Vers, próza / A jók mennek el

Antal Balázs
A jók mennek el[2016. június]



Van ez a csóró gyerek, a Csabi, minálunk ő árult először ilyesmi szemét tablettákat, de annyira sötéten csinálta, le is bukott mindjárt egyből. Talán ha egy vagy két hónapig játszotta itt az eszét, már le is vadászták. Aztán ahhoz képest, hogy csak egy kis vidéki gyerek, vagy azt is mondhatnám, hogy paraszt, egész osztag készenlétis tartóztatta le, még a földre is teperték, aztán kamera előtt motozták meg. Majdnem az egész családja volt neki már börtönben különben. Mármint a testvéreire értem, mert a fiát nagyon rendes gyereknek ismerte mindenki, a feleségét a kurválkodásért még nem jelentette fel senki se legjobb tudomásom szerint, a lányai meg még csak kislányok mindketten. Bár állítólag a bizniszbe úgy került bele, hogy amikor eljöttek hozzá a fejesek, mármint a nagykutyákat értem ebből a tablettabizniszből vagy miből, azt mondta nekik, válasszatok a háromból, csak vegyetek be engem is oda, ahol a pénz van. De szerintem nem volt neki még ennyi beleszólása se a dologba. Csak az itteniek között volt ő nagyfiú, láttam már ilyet. Amúgy meg a legnyálasabb seggnyaló a magafajtájának számító emberek előtt, akiken sok vastag ékszer csüng. Hogy hol jött össze velük, arra is volna ötletem. Mert akkor már vagy két éve benne volt a kutyaviadalokban Kisamerikában meg Szennán, meg ilyen újgazdag helyeken. Már úgy értem, a viadalokat nem ott tartották, onnan csak a pénz jött. Ő nem pénzzel volt benne, mert ugyan honnan lett volna neki pénze fogadásokra, ha meg mégis fogadott, mert attól, hogy nem volt rávalója, még megtette, hát azon a placcon csak jelentéktelen tétekkel, aztán többnyire azt is elvesztette. Viszont ő szerezte a kutyákat. Van neki egy ezeréves autója, azzal furikázott körbe mindenfelé, aztán ahol valami ígéretes dögöt látott, azért éjszaka visszament a másik kocsijával, aminek a platójára fedelet hegesztettek, és így zárt rakodóterűvé alakították. Aztán valahogy becsalogatta vagy talán elkábította a kutyákat, és úgy rakta be oda, és már meg is volt. Ezekkel a házőrzőkkel persze semmit se lehetett kezdeni, de jó gyakorlat volt a harci ebeknek. Hazahozott magának is egyet-egyet, mert biztosan eljátszott a gondolattal, hogy kineveli majd. Csak éppen kihagyta a számításból, hogy egy ilyen dögöt nem lehet moslékon tartani, hanem rendesen étetni kell. Amikor pedig nekik maguknak se jutott az asztalukra kenyér, még a gyerekeinek is a nagymama, mármint a Csabinak az anyja adott enni gyakran. Tiszta istencsapás volt, amikor hazajött a nagyfia egy-két napra, hogy most akkor addig azt is tartani kell. Ja, hogyha nem úgy hangoznék, fiatal mandró ez különben, csak jó korán kezdett bele a gyerekcsinálásba. Na, de szóval a kutyák ott döglöttek éhen neki az udvar hátuljában, mert amikor már nem bírta nézni, hogy sehogy se nőnek rendesen, hanem csak megmaradnak nyomorékon, mivelhogy nem kapnak enni, szóval akkor mindig elkötötte oda hátra, ne legyenek neki szem előtt legalább. Meg hogy ne kezdjék felfalni a gyerekeit. Azok meg annyira tartottak tőlük, hogy még vizet se adtak nekik. Így viszont el lehet mondani, hogy nem vesztek éhen, mert még azelőtt szomjan pusztultak. Na és ott jöhetett ő össze ezekkel az alakokkal, hogy aztán elcibálja őket erre a mi környékünkre, ahol igazán sok minden történt már, de ilyesmi azelőtt azért még nem. Elmondhatnám, hogy egyáltalán nem vagyok én szűk látókörű, és épp ezért elsősorban nem is Csabit hibáztatom ezért az egészért, hanem összefüggésben látom a dolgokat, hogy mi vezetett ehhez a helyzethez, na de nem akarok politizálni. Majd még azt mondanák rám, hogy nekem jobban tetszett a régi rendszer. Pedig nem, de hagyjuk, most ebbe nem megyek bele.
