Vers, próza / A boszorkánymester

Gergely Edit
A boszorkánymester

[Látó, 2006. április]


De strigis vero que non sunt nula questio fiat!"
(Könyves Kálmán)

Rövid előhang
A boszorkánymester története két nagy, ötévenként megrendezésre kerülő boszorkány világtalálkozó között indul. A híres helyszín Klagenfurt, a Wörthi-tó. A környék legmelegebb és legnagyobb alpesi tava. Nyáron kellemes mediterrán, télen felhőtlen, szikrázó verőfény, ősszel boldog megnyugvás az aranylóban, tavasszal meg szerelemre éhes ifjúság. A boszorkányok, akiknek jobban megyen, nem várnak öt éveket, közben is felugranak a hegyek közé, körberepülik a Vízköpő Sárkányt, elcikkannak söprűjükön a hasaló szörnyeteg előtt, markolnak tenyérnyit a szájából csorgó vízből, megnedvesítik vele ajkukat, amitől egész évben ragyog.
Ez minden kezdő boszorkány vágya. A lassú, nagy ívű, ovális körmenet a Vízköpő Sárkány körül a tó felett, lehetőleg az aggódó boszorkánymester vigyázó tekintetével kísérve, azután elégedetten és mosolyogva leülni egy forró pecsenyére valamelyik középkori kifőzde udvarába, besöpörni a mester elégedett hümmögését.
De a világ ennél sokkal bonyolultabb. A boszorkánymesterek is, a tanfolyamok, a süldőboszorkányok, még Klagenfurt is bonyolultabb.

A feljelentés
Egy Reinhold nevű kolozsvári ember hasába szűnni nem akaró görcsök álltak. Borbély unokabátyja kezelte, s addig gyilkolta az orvostudomány legvadabb kotyvalékaival, mígnem a görcsök még a fülét is táncra perdítették. Világos volt tehát, hogy ahol a tudomány nem tud segíteni, ott boszorkányos rontás történt. Ennek a beteg Reinhold nevű embernek nem az jutott eszébe, hogy ő a fiúkat szereti, ami esetenként ártalmas a gyomorra, amely összeköttetésben van minden kijáratával és bejáratával, hanem az jutott eszébe, hogy őt egyszer (vagy többször) Soari Júlia néhány korty itallal kínálta meg.


A bizonyos Reinhold nevű beteg kolozsvári ember korábban életfogytig tartó munkát, gyerekeket és megbecsülést ígért Soari Júliának. De mert közben ráébredt, mégis a fiúkat szereti inkább, ígéretét nem váltotta be, ezért bizonyosra vette, hogy ezzel a néhány korty itallal tette testébe a rontást, miután közölte, vége, hess innen. Feljelentette hát Soari Júliát boszorkányság vádjával. Minden áron meg akart szabadulni a nőtől, mert az ő köreiben botlásnak számít „a" nő. És persze mert Soari Júlia kifejezetten összeférhetetlen és hisztérikus természetű, akad a városban ellensége szép számmal; ezeket összetrombitálta, és kiötölték, miképpen induljon meg az eljárás, és miképpen tartóztassák le, égessék meg.


Három gyanúok volt a per alapja:


Leánykorában öreganyjánál nevelkedett, aki maga is boszorkány volt.
Ide-oda utazgat, holott mint hajadonnak egy helyben illett volna maradnia.
Korábban boszorkánymester tanítványa és ágyasa volt.


A három ok már magában elegendő arra, hogy Soari Júlia feje fölött az igazságszolgáltatás lángoló pallosát megvillantsák. S ha egyszer börtönben ül, a legostobább pletykát is könnyű elfogadtatni a pletykára és folyamatos szereplésre vágyó Testülettel. Úgymint: bájolva egy Réka nevű elvált asszonyt kerített a boszorkánymester számára búcsúzóul szeretőnek, hogy ne cirkuszoljon, házasságokat rontott meg, gyermekek halálát okozta; átjár a kulcslyukon, hogy megbolondítsa a férfinépet, jutalékot kap az ördögtől minden pokolra juttatott szerencsétlen lélek után, ebből a jólét, ebből ebédel osztrigás rántott juhvelőt a Romanian Plázában.


Nem érdektelen, ha hozzátesszük, ebben az időszakban a környéken számtalan boszorkányt fogtak el, kínoztak meg keményen, éppen úgy, amennyire ők voltak kíméletlenek áldozataikkal. Megjegyzendő itt, a Testület tagjainak szorgalma, tehetsége és elhivatottsága fordított arányban viszonyult otthoni teljesítményükhöz. Aki otthon szolidan kussolt, tűrve a sárkány feleség terrorját, a kínzókamrában bőszen fújtatott, mint maga a megtermékenyítést szimbolizáló bika, mindent elkövetett, a legelképesztőbb testi kényszer is elfogadhatónak ítélte a beismerő vallomás kicsikarása érdekében. Olykor annyira bevadultak, hogy a nők ujja beszakadt a hüvelykszorítóba, melle széttépve, szemérme összevarrva, besózva. Ezek a nők a kínpadon rávallottak valamennyi megnevezett bűntársukra, de egyik sem – még véletlenül sem – ejtette ki Soari Júlia nevét. Pedig a helyi boszorkányok jól ismerik egymást.


A bíró visszakérdezett, ugyan honnan veszi Reinhold, hogy Júlia boszorkány.


