színház / A római hullazsinat

Márton László
A római hullazsinat[2021. augusztus-szeptember - SzínházLátó]


Szereplők:

Az Előjáték szereplői:

Spurius, az utolsó római költő
Szűzanya
Kisded
Szent Kristóf
Szent Ágota
Szent György
Szent Mihály, arkangyal
Szent Bertalan
Szent Január
Szent Flórián
Szent Danaé
Szent Szemelé
Tiberis, folyamisten
Forrásnimfa

A Színjáték szereplői:

Pápák:
Anasztáz
Bonifác
Celestin
Desiderius
Emeritus
Formosus
Galerius
Honorius
Johannes, azaz Johanna

Római férfiak és nők:
Theodora
Marozia
Zenobia
Theophilactus
Mammolus
Sergius
Belisarius
Melchiades
Adalbert, Toscana hercege
Lambert, Spoleto hercegének fia
Remete
I. Bíboros
II. Bíboros
III. Bíboros
Portás, ajtónálló, kulcsárnő, szolgáló, ördög, forrásnimfa

Vikingek:
Wotan
Freyja
Loki
Thor
Ragnarök
Angrboda
Troll

Szaracénok:
Al-Farábi
Al-Birúni
Al-Gazáli

Kalandozó magyarok, később az Apokalipszis lovasai:
Töhötöm
Vérbulcsú
Lehel
Gyászvitéz


Az Első Közjáték szereplői:

Tullus Hostilius, római király
Caius Cluilius, albai király
I. Horatius
II. Horatius
III. Horatius
I. Curiatius
II. Curiatius
III. Curiatius
Horatia, a Horatiusok húga
Öreg Horatius, a Horatiusok apja

A Második Közjáték szereplői:

Agy
Kéz
Láb
Szem
Fül
Orr
Száj
Máj
Bél
Menenius Agrippa, római konzul, azaz a Lélek

Történik Rómában és környékén.


Előjáték

(Bozótos térség az egykori Forum Romanumon. Félbetört oszlopok, leszakadt boltívek, ledöntött szobrok. Egy disznó röfögve turkál. Amforákat, sisakokat, mellvérteket és más efféléket hoz napvilágra. Orrával megböki az egyik márványszobrot. A szobor megmozdul, feltápászkodik, körülnéz. A disznó rémült horkantással kirohan. Előttünk áll Spurius, az utolsó római költő.)


Spurius
Hol vagyok? Mi történt velem?
Mit látok itt? Mi ez a förtelem?
Ez a világ meghódítója, Róma?
Ez a romhalmaz? Lehetetlen!
Én volnék ez a tehetetlen
Lény, akit megbénít valami kóma?
Minden odaveszett? Ez nem lehet igaz!
(Egy tükörszilánkban nézegeti magát.)
Hadd lássam... Én voltam... Én vagyok az...
Az utolsó római lírikus,
Elbeszélő és kritikus.
Spurius a nevem.
Írtam ódát, drámákat, egy eposzt,
Amely sok olvasót megoszt... –
Nem! Ezt nem hihetem!
Mennyi idő telt el? Évszázadok?
A mulandóság ellen lázadok!
Nem igaz! Nem és nem igaz.
Ez volt a Forum. Most benövi gaz.
Ez itt egy régi tűzvész hamuja.
Itt egy palota állt. Maradt a kapuja.
Ez meg itt egy barbár sisak.
A fej, amelyet óvott, már sehol.
De itt egy ismerős, nicsak!
Emléke örömöt csihol.
(Megáll egy szobor előtt.)
Ez Venus, a szerelem istennője,
És karján ül a kisded Cupido.
Ha látlak, éled szívem hője,
Te gyönyör ajtaját nyitó!
Neked, szép Venusom, tiszteletet adok!
(Megérinti a szobrot, amely az érintéstől életre kel. Ő a Szűzanya a Kisdeddel.)
Szűzanya
Erre a névre már nem hallgatok.
Tudd meg, költészet élő alanya:
Újabban én vagyok a Szűzanya!
Spurius
Szűz is, meg anya is? De különös!
Szűzanya
Ha ettől benned a csodálkozás nagy,
Akkor te még a római pogány vagy.
Spurius
És ez a kisfiú? Már ő sem Cupido?
Kisded
A csodálkozás kölcsönös.
Ötszáz évet végigaludtál,
És kereszténnyé válni mégse tudtál?
Spurius
A fejmozgása tagadó.
Kisded
Hol van már Cupido meg a nyila!
Most én vagyok az Egy Isten fia,
Aki egylényegű vele.
Így intézi az Ész csele. –
De elég ennyi teológia!
Spurius
Meghűl a vér az ereimben!
Szűzanya
Tényleg én voltam a régi rezsimben
Venus, és ő volt az én Cupidóm.
Neki most is ízlik, régen is ízlett
A női kúpidom.
Kisded
De közben csődbe ment az üzlet.
Szűzanya
Tudd meg: összedőlt a világ.
De az emberfaj ismét belevág.
Tovább tengődik, alkalmazkodik,
Kapálódzik, kapaszkodik.
Higgy a szemednek: Róma rom.
A maradványa szedte-vette.
Elbukott a Birodalom:
Mint futóhomok, eltemette
A monoteista vallási képek
És a barbár keleti népek
Áradata.
Ötszáz év nagy idő. Magában véve bosszú,
És közben történt ez meg az,
Amit mind elmondani hosszú:
Történetírók sok-sok adata,
Nagyrészt nem is igaz.
Kisded
Rómát néhányszor letiporták...
A hunok... A punok... Sőt, a kunok...
A finnugor nyelvrokonok...
És még további hordák.
Szűzanya
Jézus, ne ugrálj! – Cipelem:
Ehhez kell nem kevés erő és türelem.
Nyolcszáz éve így van velem.
Kisded
Hívd Szent Kristófot! Hadd cipeljen ő!
(Rádobja a kezében tartott liliomszálat egy szoborra, amely a virág érintésétől megelevenedik. Ő Szent Kristóf. Nyakába veszi a Kisdedet.)
Szent Kristóf
A pogány korszakban én voltam Atlasz.
Gúnyolódtak rajtam: „Hanyatlasz!"
Azt hittem, hogy egy csecsemő
A nagyvilághoz képest pihenő.
Minek a vállamon a földgolyó?
Inkább szusszanni volna jó.
Majd ha Krisztust hordozom, nyugi lesz...
Istenem, mekkorát tévedtem,
Amikor Jézuskát nyakamba vettem!
Súlyosabb ő, mint a világ baja. –
Ne a hajamba kapaszkodj! Eressz!
Spurius
Már alig van Szent Kristófnak haja.
A keresztény hit megkopaszt.
Szűzanya
Spuriusom, ha rám figyelsz,
Mondok neked sovány vigaszt.
Kapargasd meg a keresztény viaszt:
Máshol is pogányságra lelsz.
Sok istenség átmentette hatalmát.
Nézz csak oda!
(További szobrok kelnek életre.)
Szent Ágota
Voltam Proserpina, vagyok Szent Ágota:
Lásd levágott kezemben a vadalmát!
Szent György
Én voltam Mars, a harcok istene.
Új szerepemben én vagyok a Szent György,
Aki a harcnak búcsút intene.
Lándzsámra nincs más felszúrva, csak egy szörny.
Szent Mihály Arkangyal
Apolló angyallá avanzsált.
Nevem az új rezsimben Szent Mihály.
Már nem nyúzom Marsyasról a felsált,
Kezemhez nem tapad se vér, se bőr, se háj...
Szent Bertalan
Mert Marsyas ma már Szent Bertalan,
Aki igaz, hogy nyúzva van,
És kezében tartja a bőrét,
Amely zöldül, mint legelő, rét,
De már nem vagyok fuvolás szatír.
Szent Mihály Arkangyal
Egy nyúzott szenttel az ördög se bír.
Szent Január
Szent Január lett az egykori Janus.
Üvegben őrzött vére buborékol,
A lábszárcsontja kukorékol.
Ez most a Janus kapuja.
Kisded
Mit gondolsz, mi lett a buja
Jupiterből?
Szent Flórián
Szent Florianus!
Néha most is aranyeső
Lesz belőle, és lecsorog
A mindenkori Danaé ölébe.
Ő vígan áll – vagyis fekszik – elébe.
Szent Danaé
Tanúsítom: a játék jóleső,
Ha közben gyomrom nem korog.
Az aranytól a nő ficánkol és forog.
Szent Szemelé
Ha a gyönyörnek időt szentelének,
Hármasban zajlik már a bujaság.
Felizzítják fekhelyét Szemelének.
Ez jó ötlet, nem butaság!
Két lánnyal is elbír az uraság.
Ellenben ha Szent Flórián
Elhasal egy lecsúszott glórián,
Ha fanyalgást érzékel vagy dacot,
Azonnal felgyújtja a matracot.
Ez nem szeszély, hanem a dolgok rendje:
Ő a tűzoltók védőszentje.
Kisded
Több példa kell-e még?
Spurius
Ne már! Ez is bőven elég.
Szédülök a sokféle szenttől,
Aki hátulról mind pogány,
És hitbuzgó keresztény szemből.
(Jön a Folyamisten egy Forrásnimfával.)
Folyamisten
Hallom, súlyos a vízhiány,
És ez a hír odavezet,
Hogy hoztam egy kis árvizet.
Kisded
Ez a Tiberis-folyam istene.
A vízgyűjtője, úgy látom, tele. –
Hahó! Csordogálsz, Tiberis?
Folyamisten
Igenis!
Meg nem is.

Őszintén szólva, már unom,
Hogy a világ folyása én legyek.
Esküszöm, falnak – partfalnak – megyek,
Ha szememet be nem hunyom!
Legyen partjaimon inkább tüskés berek,
Mint emberek!
Minden emberségük belém ürül.
Belém szarnak, belőlem szűrnek
Gyermekei egyrészt a Zűrnek,
Másrészt pedig az Űrnek,
Vizemmel nedvesítve szájat,
Vagy hűsítgetve májat.
Időnként elöntöm a tájat,
De mit használ? A nép a hegyre megy.
Így, ha megáradok,
Vagy ha kiszáradok,
Nagyjából egyre megy.
Forrásnimfa
Leromboltak minden vízvezetéket!
Szét kell terülnöm a lapályon
Poshadva mindhiába, fájón.
Lett belőlem bűzös mocsár.
Most mivel itassam a népet?
Belém gázol bármely gázlómadár!
Nincs fürdővendég. Nem tolakszik.
Na és a zarándok miben mosakszik?
Kisded (Spuriusnak, súgva)
Nem volna jó a sodrából kihozni
Ezt a mizantróp férfiút,
Vagy kedvenc forrásnimfáját kinozni,
Mert akkor nekünk a bajból kijut.
Ha megárad a folyam istene,
Megevett minket a fene.
Inkább legyen figyelme rab!
Mondjuk azt neki, hogy készült egy színdarab,
És előadjuk a tiszteletére.
Spurius
Ki írta? Komoly ember vagy ledér-e?
Kisded
Mondjuk neki, hogy a te műved az.
Hogy ötszáz év alatt álmodni bírtad,
Aztán öt perc alatt leírtad.
Hiszen költő vagy! Nem igaz?
(A Folyamistenhez, hangosan.)
Hidd el, derék folyam, hogy van kivétel.
Nem mindegy, hogy friss vagy romlott az étel,
És hogy a víz folyam-e vagy pocséta.
Itt áll ez a jeles poéta:
Ötszáz évig aludt. Téged nem szennyezett.
Álmában összeenyvezett
Egy izgalmas színházi látomást.
Olyan igaz, mint amennyire szép.
Nem reped meg tőle a lép,
Nem szakad le a mennyezet.
Folyamisten
Lássuk hát az előadást!
Ugye rólam szól?
Kisded
Te is benne vagy.
Örvényeid szerepe nagy.
Mondhatni, te leszel a helyszín.
Folyamisten (elégedetten csettint)
Akkor úgy fogok folyni, mint a tejszín.
Közben pedig, akár a vidra,
Kiülök önmagam fölé
A Fabricius-féle hídra.
Amíg csöndben folyik a lé,
Saját levem,
Mit bánom én, mi lesz velem?
Várom, hogy habjaim helyett
A gondosan elrendezett
Párbeszédek a színpadot elöntsék.
Látom, szép számú a közönség.
Spurius (a Kisdedhez)
Te ezt komolyan gondolod?
Nekem aggályos a dolog.
A gond a szívembe harap.
Te is tudod, hogy nincs darab.
Amit írtam, nem maradt fenn. Egy sor se.
Nem tudom, ez szerencse vagy balsors-e.
Kisded
Hát írj egyet!
Spurius
Semmi sem jut eszembe.
Kisded
Ezt a kifogást nem veszem be.
Ha a szerzőnek mi sem jut eszébe,
Akkor becsületbeli kötelesség,
Miközben tollat vesz kezébe,
Hogy ez művéből ki ne tessék.
Vedd úgy, hogy én vagyok a dramaturg.
A cselekményt halomba túrd!
Spurius
Mégis, miről szól a cselekmény?
Kisded
Hát ezt én is tudni szeretném.
De sebaj! Máris kitalálom.
Ha aludtál, drámád legyen az álom.
Spurius
Miről álmodtam?
Kisded
Rómáról. A város
Kisebb-nagyobb bűnöktől sáros.
Spurius
Ki a főszereplő?
Kisded
A pápa.
Olyan, mint tengerben a cápa:
Megeszi a kisebb halat,
Amíg őt is fel nem zabálja
Egy még nagyobb hal. Így halad
Előre a történelem.
Spurius
Ez förtelem!
Kisded
Ez a színház legfőbb szabálya.
Spurius
Hová lett a császári rang?
Kisded
Az most csak egy távoli hang.
A császár germán vérből származik.
Északon, germánok között él.
Bár előfordul, hogy szántalpakon
Átvontatják az Alpokon,
Míg ideérkezik,
Eltelik öt tél.
Ő nincs a szereplők sorában.
Folyamisten
Mi van a színház műsorában?
Nem szeretek hiába várakozni!
Muszáj lesz árvizet okozni!
Idesodrom a Colosseumot!
Spurius (rémülten)
Inkább megennék egy oposszumot!
Kisded
Kössünk hát kompromisszumot!
Csak egy kis késés... Műszaki malőr...
Folyamisten
Ezt mondja nekem a halőr!
Kisded
Tiberis Istene!
Te ne
Tudnád, hogy az utolsó pillanatban
Egy-két változtatás bekattan?
Például jön egy új szereplő.
Jellemén ott virít a szeplő.
Néha én magam is szereplek.
Az árulónak azt mondom: „Szeretlek!"
A holttestnek adok olyan instrukciót,
Hogy végrehajt egy komplex akciót,
És leolvad a halotti kenet.
Igen hatásos jelenet!
A vízből pedig csinálok bort,
Megyek a vízen: járható terep,
És kenyérré változtatom a kosbort.
De a legeslegjobb szerep,
Amelyet színészként szereztem
– Alig kezdem, tapsol a plebsz már –,
Amikor mint Szupersztár
Végignyújtózom a kereszten.
Forrásnimfa
Én meg azt mondom, hogy ne húzzuk
Az időt, mert szívünk, e furcsa hús-zug
Már dobog türelmetlenül.
Félek, hogy az előadás leül.
Kisded (Spuriushoz)
Elkészültél?
Spurius
Aki határidőre
Munkáját befejezi, dőre.
Szűzanya
Szerzőnk most vette észre csak,
Hogy nekem nem jutnak szavak.
És amivel régóta lógott,
Hogy villogjak a deszkán,
Bepótolhatja eztán:
Ír nekem egy nagymonológot.
Hogy értelmet nyerjen egy helyben álltom,
Integetek a közönségnek.
A színjátékot ezennel megáldom!
A csillogó szemekben égnek
A kíváncsiság fényei.
Jöjjenek a képzelet lényei!
Figyelmeteket ejtse rabul a
Szerteágazó fabula!





Első felvonás

Első jelenet

A Laterán-palota. Jön Adalbert toszkán palotagróf és Lambert spoletói hercegfi.

Adalbert
Helyben vagyunk. Kezed nyirkos.
Most először leszel gyilkos?
Lambert
Bár szeretnék örökölni,
Mégis sajnálnám megölni
Krisztus földi helytartóját.
Adalbert
Ne sajnáld azt a tar gólyát!
Lambert
Szívem nem bástya, de rés,
A lélek annyira furdal.
Adalbert
Csakhogy a nagyratörés
Nem lágy moll, de durva dúr dal. –
Kezdtem neki magyarázni,
Hogy engem kell a világ
Császárává koronázni.
De a pápa visszavág.
Császár – azt felelte – már van.
Én maradjak a hínárban!
Na de most jól megszívatjuk.
Új késedet felavatjuk,
Azt végighúzod a torkán:
Győzelmünk zúg, mint az orkán.
Pápát csinálok belőled!
Cserébe azt kérem tőled,
Hogy császárrá koronázzál.
Lambert
De a bűn lelkemre rászáll!