Itt mifelénk nem árult, és az se igaz, hogy csábítgatta az ilyen fiatal kölyköket. Hanem hogy a fia besegített-e neki a főiskolán vagy az egyetemen, ahol tanult, azt én nem tudom elképzelni, de hallottam én is a dologról. Annak a gyereknek több szorult a fejébe, mint amennyi a családjuknak összesen egész addig jutott. Úgy értem, Árpád apánktól kezdve mindmostanáig minden pereputtyukat beleszámítva. Vegyészetet tanult valami fel­ső iskolában, és közben még el is tartotta magát. Mi ebből csak annyit láttunk, hogy szilveszterkor meg minden adódó alkalommal robbantgatta a petárdákat meg a tűzijátékokat a Márió, meg egyszer majdnem felgyújtotta a házat, de csak valami asztalterítő égett meg a végén. Vannak ilyen ritka csodagyerekek a legsötétebb családokban is, csupa olyan nép közt, akik még szakmát se bírtak szerezni, mert az emtéhába sem kellettek abban a régi rendszerben sem. Éppen csak annyi esze van ennek a Csabinak is, hogy ne szarjon maga alá. Ezt a tabletta-ügyet csak akkor tudtuk meg, amikor megjelent az az osztagnyi rendőr, aztán belelökték a hóba, amikor kijött a házból. Egyből a lépcső tetejéről taszították le, hogy egy jó nagyot puffant, éspedig azért bántak így vele, ahogy mondják, mert ellenállt. Na, most nem tudom, mit csinálnék, ha bekopogtatnának hozzám, és amikor ajtót nyitok, egy csapat fekete ruhás, maszkot viselő ürge egyből megragadna, de még annyit se mondanának, hogy jó napot, és csak mikor a földön fekszem és rajtam térdepelnek, mesélnék el nekem, mi újság. Persze, én nem is csinálok semmi olyasmit, hogy ez benne volna a pakliban, nem azért mondom, neki meg mégiscsak együtt kellett élnie a gondolattal. Legalábbis azt gondolnám, de ha jobban megfontolom, hogy milyen nagyképű meg nagymellényű lett ő, akkor mégiscsak azt mondom, nem gondolt ő bele, csak játszotta az eszét itt előttünk tiszta esztelen. Mert egész nap itt elkocsikázgatott a buggyos nadrágjában meg a kapucnis felsőjében, mindkettő hófehér, a fejébe nyomta az idióta kalpagját, és még a szomszéd utcába is kocsival ment, közben meg amilyen csórók, náluk a napi fejenkénti egy szelet zsíros kenyéren túl minden egyéb luxuskiadás volt. És lógott a nyakából mindenféle vastag bizsu, hogy a cigány gyerekek mindjárt megcsináltak neki ingyen mindenfélét, neki nem kellett összekoszolnia a kezét. Úgyhogy csak fel-alá járkált az udvarán, mondjuk délután négykor, és kávét kortyolgatott, azok meg fát vágtak neki meg ilyeneket. Na most egy ilyen telepen, mint ez itt, ki a búbánat szürcsölget délután négykor kávét, még meg az udvaron, az egyik kezével a csészét, a másikkal meg alá a kistányért tartva, hogy még az a kurva kisujja is az égnek áll, és közben sétálgat meg nézelő­dik, mint valami parkban, ami az egész telepen nincsen egy se, míg másokat csicskáztat, amit aztán végképp nem engedhet meg magának, kérdezem. Nyilván olyasvalaki, akinek az orra előtt egész életében ezt csinálták mások, akik közben éppen őt csicskáztatták. Csabiból nem lett nagymenő, mert mire pár forintot legalább láthatott volna a dologból, már a földre lökték, egy nagy térd meg a háta közepébe nyomódott, hogy ott is tartsa lent. És hát amikor elvitték, a fiatalasszony, mármint a felesége, a Tilda mindjárt kurválkodni kezdett, a két kislány meg itt kóválygott étlen, hogy mi fogadtuk be végül őket, a telepiek, úgy értem, ez a néhány régi család. Mert hát ezek a gyerekek aztán végképp nem tehettek az apjukról, meg még az anyjukról se. Most ezt a kurválkodást nem azért hozom fel annyit, hogy milyen mocsok dolog ez a Csabival szemben, mert ő is megérte a pénzét, mindenki elmondhatja. Mert a nagyfiúkhoz törleszkedésében ott sertepertélt az ilyen éjszakai bárok meg diszkók körül ő is minden péntek meg szombat este. De lehet, máskor is. Aztán hogy odabent mit is csinált, fogdosta-e a lányokat vagy csak lefogta őket másnak, nem tudom. Már túl azon, hogy nyilván szalajtották italért a nagyfiúknak, meg meggyújthatta és kiolthatta a cigijüket. De talán neki is leesett valami az ilyen nagy partizásokon, ahogy ő nevezte ezeket az éjszakákat. Partizni voltam, azt felelte, ha megkérdezted másnap délután, amikor előkerült a házából, hogy mitől néz ki úgy, mint a mosott szar, ilyen későn.
