Vers, próza / Az utolsó Godot

Matei Vişniec
Az utolsó Godot



Drámai jelenet


Ajánlom a két szereplőnek


Szereplők:
Godot
Samuel Beckett

Domb felé emelkedő, üres utca, estefelé. Godot sovány, de illendően öltözött. A járda szélén ül, lábai az úttesten. Szomorúan, kifejezéstelen arccal dohányzik. A közelben felborított szemeteskuka. Valahonnan ajtónyitás, majd dulakodás zaja hallik, és egy második sovány – de illendően öltözött – férfit löknek ki az utcára. Amint az később ki fog derülni, a második sovány férfi maga Samuel Beckett. Majdnem Godot-ra zuhan.


Samuel Beckett: Bocsásson meg!
Godot: Nem tesz semmit.
Samuel Beckett: (leporolja a ruháját) Nem akartam bántani. Godot: Na, ez jó…
Samuel Beckett: (a kalapját próbálja kisimítani) A disznók. Csupa disznó mindenütt.
Godot: Megszokott dolog. (Figyelmesebben megvizsgálja) Vigyázzon, felfeslett a kabátujja.
Samuel Beckett: (felemeli a bal karját, tapogatja a hónalját) Éreztem.
Godot: Megütötték?
Samuel Beckett: Nem, inkább bemocskoltak.
Godot: (nyújtja a csikket) Szívjon egyet! Kér egy slukkot? Samuel Beckett: Köszönöm.
Godot: Üljön le! Mért nem ül le?
(Samuel Beckett leül a járda szélére, lábai az úttesten) Az a benyomásom, hogy kirúgták. Így van?
Samuel Beckett: (kissé irritáltan) Az a benyomása, hogy kirúgtak?
Godot: (szomorúan) Az igazság az, hogy engem is kirúgtak. Samuel Beckett: Honnan?
Godot: A színházból. Samuel Beckett: Mikor? Godot: Az imént. Samuel Beckett: Jegye volt?
Godot: Igen. Samuel Beckett: És?
Godot: Nem akartak egy nézőnek játszani.
Samuel Beckett: Ragaszkodnia kellett volna hozzá. Ha volt jegye, meg kellett volna velük küzdeni. Nem volt joguk nem játszani. Játszaniuk kellett volna. Nekem az a véleményem, hogy játszaniuk kellett volna. Na, és mi van akkor, ha csak egyedül volt? Harcolnia kellett volna.
Godot: Kikkel? Azt hiszi, ezek olyanok, akik ellen harcolni lehet?
Samuel Beckett: Nem kellett volna hagyja magát. Rosszul tette, hogy hagyta magát. Nekik kötelességük lett volna játszani. Még akkor is, ha csak öten vannak a nézőtéren. Nem számít. Ők színészek. Ez a mesterségük.
Godot: Lehet, hogy elunták. Úgy, ahogy mondja, tegnapelőtt pont öt néző volt. És mégis játszottak. Érti? Valószínűleg belefáradtak… Mindenki elfárad. (Elveszi a csikket, és szív egyet) Tegnap csak ketten voltak.
Samuel Beckett: Honnan tudja, hogy csak ketten voltak?
Godot: Az egyik közülük én voltam. (Szív egyet) Mutatok valamit… El tudja pöccenteni a csikket, két ujjal? Ide nézzen… megfogja így… ezzel az ujjával itt… S mikor elpöccinti, csak úgy repül… (Átpöccinti a csikket a szemközti járdára) Látja? Meg tudja csinálni?
Samuel Beckett: És különben, mi dolga volt itt?
Godot: Hogyhogy?
Samuel Beckett: Hogy itt volt tegnap is, ma is?
Godot: Hát… én… mindig eljövök. Minden este.
Samuel Beckett: Fel is tűnt nekem, hogy ismerős a képe.
Godot: Én is láttam már Önt. Nem maga volt az, ott, a teremben leghátul? Akarom mondani, tegnap este, a másik?
Samuel Beckett: Én voltam. Az ördögbe is, én.
Godot: Rájöttem én, hogy maga volt. Ahogy megláttam, rögtön. Mit keresett ott?
Samuel Beckett: Én vagyok az, aki írta.
Godot: Mit?