Adalbert
Bűnösnek lenni remek.
Az emberek babszemek,
Akik bűnökben rotyognak.
Lambert
Mindjárt könnyeim potyognak.
Portás (jön)
Hát ti ketten mit kerestek?
Adalbert
Nem vagyunk kutatni restek
Olyasféle valakit,
Aki ajtót alakít
Őszentsége trónusához.
Portás
Vigyázzatok, mert kiátkoz! –
Biztosan gyilkosok vagytok.
Adalbert
Jól fog az agyad, te agy-tok.
Új fiú vagy. Még nem ismersz.
Útban lenni ezért is mersz.
Gyilkos vagyok és csaló.
Lambert
Itt egy kis borravaló.
Portás
Ha te a portást lenézed,
Keserű lesz lelki mézed,
És az Isten meg nem áld.
Adalbert
Nehogy már utunkat álld!
Portás
Ki láthatja át a bordás
Szív-ketreceket? A portás.
Ki őrzi meg jól a csend és
Béke áldását? A rendész.
Tőle függ a bemenet,
Ő mond igent vagy nemet.
Lambert
Fényes markú portásmester!
Pápa mellett őrző sámán!
Hímnős bibliai Eszter!
Van téged megkenni háj.
Adalbert
Én egy nagy rész Mordeháj
Vagyok és csipetnyi Hámán.
Portás
Ne feledd el, hogy Szent Péter
Ott, ahol magas az éter,
Ugyanolyan portás, mint én.
Lambert
És a baksist várja szintén.
Kulcsárnő (jön)
Ereszd be az urakat!
Nem kell már a bakafánt.
Van más dolgod egy rakat.
Ne légy harci elefánt,
Ne légy házőrző molosszus,
Te megzápult agyú kolosszus!
Miért legyen ez a két férfi bosszús?
Portás
Nekem te nem dirigálsz.
Bújj a kemence mögé!
Kulcsárnő
Szent hatalmat deriválsz,
De a ház az ördögé. –
Képzeljétek, jött az ördög:
Beengedte ez az őr-dög.
Portás
Jött az ördög velem szembe.
Mondta: kártyázni akar.
Ment a pápához hamar,
Úgy, hogy én eresztettem be.
Adalbert (szimatol)
Érzem a kénkőszagot.
Nem nyitnátok ablakot?
Lambert
Mi van?! Ezt nem hiszem el!
Kulcsárnő
Pápákat is kiszemel
Az ördög, ha játszani
Óhajt.
Portás
Nem elég Gonosznak
Lenni, hódolván a Rossznak:
Annak is kell látszani!
Kulcsárnő
Már el is nyerte a házat
A pápától. Nem gyalázat?
Portás (kinyit egy ajtót)
Itt mehettek Anasztázig:
Az ördöggel kanasztázik.
Adalbert
Nagyon rossz a lapjárás?
Kulcsárnő
Mindkét szeme könnypárás.
Portás
Tudod, milyen nagy a tét?
Feltette az életét!
Adalbert
Ha feltette, nem féltette.
Portás
Hiú reménység éltette,
Mert az ördög bármit művel,
Fejében hazug betűvel
Van beírva minden hártya.
(Jön az ördög, hóna alatt a kapálódzó Anasztáz pápával.)
Anasztáz
Csaltál! Cinkelt volt a kártya!
Ördög
Végigjátszottuk a játszmát.
Te az isteni Fénypászmát
Hívtad, én meg a Sötétet.
Utóbbi nyerte a tétet.
Ha csal a Sötétség, hát csal.

Így volt annak idején
A Názáret-beli áccsal.
Anasztáz
Gyehennára kerülök!
Ördög
Elbúcsúzunk: ő meg én.
Anasztáz
Kárhozatba merülök!
Szurkos üstben fogok ülni!
Ördög
Semminek sem tudsz örülni? –
Szevasztok! Viszem loholva
Ezt a pápát a pokolba.
Válasszatok újat, jobbat!
Portás
Aki nála többet lophat?
(Ördög, Anasztázzal a hóna alatt, el.)
Kulcsárnő
Úgy elvitte, mint a sicc.
Portás (szimatol)
Jó lesz, ablakot ha nyitsz.
Kulcsárnő
Úgy elvitte: szinte fénylett.
Lambert
Okafogyott a merénylet.
Adalbert (Lambertnek)
Látod, ártatlan maradtál.
Késednek munkát nem adtál.
A pápa elment magától.
Minket már semmi sem gátol.
Az új pápa te leszel!
(Jön Theodora, Marozia, Bonifác és néhány bíboros.)
Theodora
De már ebből nem eszel!
Hercegi tökfejedbe azt rázd,
Hogy az ördög szegény Anasztázt
Kívánságunkra vitte el.
Ezt bizonyítja számos csodajel.
Hites férjem, Theophilactus
Nevében úgy zajlik az aktus,
Hogy az új pápa Bonifác.
Adalbert
Készül neki halotti pác?
Nem sokáig él Bonifác ám,
Mert ő közismerten balfácán!
Theodora
Adalbert, hiába kavarsz.
Marozia
A bajkeverés Magna Ars,
De tudomásul venni tessék,
Hogy a római főnemesség
Óhaja: Bonifác legyen a pápa,
És nem kívántuk ezt hiába,
Mert minden jel arra utal,
Hogy Bonifác téged kiebrudal.
Lambert
Hát engem már észre se vesztek?
Theodora
Te maradj csöndben.
Marozia
Te maradj veszteg.
Lambert
A szívem a bánattól összetöpped.
Adalbert (Bonifácra mutat, miközben kivezetik)
Ezt is megölik majd, mint a legtöbbet.
Lambert
Engem már ki sem dobtok, mint őt?
Marozia
Ha kéri, dobjuk ki a pintyőt.
(Lambertet kivezetik.)
Kórus
A mennyekbe fehér füst száll:
Örvend falevél és fűszál.
Bonifác
Eljutottam ötről a hatra!
Nem mondok mást: meg vagyok hatva.
Theodora
Mit vársz? Tapsvihart? Vagy megtorlást?
Kezdd már a hatalomgyakorlást!
Második jelenet

A Soracte-hegy, Rómától északra. Jön Theophilactus, Celestin és a Remete.

Remete
Idefelé jövet, az úton
Nem esett semmi bántódásotok?
Hiszen Rómától a Soracte
Lóháton másfél órányira van,
És tegnapelőtt egy viking hajó
Kötött ki ott lent, az öbölben.
Veszélyesek ám a vikingek:
Elrágják a vasat és a követ!
Ennyire bátrak hogy lehettek?
Kíséret nélkül idejönni,
Erre az elhagyott vidékre?
Theophilactus
Te is tudod, hogy amit művelünk,
Azaz művelni készülünk,
Csakis a legnagyobb titokban
Következhet be.
Remete
Azt üzented,
Hogy közös gyereket akartok,
Akiből, majd ha felnő, pápa lesz.
Így az is fontos, hogy fiú legyen.
Celestin
Ha Theodora és Marozia
Közösen tudtak szülni gyereket
– Emez világra hozta a fejét,
A többi testrészét a másik –,
Akkor mi ketten tudjunk nemzeni
Nők közreműködése nélkül
Újabb közös utódot!
Theophilactus
Ha pedig az ő gyerekük lány
– Aki igen gyorsan növekedik,
Csak egy kis baj van a nyakával –,
Úgy a mi kettőnké legyen fiú!
Remete
Óhajotok nem lehetetlen.
A Soracte-hegy talajában
Fejlődtek már ki magzatok,
És bár vikingek leskelődnek,
Persze, csak ott lent az öbölben,
Ehhez a kényes művelethez
A csillagok állása kedvező.
Theophilactus
Akkor ne vesztegessük az időt!
Celestin
Megtesszük, amit mondasz! Mit tegyünk?
Remete
Tudjátok meg: két férfi nem elég
Ahhoz, amire készülődtök.
Három kell: nem több, nem is kevesebb.
Itt történt hajdan, ezen a hegyen,
Hogy három isten megállapodott
– Jupiter, Neptunus, a harmadik...
Nem is tudom... talán Mercurius... –,
Hogy egy közös utódot nemzenek.
Az ehhez szükséges férfimagot
Egy bőrzsákba belelövellték.
A mesterséges anyaméhet
Jól bekötözték és beásták
A napsütötte lágy talajba.
Ott aztán kifejlődött Orion,
Akiből, tudjuk, nagy vadász lett.
Theophilactus
Mi is így fogunk cselekedni.
Celestin
Fölöttébb tetszetős az ötlet.

Remete
Hogy a hasonlóság teljes legyen,
Ha nincs ellene kifogásotok,
Én is beállok a nemzők közé,
Kettőtök mellé harmadiknak.
Te leszel Jupiter, te Neptunus,
Én pedig... ja, igen: ki leszek én?
Alighanem Mercurius leszek,
Közös fiunk meg nagy vadász lesz.
Theophilactus
Jól van, beveszünk harmadiknak.
Celestin
Kettőnél mindig több a három.
Remete
Most már csak egy bőrzsákot adjatok.
Vagy zacskót!
Theophilactus
Az erszényem megfelel?
Remete
Ürítsd ki, és tökéletes lesz.
Ha nincs ellene kifogásod,
A pénzedet szép csöndben elrakom,
Hogy ne csörömpöljön hiába.
Theophilactus
Akkor hát álljunk neki.
Remete
Hajrá!
Celestin
Őszintén sajnálom, de nem megy.
Nekem túlságosan nyílt a terep.
Ilyesmit én meghitt zugokban
Szoktam csinálni.
Remete
Annyi baj legyen!
Tudjuk, hogy vannak félszeg férfiak,
Habár nem hittem volna rólad,
Hogy magad is közéjük tartozol.
Gyerünk! Húzódjunk oda félre!
(Mindhárman el. Jön Zenobia és Johanna.)
Johanna
Azt áruld el nekem, ősanyám, Zenobia,
Hogy: magadhoz ölelve satnya testemet,
Magaddal együtt miért röpítettél ide?
Kitől tanultad a repülés művészetét?
A felhők látványától most is szédülök!
Zenobia
Ez itt a Soracte-hegy. Él itt egy remete.
Betegségekhez és a gyógyításhoz ért.
A pogány időkben ő volt Aesculapius,
De elhíresztelte, hogy csillaggá változott,
És itt talált menedékhelyet remeteként.
Ha úgy akarja, akkor akár a holtat is
Feltámasztja, és művel még sok más csodát.
Régen sokféleképp kedvében jártam én.
Viszonzásképpen hozza helyre benned azt
A testi fogyatkozást – majd erre kérem én –,
Amely nekem bánat, rád nézve gyötrelem.
Theophilactus (jön)
Jobb volt, mint egy bordélylátogatás.
Igaz, hogy többet is fizettem. –
Hoppá! Johanna és Zenobia?
Celestin (jön)
Készen vagyok! A gerinc- és az agy-
Velő is kicsusszant belőlem!
Nicsak! Zenobia? Johanna?
Zenobia
Theophilactus! Azt mondtad, vadászni mégy,
De nem látok melletted sólymot, sem kopót.
Hát mondhatom, hogy furcsa egy vadászat ez.
Te meg, Celestin, azt mondtad mindenkinek,
Hogy lelkigyakorlatot készülsz tartani,
És hogy e célból három napra elvonulsz,
De a gyakorlat, látom, testi jellegű.
Remete (jön az erszénnyel és egy ásóval)
Mindenki némuljon el,
Járván célunkhoz közel!
Nekem az a meglátásom,
Hogy miután jól beásom
A földbe az anyaméhet,
Nem kell várnunk kilenc évet
Vagy bár kilenc hónapot,
Jön a magzat – jó napot! –
Éppen kilenc perc alatt:
Kedvező a pillanat.
Zenobia
Öreg remete, vedd észre, én is itt vagyok.
Remete
Biztosan akarsz tőlem valamit.
Zenobia
Régen te is akartál tőlem ezt meg azt.
Remete
Bizony, elmúltak azok az idők.
Zenobia
Ez az ifjú szűz neked is dédunokád.
Remete (szemügyre veszi Johannát)
Ó, Hercules! Vagy inkább: Jesszusom!
Zenobia
Ne sápítozz, hanem hozd rendbe, ha csak tudod!
Remete
De mégis, mondd el: mitől lett ilyen?
Zenobia
Legjobban ők ketten tudják elmondani.
Theophilactus
Hosszú sora van...
Celestin
Hát az úgy volt...
Theophilactus
Két apja van...
Celestin
Két anyja is van...
Theophilactus
Ahogyan erre...
Celestin
Már utaltunk...
Theophilactus
Mert a Theodora nevű nő
A fejét hozta a világra...
Celestin
Aki szülte a többi részt, azt
A nőt hívják Maroziának...
Remete
Mit kezdek hinni? Szörnyű sejtelem!
Theophilactus
Theodora a feleségem,
Egyrészt. Másrészt neked a lányod.
Celestin
És Maroziának az anyja.
Remete
Nahát, szépen együtt van a család.
Johanna
Most már velem is foglalkozzatok,
Ne csak a közös bűnötökkel,
Amelynek eredménye lettem én!
Remete
Nyugodj meg: kistestvéred születik
A föld alól, néhány percen belül. –
De még mindig nem értem, hogy mi ez.
Zenobia, te magyarázd meg:
Te vagy a legokosabb mind között.
Zenobia
Nos hát, a gyerek két anyától született:
Emitt hevert a fej, ott meg feküdt a törzs.
Össze kell varrni: ez volt nagyokos ötletük.
Azt hitték, így majd elhárul tőlük a gond.
Gyors öltésekkel oda is varrták a fejet
A nyakhoz...
Remete
Ó, egek! Már tudom, mi történt!
Zenobia
Amit sejdítesz, az történt meg, éppen az.
Mikor már látták, hogy nyak és fej összeforrt,
Vették csak észre, hogy fordítva áll a fej.
De már nem lehetett különválasztani.
Remete
Azt hiszed, segíthetek a bajon?
Zenobia
Nőtt régen a kertedben egy bűvös virág.
Az is volt a neve, hogy „varázsliliom".
Egyszer, amikor melletted feküdtem épp,
Idehoztak egy lenyakazott nagyurat
A szolgák. Ígértek neked tengernyi pénzt,
Ha fejét visszaforrasztod, és tagjaiba
Varázslattal visszahozod az életet.
Te fogtad a varázsliliomot, és nem tudom,
Mit műveltél, de a nagyúr életre kelt.
Az a kérésem, hogy cselekedd most ugyanezt.
Remete
Nem tehetem.
Zenobia
Miért? Nincs már liliomod?
Remete
Azért, mert ott a feje a nyakán.
Még ha fordítva is, de ott van.
Zenobia
Akkor az a kérésem: vágd le a fejét,
Majd illeszd vissza úgy, hogy szépen előre néz.
Johanna
Én is megkérlek, ősöm, hogy fejemet levágd,
Mert utálom nézni a saját hátamat.
Remete
Márpedig erre nem kerül sor.
Egy életet leéltem úgy, hogy
Kiontott vér kezemhez nem tapadt.
Johanna
Akkor hát: két apám van, ők segítsenek!
Celestin
Hogy én? Soha! Felszentelt pap vagyok.
Theophilactus
Azt hiszed, én fogom levágni
A fejedet? Mennyire tévedsz!
Az új ember létrehozásán
Ügyködünk, nem a régi ember
Javítgatásán, toldva-foldva!
(Vikingek jönnek.)
Wotan
Senki innen ne mozduljon!
Freyja
Mindenki szörnyen izguljon!
Loki
Ne maradjon el a sorvég:
Jön a harc tüzelte norvég!
Thor
Páncélból van gatya, ing:
Ettől izmos a viking!
Ragnarök
Gazdag zsákmány a mai:
Előkelő római!
Angrboda
Kössünk nyakukba rabszíjat:
Fizessenek váltságdíjat!
Troll
Inkább orrukat lemessük!
Mindahányat eltemessük!
Celestin (félre)
Magunkat holtnak tettessük!
Troll (meghallja)
Hogyisne! Füledbe toll!
Te azt hiszed, hogy a troll
Könnyedén becsapható?
Tőlem szúrt seb kapható!
Wotan
Ejha! Odanézzetek!
Ott a földben egy retek
Vagy egy hagyma mocorog.
Freyja
Ez egy vakond, csak forog.
Wotan
Hopp! Kidugja a fejét.
Freyja
Ez egy nyest vagy egy menyét.
Remete
A föld bőre felszúratik.
Föld méhéből megszületik
Formosus, az élő agyagbáb.
Legélénkebbeknél se lanyhább.
(Formosus előbújik a föld alól. A Remete jeleket rajzol Formosus homlokára.)
Homlokán varázsfelirat.
Tessék emlékezetben tartani:
Életben csak addig marad,
Amíg azt le nem törli valaki.
Formosus
Üdvözöllek, szép világ!
Kik ezek a bácsikák
És vérszomjas nénikék?
Wotan
Csak azt mondom: nyitnikék,
Annyira csodálkozom.
Loki
Mindjárt elhalálozom!
Legalábbis betojok.
Johanna (odalép hozzá)
Bennem olyan óhajok
Mocorognak, hogy fejezz le.
(A fejére mutat.)
Más szóval, hogy essen ez le.
Erre kérlek esedezve.
Loki (magasba emeli a kardját)
Amit kívánsz, megkapod,
Hogy legyen egy jó napod.
Freyja
Becsapod? Vagy lecsapod?
Vikingek (kórusban)
Fejezés! Fejezés!
Wotan
Jelenet-befejezés.

Harmadik jelenet

Angyalvár. Szenátorok, bíborosok, előkelő hölgyek. Bonifác pápai öltözékben.

Bonifác
Fontos kihirdetnivalóm van!
Mammolus
Akhájok ülnek a falóban.
Bonifác
Ma hajnalban történt, hogy a Szentlélek
Galamb képében meglátogatott
– Ez fontos hír, én úgy ítélek! –,
És két levelet átadott:
Egyet jobb, egyet bal szárnya alól.
Sergius
A Szentlélek postagalamb?
Melchiades
Ahol kalandor van, ott van kaland.
Belisarius
Igen magas hangon dalol.
Sergius
A Szentlélek?
Belisarius
Nem, hanem Őszentsége.
Melchiades
Tettrekész: ez a fő mentsége.
Bonifác
Az egyiket írta Szent Izidor,
Aki a mennyben boldog és vidor,
A másikat Konstantin császár,
Aki szintén a mennyországban mászkál
Már négyszázhetvenhárom éve.
Tehát egyik levél sem a földön kelt.
Mammolus
Egy kissé túlságosan öntelt.
Bonifác
A mennyországgal fogunk érni révbe!
Azt írja fentről Izidor, a Szent,
És nekem írja, Bonifácnak:
Püspöki rang annyit jelent,
Hogy hitünkre a püspökök vigyáznak:
Csak Rómának vannak alárendelve.
Ez a mennyország alapelve.
Csak a pápának. Csak nekem.
Sergius
Nem semmi.
Mammolus
Megáll az eszem!
Bonifác
Világi nagyúr nem lesz illetékes
Püspökeimet perbe fogni!
Sergius
Akiknek most már nincs okuk nyafogni.
Belisarius
Világi hatalommal ékes
Ma már Germániában is a püspök,
Amíg bársonyt izzadva, plüsst köp.
Bíborosok (kórusban)
Hurrá! Hurrá!
Így leszünk a német császáron úrrá!
Bonifác
Ez meg Konstantin levele.
Melchiades
Le vele! Le vele!
Bonifác
Azt írja ő nekem az égből,
Hogy Szilveszter pápa kigyógyította
Őt egy förtelmes betegségből,
Ezért – így szól a kezemben a kotta –,
Tekintettel nagy elődömre,
Okot ad nekem nagy örömre.
Először is, megkeresztelkedik.
Másodszor: odáig ereszkedik,
Hogy Rómát örökre elhagyja,
Vagyis rám, a pápára bízza...