Az utolsó régifajta parasztházat vette meg a telepen. Annyira lerobbant volt, hogy hozzávágták valami százötvenezer forintért, és bár az akkor se, vagyis olyan tizenöt éve se számított olyan nagyon nagy pénznek, mégse tudnám megmondani, neki honnan került akkor is annyija. De nem is érdekelt senkit. Örültünk, hogy nem cigány vette meg. Most ezt nem azért mondom, mert rasszista volnék, mert engem aztán nem érdekelnek a faji meg a kisebbségi kérdések, úgyhogy hagyjuk a politikát. A lényeg az, hogy azzal a lendülettel jött ide, felújítja a házat. Aztán pár év alatt el is jutott addig, hogy a betört ablakot beüvegeztette, a félig lehullott vakolatot meg leverette és újravakoltatott, de a színezésig mostanáig sem ért rá még. Körülkerítette az udvart, még annyit megcsinált. És persze telehordták ő meg a felesége azt a házat mindenféle cuccokkal, óriási lapostévével, házimozival, párducmintás franciaággyal, frincfrancokkal. Meg lehet nézni az interneten, azt mondja, aki ott fent van. Hogy micsoda csodákat tesz az áruhitel meg a személyi kölcsön. Aztán meg ült bent az egész család, és koplalt hónapszámra. Az ilyen szerencsétlent, persze tudom, még az ág is húzza. Mert azért azt se mondja senki, hogy mikor más egész életében játssza a nagycsávót, őt az alatt a pár hét alatt csak úgy egyből ki is pécézték a rend­őrök, meg kinyomozták az egész mindenséget, csak éppen nála nem jutottak feljebb igen komoly munkával se. Úgyhogy nyilvánvalóan felnyomták a haverjai, akik belevitték a dologba, és biztosan azért, hogy fel is nyomják. Mert azt a hülye is tudja, hogy mindig fel kell áldozni valakit, kishalat, azért, hogy a nagyok megússzák. De közben azt is beszélték, hogy kellemetlen lett ő valakinek. Hogy megunták. Hogy megsértett valami főnököt. A végén meg már azt, hogy ez is a Tilda miatt volt. Hogy megtetszett valamelyik nagyfiúnak, talán amikor választhattak, ahogy meséltem az előbb, és akkor Csabi már mindjárt útban volt nekik. Vagy így vagy úgy, biztos, hogy ők tettek a dologról. Az ilyeneknek úgyis mindig a zsebükben van a rendőrség. Egy kis helyen másképp nem is boldogulhatnának. De hogyha ehhez a nevemet kellene adnom, amit most mondtam, akkor inkább nem is mondtam semmit.
Na és itt vannak ezek a kurva tabletták, amitől behülyülnek ezek a fiatal gyerekek, meg megvesznek érte a diszkóban, ezekhez nem értek. Csak azt tudom, hogy ketten voltak benne az Ildikóval, akit szintén letartóztattak, de akinek csak annyi szerepe volt az egészben, hogy az ő házának a pincéjében rejtette el Csabi a cuccot, és pénzt adott az Ildikónak cserébe, szóval ő tudott a dologról. És persze azt is beszélték, hogy volt köztük valami, csak hát én ugye nem tartottam a gyertyát soha senkinek se, vagyis éntőlem akár lehetett is, de én konkrétat nem tudok. Mindenesetre nagy marha, vagyis hát még nagyobb, ha a felesége helyett az Ildikó kellett neki, mert nem valami nagy szám. Bár semmi bajom vele, és éppenséggel meg is lepődtem, hogy bele lehetett keverni ebbe a dologba. Úgyhogy ezért aztán tényleg lehet haragudni a Csabira. De hát az Ildikó mégiscsak egy lepukkant elvált asszony, akit agyba-főbe vert az ura, és ez meg is látszik rajta. Na, egy szerencsétlen az is, nem akarok itt csámcsogni a balsorsán neki. Csak most már őrajta is rajta van egy csomó dolog, senki se mossa le róla. Pedig különben rendes asszonyka volt. Szerencsétlen, de rendes. Aztán hogy Csabinak minek kellett raktár, mért nem bírta rejtegetni otthon a rejtegetnivalóját, az is csupa homály. Azt gondolom, nem lehet több mázsáról itt szó. Vagy akár tízkilókról. És hogy erre igazából nem is lett volna szükség, csak azt mondom. De biztos ezt is valami filmben látta. Vagy a többiektől. Na és az Ildikó mondta el, hogy tablettákról volt itt csak szó, mert már mindenfélét beszéltek, hogy több tucat tűt meg fecskendőt is találtak náluk. De Ildikó azt mondta, ilyesmi nem volt.