Samuel Beckett: Ezt az izét. Én írtam.
Godot: Na, ne hülyítsen! Maga írta?
Samuel Beckett: Én.
Godot: Azaz hogy maga az író?
Samuel Beckett: Én. Én vagyok.
Godot: Ha jól értem, Ön létezik.
Samuel Beckett: Létezek. Persze hogy létezek. Ki mondta, hogy nem létezek?
Godot: Az igazság az, hogy én már régebben rájöttem, hogy Maga létezik. Mind kérdezgettem magamat: létezik, vagy nem létezik? Voltak napok, amikor úgy éreztem, nem lehet, hogy létezik. Érti? Vannak ilyen napok. Egyik nap nem olyan, mint a másik, érti már? Van ilyen is, olyan is. De nem t’om elhinni, hogy mindenki felfogja ezt. Azzal a Maga fafejével.
Samuel Beckett: Vágjam szájon?
Godot: Nocsak, meg akar ütni? Üssön csak. Tessék, csak üssön! (Szünet. Harapósan nézi) Tudja meg, Uram, épp eleget vert már! Nem kell tovább ütnie. Épp eleget vert mostanáig.
Samuel Beckett: Akaratom ellenére. Megütöttem, mert meglöktek. Godot: Na tessék! Nem érti. (Fixírozza) Nem a mai estéről beszélek. Általában. Évek óta szorongat, mint egy patkányt. Samuel Beckett: Én, szorongatom, mint egy patkányt?
Godot: Igen! Te! Évek hosszú sora óta, minden pillanatban estéről estére. Felnégyeltél, megnyúztál, tönkretettél. Agyrémet, bábot csináltál belőlem, porig aláztál. Hát szereplő ez? (Félelmetesen felemelkedik) Te szerencsétlen! Most mindenért fizetni fogsz, mindenért. (Lesújtón) Én vagyok Godot! Samuel Beckett: Mit mondtál?
Godot: Godot vagyok! Mond neked valamit ez a név? Érzel valamit? Amondó vagyok: ütött az utolsó órád. Érezned kell neked is. Érzed, hogy ütött az utolsó órád?
Samuel Beckett: Bolond vagy. Nem véletlen, hogy kirúgtak. Godot: Én vagyok bolond? Te vagy bolond! És ne mondd rám, hogy bolond vagyok. Én nem vagyok bolond. A bolond az, aki ír. Így kell írni? Mért nem nézel körül? Hogy lásd, hogyan kell írni. Hol láttál már olyan szereplőt, aki nem jelenik meg? Hol? (Válaszra vár) Júdás! (Leül)
Samuel Beckett: Engem ne Júdásozz le! Nincs jogod elszámoltatni engem.
Godot: Nincs jogom téged elszámoltatni? Na, várj csak, értsünk szót! Az egyetlen vagyok, akinek joga van tőled elszámolást követelni. Mégis kinek hiszed magad? Nézd meg Shakespeare-t! Minden szereplője megjelenik. Még a Szellem is megjelenik. Mindenki színpadra lép, amit papírra vetett. És te? Azt hiszed, könnyű volt nekem mostanig? Tulajdonképpen ki vagyok én? Mi vagyok én? Hogy képzelted, hogy ilyen piszkos mód játszadozol velem? (Lassan szipogni kezd) Elég lett volna nekem egyetlen perc is… Egyetlen pillanat… Ha bár csak megszólalhattam volna… Bármit… Például azt mondhattam volna: nem… Mi történt volna, ha én azt mondtam volna: nem? Megmondom én, semmi. Igaz-e, hogy nem történt volna semmi?
Samuel Beckett: Nem.
Godot: Elegem van, egyszerűen, elegem van mindenből! Miként lehet ezt lebegtetni, a végtelenségig? Lenni és ugyanakkor nem lenni? Ezt akarom én tőled kérdezni, érted-e? Hogy lehetséges lenni is, és ugyanakkor nem lenni?
Samuel Beckett: Nem tudom.
Godot: De tudnod kell. Hogy létezik, hogy nem tudod? Valakinek tudnia kell. Mit akarsz, ki legyen az, ha te nem tudod?
Samuel Beckett: Nem tudom. Egyszerűen, ez jött.