Mammolus
Nehogy megedd! Róma nem pizza!
Bonifác
...És a pápának odaadja
Ráadásul egész Itáliát.
Sergius
Csapjunk zajos patáliát!
Mammolus
Nem lesz egy kicsit sok? Ennyi ajándék?!
Bonifác
S hogy még nyilvánvalóbb legyen a szándék,
A Római Birodalom...
Belisarius
Az útszéli szeméthalom!
Bonifác
...Fölötti uralmat is rám ruházza.
Melchiades
Az embert a hideg kirázza!
Bonifác
A pápáé a földkerekség.
Sergius
Már engem is ráz a hidegség!
Bonifác
Ez Konstantin császár akarata.
Mammolus
Erre én azt mondom: ratatata!
Bíborosok (kórusban)
Nem nyávogunk, nem ugatunk:
Szentatyánk, mi támogatunk!
Theodora
Nem tetszik nekem ez a Bonifácka.
Marozia
Lehet belőle még apáca.
Theodora
Nem jellemző rá a szerénység.
Marozia
Haragszik is rá a legénység.
(Jön Zenobia és Johanna.)
Zenobia
Csoda történt! Hallja az örömhírt a nép!
Repülve törtem át felhőn és levegőn
Ezzel a lánnyal, hogy elmondhassam nektek ezt!
Theodora
Mi történt?
Zenobia
Először is, nézzétek meg őt!
Theodora
Jupiter!
Marozia
Szent Péter!
Theodora
Előrenéz a fej,
És a nyakán látszik egy vastag forradás.
Marozia
Hol jártál, lányunk? Aggódtam érted úgy, de úgy:
Már épp akartam szólni, hogy keressenek.
Johanna
Ősanyám a Soracte-hegyre szállt velem,
Hogy az ott élő remete igazítsa meg,
Vagyis fordítsa előre azt, ami hátra állt.
Theodora
És megcselekedte?
Marozia
Hiszen látjuk, hogy meg bizony.
Zenobia
Nem úgy történt ez a dolog, mint sejtitek,
Bár nagyon is megtörtént, ehhez kétség se fér.
Tudjátok meg, ti két nő, hogy két férjetek
Szintén ott járt a Soracte-hegyen. Hogy miért?
A Földanyának ott csináltak gyermeket.
Theodora
Hogy merészelték?
Marozia
Hogy csinálták?
Zenobia
Nem tudom.
Majd visszatérnek, és elmondják ők maguk.
Most annyi elég: a magzat a földből kikelt.
A keresztségben kapta a Formosus nevet.
Formosus méltó a nevéhez: szép, csinos.
De képzeljétek csak, míg Formosus kibújt,
A hegyet megrohanta száz dühös viking.
Johanna
Míg Formosus létrejött,
Mint száz magas létra, jött
Felénk száz vérszomjas norman,
És a fejem lent a porban.
Theodora
Szörnyűség!
Marozia
Rettenetes!
Sergius
Ahogy a halászt várják a heringek,
Várjuk, hogy kifogjanak a vikingek?
Mammolus
Ebből is látszik, hogy a pápa
Annyit ér, mint farpofák közt a vápa.
Álmodik világuralomról,
Nem pedig a köznyugalomról.
Melchiades
A vikingek borzolnak ideget!
Hoznak Izlandról hideget!
Belisarius
Vissza-visszatérő jelenség:
El kell dönteni, ki a fő ellenség.
Hogy ezt mikor ki dönti el,
Az egy fontos hatalmi jel.
Sergius
A vikingkérdés, a vikingveszély
És főleg a vikingprobléma
Kell, hogy legyen központi téma,
Nem holmi világuralmi szeszély.
Theodora
Rettenetes!
Marozia
Szörnyűség!
Zenobia
Ne szörnyülködjetek:
Még nem beszéltem nektek el a folytatást.
Marozia
Lányunk feje nyakára vissza hogyan került?
Zenobia
Most mondom el. A hegyen egy bölcs remete él.
Nem tudjátok, mert nem beszéltem róla még:
Ereitekben az ő vére csordogál.
A pogányok úgy hívták, hogy Aesculapius.
A gyógyfüves kertjében virul egy liliom:
Annak szárával forrasztotta vissza ő
A lány fejét, úgy, hogy helyes irányba néz.
Szemünk láttára visszanő a nyakra a fej.
Johanna feltápászkodik. Körültekint.
A vérveszteségtől még sápadt egy kicsit,
De már beszél, sőt imádkozik és énekel.
Látják a pogány vikingek ezt a nagy csodát:
Keresztény hitre térnek hát mindannyian.
Hajóra szállnak, és vitorlát bontanak,
Ígérve, nem háborgatják többé soha
Sem Rómát, sem a Róma körüli tájakat.
Bonifác
Így a vikingveszély leküzdve?
Vagy egy tréfával van elütve?
Mammolus
A kérdést azáltal kiküszöböljük,
Hogy vagy az összes vikinget megöljük,
Vagy csak az egy szál kérdezőt.
Melchiades
Nem lenne nagy kár érte. Sőt!
Zenobia
Formosust, aki gyorsan felcseperedett
– Reggel még újszülött, délben már nagy kamasz,
És magától növekszik fejében a tudás –,
Formosust apja, Celestin pappá szenteli,
Ő meg a vikingekre szánja az időt.
Tanítja őket, lelkigondozásukat
Elvégzi: felszáll a hajóra is velük,
Hogy az izlandi és a norvég földeken
Élő pogányokat is megtérítse mind.
Sergius
Száz szónak is egy a vége:
Foglaljon állást őszentsége!
Bonifác
Itt van elfoglalva az állás:
Formosus munkáját kísérje áldás,
Bár születése, úgy hallom, varázslás.
Másrészt Celesztin hatásköre véges:
Pappá szentelni még senkit sem illetékes.
Az még csak hagyján, hogy keresztelt,
De pápai szigort is tesztelt!
(Jön Theophilactus és Celestin.)
Theophilactus
Itt vagyunk mi, a győztesek!
Celestin
Én az örömtől repesek,
Neki meg már-már szárnya nőtt.
Együtt nemzettünk egy fiút,
Aki miatt dicsőségből kijut!
Bonifác
Csak ne örüljetek idő előtt!
A nemzés mint varázslatra törekvés
Elvetemült, gonosz cselekvés.
Theophilactus az értelmi szerző:
Olyan pácba kerül, amely bőrét kicserző.
Tömlöcben fogsz majszolni kását.
Fogadd átkom villámcsapását! –
Téged pedig, Celestin, elítéllek
– És nincs bocsánat, amíg élek! –,
Amiért, ok nélkül vagy okkal,
Visszaéltél a kánonjoggal.
Szomorú jövődet vedd sorra:
Mehetsz egy messzi kolostorba.
Hidd el, soha meg nem bocsátok.
Sújtson rád is pápai átok! –
E két férfit kiátkozom,
Hacsak zöld békává nem változom!
Theodora
Máris mondhatod: kutykurutty!
Marozia
Magasra másztál: most egyszerre zutty!
Theodora
Aki átkozódni nem restell,
Azt figyelmeztetjük: lassan a testtel!
Marozia
Téged a porból felemeltünk,
De benned örömöt nem leltünk.
Theodora
Nekünk te csalódást okoztál:
A szerencse mellőled elporoszkál.
Marozia
Vedd észre: benned a hiba,
Úgyhogy te mégy a dutyiba,
Nem pedig itt ez a két férfiú.
Theodora
Ne légy mohó. Ne légy hiú.
Mammolus
A tömlöcbe bedugdossuk.
Sergius
Megtapossuk.
Belisarius
Megrugdossuk.
Marozia
Hogy szegénykém ne szenvedjen sokat,
Vigyetek be hozzá vánkosokat.
Az egyikre ráüljetek,
Amikor alatta van a feje.
De nagyon ne örüljetek!
Theodora
Túlzott örömnek tényleg nincs helye,
Mert ha ürül a börtönben a cella,
Telik a temetőben a parcella.
Belisarius
Nem ijesztünk, nem nyomasztunk,
Csak egy kicsit megnyuvasztunk.
Bonifác
Szevasz, világ! Memento mori!
Nagy pápa voltam, lettem egy kis csóri. (Kivezetik.)
Celestin
Őszinte könnyet hullatok a vesztén.
Theophilactus
Így hát az új pápa: Celesztén!
Gyorsan töröld is le a könnyed.
Legyen a pápaság számodra könnyed!
Theodora
Ne siess! Mit kell tenni most?
Kérdezz meg minden bíborost!
I. Bíboros
Fejem szaporán bólogat:
Láttam én már pápát sokat.
II. Bíboros
Becsületszavamat adom:
Ami fennáll, támogatom.
III. Bíboros
Élhetünk csak úgy, bele a világba,
De túl is kell élni, másképp hiába.
Kórus
A mennyekbe fehér füst száll:
Örvend falevél és fűszál!
Celestin
Elvakít saját ragyogásom.
Gondjaimat máris elásom.
Theophilactus
Ügyesen ásol. Kérlek, áss még!
Theodora
Azt hiszem, itt a felvonásvég.



Első közjáték
A Horatiusok és a Curiatiusok viadala

Harcmező Róma falainál. Jön Tullus Hostilius római király.

Tullus
Rómával szemben ellenséges Alba!
Még jó, hogy itt talállak alva!
Ébresztő! Kezdjük a döntő csatát!
(Jön Caius Cluilius albai király, utána az egész Alba Longa-i hadsereg.)
Cluilius
Vajon csata, habár vérrel mindent elöntő,
Lehet-e döntő?
Milyen istenségtől remélsz csodát?
Tullus
Az én istenségem a Félelem,
És mindig együtt jár velem.
Látod? Most is hátam mögül kukucskál.
Tessék félni!
Cluilius
Az én
Istenségem fehér-fekete csíkos.
Amerre csúszik, nyomvonala síkos.
Ezért a te Félelmed orra bucskál
Az én istenségem területén!
Tullus
Hogy hívják őt?
Cluilius
Görög neve Tükhé,
Itthoni nyelvünkön ő a Véletlen.
Tullus
Véletlen? Jól értettük-é?
Bálványnak gyönge! Baltának életlen!
Szép Félelmünk lábbal tiporja
A rút Véletlent, mint a tehenet
Ellés után a borja,
Hisz a Véletlen Rettegést szül,
Amely minden Véletlent betemet.
Mindenki háborúra készül,
És kifent kést hord az övében,
És ezt nem véletlenül tapasztaltuk,
Amíg rettegő szívünket aszaltuk
A Félelem szent oltára tövében.
Cluilius
Még hogy kifent kés!
Rejlik ebben többletjelentés?
Csomót elvág a kés, nem old meg.
Lándzsánk hosszabb, mint késetek.
Tullus
Jelszónkra gondolni ne késsetek:
„Ha pallosod rövid, hosszúlépéssel toldd meg!"
(Jön a római pohárnok. Bort és vizet, azaz hosszúlépést tölt Tullus kupájába.)
Cluilius
Nem alkuszom!
Tullus
Én mindjárt kezdek öldökölni!
Gyerünk, római hadsereg!
Cluilius
Figyelj csak, Tullusom!
Nem tudnánk más megoldást kiötölni?
A vér, ha megalvadt vagy még meleg,
Nem olyan jóillatú, mint a kölni.
Hallgatsz, Róma ura? Szemed se rezzen?
Miért is kell, hogy elvérezzen
Két egész hadsereg,
Népeink színe és java?
Zöld levelét hullassa el a fa,
S maradjon gallyain a rothadó avar?
Ilyen fát könnyen kicsavar
Őszidőtájt az orkán!
Tullus (félre)
Nem butaság, ami bugyog a torkán! –
A táboromban van három fivér...
Cluilius
Érdekes! Az én táboromban is...
Tullus
Majd ők megküzdenek:
A harcban így legyen finis.
Cluilius
Így nem folyik több honfivér!
Tullus
Szent Félelem! Győznek – de kik?
Cluilius
Te csak üzenj nekik;
Az enyéimnek majd én üzenek.
Tullus
Gyertek, ti három Horatiusok!
(Jön három kopasz fiatalember. Ők a Horatiusok.)
Első Horatius
Kezünkhöz nem tapad piszok!
Tullus
Tudjátok, a Félelem kötelez!
Első Horatius
Aki emberi nevet említ,
Egy embert máris megfélemlít,
Mint az uzsorás, aki hitelez,
De míg nem nyer vagyont az ügyfelen,
Kergeti úton-útfelen.
Második Horatius
A Félelmet nem ismerni botorság.
A Félelemből fakad a bátorság.
Aki retteg, az mint a magvető,
Előre szórja magvát, hátra trágyáz,
Amikor a küzdelem ádáz,
S azt mondják rá, hogy halált megvető.
Harmadik Horatius
Röf, röf! Mek, mek! Nyihaha! Bú!
Tullus (kissé zavarba jön)
Ez a harcra kész honfibú
Türelmét vesztett moraja.
Cluilius(elismerően füttyent)
Enkómiónt érdemel Mória! –
De most, Curiatiusok, hahó!
Hármas iker:
Vár ma siker!
(Jön három torzonborz fiatalember. Ők a Curiatiusok.)
Első Curiatius
Mit ordibálsz, tahó? –
Bocsáss meg, jó király, vékonyka hangod
Hallatán azt hittem, te vagy a sintér.
Véletlenül nagyobb a rangod;
Véletlenül dögtemető a színtér.
Második Curiatius
Minden véletlenül fordul elő.
Vaktában esik, ami megesik.
Véletlen a gyengeség, az erő,
S hogy a szelíd növényevő
Szénát vagy bogáncsot eszik,
Az ember pedig fakérget vagy zsemlét.
Véletlen, hogy mit vesz észre az ész-vak,
Véletlenül köszönt be minden évszak,
Véletlen a lét és a nemlét.
Harmadik Curiatius
A Véletlen rotyog, ha főzünk.
A kamrában a Véletlen neszez.
Ezért, ha győzünk,
Az a Véletlen műve lesz.
Tullus és Cluilius
Csapjatok össze!
Első Horatius
Menjek-e?
Első Curiatius
Jössz-e?
Első Horatius
Jaj, nem megyek,
Mert nem merek!
Első Curiatius
Jó dolog véletlenül lenni bátor!
Felelj, te hiányzó hajsátor,
Te kétlábú dorong:
Pajzsod miért korong?
Első Horatius (véletlenül megjön a bátorsága)
Mert néha tálca,
Min felszolgálok egy-egy kobakot.
Most lehull kardomról az álca:
Idesüss, pajtás! A hasad
Sitty-sutty, kettéhasad.
Első Curiatius
Te nem lőttél, hanem szúrtál bakot.
Boldog, aki a Véletlenbe’ hisz.
Véletlenül megsebesültem,
De a Véletlen mégse hűtlen:
Fejed most lesz levágva – nyissz!
(Az Első Horatius meghal.)
Tullus (haját tépi, ruháját szaggatja)
Jaj! Jaj! S még háromféle „jaj"-t
Facsar félénk hívünk halála!
Imádott Félelem! Részedről az a hála,
Hogy puhák lettünk, mint a sajt?
Cluilius(tapsikol)
Csak így tovább, és győztünk, Alba Longa!
Második Curiatius
Töröld le pajzsodról a vért,
És mondd meg, hogy: kardod miért
Egy hordóból kitört fadonga?
Második Horatius
Hogy te, mint egy rossz terv, dugába dőlj!
Második Curiatius
Nehogy véletlenül megölj!
Második Horatius
A Félelem szavára bátran építs!
Kardom végigsújt borzas hajadon!
Felszúrlak, mint lepkét a gébics!
Te vagy a húgom vőlegénye?
Akkor neki nincs sok reménye,
Maradjon hajadon!
Tullus (kezét dörzsöli)
Mindjárt folyik Bellona piszka!

Cluilius(széttárja karját)
Ez Véletlen? Ez szurkapiszka!
Második Curiatius
Hol ért az ő döfése? Combon!
Fájdalmam harsány, mint a trombon,
De most segítségül siet
Az én Véletlenem!
Az ellenfél: fél. Megijed.
A hajadat növeszd hosszúra!
Második Horatius
Nem!
Második Curiatius
Páncélodat letűrd!
Második Horatius
Muszáj átvedlenem
Holtestté? Félelem, ne tűrd!
(A Második Horatius meghal.)
Tullus
Hogy libegnek! Mint a szitakötők!
És hogy tekergőznek! Mint a giliszták!
Cluilius
A sebek szövegek, önműködők.
Leíróik pocsék stiliszták.
Harmadik Curiatius
Én sem maradtam ép.
Az embert sebek igazolják.
Vagy úgy, hogy minden seb lesz, ami szép,
Vagy úgy, hogy a csúfságot a sebek
Az élet kiskertjéből kigazolják,
És felemésztik, mint húst az ebek.
Tullus (fejét csóválja)
Sok vért vesztett. Már imbolyog.
Cluilius(vállat von)
Három sérült ellen egy idióta. –
Utolsó harcosod füle mögött mióta
Vannak hangyabolyok?
(Jön a Horatiusok húga, Horatia és négyük apja, az öreg Horatius.)

Horatia
Jaj nekem! Vae! Vae!
Ki mindenkinek lettem özvegyévé!
Meghalt mindhárom vőlegényem!
A három Curiatius
Még életben vagyunk...
Horatia
És három bátyám! –
Jogos igényem:
Szívemet meg ne repesszétek!
Cluilius(csettint)
Ifjú hölgy szíve lágy, ám
Hiábavalók a beszédek!
Horatia
Se mint menyasszony, se mint nővér
Ne gyászoljak a kiömlő vér
Szalagja láttán?
A Fúria vigaszt bocsát tán?
Öreg Horatius
Szavad jogos és bölcs, de késő.
Már két sírkövön dolgozik a véső.
Mihelyt utolsó bátyád odavész,
Vőlegényeid egy asztalnál esznek
Veled, vagy kutyába se vesznek.
Zárul a család története – kész.
Harmadik Curiatius
Helyette kezdődik a másik!
Horatia
Milyen kedves fiú!
Öreg Horatius
Már alig mászik.
Harmadik Horatius
Vau, vau! Brö, brö, brő!
Tullus
Támadása elsöprő! –
Látod, kardja milyen fenyegetőn mered?
A Félelmet még most sem ismered?