Na szóval, itt ez csávó, a Csabi. Nemsokára szabadul. Csak közben lassan már semmi sincsen, amiért olyan nagyon haza akarjon jönni. Vagyis hát amihez. Először meghalt neki az anyja. Nem sokkal azután, hogy elítélték. Mert elítélték hamar. Aztán csak úgy engedték volna ki a temetésre, ha a körjegyzőségen vagy a polgármesteri hivatalban felelősséget vállalnak érte. De nem vállaltak. Azután elment neki innen a felesége, a gyerekeket otthagyta magukra a hideg házban. Még csak meg se főzött. Vagy legalább egy kiló kenyeret hagyott volna, de semmi. Én azóta se hallottam sokat róla, csak hogy Pestre ment, és nyilván kurvának állt, merthogy tulajdonképpen soha semmi máshoz nem értett. De nem tudnám megmondani, mennyi ebből a pletyka. Van itt neki egy testvére különben az egyik telepen, mármint a feleségének. De én nem vagyok ismeretségben ilyesmi népekkel olyan nagyon. Akik a testvérük gyerekeire akkor se kíváncsiak, amikor azoknak nincs, aki enni adjon. Aztán mihelyst ez a gyerek kijön, ilyen meg olyan tartozások fejében mindjárt elveszik tőle majd a kocsit is meg a tefut is meg minden egyebet, amije maradt még. És akkor majd mindenki kitalálhatja, mihez kezd magával, ha nem vágja fel az ereit egyből. Mert itt a telepen aztán mindenki utálja azért, amit csinált, az egészért, meg hogy még másokat is magával rántott, és miféle következmények lettek még, szóval olyan se lesz közöttünk, aki melléje állna, vagy akihez legalább fordulhatna. Úgyhogy maradnak a régi barátai, vagy talán az újak neki a sittről. És hát most jön az, hogy nem is nagyon lesz a Csabinak más választása, mert történt mostanában egy-két dolog még.
Amikor az asszony olajra lépett, itt maradt ugye a két gyereklány, olyan tizenhárom éves az egyik, a másik meg talán tizenegy, tizenkettő. Semmi baj nem lett volna velük, ha a mama meg nem halt volna. De így mindjárt megjelent a gyámügy, azt mondják. És akkor hazajött a felső iskolából a nagyfiú. A Márió. Hogy ő már nagykorú, és el tudja tartani őket. Itt akkor mindenki azt beszélte, hogy az már mindennek a teteje, hogy a mocsok anyja meg az apja tönkreteszi ennek a gyereknek is az életét, aki pedig már lehetne a maga ura, és talán élhetne másképpen is. Most meg mégis itt van, haza kellett neki jönni. Én nem tudom, hogy s mint, meg hogy kivel simították el a dolgokat, én mondjuk látni nem is láttam, csak hallottam ezt a dolgot a gyámüggyel, de a lényeg, hogy aztán ott éldegélt a három gyerek valami kevés segélyből csöndesen, ahogy tudott. Legalábbis mindenki azt gondolta, hogy abból. Persze Márió azt mondta, ha kérdezték, hogy az anyjuk küld nekik pénzt mindig. Hát, nem tudom. A Máriónak a régi barátaiból megvolt itt még egypár, bár többen elkerültek. Persze nem olyan helyekre, mint ő, hogy egyetemre, de kiből rendőr lett, kiből boltos, kiből kalauz, csak mindből valahol máshol. Megmaradt viszont itt helyben a Bodolainak az a nagy marha fia. A Bodolai nálunk a kocsmáros meg trafikengedélye is ugye neki van. A fia meg Máriónak osztálytársa volt, de persze csak általánosban, aztán nem került semmi rendes iskolába, mert hát nem tud kettőig se számolni, vagy hogy is mondjam. Már úgy értem, hogy nem fogyatékos vagy ilyesmi, de a magához való esze sincsen meg. Na őve­le találkozgatott aztán a Márió, miután hazajött. Azt én nem tudom, milyen fokon álltak barátságban, mert ez a Bodolai gyerek is folyton itt csámborgott, vett neki az apja egy motort, aztán azzal repesztett az utcán, meg valamelyik másik gyerekkel szerelték állandóan a kardántengelyt, a szimmeringet, azalatt éppen a Máriónál is járhatott párszor.