A kolozsvári Reinhold, a beteg homokos, egyben vádló, még furcsábban, de igen jellemző módon vágott vissza.

Boszorkányperekben nincs szükség bizonyítékokra; ilyeneket nem is lehet szerezni, mert hiszen a boszorkányok bűnös mesterségüket titokban űzik. Lám, mondta Reinhold, a homokos, az Ipoly menti kerületben száz boszorkányt égettek el bizonyíték nélkül.


A boszorkánymester – aki időközben értesült a történtekről, a feljelentésről, az életveszélyről – némi koncentrált ráhatás után kimentette Júliát a nemi identitásában megkavart homokos, és az agyalágyult rosszakarók karmai közül.


A boszorkánymester élete abból állt, hogy tanított. Amennyire erejéből, figyelméből futotta, ügyelt korábbi tanítványaira, miután kezüket elengedve felkészülten és minden lehetőre kiokosítva szétszéledtek a nagy rettentő életbe, vigyázva nézett utánuk, hogyan, miképpen boldogulnak a tanultakkal.


Nem mindig volt képes segíteni egy-egy bajba jutott végzett hallgatón, de ebben a szerencsés esetben érvényesül akarata. Olyan titkos információkkal bír a tisztelt Testület tisztelt tagjairól, amelyekkel megszorongathatta a nyakukat. És meg is szorongatta. A boszorkánymester nem szívbajos, ha érdekeit sérülni látja. A Testület főembere illő tisztelettel még azt is megkérdezi (akkora bűn terheli lelkét), miután Soari Júliát rémülten és meggyötörve kivezették a cellájából, hogy a boszorkánymester kívánja-é, a Testület félrevezetéséért a hamis tanút vád alá helyeztesse.


– Ne, pajtás, köszönöm – válaszolja a boszorkánymester. – A buzi tökeit én tépem le. Saját két kezemmel.

A stigmavizsgálat
Miután hazaviszi, ezzel kirángatja a máglya fenyegető füstje alól, arra kíváncsi, maradt-e a testén homokos-stigma. Ez az a bizonyos érzéketlen hely, amivel a csira talán megjegyezte, hogy ide visszajárhasson.


A boszorkánymester meztelenre vetkőzteti Soari Júliát, lenyírja, leborotválja testéről a legparányibb pihét is (haját nem bántja, a fejét kurkászva, szálanként hajtogatva vizsgálja át). Bizonyos területeken borotvaszappant, borotvaecsetet használ, más területeken semmit, hadd szenvedjen a bolond kurva, aki egy ilyennel adja magát össze. A lassú, kínosan hosszúra nyúló művelet eredményeként Soari Júlia testén láthatóvá válik a hét jel, a hét különböző méretű, elhelyezkedésű, formájú anyajegy. Ezeket a boszorkánymester korábbról ismeri. Nincs megjegyezve tehát.


De attól még dühöng. Nem is titkolja. Nem érti, hogyan lépett le Soari Júlia. Miért szabadult mellőle a tanfolyam közepén. Nem mellesleg: boszorkánytanuló létére miképpen mászhatott bele egy ilyen idiótákra jellemző kapcsolatba, vagyis: hogyan választhatott nő létére olyan férfit, aki a fiúkat szereti. Főleg nem mellesleg. Ezért aztán nem áll le a stigmajegyek keresésénél, hanem szándéka szerint végigmegyen az egész általa ismert tortúrán.


A nő ekkor rémültebb, mint egész héten a priccs méretű cellában. Ott tudta, mivel számolhat. Ismerve a szokásokat, a hagyományokat, tudta, mettől meddig érhet a fájdalom. De a boszorkánymesternél képtelen előre látni a következő pillanatot. Ezért hallgat Soari Júlia.


Rongyos, a börtönlét büdös szalmáján eltetvesedett ruháit stigmavizsgálat előtt a boszorkánymester bevágta a kazánba, és most ül Soari Júlia a szék sarkán pucéran, mint a kisrigó, akit kikaptak a fazékból. És hallgat. Remeg a gyomra.

A természetes bűn
Az új stigma hiánya önmagában is elegendő ok, hogy a boszorkánymester elfogadja, nem történt visszafordíthatatlan cselekmény, és hogy elrendelje a felmentést, az esetleges szabadon bocsátást. Vagy hogy a boszorkánymester visszahelyezze Soari Júliát előző – végzős növendék – pozíciójába. De soha nem remélte, hogy asszonyállat létezik az eredendő bűn nélkül, elrendelte hát a beismerő vallomás kicsikarása érdekében történő tortúrát. Legalább ismerje meg a boszorkányok istenét. Ne feledje, mit szabad, mit nem.


Vallja meg a bolond kurva, a félkész boszorkány, miféle tervekkel, miféle célokkal hagyta őt el, miközben több síkon oktatta, tanította, hat és tizenkét hónapos tanfolyamokat tartott számára olyan témakörökben, mint természetgyógyászat, szemmel verés kivédése, rontás ellenrontása, szerelmi befolyásolás, szerelmi mesterkedések vica versa. Természetesen nem hagyta ki a test, a testi bűbájolás, a test konstruktív bódulatát okozó gyakorlatibb, tehát funkcionális tananyagból sem. Mégis lelépett, megszökött.


