Vers, próza / Ámítások sora

Czegő Zoltán
Ámítások sora[2016. március]



Kurtára szabott életemben mindig
gyümölcsteákat kívántam –
és mindig a kocsisbort hozták!
Türelmes, szép hazát kerestem,
és berontott hívatlan
a félszeg Magyarország.

Ki nem tilthattam semmiképp,
hiszen az enyém volt,
és én voltam, ki őt megidéztem.
Most hát így állunk egymás mellett.
Támogatjuk sorsunk mását,
és hazudjuk, hogy járunk kéz a kézben.

Sepsiszentgyörgy, 2016. jan. 9.






Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Czegő Zoltán


A szerzőtől még

   Halottak útján innen
   Az ige inge
   Néma ima
   A portán belül


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.