Cluilius
Odasüss! Futásnak ered! –
Azok hárman véletlenül
Fél kézzel is lekaszabolják,
Mihelyt a győzelmet szagolják.
Nem Véletlen, hogy arcom felderül! –
Félénk hős! Római vitéz!
Hová lett háborús furorja?
A vizesárkot átugorja!
Úgy szalad, hogy vissza se néz!
Tullus
Akit a Félelem irányít,
Akit a Rettegés terel,
Az Félelmében futhat egy parányit.
Cluilius
Hajrá, Alba Longa! Fogjátok el!
Lihegjetek,
Ti három albai szelindek!
Ne legyetek szelídek,
De legyetek
A Véletlen három fején a sapka!
Húzzátok térdeteket magasabbra!
A végső győzelemre várok!
Tullus
Ahol kanyarodik a vizesárok,
Megbotlik és lerogy az egyik.
A torka fölé siklik... egy gyík...
Vagy inkább gyíkleső...
(Az Első Curiatius meghal.)
Cluilius
Kettő még mindig megmaradt!
Ha külön-külön félsikert arat,
Azt végül összegezni jóleső.
Tullus
Hol van már az új vérözön?
Hová csorog kézen-közön?
Cluilius
Ránduljanak gyorsabban a karizmok!
Forogjon a vállízület!
Aki a földön fekve piszmog,
Annak a sóhaja sós ízü lett.
Tullus
Nem adnám a Félelmet az Erkölcsért! –
Nézd, a Második Curiatiusnak
Véletlen reményei mind elúsznak!
Harcosom a szájába nyom egy tölcsért,
Amely vízzel tele...
Máris végzett vele! –
Harmadik harcosodnak combja sérült!
(A Második Curiatius meghal.)
Cluilius
Reményem percről percre gyérült,
Ám forog
Alulról fölfelé, századok óta,
A Véletlen-szerű Szerencse-róta.
Tullus (kárörvendően)
Nem fut, legfeljebb vánszorog
Utolsó harcosod, a harmadik.
Cluilius
Mindig helytáll, sosem iramodik!
Akinek csak combja sebes,
Az karjaiban bízva, nem fél.
Fegyvere, mint a szív, repes.
Küzdjön két egyenlő ellenfél! –
Válassz véletlenül győztes utat!
Tullus
Odanézz! Valamit mutat!
Eltűnik! Most előkerül!
És elterül!
A földet orra bukva túrja!
Odalép Horatius! Hátba szúrja!
(A Harmadik Curiatius meghal.)
Cluilius
Látszik, milyen gyarló a szándék.
A Félelemtől nyert ajándék,
Hiába Véletlen-szerű,
Baljóslat és bukás-előjelű.
Láttára vállat von Tükhé.
Tullus
Győztünk! Victoria! Niké!
Horatia (haját tépi, ruháját szaggatja)
Jaj, jaj és jaj!
Minden hajszálam ősz haj!
Szép piros vér! Minden cseppért kár!
Emitt a házamból való testvérpár,
Ott három fivér, aki szeretett!
Gyilkossá milyen csere tett?
Jaj! Jaj! Vae mihi, vae!
Mivé lettél nemzetségünk, mivé?
Tullus (toporzékol)
Kit siratsz? Minő gyalázat, minő!
Harmadik Horatius
Puff-puff-puff! Fi-fi-fi!
Cluilius
Odanézzetek! Ledöfi!
(Horatia meghal.)
Tullus
Így jár minden római nő,
Aki hazánk becsületébe gázol,
És megölt ellenséget gyászol! –
Ellenséges, de vesztes Alba!
Itt álltok hamvatokba halva.
Cluilius
Behúzzuk szarvunkat, mint a csiga,
És örülünk, hogy rajtunk az iga.
Tullus
Alba Longát kitelepítjük.
A felzavart albai népet,
Mint posztóványoló a krétapépet,
Másik edénybe ülepítjük. –
És te, családapa, légy büszke a fiadra!
Öreg Horatius
Fiam halálbüntetést érdemel.

Tullus
A felfogásod egyelőre gyatra.
Fiad révén – és vérén! – értem el
Arany hajfürtjét Fortunának.
A vére forr: ne mondd tunyának!
Annyira fél, hogy szinte bátor.
Értelme lekaszabolt gladiátor.
Sok jó tulajdonságot örökölt ő!
Nevét évszázadok
Múlva hordja Horatius, a költő.
Öreg Horatius
Ettől félek. Ez ellen lázadok.
Tullus
Szíveteket jó hírrel bélelem:
Ne maradjon olyan,
Mint könyv, amelyet egy kéz becsukott.
A Véletlen már megint elbukott.
Kimondom komolyan:
Ismét győzött a Félelem.
(Mindannyian el.)


Második felvonás
Első jelenet

Tiberis-part a Milvius-hídnál. Jön Adalbert és Lambert.

Adalbert
Itt az újjáépült, remek híd.
A gyilkosságra – nekem elhidd –
Ez fog neked alkalmat adni.
Jön a pápa hidat avatni.
Te a háta mögé settenkedel,
Ő meg folyóvizet vedel,
Mert... betaszítottad a pápát.
Légy oly kedves, ints neki pá-pát!

Lambert
Kérdés, hogy: belehull-e tényleg?
Nem fog-e, mint a csodalények,
Lebegni a híg levegőben?
Emiatt aggódom erősen!
Adalbert
Míg a csodát mástól reméled,
Célodat soha el nem éred.
Itt rejtőzz, a pillér mögött!
Ha félsz, markolj meg egy rögöt.
Lambert
Nem tudnád inkább te megölni?
Adalbert
Nem akarlak kiküszöbölni.
A pápát a sakktábláról te szedd le!
És közben az jusson eszedbe,
Hogy mihelyt te hordod a mitrát
– Vagy aggatnak még valamit rád? –,
Engem császárrá koronázol.
Lambert
De mégis...
Adalbert
Jobb, ha vissza nem pofázol.
(El.)
Lambert
Hallom, hogy a fogam vacog.
Bár lennénk süketek, vakok
És bénák, hogy ne tegyünk rosszat
Vagy éppen súlyos bűnt naphosszat!
Forrásnimfa (kiemelkedik a vízből)
Te vagy a spoletói Lambert?
Még nem láttam ilyen szép embert.
Igaz ugyan, hogy bőröm nedves,
Mégis kérlek: légy hozzám kedves!
Lambert
Ha nem volna rajtad uszony,
Nem fogna el tőled iszony.
De így különbözünk bizony.
Én ember vagyok, te démon.
Zöld szemedtől szédülök.
Inkább babéron ülök,
Mintsem hínár-diadémon.
Forrásnimfa
Mégis kérlek: ülj le mellém!
Lambert
Csigák csúszkálnak a mellén.
Forrásnimfa
Mégis kérlek: tarts velem!
Lambert
Nem vagyunk annyira jóban,
Hogy ott vesszek a folyóban!
Az nem éltető elem!
Iszonyú a fulladás!
Forrásnimfa
Rémüldözésed nevetség.
Nem kell más, csak önfeledtség
És egy kis önfeladás.
Ha belépsz a vízbe vállig,
Meglátod, hogy kettéválik.
Mintha feldőlt, nagy pohárban
Mászna kis emberalak,
Fejed fölé boltozódnak
Az átlátszó vízfalak,
És csodálkozol talán:
Az üveg túloldalán
Mint madárraj, úgy röpülnek
Egymást kergető halak.
Lambert
Az fog szégyenemre válni,
Hogy nem tudok ellenállni.
Forrásnimfa
És amíg leszáll az éjjel,
Kilencszer telünk be kéjjel!
(Magával húzza Lambertet a víz alá.)
Lambert (kidugja a fejét)
Elmarad az orvgyilkos akció:
Fontosabb az erekció.
(Elmerül. Jön Celestin pápa bíborosokkal, szenátorokkal és előkelő hölgyekkel.)
Theophilactus
Megmondta Járed fia, Énok:
Veszélyesek a szaracénok!
Te, Szentatyám, hidat avatsz?
Így aztán szégyenben maradsz!
Celesztin
Csakis azon jár az eszem,
Hogy békésen építkezem.
Újjáépítem a romot,
Feldíszítek sok templomot,
És annak heves vágya éget,
Hogy kijavítsam a vízvezetéket.
Most meg elkészült ez a híd.
Romos volt, mint gazdátlan pajta,
Most végig lehet menni rajta.
Ettől erős a lélekben a hit.
Sergius
Szaracénveszély! Szaracénprobléma!
Celesztin
Nem kedves a fülemnek ez a téma.
Miféle veszélyről beszélsz?
Ahol én élek és te élsz,
Nem jár-kel szaracén vagy szerecsen,
Tuareg, berber és arab,
Tarkóján turbán, vállán kerecsen:
Nem látszik sehol egy darab.
Ritka, mint fenyvesben az éger,
Róma területén a néger.
Úgyhogy inkább hidat avassunk!
Alkossunk, gyarapítsunk, hassunk!
Ahogy azt diktálja a hagyomány,
Jöhet a hídavató paszomány.
Bíborosok (feldíszítik a hidat)
Girland, füzér, szalag, zsinór,
Ahogy kívánja a signor.
Sergius
Fontosabb a szaracénkérdés!
Szentatyám, ne légy vak, ne légy süket!
Meghallhatnád a léptüket!
Legyen benned egy kis megértés!
Spanyolország már tiszta Afrika!
A hajuk olyan, mint az afrik. Ah!
Theodora
Az meg milyen dolog legyen,
Hogy nő és annak öle nélkül,
Üres bőrzacskót híva segítségül,
Fiút nemzettél a hegyen?
Celesztin
Együtt csináltuk ővele.
Theophilactus
Engem csak ne keverj bele!
Marozia
Míg hasznos tennivalókat kerestél,
A kegyünkből jócskán kiestél.
Új kegyenc után kutatunk,
Téged pedig megbuktatunk.
Theophilactus
Kibékültem Theodorával
Ezelőtt mintegy fél órával,
És ennek legfőbb vonzata,
Hogy te vagy az áldozata.
Celestin
Védjetek meg, szenátorok!
Állj mellém, bíborosi kar!
Mammolus
Ez egy rekedt és erőtlen torok.
Bíborosok (kórusban)
Kóbor kutya későn kapar.
Belisarius
Nem ijesztünk, nem nyomasztunk,
Csak egy kis ólmot olvasztunk.
Sergius
Megmondtam, hogy süket ne légy.
Nem fog szállni füledbe légy,
Ha ezt a forró ólmot belelökjük.
Mammolus
És a két szemedet kibökjük.
Melchiades
Én viszont befogom a fülemet,
Mert fülsértő a búcsúüzenet.
Theophilactus
Megsüketítés? Megvakítás?
Finom lelkű hölgyek előtt?
Ez a tapintattal volna szakítás.
Kamrában álljon ő, mint a befőtt!
Nem mindnyájunk idegzete kötél.
Okos ember nyíltan itél,
És nagy titokban végrehajt,
Hogy orrával ne érintsen talajt.
Celestin
Most jönne jól egy hadvezér,
Hogy nekem jusson győzelmi füzér!
De így ők a macskák, én az egér.
(Kivezetik. Jön Desiderius.)
Desiderius
Nem egy hadvezért hívtatok?
Ha az kell, tessék, itt vagyok.
A pápai seregek élén
Ki aratott győzelmet? Én! Én!
Szétvertem a szaracén sereget,
Habár küzdöttek eleget.
Foglyul ejtettem száz pogány urat. –
Miért ilyen nyomott a hangulat?
Sergius
Vannak dolgok, te nagy vitéz,
Amelyektől megáll az ész,
És eltörik minden egész.
Tudd meg: a pápa megbukott,
A füle ólomtól csukott.
Szeme kiszúrva, légy nyugodt.
Desiderius
Jól tudja a Mindenható,
Hogy nagy bennem a döbbenet,
De a pápa mindig pótolható.
Theodora
Hohó! Álljon meg a menet!
Nekünk most olyan pápa kell,
Aki nem önmaga alatt van,
Másképp szólva: pótolhatatlan.
Ezért a pápa te leszel.
Hogy hívnak? Desiderius?
Marozia
Egy karcsú és izmos hiúz.
Theophilactus
Igen tisztelt bíbornokok,
Hogy örvendjetek, vannak rá okok.
Habemus papam. Pápánk megvan.
I. Bíboros
A bólintás mindig velem van.
II. Bíboros
Sosem üres a pápa-skatulya.
III. Bíboros
Csak annyit mondok: gratula!
Kórus
A mennyekbe fehér füst száll:
Örvend falevél és fűszál.
Desiderius
Szívem bármennyire örül,
Harci tervből ki nem ürül.
Bennem erélyes pápát nyertek!
Hazánk a válságból kilábol!
Kiűzöm a pogányt egész Itáliából!
Lépjünk a tettek mezejére! Gyertek!
(Mind el.)
Lambert (kibújik a vízből)
Ez a folyó nem pocsolya!
A víz alatti nyoszolya,
Mint a hajnalpír mosolya.
Mióta a világ dolgait nézem,
Nem volt ilyen gyönyörben részem.
Egy test, amellyel nem tudok betelni!
„Csináld! Csináld! Gyerünk! Gyerünk!"
Kár, hogy a víz alatt nem lehet énekelni.
Úgy lett volna teljes a gyönyörünk.
Egy test, amely foszforeszkálva fénylett:
Ez kellett, hogy velem megessék.
És most jöjjön a kötelesség!
Most következzék a merénylet!
(Előrántja kését.)
Mi ez? Hídavatási dísz?
Koszorú? Szalag? Fáklya? Girland?
Ettől a szájban keserű az íz.
Ez bizony terveimre sírhant.
Ez megköt, akár a cement.
Úgy látom, a hídavatás lement.
De legalább, míg az idő halad,
A földi eseményekből kiváltam,
És hínármatracon csináltam
Sok kis emberfejű ebihalat.
Bújj vissza a tokodba, kés!
Máskor az alkalomról el ne késs!
Itt a pápára hiába lesek.
Máskor majd ügyesebb leszek.
(El.)
Második jelenet

Theophilactus palotája. Theodora, Marozia. Jön Desiderius.

Theodora
Elhoztad a nevezetes
Szaracén betolakodókat?
Desiderius
Megéheztem. Kérlek, etess!
Mindjárt indul a pápai hajóhad.
Marozia
Itt egy kupa bor. Falernumi. Kortyold!
Desiderius (szürcsölve iszik)
Az már igaz, hogy szomjat jól olt.
Marozia
A dicsőségszomjat is oltja.
Theodora
A tányérodon borjúborda,
Hogy ne üres gyomorral indulj.
Marozia
Minden ellenséges hajót végigdúlj!
Desiderius (csámcsogva eszik)
Én harcias Egyházat képzelek,
Ahol több kard van, mint kereszt.
Aki jól tervez, az nem tévelyeg,
És én végiggondoltam ezt!
Csak ízelítő – mondom én –
A három fogoly szaracén,
Akik odakint várakoznak.
Theodora
Nekünk már így is örömöt okoznak.
Desiderius
Ám engem annak reménye vezet,
Hogy keresztény kézen lesz Krisztus sírja,
Ha elfoglaljuk Jeruzsálemet! –
Mi ez? Gyomrom a bort nem bírja.
Sőt, egyre erősebb a vágyam,
Hogy az ételt is kiokádjam!
Jaj nekem! Most veszem csak észre,
Hogy mérgezett volt nem kis részbe’
Vagy a pohár bor vagy a sült.
Az egész bensőm sebesült!
Theodora (Belisariust utánozza)
Nem nyomasztunk, nem ijesztünk,
Csak egy kicsit megmérgeztünk.
Desiderius
Már fel is szívódott a méreg.
Fúr bennem, mint fában a féreg.
Így hát magam is felszívódom,
Emlékezetre méltó módon.
(Meghal.)

Theodora
Kezdett egy kicsit a fejünkre nőni.
Muszáj volt mérget belelőni.
Marozia
De miért nem szóltál nekem?
Bár közel volt már, hogy megunjam,
Az ágyban egyedül leszek, akár az ujjam.
Én ezt olyan könnyen le nem nyelem,
Ahogy ő lenyelte a mérgemet,
Mert ahogy a borjúszelet,
Szintúgy mérgezett volt a kupa bor.
Azt vettem észre tudniillik,
Hogy ölelése már nem ízlik.
Theodora
Akkor a dolog tiszta sor.
Látjuk: az emberi törekvés
Nem ám erős bástya, hanem rés.
Terentius megmondta, hogy
Aki ugrál, hamar lerogy.
Desiderius, más néven Dezső
Mától fogva nemlétező.
Más szóval: itt a vége. Potty.
(Csapóajtó nyílik Desiderius holtteste alatt. Csobbanás hallatszik.)
Pápa volt, most meg senkike.
Belezuhant a semmibe.
Nem tér vissza, ezért jótállok.
Marozia
Jó mulatság volt. Gratulálok!
(Jön Theophilactus a három láncravert napkeleti bölccsel.)
Theophilactus
Hozom a három arabot.
Az egyik meg is harapott,
Vagy legalábbis a fogát mutatta,
Vagy csak a száját húzta az ebadta.
Veszedelmesek a pogányok!
Al-Farábi
Egymást erősítik a tudományok.
Az összhangot kutatom a zenében,
És hasonló összhangot éppen
Vizsgálok a társadalomban.
A tudnivalók egy halomban:
Elrendezi őket a bölcselő,
Ahogy dombján kapirgál a kakas.
Theodora (Theophilactushoz)
Eszedet ehhez vedd elő!
Theophilactus
Félek, hogy ez nekem magas.
Al-Farábi
Folytatom, amit kezdett sok korábbi
Görög bölcs. Nevem Al-Farábi.
Al-Birúni
India őstörténetét megírtam.
Csupasz kövekről gyapjút nyírtam.
Egy holdfogyatkozás alapján
Kimutattam térképem lapján,
Bokharától hány mérföld messze Bagdad,
Amíg a földgolyó árnyéka baktat.
Theodora
Tud egyet-mást a szaracén.
Theophilactus
Bárcsak túljárnék az eszén!
Al-Birúni
Olvasok szanszkritül, perzsául, görögül,
És olyan művet hagyok örökül,
Amitől nincs okom pirulni.
Én vagyok Al-Birúni.
Al-Gazáli
Három dolog, amit nem értek,
És még egy, amit fel nem foghatok:
Az út, amelyet lent megtesz a féreg,
Amelyen fönt a sas forog,
Amelyet vízen jár a sajka,
És végül, amelynek a női szív
A kezdete, ha szerelemre hív,
A második állomás meg: az ajka.