Igaz, a boszorkánymester csak színleg tartóztatta, éppen elege volt erőszakosságából, elégedetlenségéből, abból, hogy a tőle tanult bűbájosságokat éppen rajta próbálgatta. Égette a galambszárnyat lila árvalányhajba csavarva, párolta a fokhagymát, sarkantyúzta a fekete kakast, folyatta a vérét, tarajos fejét japánakác tüskéjére szúrta, mint a gébics, az ablak előtt, hogy benézzen az üvegen át.


– Miért csinálod ezt? – kérdezte a boszorkánymester, miután rájött, macskakarmait rajta próbálgatja Soari Júlia.
– Mit gondolsz? Miért?
– Fogalmam nincs, Júlia.
– Akkor, mester, gondolkodj még egy kicsit.


A boszorkánymester ugyanis természetesnek találta, hogy növendékboszorkányként második asszonyul használta Soari Júliát, és Soari Júlia valamennyi természettől kapott nyílását. Júlia szerint ez közel sem olyan természetes, mint képzeli. Hogy a boszorkánymester megértse, felfogja, tudomásul vegye, lehetne ez másként, ennek érdekében bevetett mindent, amit addig tanult. A boszorkánymester asszonya öreg ebben az időben, ráncos, kedvetlen vén tyúk. Júlia pedig mindent elkövetett, hogy a két test ordító különbözőségei nyilvánvalóvá váljanak a mester előtt. De a mester nem hallgatott a jó szóra.


Szarvasgombát használt. Bazsalikomot, amely a hindu népszokások szerint termékenységet, örömteli ágybéli életet ajándékoz fogyasztójának. Fahéjjal főzte a bort, a boros teát. A fahéj potencianövelő illóolaját az indián lányok a lábuk közé, és a fiúk lába közé kenték. Ezt is a boszorkánymestertől tanulta, ő is kipróbálta. Rajta próbálta ki. A gyömbér gyökere, a gyömbérkenőcs a medence környéki erek keringését serkenti, az erek vérrel nyomják tele a szerveket, hogy minden még szebb és még jobb legyen. A gyömbérfőzetből nem hagyja ki a – módjával beléadagolt – köményt.


Csakhogy a kömény vérbőséget okoz, túladagolva ájulással jár. A boszorkánymester akkor fogott gyanút először, amikor Soari Júlia tapasztalatlanságából adódóan túladagolta a fehérköményt a főzetben. Nézett csak rá, valami áruló nyomot keresett, hogy a tanulónő van olyan pofátlan, hogy rajta, a mesteren kísérletezik.
De megértette. Felfogta. Úgy gondolta, a világ rendjéhez tartozik. Elfogadta. Hadd küzdjön a félkész boszorka, meglátjuk, mire jutunk. És valóban izgalommal várta, hogy azok a fogások, trükkök és csapdák, amelyek alkalmazásának titkaiba, finomságaiba, apró, senki által fel nem ismerhető nüánszaiba ő vezette be Soari Júliát, alkalmazhatók-e az ő esetében. Az ő esetében, aki az ellenszert is ismeri a fogások legtöbbjével szemben, úgy mint kivédés, ellencsapás, visszatámadás, kioldalazás a fősodorból.

A kanyarvétel technikája
A boszorkánymester úgy viselkedik, mintha pártatlan volna. Olyan képet is vág a dologhoz, mintha maga volna a pártatlanság földi megtestesülése. Nem látszik rajta, hogy a férfiú sérült volna a történetben, talán csak annyi, hogy az oktató meg van bántva, de nem szörnyű. A boszorkánymesternek korábban is voltak, vannak, a továbbiakban is lesznek tanítványai. Elég öreg ahhoz, hogy világos legyen számára, a felszedett tudást a tanítványok előbb-utóbb élesben is ki akarják próbálni. Mit tehetnének, hogyan próbálhatnák le a felszedett tudást, ha nem így? Aki énekelni tanul, énekel. Aki fára mászni, fát mászik. Aki bűbájolást tanul éjt nappallá téve, elemi igénye, hogy végre élőben bűbájolhasson, élő húst varázsoljon el, élő agyat kavarjon össze, élő emberen próbálkozzon. És az sem utolsó adalék, hogy lehetőleg szikár húson, magabiztos agyon. Ez a vágy. Egy kiskamaszt bárki bármikor meghülyít. De olyan valakin próbálgatni a hatalmat, az erőt, akivel szemben hatástalanok az eszközök, mert immúnis, az a valódi boszorkánypróba.


A mester érti ezt.


Akkor is értette, mégis rosszul adta ki magát, hogy elszökött. Ekkor ébredt rá – nem könnyen –, hogy a növendéket, nevezett Soari Júliát, nem puszta nyersanyagnak tekinti. Kifejezetten rosszul adta ki magát. Napokba telt, amíg tényként elfogadta a változó minősítést. További keserves napokba, talán hetekbe, amíg megküzdött indulataival, úgy döntött, kalap, kabát. Aki megy, menjen. Csak jól vegye a kanyarokat, mert a kanyarvételre szökése pillanatáig nem tanította meg. A kanyarvétel technikája egyszerű, ha tudjuk, hol a kanyar, viszont ahhoz tudni kell, hol a kanyar. A boszorkánymester oktatási alapelvei közül az egyik legfontosabb, hogy előbb az égtájak, aztán a tájékozódási (háromszögelési) pontok ismerete, azután a kisebb-nagyobb építmények, aztán az utcák, csak a program legvégén az „átjáró" utcák, tehát az irányváltás lehetőségei. Nem jutottak el eddig. Nem titkolta, nem szándékosan titkolta a kanyarvétel különféle rejtett mechanikáit, egyszerűen így épül fel az oktatási anyag. Ez záróprogram. Szerepel a tájékoztatóban, Soari Júlia ismerte, vagy ismerhette a tájékoztató szövegét.


