Vers, próza / Anyám

Czapáry Veronika
Anyám[2016. május]



Narancsvirágokat szedünk tavasszal, és boldogok vagyunk. Te minden nap elmondod, hogy a szerelem olyan furcsa, azt hittük, sosem lesz vége. Mindig vége van. Olyankor hisszük, nem éljük túl, és boldog a következő nap. Hiányzik, de narancsvirágokat szedünk a mezőn, meg mandulavirágokat, és akkor hirtelen az egész átfehéredik, a ki nem mondott szavak is érhetők lesznek, sőt, a ki nem mondott árnyékok is, és kék levegő lesz az, aki éhes. Boldog vagyok, mert ősszel halt meg az anyám, és most nyár, tavasz, tél van egyszerre.







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Czapáry Veronika




Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.