És aztán egyszer egy hajnaltájban ezt a Bodolai gyereket a haverjaival rajtacsípték, ahogyan rámoltak kifele egy házat. A Bodolai gyerek anyjának a húgáét, akiről simán megmondja akárki, hogy nincsen annak semmi értékes sem a házában, mert éppen annyija van, amennyit magán visel ő is meg az élettársa is meg a gyerekeik is, úgyhogy ugyan mit lehetne ellopni éppen onnan. Bodolai ismer minden rendőrt, mert ezer éve megvan ez a kocsmája, aztán mindenki megfordult már ott, úgyhogy el tudta volna simítani a dolgot. Hogy rokonok között nem kell nagy balhét csinálni ebből. Csak éppen a csajnak, akinek a kölykök felnyomták a házát, szóval a csajnak az élettársával keménykedett már korábban eleget, és az most nem hagyta annyiban, hangoskodott, hogy mindenképp feljelentést tesz, mert ki tudja, hány százezer meg millió forintos kárt csináltak odabe neki a betöréssel. Persze Bodolai rég elvált már a feleségétől, még meg milyen csúnyán, az se segített a helyzeten. Úgyhogy ügy lett a dologból.
Na és az a helyzet, hogy a gyerekek, akik a betörést csinálták, a Bodolai fiú meg a többiek, teljesen be voltak kábítószerezve, azt mondják. És a Bodolai gyereknek az apja meg persze tud kettőig számolni, úgyhogy mindjárt összerakta, honnan szerezhette a gyerek a tablettát. Főleg hogy az Ildikó ott dolgozik neki a kocsmájában, amióta feltételesen szabadlábra helyezték, azután nyilván tudott ő még egy-két dologról, Bodolai meg mindjárt őt kérdezte meg persze, hogy melyiküknél maradt ugyan a tablettából. És az Ildikó meg az egészet a Márióra kente. Na most nem tudom, kinek mennyi szerepe volt ebben az egészben, de szerintem azért ezt az Ildikónak már nem kellett volna. Bosszút állni a másik ember gyerekén, amért az a másik ember, és nem a gyereke, és még csak nem is az ő gyerekét, hanem őt belerángatta valamibe, amiről azonban ő maga felnőtt fejjel döntött, még ha tán nem éppen olyan józanon is? Egyszóval énelőttem ő most egy jó darabig biztosan nem áll meg. Mert én szerettem ezt a Máriót, meg tiszteltem is, hogy ilyen helyről meg ilyen családból hová eljutott. És egyáltalán nem is érdekel, hogy petárdagyárat csinált a pincében, mert va­lamiből el kellett tartsa a két kisebbet, és a mai világban ez már nem sikerülhet úgy senkinek se, ahogyan anyáméknak sikerült még az ő kislány korukban a harmincas években, egyszóval jó rég.
Na, de hogy befejezzem, megpucolt innen a Márió a kislányokkal. Hátrahagytak mindent, tán egy szatyor ruhát, ha elvittek magukkal. Nyilván tudta az a gyerek, hogy baj lesz, nem várta meg, hogy rákérdezzenek nála. Amúgy is jól gondolta, hogy először ütnének. Tán az anyjukhoz mentek, vagy valami rokonukhoz, beszélik ezt is, azt is. És jól is tették, mert másnap reggelre ott volt feltörve a ház, és azután hetekig úgy maradt, a huzat nyitogatta a bejárati ajtót, meg csapdosta, vagdosta, ha szél volt. És hát persze azalatt teljesen széjjelhordtak belőle mindent. Nem akadt itt akkor egy ember sem, aki odament volna megnézni, mi a helyzet. Aztán meg kigyulladt az a sok anyag ott a pincében, amivel Márió foglalatoskodott, és amiről azt mondták, azokhoz a hülye durrogó szarokhoz való alapanyagok. A petárdához. És ugyan nem égett le, de elgondolhatja, milyen állapotban lehet az egész. Kifosztva, kiégve, jóformán lakhatatlan. Na és most majd jön haza a Csabi, és egyszóval ez várja itthon. Mert itthonnak ez az egy itthon van neki még mindig, a telep, hiszen itt áll az anyja háza, ahova jöhet. Csak éppen én nem tudnám megmondani, ugyan mi lesz még ebből? De az egészen biztos, hogy ő aztán minden bajával együtt itt marad, mert még a dalban is úgy van, hogy csak a jók mennek el.








Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Antal Balázs


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.