Most pedig látható ténytárgy, a kanyarvétel reflexszintű, tehát ösztönös tudása nélkül nem lehet kanyarogni összevissza. Soari Júlia tele pofával elvétette az eltérőt. És vicsorog. Nem a felszínen, odabent vicsorog. Azt remélte, mindent tud. És mégsem.

A vízpróba
A boszorkánymester módot ad Soari Júliának, hogy ártatlanságát bizonyítsa. Tisztázza magát. Mert az rendben, hogy kiszedte a Tanács véres mancsából, ahol napokon belül ragacsos koromkupaccá vált volna feszes kis teste, előtte a Tanács vadjai leszerelték volna valamennyi tartozékát, de az nincs rendben, hogy személyre szóló engedély nélkül idegenben működteti a nála tanultakat. Hogy diploma és elbocsátó üzenet nélkül kilopakodjon egy oktatási rendszerből.


A boszorkánymester áll az ablakban. Mit tegyen? Odakint ezer ágra süt a téli nap, a verebek éhesen és morcosan ugrálnak a hó nyomta fűben, a kutyák veszettül, lógó nyelvvel kocognak, hogy társra találjanak, amíg le nem telik az idő.


Sétálni kellene egyet. Éppen arra való az idő. Azt gondolja, elsétálhatnának a földúton a Kopasz-hegy lábáig, mint hajdan. Hajdan az elméleti órákat, ha megfeleltek az időjárási viszonyok, a Kopaszhoz vezető földúton tartották. Oda huszonöt perc, mert emelkedik, vissza húsz, mert lejt. A gyakorlati órákat a kisszobában vagy a nagyszoba franciaágyán, vagy a konyhaasztalon, vagy akárhol tartották. Soari Júliát azzal a különös tehetséggel ajándékozta meg a teremtő, hogy elképesztően extra helyeken is rá-rávette a mestert a gyakorlati órák megtartására, mint például a wc-ülőke, a kertben álló láncos gyermekhinta vagy az orgonabokrok takarásában álló öreg diófa alsó, vízszintes ága, amelyen egyáltalán nincs kapaszkodó.


Ám azonban most tisztázás előtt állnak, amit a boszorkánymester sehogyan nem bliccelhet el. Vannak elszámoltatandó dolgok, amelyek a nagy egész részei akkor is, ha nincs ínyére. Űr marad a helyükön elszámoltatás híján, a továbbiakban zavart okozó űr.


A tisztázáshoz több hagyományos próba megfelelő, de a boszorkánymester a vízpróbát találja legcélravezetőbbnek.


A vízpróba a következőképpen megy végbe.


A boszorkánymester megdurrantja a kazánt, magasabb fokozatra állítja a fűtést. Amint a tartály vize elérte a megfelelő hőfokot, megnyitja, különféle varázsszerekkel meghinti, közben levetkőzik, beül a lefolyó felőli oldalra.


Soari Júlia intésre betérdel a boszorkánymester fölé a csempézett medencébe. A víz zubog. A következő intésre a nő nagy levegőt véve a boszorkánymester fölé hajol, derekát megmarkolva szájába veszi a boszorkánymester azon részét, amelyet a köznyelv mindközönségesen varázsvesszőnek nevez. A tortúra lényegében abból áll, hogy eközben a boszorkánymester a nő fejét nyomkodja ritmikusan lefelé. A víz alá. A lényeg az odalent. Miután a víz szintje emelkedik – a forró víz és a két test kitölti a teret –, Soari Júlia az érintkezés legmagasabb pontján sem kap levegőt. Annál magasabban áll a folyadék szintje, hogy legalább az orra fölé emelkedjen.


A levezénylés itt sem egyszerű. A boszorkánymesterségben semmi nem egyszerű. Soari Júlia simán belefulladhatna a fürdővízbe, bizonyítva ezzel ártatlanságát – ártatlan az, aki merül, fullad. Aki nem merül, és nem fullad, bűnös, aki merül, csinálja, és mégsem fullad, ebben csak az ördög segítheti, bűnösségét bizonyítja. Ha merül, végzi a tortúra által előírtakat, amíg azok a természet törvénye szerint véget nem érnek, és befullad, az ártatlansága mellett szól, azonnal szabadon bocsátják. Már amennyiben van mit szabadon bocsátani, amint ez három egymást követő szegedi boszorkányfürösztésnél megtörtént. Az igaz, hogy a víz levette a boszorkányság bűnét, de süthették, ha egyenesen saját ünnepi temetésükön vehettek részt.


És persze meghatározó a hóhér szerepe a folyamatban. A hóhérnak módjában állt kedve szerint kezelni a folyamatot. Ő állítja be a csapból folyó víz mennyiségét, a tempót, ahogyan a medence telik. Ő nyomja vagy emelgeti a vádlott fejét a varázsvesszőn, és nem utolsósorban engedi a varázsvesszőnek, hogy időben reagáljon az erotikus késztetésre, ezzel lerövidítve a víz alatt töltött időt. Minden annak megfelelően és annak szolgálatában történik, hogy a boszorkánymester a vádlottat ártatlannak, netán bűnösnek óhajtja tekinteni.


