitetului Central al Parti¬dului Comunist Roman cu privire la activitatea partidului in perioada dintre Congre¬sul al VIII-lea si Congresul al IX-lea al PCR. (A Román Kommunista Párt Központi Bizottságának jelentése a párt tevékenységéről a Román Kommunista Párt VIII. és IX. Kongresszusa közötti időszakról.) Politikai Könyvkiadó, Bukarest, 21–193.
4. Hruscsov beszédét lásd: A Román Munkáspárt III. Kongresszusa…1960: 201–246.
5. Minderről lásd Pető Iván–Szakács Sándor: A hazai gazdaság négy évtizedének története 1945–1985. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1985: 375–376, valamint 398–399.
6. Lásd: Nyilatkozat a Román Munkáspárt álláspontjáról a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kérdéseiben. Elfogadta az RMP KB 1964. áprilisi bővített plenáris ülése. Politikai Könyvkiadó, Bukarest, 1964: 29–30. Ugyanitt olvasható, hogy „A KGST-ben résztvevő szocialista országok gazdasági együttműködésükkel kapcsolatosan megállapították, hogy a nemzetközi szocialista munkamegosztás fő módszere, a nemzetgazdaságok közötti együttműködés fő formája a tervek összehangolása a két- és többoldalú megegyezések alapján. A KGST-tag szocialista országok együttműködési kapcsolatainak fejlődése folyamán javaslatok merültek fel olyan for¬mákra és intézkedésekre, mint az összes tagországok számára közös egységes terv és egységes tervező szerv, az iparágankénti műszaki–termelési államközi szövetsé¬gek, a több ország közös tulajdonában levő vállalatok, az államközi gazdasági komplexumok stb." A román vezetők azzal indokolják lépésüket, bár létezik az a tendencia, amelyről Lenin is beszélt, és amire a szovjet vezetők hivatkoznak, csakhogy az egy más világtörténelmi korszakra vonatkozik, és „az egységes világgazdaság kialakulásának tendenciája" a hatvanas évek elején megnyilatkozik ugyan, de „ez a tényező nem hághatja át a szuverén és független országok népgazdaságából álló szocialista gazdasági világrendszer jelenlegi szakaszára jellemző objektív törvényeket." (uo. 31.) Természetesen az állásfoglalást és az emögött kialakuló különállási tendenciát a szovjet és kínai kommunista vezetés nyílt vitája, a szovjet politikai, katonai be¬folyási lehetőségek korlátozottsága nyomán kialakuló politikai játéktér teremtette meg a román vezetés számára.
7. A legújabb magyar szakirodalom is kihangsúlyozza, hogy 1968 egy 1963-ban kezdődő folyamat végpontja. 1963-ban már működött Nyers Rezső gazdaságpolitikai titkár mellett egy szakértői bizottság, 1964-től közgazdászok, gazdasági vezetők dolgoztak az átfogó reform tervezetén. Végül is 1968-tól kimutatható, hogy a beruházások aránya megváltozik, ,,az ipar részesedése a szocialista szektor beruházásaiból 40 százalék alá, a nehéziparé 30 százalék alá csökken, a mezőgazdaságé és a nem anyagi területeké 20 százalék fölé emelkedett" (lásd Varga Zsuzsanna: Illúziók és realitások az új gazdasági mechanizmus történetében. In: ,,Hatvanas évek" Magyarországon. Szerk. Rainer M. János. 1956-os Intézet, Budapest, 2004. p. 99-125. Az idézet a 121. oldalon található).
Romániában, a klasszikus sztálini modellt követve, mindvégig az ipar, ezen belül a nehézipar magasan a legtöbb támogatást kapta. A hatvanas évek közepének legna¬gyobb beruházása például a nehézipar monstruma, a galaci kohászati kombinát.
