Vers, próza / Óda januári hóra

Czegő Zoltán
Óda januári hóra[2015. április]




Nagy dérrel-durral, didergő reményekkel érkezett.
Meg se remegtek tőle emberek, állatok, csillagok.
Múltában számfejtem mindazt, mit itt hagyott.
Annyi a nyoma, mint mondat nélkül egy ékezet.

Ő volt Januarius vezér. Egy vélt új világ előfohásza.
Üres utcák, lefagyott vágyak közt, és lám, mivé lett.
Őt féltettem, mikor tépte gyér haját s az én időmet.
Aranyat hazudott ködökre, fákra, fűtetlen házra.

Akár az első csók – olyan volt. Áldott és átkozott.
Hittem: a mozdulatlan semmiben ő építkezik.
Dolgavégezetlen, dologidőben valahol mossa kezeit.
Még azt se hagyta rendben, amit áthozott.

Nem bánthatom, vad volt és erős. De császárnak törpe.
Valójában mi ruháztuk és dédeltük ilyenre.
Pedig az előző pogány esztendőből volt kivetve.
Egyedül volt velünk, és akit talált, azt gyötörte.

Ne engedjétek bántanom! Hiszen vele éltem.
Az első csók volt, és maga a beteljesedés.
Hált velem, szaggatta ruháim s ruháit. Nem kevés.
És még ő is elhagyott. Nélküle maradtam, szomjan és vétlen.

2015. január





Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Czegő Zoltán




Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.