A boszorkánymester nem óhajtja ártatlannak tekinteni Soari Júliát. Ebből az következik, hogy Soari Júlia épen, egészségesen, bár némileg lihegve és öklendezve bukkan fel a víz alól, viszont bűnösen és csapzottan. Lélekben felkészülve a tortúra következő fokozatára.

A vallatás
A boszorkánymester nem készült előre Soari Júlia vallatására.
Arra se gondolt, hogy a Szent Testülettel kerül szembe egy ilyen szerencsétlen eset miatt, minthogy szeretőjét, tanítványát elcsábítja egy homokos, közben szeretője-tanítványa, „kicsi picsám", ahogy nevezni szokta volt, nem kell a buzinak, hanem a Tanács kezére adja.


Odáig se jutottak el a tantervben, hogy „ha nem vagy biszex, nem vagy homoszexuális, messze kerüld őket, mert kiszámíthatatlanok, őrültek, lőnek, szúrnak, vágnak, ráadásul soha nem tudják csütörtökön, hogy mit akarnak szombaton".


Odáig sem, hogy a szerelmi bűbáj visszaüt a homokosok esetében, mert amit vajákolás előtt elfogadnak, „nem jut megfelelő férfi, jó lesz most nő is, úgyis ki akartam próbálni már egyet megint", de menet közben rádöbben, számára egy nő a fiúszerető tizedét se képes nyújtani. Ez a kockázat – szerepel a tananyagban – mindig veszélyezteti a szerelmi varázslás sikerét. A boszorkánymester tisztában van a veszéllyel, de nem akarta borítani az órarendet, így aztán nem jutott el Soari Júlia esetében a figyelmeztető tájékoztatásig.


Mindezt a maga számlájára írja, írhatja a boszorkánymester, de nem írja. Nem azért vagyok boszorkánymester, az Isten verje meg, hogy egy hülye nő szaporítsa a számláimat.


Az első kihallgatás – közvetlenül a vízpróba után – a legszolidabb menetben zajlik, de a vádlott első válaszával besétál a csapdába.


Kérdezi:
– Hiszed-e, kedves leányom, hogy a bűn elnyeri méltó büntetését?
– Igen. Hiszem – válaszolja Soari Júlia.
– Miféle bűnöket ismersz, kedves leányom? – kérdezi a boszorkánymester, most a bíró szerepében.
– Lopni bűn. Csalni bűn. Hazudni bűn. Nem tisztelni szüleinket, nevelőinket, bűn. Más ember barmát megkívánni, bűn.
– Na igen – bólintja a boszorkánymester. – És ezek közül mi vonatkozik terád, kedves leányom?
– Rám, tudtommal, semmi.
– Tehát a vízpróba fölösleges sanyargatás volt?
– Ne beszélj, fehér emberem, hülyeséget – válaszolja Soari Júlia gőgösen. – Mindketten tudjuk, miféle vízpróba volt ez, ehe.
A boszorkánymester agyát elönti a vér.
– Hogy érted ezt? Miben tértünk el a Boszorkánypörölyben leírtaktól?
– Ha nem tudod, fehér emberem, én el nem árulom neked. Szégyenelném javítgatni a mester technikáját. Bennem is van érzés.
A boszorkánymester varázsvesszőjét is elönti a vér ekkora arcátlanság láttán.
– Rendben van, édes leányom – mondja kedvesen Soari Júliának. – Akkor megismételjük. És majd szólj, vagy ints, hol követek el hibát.
A nő mosolyogva feláll a bordó bársonnyal letakart kis tömzsi asztal mellől:
– Parancsodra, mester.


És megismétlik. Szinte betűhíven, mint egy órával korábban. A különbség annyi, hogy a víz langyosabb, mert a bojler lassan fűt, képtelen a teli medencényi vizet ennyi idő alatt rendesen felmelegíteni.


A nő most se szól a hibánál. Teli szájjal, a víz alól, nem is nagyon tudna. Újra bűnösen szállt ki a medencéből, bár most hosszabban és keservesebben, kevesebb levegővel, hosszabb öklendezéssel bizonyítja bűnösségét, megszüntetve immár minden lehetséges kételyt a bűnösségét illetően.


A folytatásban azonban Soari Júlia úgy viselkedik, mintha el se ment volna, mintha nem lebegett volna feje fölött a Tanács véres pallosa, mintha el se szökött volna a boszorkánymestertől egy bülbülszavú, manikűrözött kezű-lábú buzeráns kedvéért. Leszedi az ágyneműt a baldachinos ágyról, újrahúzza, pizsamát készít a boszorkánymesternek, mert nem szeretné, ha abban a pizsamában feküdne mellé, mint amiben Rékával aludt az elmúlt napokban (Réka asszonyt Soari Júlia vádlott bűbájolta bé a boszorkánymester ágyába némi osztriga-avokádófőzet segítségével, hogy ne dühöngjön, ne álljon bosszút szökése miatt).


– És nem szégyelled a pofádat? – kérdezi a boszorkánymester fogmosás közben.
– De. Szégyellem – válaszolja Soari Júlia.
„És akkor mi van, ha szégyellem, te vén, erőszakos fasz" – gondolja magában.
„Azt hiszed, önző, narkomán disznó, hogy nem hagylak itt az első adandó alkalommal?" – gondolja vicsorogva magában. – „Elvégzem a tanfolyamodat, megtanulom, amire csak te tudol megtanítani, amilyen szemét vagy, aztán véged, kinyírlak. A saját fegyvereiddel."
– És szeretel engem, szökős ribanc? – kérdezi szúrós tekintettel a boszorkánymester.
– Szeretlek téged, fehér emberem – válaszolja Soari Júlia.