Marozia
Egy elmélyült gondolkodó.
Theophilactus
Egy láncravert ólálkodó!
Al-Gazáli
Úgy mondom, hogy szemem se rezzen:
Sok más mű mellett én szereztem
A Tévelygők Útmutatóját.
Marozia
Azt a nemjóját!
Al-Gazáli
Állítom: Isten mindenütt jelen.
Theophilactus
A négy fal már forog velem.
Theodora
Egy pogány istenkereső.
Marozia
A halántékán ettől deres ő.
Al-Gazáli
Mondom, ha szembejön a másik ember,
És látom, hogy rám nézni nem mer:
„Szívem minden egyéb istent tagad.
Általad létezem. Isten vagy te magad."
Istenhez így is égig kell kószálni.
Kecskék között vagyok kőszáli.
Nevem közismert: Al-Gazáli.
Theodora
Istent kutatja a pogány kalóz!
Iránta bennem tisztelet lakoz.
Theophilactus
Erre én azt mondom: hahó!
Mi, nyugat-európai suttyók
Tátjuk a szánkat: megannyi tahó,
Amíg a bölcs, a napkeleti suttog.
Marozia
Nálatok mindenki csak Al- meg Al-?
Al-Bérlő, Al-Vezér és Al-Peres?

Ez milyen eredményt fial?
Az ágyban is Al-ul szeress!
(Jön Zenobia és Johanna.)
Zenobia
Íme, a három napkeleti bölcs!
Nem hoztak aranyat, tömjént, se mirrhát,
Hanem húsukon tudós-irhát.
Költő, verset tiszteletükre költs!
Theodora
Nincs költőnk.
Zenobia
Egy költőcske sincs?
Úgy rajtuk se legyen bilincs!
(Megérinti a három bölcs láncait, azok lehullnak.)
Szabadok vagytok, mint a gondolat,
Itt-időzésetek alatt.
Al-Farábi
Mi a szabadság? Nehéz magyarázni.
Al-Birúni
Sok festékkel szokás cifrázni.
Al-Gazáli
A szóból értelmet kirázni?
Kár volna ezzel megalázni.
Zenobia
Nem fogoly, hanem három vendég,
Akiket szívesen rávennék,
Hogy csillogjanak, mint a tallér.
Mint építkezésen a pallér,
Pallérozzák dédunokám eszét:
Tudásszomja ne másszon szerteszét!
Marozia (Johannára mutat)
Én ebbe akkor egyezem bele,
Ha napközben foglalkoztok vele,
Aztán velem, ha majd fent lesz a hold.
Theodora
Tőlem őket el ne rabold!
Tudásukra én is áhítozom.
Ne hidd, hogy mellettük ásítozom.
Theophilactus
Annyit mondok: csatlakozom!
Al-Birúni
Ma éjjel holdfogyatkozás lesz.
Johanna
Tanítsa jól meg a berber bölcs,
Mi fán terem logika, erkölcs.
Igencsak kedvemre van ám ez!
Tudjátok meg, helyén van az eszem.
Régebben a fejem fordítva állt,
Úgyhogy kívántam a halált,
De most az ételt előlről eszem.
Egy nagy tudású remete,
Aki lakja a Soracte-hegyormot,
Elűzte bánatomat, mint a kormot
A kályhából a pemete.
Elcsavart fejemet helyrecsavarta,
És sok mindenre megtanított,
Amit tudott vagy amihez konyított.
Most, ha Isten is úgy akarja,
Folytassátok, amit ő kezdett:
Tudásban pallérozzatok,
Hogy a helyrecsavart koponya-tok
És benne az ész legyen edzett!
Zenobia
A tudnivaló nem fogy el:
Erre az ősanya figyel.
(Johannával és a három bölccsel kimegy.)
Theodora
Most az új pápát keressük.
Theophilactus
Előássuk? Falra fessük?
Kifogytunk a jelöltekből.
Marozia
Ez az állításod megdől.
Az emberi lény hiú.
Mindig akad új fiú,
Aki vágyódik a trónra.
Amíg létezik napóra,
Árnyéka is létezik.
Ajtónálló (jön)
Két jövevény érkezik.
Theophilactus
Két király?
Ajtónálló
Két afféle koldus.
Theophilactus
Mi a nevük?
Ajtónálló
Az egyik Leopoldus,
És tán Emeritus a másik.
Marozia
Madárfészekért fára mászik?
Ajtónálló
Ehhez ő túlságosan agg.
Theophilactus
Emiatt bennem nincs harag.
Ő lesz a pápa! Emerítus:
Őt veszi célba most a rítus.
Engedd be őket!
(Jön Leopold és Emeritus. Összeütköznek az ajtónállóval, aki aztán távozik.)
Leopold
Nagybecsű úr!
Essen meg szíved állapotomon!
Szólj kedvesen, mint hegedűhúr!
Ne pislogjak, mint bagoly a romon!
Theophilactus
Te vagy Leopold, más néven Lipót?
Leopold
Kérlek, adj nekem egy cipót!
Theophilactus
Lipótom, itt van egy garas.
Bordélyba menj, himbáld a lőcsöt,
Csak előbb vegyél gyógykenőcsöt,
Hogy bőröd ne legyen varas.

Leopold
Így lesz, uram.
(El.)
Marozia
Markos legény.
Rá nézve még van sok remény.
(Utánasiet.)
Theodora
Nem fogom egyikük szárnyait sem lenyesni:
Emberi dolog az ilyesmi.
(Utánuk iramodik.)
Emeritus
Uram, én már megöregedtem.
Azért is jöttünk hozzád ketten,
Mert egyedül már kérni sem tudok.
Senkinek az eszébe nem jutok,
És nekem sem jut semmi az eszembe.
Adj egy falást: hálás szívvel veszem be,
És elvánszorgok vagy -futok.
Theophilactus
Nekem például eszembe jutottál.
Itt ül a szerencséd. Meg ott áll.
Emeritus
Mi áll ott?
Theophilactus
A pápai trón.
Emeritus
Nem fogok fityegni bitón?
Theophilactus
Nézz rám nagyon bizakodón!
Tudod, nemrég elhunyt a pápa.
Újat kerestünk, nemhiába,
Mert az új pápa te leendesz.
Emeritus
Sehogy sem értem, mit jelent ez.
Theophilactus
Neked nem adok alamizsnát,
Mert azt igen hamar kihíznád.
Neked nem jutnak garasok,
Hanem öntelt bíborosok.
Neked egész Rómát adom.
Otthonod mostantól: a dóm.
Emeritus
Ezt nem fogom fel józan ésszel.
Theophilactus
Az ész józannak lenni nem merészel.
Mielőtt mondanád az Ávét,
Már összehívtam a konklávét.
(Bíborosok jönnek.)
I. Bíboros
Hívtál, urunk.
II. Bíboros
Idesereglünk.
III. Bíboros
Az örömtől dagad a keblünk.
Theophilactus
Jól sejtitek, bíborosok,
Hogy örömre van számos ok.
Megvan a pápa. Neve Emerít.
I. Bíboros
Igen délcegen homorít.
Theophilactus
Ő szerfölött alázatos.
Eddig koldusszegényen élt.
Öt után ő volt a hatos.
Egy falat kenyeret remélt,
És most egész Rómát harapja.
I. Bíboros
Éljen a keresztények apja!
II. Bíboros
Terítsünk hát ünnepi asztalt!
III. Bíboros
Nagyon öreg! Nagyon tapasztalt!
Semmi bűnben el nem marasztalt!


Emeritus
Hamar lettem előkelő.
Felröpített egy perc alatt
Egy ismeretlen, nagy erő.
De szerénységem megmaradt.
Én az alázat pápája leszek.
Ha soha semmit nem teszek,
Csak némán kuporgok naphosszat,
Úgy nem cselekszem semmi rosszat.
A rosszat, azt kell elkerülni,
Nem pedig hajhászni a jót.
Csak ennyinek kell sikerülni:
Szerénység szelével repülni.
Nem érzek más ambíciót!
Kórus
A mennyekbe fehér füst száll:
Örvend falevél és fűszál!
Theophilactus
Nem röppent a szádba kalács,
Sem egynél több falat kenyér,
De jön tőlem egy jó tanács,
Amely, hidd el, sokat megér.
Az ismeretlen, nagy erő
– Erről beszéltél –, az a nő.
Fukar vagy? Szeretsz adakozni?
Békében élnél? Akarsz hadakozni?
Lehet, hogy állításom közhely,
Mégis jól jegyezd meg, te ősz fej:
Így vagy úgy, a nőkre kell hagyatkozni,
Másképp a nő bajt fog okozni.
(Jön Theodora és Marozia.)
Theodora
Itt mintha fehér füst lebegne.
Új pápa készül az egekbe?
Marozia
Ehhez még lesz egy-két szavunk.
A pápának irányt szabunk!
Harmadik jelenet

A Laterán-palota. Emeritus pápa egyedül.

Emeritus
Légy a világ farán kelés!
Az jó, ha tetterőd kevés,
De legjobb a tétlenkedés.
Tettekre a nap sem szorul,
Míg az égen végiggurul.
Esőcsepp is lehull magától:
Semmit sem tesz, semmit sem gátol.
Portás (jön)
Bíborosok zörgetnek, néznek.
Azt mondják, ügyeket intéznek.
„Fogadjon minket őszentsége!"
Emeritus
Fütyülök az ilyen mentségre.
Erőiddel takarékoskodj,
Mert a levegőd már nagyon fogy!
Elintéznivalók? Ügyek?
Ugyan már! Ezek ürügyek,
Bennük a túlbuzgóság tombol,
Hogy kizökkentsenek a nyugalomból,
Amelyben él az Örökkévaló is
És a szférák között a földgolyóbis.
Portás
Az én hajlékom egy kis fülke.
Nyáron jó hűvös, télen fűtve.
De ha onnét egyszer kihágok,
Összedőlnek egész világok.
Az Isten a portásnak ád észt,
És méltóságán nem tűr szennyet.
Egy nagy portás őrzi a mennyet,
És még nagyobb őrzi a Hádészt. –
Szóval, ne engedjem be őket?
Hát jó, majd rájuk mordulok.

Emeritus
Egy kis nyugalmat koldulok!
Ha minden forró fej bezörget,
Akkor ez nem az én helyem, de söntés.
Akármi lesz, hibás a döntés,
Ha én egyszer döntést hozok.
A trónusom máris mozog.
A végén még elkárhozok!
(Bíborosok jönnek.)
I. Bíboros
Nagyon nagy baj van, Szentatyám!
II. Bíboros
Tele van máris a gatyám,
Mert ez a baj tényleg nagy ám!
III. Bíboros
A fél világ ránk acsarog!
Csattognak éles agyarok!
Jönnek a pogány magyarok!
Emeritus
Magyarok? Az miféle népség?
I. Bíboros
Ahol járnak, nem marad épség.
II. Bíboros
Az úgy volt, hogy Attila hunja
A pusztán a lődörgést unja...
Hipp-hopp: magyarrá változott.
III. Bíboros
Most idejön az átkozott!
I. Bíboros
Adalbert herceg hívta őket!
A magyarság idenyomul.
Erkölcsünkhöz nem idomul.
Nyerge alatt nyers hús puhul.
II. Bíboros
Megvárjuk az emberevőket?
Portás
Ezek csak zümmögnek, mint a legyek.
Annyit mondok: na, én megyek.
(El.)
II. Bíboros
Magyarkérdés! Magyarprobléma!
És legfőképpen magyarkrízis!
Emeritus
Engem undorít ez a téma.
Aki említi, annak anatéma!
III. Bíboros
Igen ám, de van más baj, tíz is.
Például a Tiberis árad,
És mindnyájunkat elsodor.
I. Bíboros
Mondhatnál szentmisét egypárat,
Hogy süllyedjen a vízfodor!
Emeritus
Árad a víz, aztán apad.
Mindig csak ez a sora ennek.
Barbárokból mindig akad:
Idejönnek, aztán elmennek.
Higgyétek el, hogy mindig passzív
A szenvedélyektől tisztult, kopasz szív.
Portás (bedugja a fejét)
Jön, Szentatyám, Zenobia.
I. Bíboros
Bennem erős a fóbia.
II. Bíboros
Hová bújjak, ha jön a sárkány?
III. Bíboros
Ő lesz a levesben a sáfrány!
(Jön Zenobia és Johanna.)
Zenobia
Én, Zenobia, a pápacsináló asszonyok
Ősanyja, eljöttem hozzád, hogy lássalak,
Hogy szemügyre vegyelek és végigmérjelek,
Főként pedig az a cél vezérelt ide,
Hogy eléd vezessem leszármazottamat.
Lásd őt, és vedd szemügyre, és mérd végig is.
Ugye csinos? Ugye megakad rajta a szemed?
Emeritus
Szemem akkor is megakadna,
Sőt fennakadna, ha nem éppen
Veled együtt jött volna hozzám.
Zenobia
Születésekor még fordítva állt a feje,
De egy bölcs orvos helyrehozta a hibát.
Emeritus
Csak ámulok! És bámulok csak.
Zenobia
A feje és az esze így helyére került.
Gonddal nevelte őt három pogány tudós.
Emeritus
Bizonyára meglett a haszna.
Zenobia
Ha felsorolnám, hogy mennyi mindenhez ért,
Nem fogynék öreg estig sem belőle ki.
Emeritus
Lemondok róla. Ne sorold fel.
Zenobia
A lány, amilyen csinos, annyira szerény.
A pápa előtt nem mer megszólalni sem.
Emeritus
Te viszont tőlem valamit vársz.
Zenobia
A bölcsek annyi tudást töltöttek belé,
Hogy értelme egy püspökével versenyez.
Emeritus
Ha így van, szívből gratulálok.
Zenobia
Nem hallod? Esze annyi, mint egy püspöké!
Így hát nevezd ki püspököddé ezt a lányt!
Emeritus
Én azt nem tehetem.
Zenobia
Miért nem?
Emeritus
Mert nem szokás.
Zenobia
Ostoba válasz!
Te koldus voltál. Ha egy koldusból pápa lehet,
Miért ne lehetne püspök az én dédunokám?
Emeritus
Egyrészt... azért nem lehet, mert nő.
Másrészt... van a korhatár. Majd ha megnő!
I. Bíboros (súg)
Csak a kánonjogra hivatkozz!
II. Bíboros (súg)
Mondd, hogy niceai zsinat!
III. Bíboros (súg)
„Döntéseimbe ne avatkozz!"
Emeritus
A vénasszony szívet, inat
Reszketésbe hoz egyaránt.
Zenobia
Vigyázz, mert bukni fogsz haránt.
I. Bíboros (súg)
Az egyházjog!
II. Bíboros (súg)
A zsinatok!
III. Bíboros (súg)
A Biblia! Szent iratok!
I. Bíboros
Mondd, hogy most nincs üresedés!
II. Bíboros
Mondd, hogy nagy a tülekedés!
Johanna (kinyitja a pápai ruhásszekrényt, ruhadarabokat vesz elő, sorra felpróbálja őket)
Jaj, de szeretnék lenni főpap!
Fejemen, mint a felkelő nap,
Hatszögletű bíbor birétum,
Amely ágbogas, mint egy arborétum.
Ha egyszer én leszek a püspök,
Apostolok nyomába lépve küzdök.
Ha egyszer én leszek az érsek,
Akkora elszántságot érzek,
Hogy a szélben, ha majd lobog a stóla,
Nem fogok lemondani róla!
Arannyal átszőtt skapuláré!
Pásztorbot! Végén okuláré!
Kilenckarimás Szaturnusz-kalap!
Aranyszálas bíbor karing!
Ezt öltse magára a pap,
És mint a Hold a Föld körül, kering!
(Jön Theodora, Marozia, Theophilactus és számos római előkelőség.)
Theodora
Emeritus, bajok vannak veled.
Marozia
Lopod a napot. Nyáladat nyeled.
Theophilactus
A püspöki kinevezések,
Úgy veszem észre, akadoznak.
Sergius
Környékünkön magyarok hadakoznak!
Theodora
Minden kérést márványba véssek?
Emeritus
Fontos kívánságot rögzít a véső?
Marozia
Igen, de ez rád nézve késő.
Emeritus
A mentségeimet előadom!
Theophilactus
Minden érved űrben szálló atom.
Belisarius
Nem ijesztünk, nem nyomasztunk,
Csak egy kicsit felakasztunk.
Mammolus (a ruhásszekrényre mutat)
Belógatunk a ruhatárba.
Van ott minden főpapi kellék,
Fő-fő ruhadarab meg mellék.
Köztük percig sem leszel árva.
Sergius
Amíg a ruhák közt fityegsz,
Iszunk elmúlásodra. Ex!
Emeritus
Úgy jutott nekem pápaság,
Mint egy váratlan alamizsna,
Amelytől kiszakadt a zsák.
Jaj, bárcsak adtam volna vissza!
(Beráncigálják a ruhásszekrénybe.)
Belisarius
Rángatózik és rúgkapál.
Melchiades
A garderóbban áll a bál.
Mammolus
Nyelvét kinyújtja. Exitál.
Johanna
Ugye nem hal meg igazából?
Theophilactus
Légy szíves, menj ki a szobából.
(Kitaszigálja Johannát.)
Belisarius
A feje furcsán összetöppedt.
Nem fog hozzánk beszélni többet,
Bár nyelve korántsem pici.
Búcsúzunk tőled, apuci!
(Jön Formosus.)
Formosus
Urak, ha még rám emlékeztek,
Akkor engem gondjaitokba vesztek.
Senki se legyen miattam morózus!
Megjöttem. Én vagyok Formózus.
Három apámat keresem.
Theophilactus
Teljesen fölöslegesen.
Itt vagyok én, és ez legyen elég.
Áruld el: mi kellene még?
Formosus
A pápát láthatom?
Theophilactus (a ruhásszekrényre mutat)
Az ott
Nemrégen elhalálozott.
Láthatod, de nem beszélhetsz vele.
Ez az interregnum jele.
Élő pápa kell? Gyere körbe
– Egyenes útnál jobb a görbe –,
És a sarokban nézz tükörbe!
A pápa ott rád visszanéz,
Mert a kezed pápai kéz. –
Tisztelt hölgyeim, uraim,
Az új pápa nem Efraim,
Hanem Formosus a neve.
Bírja a szomjazást, mint egy teve,
De mi az egészségére igyunk! –
Te vagy az egyszülött fiam,
Földbe lövellt életfolyam.
Élj boldogan, amíg élni hagyunk!
Theodora
Erős féltékenységgel tölt el,
Hogy te az édes anyafölddel
Nemzetted e fura porontyot.
De a szülést magam is elvétettem,
És ha már a föld porából vétettem,
Magam is rázom a porrongyot.
Marozia
Én is megszülhettem volna a bestét,
Legalábbis feje nélkül a testét
Talán meg tudtam volna szülni,
De neki nélkülem kellett készülni.
Belőle most pápát csinálunk.
Nem dajkálom, nem ringatom,
Hanem fejemet ingatom:
Vannak-e jobb anyák minálunk?
Theophilactus
A konklávé itt van jelen.
I. Bíboros
Erőt veszünk esőn, szelen,
Úgy értem: ha esik, ha fúj.
II. Bíboros
Döntést hozunk nagy hirtelen.
Nem mondjuk azt, hogy „piha, fúj".
I. Bíboros
Vajon Formosus pappá van szentelve?
II. Bíboros
Kérdés: meg van-e keresztelve?
III. Bíboros
A választ ne várjátok tőlem.
Ő egy agyagbáb. Ő a Gólem.
Valaki benne életet csiholt.
Ugyanúgy lesz belőle holt,
Ahogy az összes többiből.
Homlokán ott a varázsfelirat.
Miért ne szolgálhatná az Urat?
A véleményem arra dől,
Hogy pápának nem alkalmatlan,
Így kimondhatjuk, hogy alkalmas.
Theophilactus
Ne beszélj már ennyire halkan!
Fogalmazz nyíltabban! Ne hallgass!
III. Bíboros
Nincs hangom, hiába szeretném.
II. Bíboros
Így is egységes az eredmény.
I. Bíboros
Hosszú és munkás életem során,
Mondhatom, jó sok pápát láttam.
Meghaltak, legtöbbször korán.
Előre borsózik a hátam,
No de a hátamon a borsó
Nem azt jelenti, hogy koporsó.
II. Bíboros
Egy kicsit még húzódozom.
Csomót kötök, majd oldozom.
Így, amit kötök, a csomó
Még nem a végleges megoldás.
Részemről inkább túlnyomó
A teljes jelentéskioltás.
III. Bíboros
Belém szúr, mint hegyes karom,
A kérdés: pápának őt akarom?
A szívemet eltakarom.
Minek játsszam a papagájt?
Nem látok semmi akadályt.
Kórus
A mennyekbe fehér füst száll:
Örvend falevél és fűszál.
Formosus
Ahogy az asztalt borítja terítő,
Úgy borítja be a földet a hit,
Ha sok országot bejár a térítő,
És ablakot Jézusra nyit.
A viking nép keresztény hitre tért,
A szászok is epednek a hitért.
Meggyőző szavaim nyomán
Hitbuzgó nép lett a kumán.
Példáját követte a dán.
El nem múló hasznát gyanítván
Keresztény hitre tért a litván.
Kisebb a mínusz, mint a plusz:
Hitünket felvette a prusz.
Róma keblére tért a bolgár,
Bár a többség bizánci polgár.
Megtérőfélben van a szaracén:
Ki téríti meg, ha nem én?
I. Bíboros
Ez terjeszt hitet? Az agyagkolonc?
II. Bíboros
Muszáj neki. Te nem tolongsz.
Formosus
Már csak a magyarok pogányok,
Amit én a szemükre hányok.
De előre megmondom – ez tény! –,
Hogy lesz még belőlük keresztény.
Térítés az uralmam célja!
III. Bíboros
Én is arra biztatlak: élj a
Lehetőséggel!

