Vers, próza / Anna fénye

Markó Béla
Anna fénye

[2009. december]

Egyet-egyet úszom, s elnézlek téged,
hogy napfürdőzöl itt az örök parton,
Apollónak kínálkozol kitartón,
és éjszaka majd visszasüt a fényed,

míg takaró nélkül fekszel, az ágyról
fel-felderengsz a tücsökcirpelésben,
mert kint már csak a tücskök vannak ébren,
s kifelé hallgatózom a szobából,

ahogy a tenger mossa a világot,
s ahogy az összegyűjtött napvilágot
szertesugárzod, Annám, öntudatlan,

de gyűlt-e benned annyi nap, hogy egyszer,
ha sötét marad reggel is a tenger,
tovább világíts nekem szakadatlan?


Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Markó Béla




Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.