„És akkor mi van, ha szeretlek?" – gondolja, hátat fordít, tekintete nehogy elárulja. – „Amikor gyűlöllek, akkor gyűlöllek. Nem olyankor öllek meg, amikor szeretlek, ebben bízzál, vén szaros. De éppen eleget gyűlöllek ahhoz, hogy meg ne úszd valahogy."


Nyitva hagyja maga mögött a fürdőszobaajtót, hogy a pára reggelig felszáradjon, a törölközők megszáradjanak.


Azután kinyitja a nagyszoba ablakait, hogy a rövid vallatás gyertyafüstje kiszellőzzön. Megnézi, jól zárnak-e a földszinti ablakok, azután ellenőrzi a páncélajtót. Soari Júlia nem szeretné, ha a Tanács emberei rátörnének a boszorkánymesterre, ő meg éppen itt van, éppen itt, ahová sehogyan nem akart visszakeveredni: a boszorkánymester baldachinosán.


Már nem akart boszorkány lenni. Nem akarta a féltökű fehér kandúrral tölteni az ünnepeket, amikor minden ember a párjának örül, párja érintésének, párja örömének, csak ő ül otthon a bánatban. Nem akarta távolról érezni, amikor a mester megjelent valahol, hogy hozzá tartozik. Azt meg különösen nehezen viselte egy időben, hogy az öregasszony ott pöffeszkedik mellette. Normális életet akart volna, azért szökött. Normális emberrel, normális vasárnapi ebéddel, ebéd után mosogatással, mosogatás után normálisan összebújva a normális emberrel. De úgy tűnik, nem maradt választása. Boszorkány lesz. Ha így van megírva.


A tortúra, igaz, víz nélkül, megváltozott paraméterek szerint fuldokolva folytatódik.


„Valami egyebet kitalálhatnál, édes mester" – gondolja Soari Júlia. – „Nem hiszem, hogy Réka asszony három hónap alatt ennyire átírta a gusztusodat…"

Sorsszerű előzmények
Soari Júlia kicsi leány kora óta érzi a kettősséget a lelkében. Mintha négy keze, négy lába volna, mintha néhány méterrel a föld fölött járna. Ezt bizonyítja az is, hogy soha el nem csúszott a jégen, soha meg nem botlott a hegyek alján épült városka gödrös utcáin. Kutyaszarba se lépett soha.


A boszorkányság a kezdetektől, az eszméléstől nem jelentett talányt számára. Nem keresett kézzelfogható magyarázatokat. Ebben az ügyben nem érdekelte a ráció. A tudományos magyarázatok untatták, hiszen ő maga volt a kategória, amely erősíti a tényt, boszorkányok márpedig vannak, élnek, működnek. Nem derül ki mindig az első percben, első órában, gyakorta egy hosszú élet végén se derül ki, hogy boszorkány delejes hatása alatt történik velünk ez, vagy az. A közönséges ember, ha különös hatással, eseménnyel találkozik, azt mondja, szerencsém volt. Esetleg azt: nem volt szerencsém. Megy tovább. Pedig a világ nem a szerencse és a szerencsétlenségek mentén osztódik.


Az ugyan nem nyert igazolást, hogy Soari Júlia születéstől eredeztethető boszorkánysága számára szerencse vagy szerencsétlenség, minthogy nem választhat.


A boszorkánymester felismerte őt három évvel a nagy klagenfurti boszorkánytalálkozó előtt. A boszorkányok rendszerint felismerik egymást, persze a boszorkánymester már benne a korban, s mint ilyen, figyelmetlen boszorkánymester. De Soari Júlia okosan segített, hogy valamiképpen el ne halasztódjon a találkozás, feltűnően bebillegette kicsi fenekét, meresztgette szemeit három napon át reggeltől reggelig a boszorkánymester jelen idejébe.


Végül a boszorkánymester hajlandó volt meghallgatni, tudomásul venni, rábólintani: Soari Júlia a tanítványa szeretne lenni.
Miután az is tudomására jutott, hogy a jelölt együtt él egy félheréjű hófehér kandúrral, combjára ültette, derekát átfogta széles mestertenyerével, és azt mondta Soari Júliának: „Rendben. Ismerem ezt a vágyat, ismerem ezt a világot, amikor minden a miénk, de mégsem", és megígérte, ha a lány szorgalmasan végigtanulja a tantárgyakat, az ő személyes ajánlásával szinte száz százalék, hogy részt vehet a boszorkányok világra szóló klagenfurti összejövetelén. Addigra felszabadítja, kiállítja a diplomát, vele jöhet a Sárkányhoz. Ha tehetséges. Ha van érzéke hozzá. Ha nem kapkod, és nem felejti el egy pillanatra sem a célt. Ha elismeri és elfogadja az alapelvet, nem az ember ellen, hanem érte, mellette, az ember boldogulása érdekében tanul minden napon valamit.