Zenobia (kotkodácsol és vonaglik)
Hé, ti szűk agyúk!
Egy kicsit már figyeljetek rám!
Nemcsak tudom, hogyan tojik a tyúk,
Hanem tojok én magam is.
Meszes héjú és nagy szemű az ikrám:
Igazi tojás, nem hamis.
(Felmutat egy nagyobbacska tojást.)
Azt tanítja sok fifikus
Természetbúvár fizikus,
Hogy egy tojásból kelt ki a világ.
És ha egy kis lyukat kirág,
Megrepedezik a tojáshéj.
Elborít minket a tojás-éj. –
Kot-kot-kot-kot, kotkodács:
Minden napra egy tojás!
Formosus
Itt ér véget a felvonás.


Második közjáték
A Gyomor és a többi Testrész vitája

Temető az Aventinus-dombon. Különböző sírokból és kriptákból előbújnak a Testrészek.

Agy
Üdvözöllek titeket, jó barátok!
Úgy látom, nagyjából együtt vagyunk,
Bár nem vagyunk egységes szervezet.
Bemutatkozom. Én vagyok az Agy.
Bizony. Gondolkodom. Tehát vagyok.
Csak azt nem tudom, hogy miért. Mi célból?
Agrippára emlékszik valaki?
Ő mondta itt, az Aventinuson
A városból kivonult csőcseléknek,
Hogy régen az ember testrészei
Önálló élőlények voltak, és
Mindnek önálló akarata volt.
Agrippa szenátor volt... vagy ilyesmi.
Egy kicsit én is Agrippa vagyok.
Kéz
Én fogni tudok. Én vagyok a Kéz.
Valamelyest – bár nem túlságosan –
Agrippa részének érzem magam.
Viszont nem kenyerem a sok beszéd.
A csőcselék forradalmat csinált,
De én kézben tartottam az ügyet.
Láb
Én vagyok legalul. Én, én, a Láb.
A többiek mind énrám nehezednek.
Zokszó nélkül hordom a terhüket,
Míg belegázolok porba, piszokba,
És büszke vagyok rá, hogy magam is
Agrippával azonosulhatok.
A zúgolódó proletárokat,
A csőcseléket én úgy seggbe rúgtam,
Nem egyszer, hanem százszor, hogy ihaj!
Szem
Agrippa? Most is látom. Én, a Szem,
Az ember megbízható őrszeme!
Vagy mintha most is látnám az alakját.
Ám, hogy miért tört ki a lázadás,
Arról már nincsenek emlékeim.
Hogy úgy mondjam, kikönnyeztem magamból.
Fül
Még most is visszhangzik bennem, a Fülben,
Hogy éhínség volt, és az éhezők
Azzal vádolták a gazdagokat...
Mivel is? Hűha, nem jut az eszembe...
Pedig ott voltam! Szorgosan füleltem!
És továbbadtam a füleseket
Pontosan és lelkiismeretesen!
Orr
Én vagyok az Orr. Szerény szennycsatorna.
Viszont épp az arc kellős közepén!
Nem játszom én jelentős szerepet,
De azért baj lesz, ha eldugulok,
És nem áramlik bennem levegő!
Én szimatoltam ki a lázadást.
Ma is emlékszem a szagára. Fuj!
De miért lázadtak a büdösök?
Az okát én sem tudom kiszagolni.
Száj
Én vagyok a Száj. Én a szavakat
Nagyon megrágnám Agrippa helyében!
Minden fogammal vicsorítanék!
Mihelyt megízlelném a lázadást,
Én nyelvet öltenék a lázadókra!
Úgy rémlik, hogy valami éhezés volt...
A Szájba nem jutott ennivaló.
Az utcára gyűltek az éhesek.
Vádolni kezdték a gazdagokat,
Akik bezzeg dúskálnak a javakban!
Agrippa valamit mondott nekik.
Tényleg, mit is? Valami csillapítót.
Most nem jutnak eszembe a szavak,
Csak az, hogy alsó ajkát beharapta.
Ja, már tudom. Azt mondta: a Gyomor,
Bár a látszat szerint nem dolgozik,
Van olyan fontos testrész, mint a többi.
Erről jut eszembe: hol a Gyomor?
Hol sunnyog? Hol emészti önmagát?
Hol forog saját keserű levében?
Fül
Nyilván sok Gyomor-keserűt ivott.
Orr
Azt orrontom, Gyomor-rontása van.
Szem
Kapott egy erős, jól megérdemelt
És jól irányzott Gyomrost, és ezért
Lopja a napot.
Száj
Úgy van! Lopni, azt tud.
Láb
Hát én, a téglahordó proletár
Azt mondom: az ilyet el kell taposni!
Kéz
Igen! Mi, többiek, a dolgozók
Csippentünk, markolunk, tapogatunk.
Megfogjuk, ami kézzelfogható.
A munka mindkét végét megragadjuk.
Ujjal mutatunk a tennivalókra.
Kézimunka látástól vakulásig.
Nappallá kezeljük az éjszakát.
Míg a Gyomor? A Gyomor mit csinál?
Nem csinál semmit! Ő csak elnyeli
A sok jó falatot, amit a Kéz
A Szájhoz emel...
Szem
Miután a Szem
Kifürkészte...
Láb
A Láb utánajárt...
Száj
Tudjátok ti, hogy mennyi munka van
A nyílásban, nyalásban és nyelésben?
Agy
Jól mondod, Száj! Te magunkfajta vagy.
Ti mind a mi kutyánk kölykei vagytok,
Testrészek, akik itt vagytok velünk.
De a Gyomor a testben: idegentest!
Kéz
Ahogyan csúszik le a tápanyag
A Gyomorba: idegenforgalom!
Láb
Ha meg visszafordul az elfogyasztott
Étel: idegenrendészeti kérdés!
Orr
Gyanús eredetű befektető,
Aki minket ki akar zsigerelni.
Érzem rajta az idegen szagot!
Szem
Én viszont nem látom, bármerre nézek.
Mondjátok: merre járhat a Gyomor?
Fül
Én sem hallom, bár csupa Fül vagyok,
A kordulást, a böffenéseket.
Pedig nem ártana kérdőre vonnunk.
Száj
Gyomor, ne bujkálj! Hé, gyere elő!
A Szájból már nehogy Segget csinálj!
Adj számot róla, hogy hová teszed
A beléd juttatott tápanyagot!
Agy
Ellopta mindet, fogadni merek rá.
(Jön a Máj és a Bél.)
Máj
Én vagyok a Máj. Hogy legyen mihez
Tartanotok magatokat, ti Szervek:
Mint a Gyomor ügyvédje vagyok itt.
Én közömbösítem a mérgeket,
Amelyeket ti juttattok belé.
Emészthetetlen, zsíros dolgokat
Adtok neki. Meritek-e tagadni?
Bél
Én meg a Bél vagyok, a szóvivő.
Hol vékonyan, hol vastagon szokásom
Az igazságot tömöríteni.
Ami aztán végül kijön belőlem,
Az éppolyan szép, amilyen igaz.
Szem
Gyere ide, Gyomor! Nézz a szemembe!
Fül
Nehogy megcibáljam a füledet!
Orr
Puha az orrod?
Máj
Ügyfelem nem óhajt
Mutatkozni nyilvánosság előtt.
A sajtónak sem áll rendelkezésre.
Egyébként külföldön tartózkodik,
A Kis Gyomormosás-szigeteken.
Viszont itt van velem az Epehólyag.
Ennek tartalma édes, mint a méz,
Legalábbis ezt sugallja a nyelvi
Megelőzöttség tapasztalata.
Mindenki kaphat egy cseppet belőle,
Sőt kötelező elfogadnotok,
Vagy éppenséggel nem kötelező,
De azért nyomatékosan ajánlott.
Szem
A Gyomor lop!
Fül
Csal!
Orr
Hazudik!
Száj
Harácsol!
Bél
Van alternatívája? Ez a kérdés!
Mi kell helyette? Emésztőgödör?
Máj
Igaz, hogy néha kissé túlfeszül,
De csakis a lényeglátás miatt,
Amíg emészti magát értetek.
Szavazzatok rá!
Bél
Úgyis rá szavaztok.
Ismerünk benneteket, mint a... rossz pénzt.
A végtermékem lesz belőletek.
Máj
Szidjátok ügyfelemet, mint a bokrot,
Míg sugdolóztok magatok között,
De majd ha választásokra kerül sor,
Háromnegyedes többséget szerez!
Bél
Hogy lop és csal? Hol van itt a csalás?
Amit ő elszed, azt nyíltan szedi.
Mondhatni, benneteket képvisel.
Máj
Mondjátok meg őszintén: mit akartok?
Nem azt, hogy legyen mihez tartani
Magatokat? Nem azt, hogy valaki
Megmondja, mit kezdjetek magatokkal?
Nem arra van-e bennetek igény, hogy
Valaki gondoskodjék rólatok?
Aki becsap, az gondoskodik is,
Aki pedig hagyja magát becsapni,
Biztonságban érezheti magát,
Sőt, növekszik önbecsülése is.
Bél
Mondom nektek, baráti alapon:
Mindnyájan egyformán szarok vagyunk.
Az már mindegy, hogy befelé megyünk
A Bélbe, vagy kipottyanunk belőle.
Máj
Higgyétek el: a Gyomor visszaoszt
Mindnyájatoknak annyi táperőt,
Hogy nem kell végképp elgyengülnötök.
Higgyétek el: most jött el az Aranykor.
Bél
Mi ez a csend?
Máj
Teljes az egyetértés.
Az ügyes, célirányos propaganda
Lecsillapította a lázadást,
Sőt, le sem kellett csillapítani,
Mert csírájában elfojtottuk azt.
(Jön Menenius Agrippa római konzul.)
Agrippa
Mi ez a csődtömeg?
Ezek a különvált testrészek?
Úgy látom, némelyikük még remeg.
Vagy inkább csak én vagyok részeg?
Különváló tagok! Halotti húsok!
Levert lázadók! Plebejúsok!
A bér kevés? A munka túl sok?
Megismerlek, te Kéz!
Sok mindent megfogtam veled!
Te Száj, többé az ételt nem nyeled?
A csípős Nyelv már senkit sem ekéz?
Te Láb, sehová sem viszel?
A hinni kész Agy semmit sem hisz el?
No és te, Hasfalon belüli tájam?
Sok pohár bort átszűrtél magadon,
Amíg ittam mértékadón,
Szépséges, barna Májam!
Nem kéred, hogy folyjon a szesz?
És te, Vesém? Nem csorog az eresz?
És ti, Belek, te Vékony és te Vastag!
Tekergődző, egymásba ringó
Megannyi kedves kacskaringó!
És egyáltalán, az összes Tag!
Nincs szolgaság. Meghalt a zsarnok.
Így hát üres a vásárcsarnok,
És még annál is üresebb
A rongyos nadrágon a zseb.
Amit erről mond az irodalom,
Az vagy hazugság, vagy kevés.
Zsákutcába fut a forradalom,
Következménye szétesés,
Mert az emberi létezés,
Úgy, ahogy van, kártékony tévedés.
A szerves egészről szőtt álom
Nincs híján teatralitásnak,
Csak a realitásnak,
Ezért a szerveimet ignorálom.
Elvágom az utolsó szálakat.
Meghalt a hús, de én örök időkig élek.
Nem tarthat vissza zár, lakat:
Elhagyja a Testet a Lélek.
(Távozik a színről.)

Harmadik felvonás
Első jelenet

A Laterán-palota. Jön Adalbert és Lambert.

Lambert
Ezt a pápát már tényleg megölöm.
Adalbert
Nem lesz korai az öröm?
Engem császárrá koronáz
– Ígérte –, mihelyt alkalom adódik.
Orrod előtt az ajtó becsukódik,
És ez, belátom, téged megaláz.
Portás (jön)
Hohó! Ez itt a múltkori merénylő.
Orcája sápadt. Szeme fénylő.
Mint egy színész, ha lámpalázas,
Vagy mutatvány után a bűvész,
Vagy alkotásba mélyedt művész.
Nászéjszaka előtt új házas! –
Na mi van? Lődörgünk, lődörgünk?
A portással meg nem törődünk?
Adalbert
Inkább velem kéne törődnöd,
Ha már portási tetterőd nőtt.
Én vagyok a toszkán herceg, Adalbert.
Velem az új pápa sokat nyert.
Úgyhogy most be is megyek hozzá.
(Vállon veregeti Lambertet.)
Te meg, barátom, ámuldozzáʼ.
Tudod, mi vagy? Megmondom, ejsze:
Az egyszeri nyeletlen fejsze.
(A pápai lakosztály felé el.)
Portás (vállon veregeti Lambertet)
Az életben gyakori praxis:
Aki túl sokat hezitál,

Vesztesek közé bezupál,
Kiejti magából a pikszis.
(Bevonul a portásfülkébe.)
Lambert (egyedül)
Nekem vajon ki a barátom?
Itt van ez a fényes pengéjű tőr,
Olyan, mint egy paták nélküli csődör:
Ő maradt mellettem, belátom.
Tőröm, téged meg fog enni a rozsda.
Bár nincs rend, nincs igazság, nincs jog,
A kifent vas hiába villog,
Ha nem vagyok képes jókor a rosszra.
(Jön Johanna férfiruhában, rövidre nyírt hajjal.)
Johanna
Te vagy a spoletói sunnyogó?
Akinek hírhedt neve Lambert?
Az ártatlan csirkefogó?
A gaztett nélküli viharvert?
Lambert
Hogy én ki vagyok, azt tudom.
De te ki lehetnél? Öcsém? Hugom?
Johanna
Az ember gyarló és hiú.
Amilyennek látják, olyan lesz.
Lány voltam, most vagyok fiú.
Johannából lettem Johannes.
Zúdult belém sok tudomány,
Öntötte három napkeleti bölcs.
Mondtam nekik: „Tölts a fejembe! Tölts!"
Nem sejtettem, hogy a tudás: magány.
Engem egyszer már lenyakaztak!
Sebhelyekben vagyok dúsgazdag.
Lambert
Apám, Spoleto fejedelme
Nem tart bátornak, sem okosnak.
Fejemben tévúton az elme.
Nem vagyok jó ötvösnek, sem orvosnak,
És nem váltam be orvgyilkosnak.
Hát ki vagyok? Hát mi legyek?
Mondanám, hogy Tiberisnek megyek,
De már ott is voltam, az alján.
Amennyire a vize mély,
Annyira gyarló és csekély,
Amit ott nyertem, az a kéj.
Én, kallódó, sorsverte talján!
Johanna
A sors félig csakugyan átok,
De félig olyan lehetőség,
Amellyel élni közös felelősség.
Maradj velem! Legyünk barátok!
(Mindketten el. Jön Theophilactus, előkelő férfiak élén.)
Theophilactus
Formosus trónon ül egy éve,
És még mindig nincs láb alól eltéve!
Sergius
Állítólag te vagy az apja.
Theophilactus
A magáét így is megkapja!
Nem kímélem a fiamat!
A földből jött, és a föld elnyeli,
Ha tőlem ezt követeli
A történelmi folyamat!
Mammolus
Amiből az következik,
Hogy ő Adalberttel szövetkezik.
Belisarius
Adalbert a kígyó méregfoga.
Jó lesz, ha időben kihúzod,
Másként a romlást meg nem úszod.
Melchiades
Ő a baltának éle, nem foka!
(Jön Theodora és Marozia.)
Theodora
Szívem az örömtől kicsattan.
Közös lányunkat férjhez adtam.
Nagy ember, Adalbert a férje.
Marozia
Ő a toszkán palotagróf!
Theophilactus
Isten mennykőcsapása érje!
Álljon bele fejébe sróf!
Marozia
Te, vigyázz, mert ő lesz a császár!
Ha így beszélsz, haragja rád száll.
Theodora
Formosus pápa nem gatyázik:
Felkeni, míg számolok százig.
Téged meg felkenlek a falra.
Theophilactus
Jobb lesz, ha nem számítasz arra!
Elindítom a sereget,
Amely nyilakat ereget,
Aztán toszkán hullát kitereget!
Marozia
Ha ezzel számolsz, rossz lesz az eredmény.
A helyedben a tervet elengedném.
Theodora
Tegnap még te voltál a főnök.
Ma már holttested mellett főzök.
Sergius
Sitty-sutty, túlélted önmagad.
Tény és való, ne is tagadd.
Mammolus
A túlélés ideje véges.
Így hát ugass, nyeríts vagy bégess.
Theophilactus
Te a feleségem vagy! Te a lányom!
Marozia
Ezt a szempontot én lehányom.
Theophilactus
Életfonalamat elmetsző,
Elvetemült, gonosz kegyencnő,
Azt értem, hogy te nem kegyelmezel.
De ti, többiek! Híveim!
Mammolus
Már elpártoltunk tőled, ím.
Sergius
Az eszed oktalant eszel.
Belisarius
Későn jövő felismerés.
Melchiades
Sok volt benned a vakmerés.
Theodora
A zsarnokságra ráfaragsz.
Marozia
Rád már a nép nagyon haragsz’.
Theophilactus
Legalább hadd mondjak egy végszót!
Sergius
Ebben gátolni fog a légszomj.
Belisarius
Nem nyomasztunk, nem ijesztünk,
Csak egy kicsit átszerkesztünk.
(A szenátorok leszúrják Theophilactust.)
Sergius
Mint rossz védőbeszéd, sok sebből vérzik.
Mammolus
Megint egy újabb holttetem.
Theodora
Holtában végképp megvetem.
Belisarius
A népek ezt úgyis megérzik.
Melchiades
Ahogy most fekszik, az vízszint-e?
Marozia
Még sose volt ilyen őszinte.
(Jön Formosus és Adalbert, nyomukban a bíborosok.)
Formosus
Nicsak! Emitt egy porhüvely!
Theodora
Pompásan el kéne temetni.