8. MÁL, 1134-es fond, 303-as iratcsomó, Büróülések. p. 29.
9. Az eredetiben: „Să mergem pe linia înbunătăţirii compoziţiei pe toate liniile fără campanie, treptat şi fără a face concesii. Să fim foarte exigenţi, indiferent ce fel de naţiune este, ca să asigurăm oamenii cei mai corespunzători." MÁL, 1134-es fond, 303-as iratcsomó, Büróülések. p. 29.
10. MÁL, 1134-es fond, 95-ös iratcsomó, Büróülések, p. 234-238.
11. Ezen kívül 10 százalék más kategóriákhoz tartozik. Lásd uo.
12. MÁL, 1134-es fond, 268-as iratcsomó, Párttagok statisztikája.
13. MÁL, 1134-es fond, 329-es iratcsomó, Büróülések, p. 13-20.
14. MÁL, 1134-es fond, 388-as iratcsomó, Büróülések, p. 78-84.
15. Uo.
16. MÁL, 1134-es fond, 491-es iratcsomó, Büróülések, p. 19-35.
17. MÁL, 1134-es fond, 237-es iratcsomó, Titkársági ülések, p. 239.
18. Uo.
19. MÁL, 1134-es fond, 238-as iratcsomó, Titkársági ülések, p. 42-55.
20. MÁL, 1134-es fond, 273-as iratcsomó, Titkársági ülések, p. 128-129.
21. Tehát ekkor, és nem Banc Iosif érkezésekor kezdődött a nemzetiségi arány intenzív átalakításának folyamata.
22. MÁL, 1134-es iratcsomó, 273-as iratcsomó, Titkársági ülések, p. 128-129.
23. Uo.
24. MÁL, 1134-es fond, 262-es iratcsomó, Büróülések, p. 158-169.
25. MÁL, 1134-es fond, 262-es iratcsomó, Büróülések, p. 174-194.
26. A bemutatott statisztikát részleteiben is bemutatásra érdemesnek tartom. Lásd MÁL 1134-es fond, 363-as iratcsomó, 268-275, valamint 276-185. oldalakat.
27. Uo. p. 255.
28. Az adatokat lásd ugyanott, p. 268-276.
29. Az adatokat lásd ugyanott, p. 276-285.
30. Uo. p. 285.
31. MÁL, 1134-es fond, 361-es iratcsomó, Büróülések, p. 72.
32. MÁL, 1134-es fond, 443-as iratcsomó, A Tartományi Pártbizottság Plenárisai, p. 183.
33. Uo. p. 186.
34. MÁL, 1134-es fond, 364-es iratcsomó, Büróülések, p. 318.
35. Uo.
36. Most és a továbbiakban ugyanarra az iratra támaszkodom: Jelentés a párt létszámáról, összetételéről és szervezeti struktúrájáról a Maros Magyar Autonóm Tartományban 1965. december 31-én. MÁL, 1134-es fond, 443-as iratcsomó, a Tartományi Pártbizottság Plenárisa, p. 114-198.
37. Uo. p. 208.
38. MÁL, 1134-es fond, 491-es iratcsomó, Titkársági ülések, p. 20.
39. 1955-ben a 185 tanügyi káder 40 százaléka párttag, lásd: MÁL, 1134-es fond, 116-os iratcsomó, Aktívaülések, p. 131-149.