A mester ekkor már nem vitt csoportos oktatást. Úgy tartotta, „éppen elég tanulatlan, képzetlen hisztérikus liba repked a levegőben, ezt jelzi a söprűkarambolok legutóbbi kimutatása is", ezért aztán szép lassan, mert nem oszlott a figyelme több növendék közt, megkedvelte a kiváló adottságokkal bíró utolsó tanítványt.
Maga a tananyag fele-fele arányban elméleti és gyakorlati oktatásra épül. Tartalmazza a mozgás és a fejlődés ellentmondásokra és kölcsönhatásokra alapuló objektív folyamatának rendszerelméletét, illetőleg a természet, a társadalom és a gondolkodás, a mindennapi lét legáltalánosabb mozgástörvényeit.


A boszorkánymester évtizedekkel a Soari Júliával való találkozása előtt felfedezte az emberi lét egyik legfontosabb mozgatórugóját, nevezetesen, az egyes ember más akar lenni, mint a tömeg. Ha eleve kicsit más, akkor nagyon más akar lenni. Ha tömegáru, tömegcikk a kiválasztott ember, a vágya, hogy más legyen, mindennél erősebb. A vágyak legtöbbször közönséges hétköznapi ügyekben nyilvánulnak meg, mint az elérhető szerelem, az elérhető siker, az elérhető hatalom. Filozófiáját ezek minél pontosabb – lehetőleg azonnali – felismerésére alapozta.


Tudva, hogy a sötét középkor kezdetén az egyház még elnéző a fehér mágia gyakorlóival, később Albertus Magnus és Aquinói Szent Tamás vadkeresztény tanításaira hivatkozva, keményen lép fel mindenfajta varázslattal szemben. A tizenhatodik század közepétől aztán bevadul. A boszorkánymester nem felejtette el a megégetett, megkínzott elődök ezreit, iskolája kiépítését a legteljesebb óvatossággal kezdte, a biztonsági előírásokat végig maradéktalanul betartotta. E biztonsági előírásoknak köszönhető, hogy nincsenek leírt névso-rok, osztálynaplók, nincsenek nevek a nála gyorstalpalón, hathónapos tanfolyamon végzettekről. A boszorkánymester nem is emlékszik nevekre, későbbi beosztásokra. Néhány arc maradt meg emlékezetében, néhány ragyogó nőalak a kor boszorkánytörténelméből.
Nem véletlen tehát, hogy utolsó tanítványa szökését, akibe, mint elhangzott, szívét-lelkét, valamennyi tapasztalatát, maradék energiáit belenyomta, fölöttébb zokon vette.


Ekkor, ebben a pillanatban, amikor beleszundít az egyik öklendező tortúrába, nem is tudja, mi következik holnap.


Mit érdemel az a bűnös, aki lop, csal, hazudik, és ha mindez nem volna elég, kurválkodik is, ami boszorkánykörökben helyből az alapelvek és a boszorkányetimológia megerőszakolása. A boszorkánymester tanítása szerint a kurválkodás idegen a boszorkányszellemtől. „Mi, boszorkányok, varázslók és vajákosok" – szokta volt mondani hajdan, amikor még nem fárasztották a beteg lelkű tömegek – „arra vagyunk, azért vagyunk, hogy segítsünk az embereknek a szerelemben, a sikerben, életükben, mielőtt végérvényesen elrontanák."


Szexualitás tárgykörében minden másnál körültekintőbben kötelező a boszorkánynak eljárnia. A feljelentéshez elég egy frigid feleség, egy visszautasított férfi, vagy mint jelen esetben egy bolond homokos, akit Soari Júlia kicsalogatott megszokott köreiből, amitől aztán identitászavara az egeket verte. Nem csoda, hogy letartóztatták, hiszen az elégetett boszorkányok többsége nő volt.


A közfelfogás szerint a szexualitás előkelő helyet foglal el a boszorkányságban, csak éppen az nem szerepel a köztudatban, hogy nem a boszorkány, hanem a nők, akik eladják lelküket az ördögnek, csak hogy végre valaki rendesen megropogtassa őket az ágyban, vagy akárhol, de megropogtassa úgy, ahogy ő szeretné, a lélek kiszakadjon belőle.


A boszorkánymester hosszú pályafutása során általában felismerte, mire vigyázzon elsősorban. Azt is tudta, hogyan kell viselkednie egy boszorkánynak. Minden egymást követő idény első leckéje az alant olvasható (1. feladat), amely azt volt hivatva szimbolizálni a belépés percében, hogy egy boszorkány kétszer, de inkább tizenkétszer gondolja meg, ha félre akar dugni.

1. feladat
Az Úr 1643-ik évének július 8-ik napján Zágoni Jankó Tamás orbaiszéki alkirálybíró, Donáth Pál széki ügyvéd, mai nyelven ügyész által az orbaiszéki rendes törvénykezési napon Kovásznán hivatalból vádat emeltet Bajcsi Jánosné huszonnyolc éves asszony ellen, mivel ugyancsak gelencei Héjja Máté nevű ifjú legénnyel szerelmi viszonyt folytatott, továbbá bűjösbáj készítő boszorkány és étető személy is. Az ügyész szerint az alkirálybíró JANKÓ Ferenc vádjait kész bizonyítani, s kívánja, hogy vádlott bűneiért érdeme szerint halálra ítéltessék.