Marozia (Formosushoz)
A sorrendre mindig ügyelj!
Előbb sírunk, aztán fogunk nevetni?
Először történjék a nász,
Kettőnket összeadva hadonássz,
Ezt követően koronázz,
Végül a sírnál harsonázz!
Formosus
Hogy nagyobb legyen az öröm,
Szóljon egyszerre sírás, nevetés!
Esküvő, koronázás, temetés:
A három eseményt összekötöm. –
Nyugodjál békében, apus! –
Te meg fogadd a császári palástot! –
Te pedig a sírt közben ásd ott! –
Te, hűséges asszony-tipus,
Akarod-e a császárt férjedűl?
Marozia
Ha esténként mellém ledűl!
Formosus
Felkenlek a szentelt olajjal,
Fejedre illesztem a koronát,
Kérdem: tele vagy-e óhajjal?
Nejednek ezt a nőt akarod-e?
Adalbert
Furcsállom némely rokonát,
No de a válasz igenlő „no de".
(A szenátorok gödröt ásnak a teremben. Theophilactust a gödörhöz vonszolják.)
Formosus
Gyászba merült gyülekezet,
Nézzétek, de ne sírva,
Mert mennyország felé tart az igyekezet,
Amint Theophilactus száll a sírba.
Nekem ő egyharmadnyi nemző.
Ez viszonyainkra jellemző.
Éljen az új uralkodó!
Éljen a fiatal pár!
Ez legyen birodalmat alkotó!
Annak örömét meg ne vegye kalmár,
Ne rombolja le forradalmár!
És éljen a kedves halott!
(A szenátorok bedobják Theophilactust a gödörbe.)
Theodora
Utóbbi kérés nem hatott,
De máskülönben jól csináltad.
Arcodat megsimogatom,
Amiért helyedet megálltad.
Sergius
Most öli meg, lefogadom.
Belisarius
Ott lovagol a pápa homlokán
– Tatár sereg élén a kán –
A varázsirat. Azt a hölgy letörli.
Formosus életét felőrli.
Theodora
Látod, hogy mennyire szeretlek.
Formosus
Engem valakik szétszereltek!
Számomra véget ért a pálya!
Sergius
Hallom, hogy szétreped a mája.
Belisarius
Nem ijesztünk, nem nyomasztunk,
Csak a föld alá suvasztunk.
(Formosus meghal.)
Theodora
Nem sejtettem, hogy ilyen a hatás,
Amelyet okoz a simogatás.
Most már mindegy. Ha meg van halva,
Hajlíthatjátok jobbra, balra.
Ha a sír kialakul,
Nincs kihasználatlanul.
Jön a következő hulla,
Épp az előzőre hullva.

Ezt a hullát, noha görbe,
Dobjátok be a gödörbe!
Egyik olyan, mint a másik,
Míg az emberfaj elvásik.
(A szenátorok Formosust rádobják Theophilactusra. Gyors mozdulatokkal betemetik a gödröt.)
Adalbert
Aki bal kezével temet,
Míg jobb kezével simogat,
Az fogadja elismerésemet,
És ne szenvedjen kínokat.
(A sír felé mutat.)
Leállt a szíve, tüdeje.
Új pápát néznünk ideje.
Portás (fülénél fogva beráncigálja Galeriust)
Ez egy kétlábú, tollatlan vakond.
Ha jól látom, futóbolond.
Galerius
Én vagyok Galerius, a barát.
A magyarok elől szököm.
Eszem nem huszonnégy, csak tíz karát.
Egy kissé együgyű vagyok.
Theodora
Érkezésed nekünk öröm. –
Bíborosok, egyháznagyok!
Úgyis nagy a pápa-hiány:
Helyreáll élő- és halott-arány,
Ha trónra hág ez a hibbant parány!
I. Bíboros
Jó, hogy már hogy.
II. Bíboros
Na majd még nem.
III. Bíboros
Ezért kell majd pokolban égnem?
Kórus
A mennyekbe fehér füst száll:
Örvend falevél és fűszál.

Adalbert (átöleli Galeriust)
Neked ez a hír: hír-telen.
És az ép eszed nincs jelen.
Majd elmondjuk, mi a teendő.
Te vagy a pápa, a leendő.
Galerius
Jámbor, szerény pápa leszek.
Fakéregből sült kenyeret eszek.
Hozzá hideg vizet iszok.
Lényemhez nem tapad piszok,
És számomra a legfőbb tézis,
Hogy a helyes út az aszkézis.
Ám nyelvemen kérés kapar.
Theodora
Nocsak! Nicsak! A pápa kér.
Galerius
Ne kerüljön szemem elé magyar.
Marozia
Megfagy ereimben a vér!
Galerius
A magyar furcsa fauna.
Őket túlélni trauma.
A lángoló kolostorok...
Szétvert hordók... beomlott pince...
Ordítozó, boros torok...
Keresztények elrablott kincse...
Arra kérlek, császár barátom,
Ne kelljen mindezt újra látnom.
Adalbert
Magyaroktól félni: alanyi jog,
Amelyen sok rémség emléke ring,
De már nem sokáig sajog.
Véleményed változni fog.
Holnap jönnek magyar barátaink!



Második jelenet

Theophilactus palotája. Női lakosztály.

Theodora
Hol az aranypánt, rajta figura,
Amelyet kíván ez a homlok?
Marozia
Hol az a kilenc fibula,
Amelyek nélkül összeomlok?
Szolgáló (jön)
Itt van a kezemben a kellék,
Ezüstfibula és aranyspagát.
Tapad hozzájuk sok szép emlék,
Amely a tűnt szépség nyomát
Most is létezőnek mutatja,
Mi több, a szépséget magát,
Mint a kopó a szarvast, felkutatja.
Theodora
Csinosan fess ki! Nehogy elronts!
Marozia
A derekamra hol az abroncs?
Kicsit húzd meg! Nagyon szorít!
Theodora
Az lesz a jó, ha elborít
A szamártejben párolt mandula.
Hónom alá levendula!
És hol a szemöldökcsipesz?
Vonzerőm egyik fontos titka,
Hogy szemöldököm mindig ritka.
A szemhéjam fekete lesz.
Marozia
Hol az a cifra és puha
Bíborvirágokkal kivarrt,
Aranyszállal átszőtt ruha,
Amely dicséri az ipart,
És kiemeli az ivart?
Ajtónálló (egy mondatra jön)
Küszöbön a császár, Adalbert!
(Jön Adalbert és négy magyar harcos.)
Adalbert
És jönnek a sok had által vert,
Mégis vakmerő magyarok!
Az útjuk furcsán kanyarog:
Megszégyenítve Tháliát,
Aki ponyvás kordén barangol,
Nem egy szigeten ülnek, mint az angol,
Hanem végigjárják Itáliát!
Töhötöm
A pusztán poros volt a levegő,
És elfogyott a legelő.
Nem kell minket nagyon utálni,
Amiért külföldön kalandozunk.
Míg Nyugathoz felzárkozunk,
Megtanítjuk – és végromlást hozunk –
Nyugatot kesztyűbe dudálni.
Tanulják meg – egye fene! –,
Mi a magyarok istene!
Vérbulcsú
Feltúrtam minden szemeteskukát.
Van nálam elzászi dukát,
Bajor dénár, burgundi tallér.
Nyakamon salzburgi a gallér.
Vagyok merész, vagyok kitartó.
Jártam keresztény templomban nem egyszer.
Van is nálam többféle kegyszer:
Oltárterítő, gyertyatartó,
Bársony, selyem, tafota, posztó.
Ki lesz ma a zsákmányelosztó?
Lehel
Adtunk tockost, sallert, kokit.
Nyomtunk sok kislányba kukit.
Eregettünk hangos pukit.
Háborús dicsőségben fürdöm.
Oldalamon a harci kürtöm.
Azt is az egyik portyán nyertem.
Azzal több királyt fejbevertem.
Volt belőlük talán öt is.
Semmi kétséget nem hagyok:
Amekkora bunkó vagyok,
Bunkónak használom a kürtöt is.
Gyászvitéz
Nekem nem írtak szerepet!
Nekem szenvedés minden akció!
Kitöri a fogamat a dió!
Nekem nem jutott szeretet!
Az orromat előbb-utóbb levágják!
De nézni szeretem, ha gyulladnak a máglyák!
Felperzseljük a terepet,
És csapódik a füst az égnek!
Szép városok szépen is égnek!
Adalbert
Az ember eszköztára véges.
Késünkkel használat után
Nem jó vagdalkozni bután,
De használjuk, amíg szükséges.
Mindig kell egy-két szövetséges.
Idesüssetek, magyar cimborák!
Megáld benneteket a pápa,
Hogy ne portyázzatok hiába,
Míg fürtöt terem a borág.
(Jön Galerius.)
Galerius
Eltűnt a magyarfóbiám,
Mint a mesében Fábián!
Már szeretek minden magyart,
Még akkor is, ha pávián.
A magyar had Szicíliába tart?
Athénnak beletört a bicska,
Ha jól számolom, ezer éve,
De ti nem lesztek, ugye, csicska?
Nem ám ti lesztek tönkretéve,
Ti tesztek tönkre másokat.
Pusztítsatok, raboljatok sokat!
Ha mégis úgy esik, hogy „berek, illa",
A déli tájon azt hiszik
Mind a nagyok, mind a picik:
A hunok jártak náluk és Atilla.
Adalbert
A pápa megáldott benneteket!
Galerius
Magamra veszem bűneiteket.
A szívetekben munkáló gonoszság
Összegyűlik, és a szívembe most hág,
Mert a gonoszságot is átveszem.
Szívem szennyes, de tisztul az eszem.
Más szavakkal: meg vagytok áldva.
Indulhattok Szicíliába!
Töhötöm
Ott, ugyebár, szépek a lányok?
Vérbulcsú
Ott, ugyebár, jó sok pénzt látok?
Lehel
Ott, ugyebár, jó bor terem?
Gyászvitéz
Van ott kórház és kórterem?
(Magyar vitézek el. Töhötöm visszafordul.)
Töhötöm
Sokszor hallottam a kiáltást,
Amely az ég felé hatol:
„A magyarok nyilaitól
Minket az Atyaisten mentsen!"
Pedig nyilaink hoznak áldást,
Amelyet nem vehetsz meg semmi kincsen.
Hogy látsszon a jóindulat,
Adok neked íjat, nyilat.
(Átnyújtja ajándékát Adalbertnek, majd kimegy.)
Galerius
Meg tudjátok-e mondani nekem,
Hogy miért is volt ennyire rövid
Az előző pápák uralma?
Theodora
Egyik elrontotta a gyomrát.
Marozia
A másik megfulladt, mert félrenyelt.
Adalbert
A harmadikat meg – nohát, nahát,
Ki hinné? – elvitte az ördög.
Galerius
Nem kell ez a mellébeszélés!
Ők azért buktak meg olyan hamar,
Mert számot kellett volna vetniük
Elődeik súlyos bűneivel.
Ezt nem tették meg, így a vétkek,
Amelyek egybehalmozódtak,
Mindig a mindenkori pápa
Fejére hulltak, és gyűltek tovább.
Márpedig ez így nem maradhat.
Most rögtön véget vetek ennek.
A múltat végre be kell vallani!
Formosus volt az elődöm neve?
Formosus bíróság elé áll!
Formosus jöjjön ide tüstént!
Theodora
Formosus nem tud idejönni.
Marozia
Hiszen halott. El van temetve.
Galerius
Akkor ássátok fel a sírját,
És a hulláját hozzátok ide!
Marozia
Mit szól ehhez császári férjem?
Adalbert
Én úgy hiszem, nem rossz az ötlet.
Attól még, hogy halott, felelhet
Az életében művelt dolgokért! –
Induljatok és intézkedjetek!
(Két Sírásó jön.)
I. Sírásó
Egész délután exhumálunk.
II. Sírásó
Közben a lányokról dumálunk.
(Mindketten el.)
Galerius
És hozzátok a többi pápa
Hulláját is elő a sírból!
Ők lesznek a bírák és a tanúk.
Előbb-utóbb mindenki hulla,
De minden hulla vádlott nem lehet!
Adalbert
Nem baj, hogy a halmazállapota
Egyik-másiknak már folyékony?
Galerius
Mondják folyékonyan a vallomást!
Theodora
Ahhoz jó volna némi szufla.
Galerius
Igazatok van. Hozzátok ide
Azt a varázslót a Soracte-hegyről,
Aki hullákba életet lehel!
Zenobia (jön)
Odarepülök, és idehozom.
(El. Jön a két Sírásó Formosusszal és Theophilactusszal.)
I. Sírásó
Itt a hulla, vagyis hulluska.
II. Sírásó
Zsírjából kivakart galuska.
I. Sírásó
A mély gödörben kettő is volt,
És mind a kettő üde színfolt.
II. Sírásó
Megtestesült emberi nagyság,
Bár csontig letisztult az agy-zsák.
Marozia (Theophilactust nézegeti)
Ez itt apuci. Apu, bomlasz.
Hogy lehettél ekkora mamlasz?
Theodora
Ha ránézünk, belátjuk végül:
Holtában ez a hulla vénül.

Galerius
Igaz, nem pápa teteme.
De attól még elvetem-e?
Két lábon járó disznóól ez:
Így terhelő tanúnak jó lesz.
Sergius (jön Bonifáccal)
Elhoztam nektek Bonifácot.
A föld alatt már nagyon fázott.
Belisarius (jön Celestinnel)
Tessék, itt van nektek Celestin.
Nem veszekszik többé a lasztin,
Ha labdázik a kukacokkal.
Mammolus (jön Desideriusszal)
A kelleténél egy-két fokkal
Rothadtabb Desiderius. –
Mit csináljak? Nekem te jutsz.
Melchiades (jön Emeritusszal)
Megérkezett Emerituska.
Haló poraiban is rusnya.
Egy hullaszépségversenyen
Kizárt, hogy dobogós legyen.
Ördög (jön Anasztázzal)
Hogy teljes legyen a revű,
Anasztáz közétek repűʼ.
Ebből a célból és ez okból
Kieresztettem a szurokból,
Persze csak átmenetileg.
Marozia
A keze már elég hideg.
Galerius
Akkor kezdődhet is a per.
Kinek van jogi végzettsége?
Honorius (jön)
Ha szükség van védőügyvédre,
Személyemmel mindenki nyer.
Ördög (vállon veregeti Honoriust)
Becsületén nem esne folt:
Eddig is az ördög ügyvédje volt.
(El.)
Galerius
Te paragrafusokat író!
Nem védő vagy itt, hanem bíró!
Az ítélet – ugye világos? –,
Előre megmondom: halálos.
Honorius
Hogy kell egy hullát kivégezni?
Lehet-e még halottabb ez, ni?
Adalbert
Szerintem nem ez a probléma,
Hanem az, hogy a vádlott néma.
Marozia
Szegénykém! Nem forog a nyelve,
Mert az élete már letelve,
És a lelke ki van lehelve.
Theodora
A varázsjelet le tudtam törölni,
De mit tegyek, hogy feléledjen?
Bár tudok és szeretek ölni,
De mást, kívül ezen az eggyen?
(Jön Zenobia és a Remete.)
Zenobia
Fellegek hátán lovagolva
Jöttem ide, és velem ez a golyva.
A régi neve Eszkuláp.
Kezébe akad egy cupák?
Abba is életet lehel.
Remete
Látom, eltűnt a csodajel.
Egész állaga rozoga.
És itt van a két nemzőtársam:
Őket ilyennek kell, hogy lássam?
No de mire jó a csoda?
(Formosus homlokára jeleket rajzol, majd a többi hullához lép.)
Adalbert
Már mozog! Nézzetek oda!
Galerius
És a többi megmozdul szintén!
Remete
Van-e nagyobb varázsló, mint én?
Ha máskülönben nincs szükség rám,
Akkor most felmászom egy létrán.
Bár élénk bennem a kobold,
Nem kedvelem a pert, ha az koholt.
Megmondom, mi az én bajom:
Mind a fiam, mind a fajom
Sorsa a teljes pusztulás.
A hátralevő kis időre
Igen szánalmas, igen dőre
Volna bármilyen nekibuzdulás.
(El.)
Honorius
A mostani pápa beszéljen!
Galerius
Ilyen bűnös hulla ne éljen! –
Téríteni mentél, hiába,
Az eretnek Bulgáriába:
Te magad lettél ott eretnek!
A többi bűneid ebből erednek.
Anasztáz
Én meghaltam, mielőtt született ő,
De tanúsítom, bűne kettő:
Lopta az egyház vagyonát,
Oklevelet írt, nagyon, át.
(Formosusra mutat.)
És ő hívta az ördögöt!
Ő áll kárhozatom mögött!
Most már tudom: ő tehet róla,
Hogy rajtam kénkőből a pólya!
Desiderius
Szaracénoknak kémkedett!
Nagybőgőnek nézte a kék eget!
(Formosusra mutat.)
Ő kevert mérget a boromba!
Ezért vagyok ilyen goromba.