Godot: Lehet, csak egy rossz, eltévedt hangulat volt… Egy rossz nap… Bárkivel előfordul, nem? Pech… De még helyre lehet hozni a dolgokat… Lehet még tenni valamit… Mondtam, csak egy percre lenne szükségem, egy szóra, hogy önmagam lehessek… (Ruhájából egy csomó papírlapot vesz elő) Né!… Tessék… Nincs különleges igényem… Csúsztass be valahová… Bárhová… Nyiss valahol egy zárójelet… Csinálj valamit!
Samuel Beckett: (lapozza a papírokat, majd eldobja őket) Felesleges. A színházat bezárták.
Godot: (szedi össze az utcáról a lapokat) Nem lehet… Az nem lehet, hogy így végződjön… épp így…
Samuel Beckett: Nem játsszák többé a darabot, levették…
Godot: (gesztusa félbemarad) Hogyhogy nem játsszák?
Samuel Beckett: Nem láttad, hogy kirúgtak? Nem játsszák többé. Nem játsszák többé, sehol, semmit.
Godot: De hát ez rettenetes, rettenetes…
Samuel Beckett: Ez van. (Szünet) Nincs még egy cigarettád? Godot: Van még néhány csikk a kukában.
Samuel Beckett: A fenébe! Csak nem gyújtok rá a szemeteskukából.
Godot: Miért ne? A színház szemete… (Felemeli a szemeteskukát, és kiönti) Tessék! Válassz!
Samuel Beckett: Nem tudok. Undorodok.
Godot: (lábbal turkál a kiesett tárgyak között) Tény, hogy igazad lehet… (Figyelmét a színház kidobott tárgyai kötik le) Inog a kóceráj… Már nem az, ami volt… Látszik a szemeteséből is, hogy a színház elmehet a francba…
Samuel Beckett: Mi az?
Godot: Egy álarc… Ma már nem viselik… (Rágyújt egy csikkre) Hja, micsoda idők… Micsoda közönség… ki tud ma már álarcot viselni? (Szív egy slukkot. Leül Beckett mellé, és nyújtja a csikket. Súgva.) Ott… A hátunk mögött. Egy pasas. Már öt perce ott áll és hallgatózik.
Samuel Beckett: (elveszi a csikket, szív egyet, körülnéz és visszaadja) Hagyd a csudába!
Godot: Ha akarod, elkergetem.
Samuel Beckett: Nem éri meg az egész.
Godot: Pofán vágom. Egykettő. Akarod?
Samuel Beckett: Nyughass!
Godot: Valamit tenni akarok érted. Nem tudom elviselni, hogy ilyen levert vagy. Tennem kell valamit érted. Ha legalább egyszer szájon vágom, mi is megnyugszunk.
Samuel Beckett: Miért vágnád? Egy ember. Nem látod, milyen üresek az utcák? Tiszta csoda, ha átmegy egy-egy ember.
Godot: Azt már én is észrevettem, hogy valami nincs rendjén… az utcán.
Samuel Beckett: Ide jövet átszeltem a parkot. Mit gondolsz, hány ember sétált a parkban?
Godot: Hány?
Samuel Beckett: Három.
Godot: (szomorúan, szív egyet) Hármat akartam mondani, de hallgattam.
Samuel Beckett: Két órája, kiültem egy teraszra sört inni. Mit gondolsz, hány ember ült kinn a teraszon.
Godot: Hány?
Samuel Beckett: Három.
Godot: Az ördög vinné el őket! Akartam mondani, hogy három, de nem tudom mért, hallgattam.
Samuel Beckett: Próbálj csak meg felszállni egy autóbuszra. Egyszerűen az az érzésed, hogy megbolondulsz. Busszal jöttem ide. Mit gondolsz, hányan voltak a buszon?
Godot: (győzelmesen) Hárman!
Samuel Beckett: Csak én meg a sofőr!
Godot: Világos. Minden szarrá megy.
Samuel Beckett: A sofőr siket volt. Amikor megkérdeztem, hol kell leszállnom, csak megvonta a vállát.
Godot: Bestiák! Ez a világ már nem az, amibe az embernek kedve van kijárni. A legjobb, ha bezárkózol otthon, és gondolkozol. Samuel Beckett: Nézz csak az út túloldalára! Minden ablak zárva, a függönyök leeresztve.
Godot: Jött még egy.