A vádlott Bajcsi Jánosné ügyvédje, Barabás György az alkirálybíró vádjáról párt, vagyis a vádirat másolatát kéri, egyúttal időhaladékot is, hogy védence ártatlanságát bebizonyíthassa. A széki gyűlés mindezekhez hozzájárul azzal, hogy Bajcsi Jánosné állítsa elő tanúit is igazságának, illetve ártatlanságának bebizonyítására.
Bajcsiné a maga védelmére, tanúkat nem tudott előállítani, ennélfogva kénytelen maga védekezni. Kétségbe vonja a tisztnek, vagyis Jankó Tamás alkirálybírónak azon jogát, hogy őt fogságban tartsa, valamint orság, bűjösbájosság és étetés címen vádat emeljen ellene, mert a Jankó Tamás előtt való vicetiszt Thury György ugyanezekért már vádolta őt, s a vádak alól tisztázta.


Ami Héjja Mátéval való szerelmeskedését illeti, nem tagadja, de ezt ittas állapotában tette, azt azonban tagadja, hogy házasságtörést követett volna el. Törvényt kér, vagyis felmentést ártatlanságára. Egészen más volna az eset, ha az ura vádolná ilyen bűnéért.
A széki gyűlés a védekezés ezen formáját elutasítja, és a vádat tovább is fenntartja, mert úgy találja, hogy az előző tiszt Bajcsinét sem az orság, sem a bűjösbájosság, sem pedig az étetés vétségei alól nem tisztázta. Elrendeli, a mostani vádló Jankó Tamás alkirálybíró tanúi jöjjenek be, és eskü alatt tegyék meg vallomásaikat.


Menyhárt István következőképp vall: tudom azt, hogy Bajcsiné nyilvánvaló étető. Gál Mihályt megétette, abban meg is halt. Azt is tudom, hogy nyilvánvaló or és parázna is.
Sebestyén Márton azt vallja, tudom, hogy nyilvánvaló bűjös és bájos. Én velem Kozma Pétert meg akarja vala etetni, de én nem cselekedém.


Csákó Györgyné vallja: tudom azt, hogy Bajcsiné Zakor Judittal valami egyet-mást tevének össze italban. Csinálák borban, és Gál Mihálynak adék meginnia. Ő megivá, megbetegedék, azután meghala. Bajcsinét látták az erdőben, látták elhagyatott helyeken teliholdkor, újhold idején kóborolni, ördöggel paktálni.


Kozma Balázsné a következőképp vall: tudom azt, hogy Bajcsi Jánosnéval inget varrattam a fiamnak, hogy tőle hazahoztam, bűbájt találtam benne. Ugyanígy vall Kozma Mihályné is. Bajcsi Mihály azt vallja, mikor a vádlottat megfogták, Héjja Mátéval szerelmeskedett. Ezen tanúk kihallgatása után a széki törvényes szék a következő ítéletet hozta meg: mivel a bizonyságok vallásából kitetszik világosan, hogy Bajcsiné nyilvánvaló bűjös-bájos, or, emberétető és parázna, maga is megvallotta ebbeli vétkeit, érdemei szerint büntetődjék halállal. Vízbe vettessék.


Héjja Mátéról ítélet nincs.
Első napi kérdések. Űrlap, amelyre Soari Júlia a következő válaszokat adta.


Szerinted:
1. Miért kaphatták el a füvesasszony Bajcsinét?
S. J. válasza: Szerintem azért, mert feltűnően viselkedett, több embert, köztük hatalmasságokat, hivatali embereket is magára gerjesztett, azután nem állt meg mindegyiknek, csak akinek akart, akit kívánt. Úgy vélte, „orvosként", a gyógyfüvek ismerőjeként valamivel többet engedhet meg magának. Tévedett.

2. Mi a szerepe a történetben Héjja Máténak?
S. J. válasza: Héjja Máténak nulla szerepe van a történetben, ő a karó, amin Bajcsiné billeg, amire felmászva figyelmetlenné válik, amiről letéphetik, vád alá helyezhetik azok, akik karójára nem mászott fel.


3. Mi a tanúk szerepe?
S. J. válasza: Nincs lényegi szerepük. Ha van vádló, tanú is akad, azaz: ahol van lószar, úton a veréb.


4. Mire tanítanak a történet szexuális vonzatai?
S. J. válasza: Aki valamennyire más, háromszorosan óvatosnak kell lennie, mert gyorsan a vízben találja magát akár okkal, akár ok nélkül.


5. Milyen tanulság vonható le Bajcsiné halálos esetéből?
S. J. válasza: Szerényen viselkedni, nem hivatkozni előjogokra, a lehető legfigyelmesebben kiválasztani, megszerezni, megtartani a legmegfelelőbb társat, mellette helyből elutasítani minden jelentkezőt, aki mézescsuprocskánkra vet szemet.


A boszorkánymester hajnalban megébred, kisvillanyt kapcsol. A párás melegben, a lerúgott paplan tetején kinyújtózva Soari Júlia lekopaszított, borotvált kislánytes

te. Finoman megérinti. A test azonnal reagál. Odafordul.
– Jól van – mondja a boszorkánymester. – Előkerítem ezt a kérdőívet. Elolvastatom a kis hülyémmel.


Legurul az ágyról, a szélét nem érintve, hogy ne nyikorogjon.

Megnyom egy titkos gombot az íróasztalán, kinyílik egy titkos fiók, a fiókban Soari Júlia dossziéja. Nyitja, lapozza. Öregesen hümmög, amikor az eltelt évek jegyzeteiben a történés idején fel nem ismert összefüggéseket talál.


Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Gergely Edit


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.