Vers, próza / Az ige inge

Czegő Zoltán
Az ige inge[2016. március]



Itt van, eljött az Igék Ideje.
A hajnali égpárkányra van kiírva.
Aki meglátja, tudhatja azt is,
mihez kezdhet vele.

Hamarább tudta a bogár, a tigris,
mint az ember, noha értelme nincs is –
ez a való.
Az igazság az élet, nem az álom.
Előttünk minden jó előtűnt,
semmit nem kell kitalálnom.
Az Ige Ideje jött el.
Gyötört a tétlen szomjúság, az éhség –
most már magadra kell venned
az Ige ingét, a cselekvését!

A Hallgatás Homoktengere
nyelte a szót. Az igazat,
az igazságot.
Az ég peremén ezen a hajnalon
az is kiírva: a valóság szebbik oldala
a halálra is ráront.

Megigézett igés emberek ideje vagyon.
A példabeszédek ideje oda.
Aki ma nem dönget az Igaz Asztalán,
zokoghatja, hogy sorsa mostoha.

A cselekvő Igék Ideje
immár kérlelhetetlen.
Hajnal sóhajtotta ide le.
Nyoma sincs már a fellegekben.

2015. nov. 3.







Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Czegő Zoltán


A szerzőtől még

   Halottak útján innen
   Néma ima
   A portán belül
   Ámítások sora


Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.