40. MÁL, 1134-es fond, 332-es iratcsomó, Büróülések, p. 81-84.
41. Uo.
42. Uo. p. 127-139.
43. MÁL, 1134-es fond, 338-as iratcsomó, Titkársági ülések, p. 22.
44. Nicolae Veres első titkár a következőképpen vázolja fel 1966 februárjában, egy titkársági ülésen annak a hétnek a programját, amelyen sorra veszik a felsőfokú tanintézetek különböző szervezeteivel, tagjaival való találkozások, kiértékelések és útmutatások lehetőségeit. A hangnem magabiztos, szó sincs az érintettekkel való konzultációkról, fel sem merülnek elvi kérdések – az „uralmi technika", a kiépített apparátus és módszertan működtetése érhető tetten ebben a szövegben: ,,A jövő hétfőn elemző értekezletünk van az (felsőfokú) intézmények vezetőivel, ahol részt vesz a tartományi pártbizottság bürótagjainak egy része, és ezen részt vesznek a felsőoktatási intézetek oktatói. Szerdán gyűlést tartunk az intézmények vezetőivel, ezen részt vesznek a vezető kollektívák – rektorok, dékánok, a tudományos tanácsok, a pártalapszervezet bürójának tagjai és a KISZ-titkár. Utána javasoljuk, hogy beszélgessünk az intézmények pártbizottságának és alapszervezetének tagjaival, ahol megbeszéljük a pártpropaganda, a pártfelvétel kérdéseit, és más kérdéseket, a pártmunka szempontjából. Utána gyűlést kell tartani ugyanebből a célból a KISZ-aktívával, elemezni kell a KISZ-nek az első negyedévi, gyakorlati munkára és a diákok fegyelmi helyzetére vonatkozó tevékenységét." Lásd MÁL, 1134-es fond, 491-es iratcsomó, p. 202.
45. MÁL, 1134-es fond, 425-ös iratcsomó, Titkársági ülések, p. 178-184.
46. Uo. p. 185. Román eredetiben: „Dacă cineva dă demisia, să fie primită, pentru că şi aşa pe urmă cere să vină înapoi. Să stăm de vorbă cu ei, să se încadreze în discip¬lină. Şi să tragem la răspundere, să nu ne lăsăm şantajaţi…"
47. Uo. Román eredetiben: „Hajdu a creat o platformă foarte solidă, dar aceasta nu mai este, s-a dat reprezentantul maghiarimii, ori maghiarimea este reprezentată de partid. Nimeni nu este aşa de solid să oprească mersul înainte."
48. MÁL, 1134-es fond, 369-es iratcsomó, Büróülések, p. 172. Hajdu Győző ekkor az Igaz Szó főszerkesztőhelyettese és igazi irányítója, hiszen a kinevezett főszerkesztő, Kovács György, a Tartományi Pártbüró tagja, féléves alkotói szabadságokat vesz ki, és a büróülésekről is sorozatosan hiányzik. Sütő András az Új Élet főszerkesztője.
49. Érdemes, fontos lenne ezt és a hasonló helyzeteket pontosan rekonstruálni, elemez¬ni, ez azonban csak a résztvevők megszólaltatásával lenne lehetséges. Milyen volt az ülés koreográfiája, ki kivel szemben ült, kire nézett Banc, amikor azt mondta, hogy egyes magyar értelmiségiek – volt-e információja arról, hogy Hajdu és Sütő is hangoztatta ezt, és milyen mimikával reagáltak a vezető funkcióban levő magyar értelmiségiek Banc vádjaira. Azt, hogy a párt elveihez hűek, és ezért magyar értelmiségi társaik körében is sokan támadják őket, már a beszélgetés elején tisztázzák. Sütő elmondja, hogy a párt befolyása alatt kezdett írni, és ma is a párt irányításával alkot. Rámutat, hogy a Sajtóigazgatóság beenged az országba egyes olyan külföldi irodalmi termékeket vagy folyóiratokat, amelyek helytelen gondolatokat tartalmaznak. Ilyenkor ő és Hajdu megpróbáltak válaszolni a folyóiratok hasábjain, elítélve az ilyen nézeteket, és ezért egyesek megvádolták őket azzal, hogy meg akarják akadályozni a Magyar Népköztársaság irodalmi termékeinek az országba való behozatalát. Román eredetiben: „A început să scrie sub influenţa partidului nostru şi scrie şi azi sub îndrumarea lui. Tovarăşul arată că Direcţia Generală a Presei nu opreşte unele produse literare sau reviste din străinătate, care conţin idei nejuste. În aseme¬nea ocazii el şi Haidu au încercat să răspundă prin coloanele revistei combătînd ase¬menea păreri pentru care fapt unii i-au învinovăţit că ei vor să oprească intrarea în ţara noastră a producţiei literare din R.P.U." Lásd ugyanott, p. 164.