Bonifác (Formosusra mutat)
Ő nyomott párnát a fejemre!
És rúgást mért az alfelemre!
Emeritus
Püspöki tisztséget adott-vett!
Az összes testürege visszhangot vet!
(Formosusra mutat.)
Most már tisztán emlékezem:
Ő kötötte össze kezem,
Ő dugta fejemet hurokba!
Bár bújhatnék magzatburokba!
Celestin
Azzal kezdem, hogy nem is anya szülte,
Hanem a föld. Anyaga szürke.
Egyik nemzője én vagyok, bevallom,
De megbüntetését javallom,
Mert a fülembe ólmot öntött.
(Formosusra mutat.)
Igen, ő volt! Őt vádolom,
És ezzel a halálba döntött.
Halott vagyok. Ez tény, nem rágalom.
Én vagyok, aki kereszteltem:
Isten türelmét így teszteltem.
Pappá is én szenteltem őt.
Tényleg nem kellett volna. Sőt.
Galerius (félbeszakítja)
Nem kell vádpontból egy rakasz!
Lezárult a nyomozati szakasz.
(Jön a három Bíboros.)
I. Bíboros
Mielőtt hamu kezd havazni,
Jöttünk az ítéletet megszavazni.
II. Bíboros
Mielőtt megtelnek az iccék,
Teljes létszámú az esküdtszék.
III. Bíboros
Ilyenkor hölgyek is szavaznak,
Feltéve, hogy ráérnek aznap.
Honorius
Most mondjon valamit a vádlott
A legutolsó szó jogán!
Formosus
Az összes hóhér legyen áldott,
Minden keresztény és pogány!
Minden vádat elismerek,
Ellenkezni nem is merek.
Nincs túl sok vesztenivalóm:
Terhelhet a bűn bűnt fialva,
Ha egyszer már meg vagyok halva.
Én vagyok saját meghalóm.
A példám legyen szomorú,
És az ítélet szigorú.
Sújtson a törvény büntetése,
És ami több: ezt követően,
Tartósan és messzemenően
A dolgozó nép megvetése!
Theophilactus (most tér magához)
Egy pillanat... Most jut eszembe...
(Formosusra mutat.)
Egyszer hamisan esküdött...
A vádlott... Amikor jött velem szembe...
Igen... Igen... Épp szembejött...
Nemzésében én is részt vettem...
Annyi biztos, hogy rosszul tettem...
Theodora
Tényleg! Ez hiányzott! Ez az!
Marozia
Ezért fog lakolni a gaz.
Galerius
Szükségesek a hamis eskük,
De most az ítéletet lessük.
Theodora
Az ember a példából így tanul:
Szavazzuk meg látatlanul!
Marozia
Már hajladoznak, mint a sás:
Kezdődhet is a szavazás!
Kórus
Szava-szava-szava-szava-zunk, zunk, zunk.
Emelkedik a ke-ke-ke-zünk, zünk, zünk.
Így lesz iga-ga-ga-ga-ga-zunk, zunk, zunk.
Szebb jövő felé eve-ve-ve-zünk, zünk, zünk.
Galerius
A szavazás érvényessé lett.
Most következzék az ítélet!
Honorius
Jobb kezét hamis esküre emelte:
Azt le kell vágni.
Adalbert
Sergius leszelte.
Előtte a körmét reszelte.
Honorius
Fejét le kell csapni.
Adalbert
Azaz!
Úgy látom, Mammolus nyakaz.
Honorius
Ki kell belezni.
Adalbert
Belizár,
Úgy látom, buzgón belez már.
Belisarius
Nem nyomasztunk, nem ijesztünk,
Csak egy kicsit kibeleztünk.
Honorius
Ha ki van belezve az ipse,
Hajítsátok a Tiberisbe!
Azt hiszem, így lesz neki jobb.
Theodora
Csak annyit mondok erre: csobb.
(Csapóajtó nyílik Formosus holtteste alatt. Csobbanások hallatszanak.)
Honorius
Így az ítélet végrehajtva.
Adalbert
Vigyétek a hullákat! Rajta!
Ez mégiscsak női lakosztály.
Galerius
Ha megszakítod munkámat, nagyon fáj.
Adalbert
Unalmas a törvénykedés.
Jobb lesz másmilyen ténykedés!
Galerius (a többi holttestre mutat)
Még ezeket is elítéltetem.
Theodora
Egy kicsit sok lett a tetem.
Marozia
Egy kicsit ő is kezd fejünkre nőni.
Az ilyen embert le kell lőni!
Adalbert
Lelőni? Hát ez egyszerű.
Kezemben a magyartól kapott íj,
A nyílvessző a szárnyaló díj.
Homlokomon vidám derű,
Szívemben az erkölcsi törvény,
És odalent forog az örvény.
(Kilövi a nyilat Galeriusra.)
Galerius
Mi ütött belém? Egy nyílvessző!
Halotti leplet nekem ez sző!
Belisarius
Nem ijesztünk, nem nyomasztunk,
Csak egy kicsit lenyilaztunk.
Galerius
A törvényesség híve voltam,
És most ezért rogyok le holtan!
(Meghal.)
Sergius
Egész Rómában gyújtsunk lámpát:
A császár lelőtte a pápát!
Honorius
Meghalt? Sebaj! Szemem se rebben.
És mi volna annak a módja,
Hogy én lehessek az utódja?
Adalbert
Lehetsz! A következő jelenetben.
Harmadik jelenet

Tiberis-part a Milvius-hídnál. Jön Lambert és a férfiruhás Johanna.

Johanna
Közeledik a körmenet.
Lambert
Kérlek, mondj igent vagy nemet!
Johanna
Az új pápa, Honorius
Holttestet folyóból kihúz,
Mármint Formosust. Kifogatta,
És délelőtt szentté avatta.
Lambert
Kérlek, tarts velem Spoletóba!
Apám meghalt. Enyém a trón.
Sosem fogunk beleunni a jóba!
Nagy kár lenne, ha nem kapnál a szón!
Nappal együtt bújjuk a könyveket,
Tudományból elsajátítva egy- s mást,
Éjjel az ágyban bújjuk egymást.
Spoletóban az ágy nekünk vetett!
Johanna
Való igaz: Formosus teste
Mellett megjavult három beste.
Vergiliust szavalt egy néma,
És táncra perdült kilenc béna.
Más csodákra is sor került...
Lambert
Eldöntened nem sikerült,
Hogy jössz-e vagy nem jössz velem?
Közelléted a tavaszom,
Hiányod zúzmarás telem!
Johanna
Kihajtott egy hófehér liliom
Formosus levágott kezéből!


Lambert
Testem a folyóvíz felé dől:
Ha nem maradsz velem, beugrok.
Forrásnimfa (kiemelkedik a vízből)
Ezek itt ketten, hű, de cukrok!
Ezt ismerem. Ezzel már háltam.
A másikat még nem próbáltam.
Egy nimfa mohó és hiú.
Kérdés, hogy lány-e vagy fiú.
Bár a külső fiút mutat,
Egy nimfa kérdez és kutat.
Most megdörzsölöm egy szivaccsal...
Hohó! Már látom: a látszat csal.
Nemcsak, hogy lány – aminek jele ott van –,
De ráadásul áldott állapotban.
Tán nem is vették észre még?
Nem lehetnek ilyen hülyék!
Na mindegy. Ezt a felszínen hagyom,
De amaz kell nekem nagyon.
Lerángatom a víz alá,
És szép estém lesz. Trallalá!
(Magával húzza Lambertet a vízbe, és elmerül vele együtt.)
Johanna (magához tér)
Hol van a spoletói herceg,
Akiért a nők combja serceg?
Az előbb még hevesen ágált,
Most gondolt egyet, és odábbállt,
A kedvesét magára hagyva.
Nyilván elment valami nővel.
Férfiak így szokták idővel.
Mit bánom én! Vonzalma zagyva.
Nem érti meg, hogy pap leszek.
Ehhez a női test meg nem felel.
Csak az alkalomra lesek,
Hogy átváltozzam férfivá.
Aztán lássuk, honnan hová.
Hogy ki vagyok, én döntöm el!
(Ünnepi körmenet élén jön Honorius, akiből időközben pápa lett.)
Honorius
Formosus belép a szentek közé!
Bár a hatóság üldözé,
Hiába minden elnyomás:
Úgyis győznek azok a szentek,
Akik vértanúságra mentek.
Marad a porhüvely és az hommage.
Egy holttestet elítélni? Gyalázat!
Csak azt tudnám, ki volt a bíra!
Milyen jogon ítélkezett?
Milyen törvényben van megírva:
Levágni a halott kezet?
A nép áhítattal rebegje:
Formosus jobb karja ereklye!
(Dörög az ég.)
Theodora (a körmenetben)
Szentatyám, közel a zuhé!
Honorius
Azt mondom erre, hogy: juhé!
Isten rakott fejünk fölé
Megbízható, kék fedelet.
A mennydörgés nem fenyeget,
Hanem szólongat szeliden.
Marozia
Jó lesz, ha itt maradunk? Nemigen.
Hoppá? Te is itt vagy, Johanna?
Theodora
Johannesnek hívd, másképp elrohanna.
(Újabb mennydörgés.)
Marozia
Johannes! Ránk mordult az ég!
Rosszat forral, hiába kék.
Honorius
Több szentet is fogok avatni még!
Marozia
Lehet, hogy az ég ettől dörgött.
Honorius
Anasztázt elvitte az ördög,
Ő tehát az ördög mártírja.
Ezt cáfolja meg, aki bírja!
(Mennydörgés.)
Celestin, Bonifác és Dezidér
Egy szentté avatást megér!
Sergius
Vigyázz, mert jön még a kutyára dér!
(Mennydörgés.)
Honorius
És Galerius, az elődöm?
Ezen kicsit még tépelődöm.
És Emeritus, a tunya?
Erre nem árt még egy szunya.
Mindegy! Addig nem alhatok,
Míg mindenkit szentté nem avatok.
Mammolus
Szentatyám, baj lesz. Menekülj!
(Mennydörgés.)
Honorius
Azt mondom erre, hogy: hühüjj!
Belisarius
Szentatyám, rád az ég dühös!
Honorius (az ég felé rázza az öklét)
Azt mondom, kuss legyen, rühös!
(Magasba emeli pásztorbotját, amelybe belecsap a villám.)
Derült égből mennykőcsapás?
Isten szőlőjében voltam kapás,
Most rög leszek, mások kapálnak engem.
Kár volt a dolgot túllihegnem.
(Meghal.)
Belisarius
Nem ijesztünk, nem nyomasztunk,
Csak mennykő alá suvasztunk.
Sergius
Nem! Ez a tett nem minket terhel.
Ilyesmit csak az Isten tervel.
A nyelvhasználat valóságot termel.
Ahogy szerdára jön csütörtök,
Ha egy pápát elvisz az ördög,
Egy másikat az Isten üt agyon.
Ez így igazságos nagyon.
Ezt kívánja az esélyegyenlőség.
Marozia
Pápajelöltből nincs már bőség.
Félek: a pápákból kifogytunk.
Theodora
Ha mondom, lesz pápa. Hic et nunc.
Itt áll a közös gyermekünk,
Johannes. Ő jó lesz nekünk,
Nem egy napra, de negyven évre.
I. Bíboros
Ő úgyis főpap akar lenni.
II. Bíboros
Szent Péter trónján jutna révbe.
III. Bíboros
Fog neki a pápaság menni.
Kórus
A mennyekbe fehér füst száll:
Örvend falevél és fűszál.
Melchiades
Igazán nem kötözködöm,
És nincs hozzá túl sok közöm,
De egyvalami nem világos.
Ő nem Johanna? Tényleg János?
Mert nektek lányotok volt, ugyebár.
Theodora
Fiam, ezen rugózni kár.
Csak ne fürkészd a titkok mélyét.
Marozia
Tapintani szeretnéd a heréjét?
Mert akkor megégetünk mint buzit,
Aki ráadásul uszít. –
Na jó, adj neki egy puszit!
Johanna
Jövendőmondó Teiresziász
Épp azáltal lett adu ász,
Hogy előbb nővé változott,
Majd, miután Hermésnek áldozott,
Visszaváltozott férfivá,
Mint az indus bálvány, Shivá,
Így azt is tudja és megérti,
Hogyan élvez a nő, hogyan a férfi.
Lehet, hogy vak, de látja a jövendőt,
Míg mások csak tömik a bendőt.
Én magam, noha nem vagyok vak,
Akarok pápája lenni azoknak,
Akik ivarváltásra késztők,
Vagy egyszerre férfiak és nők.
Manapság ez már nem vitás:
Megválasztható az identitás.
Saját személyiségem gondja!
Hogy ki vagyok, én döntöm el!
És aki ezt kétségbe vonja,
Súlyos büntetést érdemel.
Mondhat, amit akar: nem érdekel!
Theodora
Gyűlnek „miért"-ek és „hogy"-ok.
Johanna
Jaj, rosszul lettem! Lerogyok!
Belisarius
Őszentsége porba hanyatlik!
És rángatózik! És vonaglik!
Marozia
Mi történik vele? Nem értem.
Te megmérgezted őt? Merʼ én nem.
Theodora
Mérgezés mintha már lett volna egyszer.
Ne kerüljön elő megint a vegyszer!
Különben sem tenném el láb alól.
Ott híznak a juhok, ahol
Jó pásztorral bír az akol.
Arról nem szólva, hogy a lányunk.
Vagy a fiunk. Már ahogy vesszük.


Marozia
Miért is fröcsögjön a nyálunk?
Hogy a bajt nagyobbra növesszük?
Belisarius
Mi történik? Kutyafülét!
Sergius
Szedd le a tejről a fölét,
Esetleg idd meg a felét,
És meglátod, hogy mi marad.
Mammolus
A szégyen kínokkal marat.
Johanna
Jaj nekem! Mindjárt meghalok!
Melchiades
Ezek a pápák nagy csalók.
Theodora
Van itt orvos? Szülésznő? Bába?
Mert mindjárt szülni fog a pápa!
Belisarius
Szül a pápa! Nagy csoda! Hurrá!
Sergius
Legyünk az ámulaton úrrá.
Zenobia (jön egy szülészeti fogóval)
Hozzatok pólyát és meleg vizet!
Mammolus
A pápa a természetnek fizet.
Theodora
Mert a mi pápánk sülni is tud.
Zenobia
A tolófájás már beindult.
Melchiades
Mi lesz? Kismalac? Kistojás?
Marozia
Meglesz, csak nagyon kell akarni.
Zenobia
Elkezdődött a kitolás.
Johanna
Fal kell nekem, hogy legyen mit kaparni!
(Csecsemősírás.)
Forrásnimfa (kidugja a fejét a vízből)
Nagy volt az ovuláció.
Zendüljön fel ováció:
Jön az új generáció!
Utolsó jelenet

Világűr. Csillagok. Háttérben a Föld. Jönnek az Apokalipszis lovasai.

Töhötöm (kezében mérleg)
Hoztam tájfunt és cunamit.
Hoztam orkánt és hurrikánt.
Hoztam tízezer huligánt.
Lesz vulkánkitörés, lesz dinamit.
Hoztam ezt a jókora táskát,
Benne milliószámra sáskát.
Hoztam tűzvészt és jégverést,
Hoztam gennyes fekélyeket,
Legyet, fertőzőt, nem kevést,
Méretre sem csekélyeket,
Szárazságot és éhínséget.
Mostantól ilyen lesz az élet.
Elkezdődött a végítélet.
Vérbulcsú (kezében kard)
Hoztam zsarnokot. Szíve rút.
Hoztam száz öngyilkos merénylőt.
Vége-nincs polgárháborút.
Népirtó hatalomigénylőt.
Hoztam százezer sebesültet
És százmillió menekültet.
Tűzkeresztséget, vérmegtorlást,
Kultúrharcot és népvándorlást.
Egy becsapódó aszteroidát.
Emberré klónozott kecskegidát.
Hoztam térfigyelést, lehallgatást,
Kihallgatást és vallatást,
Világpusztító haladást.
Lehel (kezében kürt)
Hogy rosszkedveteken segítsek,
Hoztam hazugságot és giccset.
Osztogatni mást is fogok:
Úgy hatékony a propaganda,
Ha megtámogatják drogok.
Ettől majd végképp elhülyül a banda.
Hoztam előítéletet,
Hoztam depressziót, magányt,
Beprogramozott életet,
Örökös szeretethiányt,
Örömhajhászást, sikerkényszert,
Eldobott műanyagból ékszert
És törvénnyé emelt középszert.
Gyászvitéz (kezében homokóra)
Én nem hozok, én elveszek,
És valamit el fogok vinni.
Az Antikrisztus én leszek.
Nincs miért és nincs miben hinni.
Nektek az Evangélium
Csak luftballonban hélium.
Így hát visszaveszem a Jó Hírt.
Nem kaptok sebetekre gyógyírt.
Jézus fölöslegesen szenvedett.
Húsába szöget engedett,
De irgalmat nektek hiába kért,
Ha nincs megváltás bűneitekért.
A létezésetek, mint tüske, sért.
Kórus
Bátor ember: hiába merni,
Ha majd romokban kell heverni.
A szárnyakat le kell tekerni.
Tessék a pusztulás felé teperni!
Isten hangja
Megmondtam, ember: küzdj és bízva bízzál.
Tépj tizenegyet, ha van tíz szál.
Most elhagylak. Innen szép nyerni.

* * *



Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Márton László


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.