Vers, próza / A nagyapák csöndje

Oláh András
A nagyapák csöndje[2016. május]




az ablakból csak a fák hegyét látod
a börtönudvaron éjszakáidat vonatok
egyhangú zakatolása töltötte ki
kísérlet lettél egy sötét álomban
feláldoztad a petróleumlámpák nyugalmát
a tanyakert szikkadt akácait
a félrebillent kútgém fekete hangú varjait
mert nem ismertél más rejteket –
akkor már az iskoláskönyvekben is
minden mondat világnézetet tükrözött
vasárnap délelőtt pedig a templomajtót
pásztázták szigorú tekintetek
veled is mint az ostobákkal bántak
s akkor voltál jó ha befogtad a szádat…
szánakozó mosollyal figyelted
az egy tőről fakadók örömét
amikor a párnád alatt találtak rózsafüzért
hisz még arra sem figyeltek hogy református vagy
részvétlen arccal fogadtad az ítéletet
szétszivárgó szavak mérgezték a hajnalt
te pedig hiába vártad hogy elnémuljanak






Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Oláh András


A szerzőtől még

   Idegen szerep
   Hátha
   Érmindszenti jegyzet
   Fedezék nélkül


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.