50. Uo. p. 172. Román eredetiben: „… pe hîrtie totul merge minunat, iar practica este alta – că se duce politică de deznaţionalizare a maghiarimii, că la intreprinderi şi instituţii în toate posturile începînd de portar şi pînă la anumiţi funcţiari sînt ma¬ghiari, iar în posturi de conducere sînt numai romîni. Asemenea afirmaţii sînt nu¬mai provocări pentru că realitatea lucrurilor stau cu totul altfel."
51. 1956 elejétől egyre több olyan téma jelenik meg a tartományi pártbüró napirendjén, amely a „haladó hagyományok ápolásával", az értelmiségiek tevékenységeivel kapcsolatos. 1956 februárjában „a haladó hagyományok kultiválása érdekében" értelmiségiekből tartományi komissziót alakítanak a tartományi pártbizottság és a tartományi néptanács vezetésével a jelentős évfordulók feltárására. Jelentősnek számítanak a román és magyar nép közös harcának emlékei, valamint más, az uralmon levő hatalom szempontjai szerint zajló múltépítés számára fontos történelmi dátumok. Ez a komisszió kell segítséget nyújtson például a rajoni, városi, községi pártbizottságoknak abban, hogy megállapítsák az illető települések létrejöttének évfordulóját, hogy ezek a települések ünnepet – szocialista ünnepet – szervezhessenek ezeken az évfordulókon (lásd erről: MÁL, 1134-es fond, 143-as iratcsomó, Büróülé¬sek, p. 100-120.). Javasolja Nyárádszeredában a Bocskay-szobor, Marosvásárhelyen a Kőrösi Csoma Sándor-szobor újrafelállítását. Javasolja a székely mártírok kivégzésének száz éves, a Bolyai líceum alapításának négyszáz éves, a sepsiszentgyörgyi líceum alapításának százéves évfordulójának megünneplését. A tartományi párt¬büró azonban újra és újra éberségéről tesz tanúbizonyságot: ez utóbbi eseménnyel kapcsolatban például elhatározzák, hogy „tanulmányozni fogják Mikó Imre tevékenységét, aki a sepsiszentgyörgyi líceumot alapította, hogy megérdemli-e, hogy emlékezzenek rá…" (lásd erről MÁL, 1134-es fond, 181-es iratcsomó, Titkársági ülések, p. 3-10.) 1956. április 10-én tárgyalják a „a tartományi néptanács mellett működő művészegyüttes felállítását a termelésből kiemelt személyzettel". A határozatban az szerepel, hogy Bartók Béla együttes legyen a neve, és ne Székelyudvarhely, hanem Marosvásárhely legyen a székhelye (lásd MÁL, 1134-es fond, 143-as iratcsomó, Büróülések, p. 338). 1957-ben a két Bolyainak állítanak szobrot Marosvásárhelyen. 1956. december 24-én kerül a büró elé a javaslat: Sepsiszentgyörgyön, Csíksze¬redában és Székelyudvarhelyen rajoni újságok alakulnak (lásd: MÁL, 1134-es fond, 154-es iratcsomó, Titkársági ülések, p. 128.). A létrehozásukra végül is nem kerül sor. 1957 elején tárgyalják az „irodalmi és művészeti folyóirat" ügyét, ez 1958-ban Művészet címmel indul (lásd: MÁL, 1134-es fond, 173-es iratcsomó, Büróülések, p. 86-98). A szerkesztőség összetétele az 1957-es tervek szerint: főszerkesztő Szabó Lajos, helyettese Hajdu Zoltán, riporter Oláh Tibor, a színházi rovat vezetője Kemény János, a zeneié Trózner József, a képzőművészetié Nagy Pál, külső munkatársak: Jordáky Lajos (Kolozsvár), Simon Magdolna (Nagyvárad), Lőrinczi László (Bukarest).
52. MÁL, 1134-es fond, 418-as iratcsomó, Büróülések, p. 19-26.


Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Gagyi József


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.