Samuel Beckett: Kicsoda?
Godot: Még egy pasas. Megállt mögöttünk, és hallgatózik. Samuel: Letojom, nem érdekel.
Godot: Nem? Örvendek, hogy egy kicsit felvidíthattalak. Ha akarod, felállok és...
Samuel Beckett: Nem, nem... Inkább gyújtsunk rá még egy csikkre.
Godot: Tudod, mitől félek... a legeslegjobban... (Kotorász) Érted-e... Hogy holnap már nem lesz hova jöjjek...
Samuel Beckett: Azaz, hogy hová?
Godot: (egy nagyobb csikket talál) Hát a színházba. Fogadok, hogy ezt is be fogják zárni. S
amuel Beckett: Hordóraktárt csinálnak belőle.
Godot: Már kissé érzik is a káposztaszag.
Samuel Beckett: Ez nem káposzta. Ez kanálisszag. (Letérdel és fülét a járdára szorítja) Valami ott lenn, csorog. Érzed, hogyan folyik ott lenn valami?
Godot: Nekem az az érzésem, hogy áll. (Hallgatózik) Neked úgy tűnik, mintha folyna?
Samuel Beckett: Folyik, de nagyon lassan.
Godot: Néha, mikor reggel felébredek, úgy tűnik, hogy valami felszáll a fejemből, és széttörik a plafonon. Létezhet ilyesmi? Samuel Beckett: Pár évvel ezelőtt, kocsival, majdnem megöltem valakit. Mikor végre sikerült lefékeznem, én is valami hasonlót éreztem.
Godot: Vajon mi lehet ez?
Samuel Beckett: Nem tudom. Lehet, hogy semmi.
Godot: Mondok valamit, öregem. Egyre szimpatikusabb vagy nekem. Samuel Beckett: Mondok én is neked valamit. Sajnálom, ami történt. Ha akarod, bejöhetsz a végén, úgy, ahogy mondtad. Godot: Mire lenne jó? A színház meghalt.
Samuel Beckett: Halt, nem halt, azt akarom, jelenj meg a végén. Add ide a példányt!
Godot: Suviksz. A lényeg, hogy élünk.
Samuel Beckett: Nem, nem... Be akarok toldani valamit... (Turkál a papírok között) Hol a finálé?
Godot: Öregem, ezek még egy finálét se érdemelnek. Inkább mondok másvalamit. Van nálam egy feles üveg. (Mindeközben a járókelők egyre közelebb kerültek hozzájuk, hallgatván, amit beszélnek. Végül körbeveszik őket.)
Samuel Beckett: (az üvegre mutat) A szemetesből van?
Godot: Nincs jelentősége, hogy honnan van. A lényeg, hogy van. És hogy nálam van. (Előveszi az üveget a belső zsebéből) Mire iszunk?
Samuel Beckett: Csak úgy, egyszerűen iszunk. Godot: Nem, nem, vétek csak úgy inni. A mai világban vétek csak úgy inni. Italpazarlás csak úgy inni. (Emeli az üveget) A színházra. Amelyik épp meghalt.
Samuel Beckett: A franc egye meg a színházat... (Átveszi az üveget és iszik) És, hogy szerettem...
Godot: A barom-állatok... Az ordenárék... Megölni a művészetet. (Iszik. Ömlengő, szédült) Megölelhetlek?
Samuel Beckett: (ellágyulva) Mostanában, mármint az utóbbi években, rászoktam, hogy elbújok a függönyök mögött... Leselkedtem a megpattintott ajtók mögül... Egy agyrémbe voltam szerelmes... (Összeölelkeznek.)
Godot: (feje a Beckett vállán) Mit csinálunk ezentúl? Minden süllyed... Süllyed a járda... Nézd a szemetes kukát, süllyed bele a járdába... Úgy pusztulunk el, mint valami patkányok. Samuel Beckett: Ne félj, nem halunk mi meg.
Godot: (szipogva) Nem élhetek színház nélkül. Már nem húzom soká... Minden este a színházban voltam, az emberek között, éltem... Szenvedtem, mint egy kutya, de éltem... Éltem mindenütt, minden egyes szóban... Hogy csinálhattak ilyesmit? Hogy csukhattak be mindent? Hogy rúghatták ki az embereket? Mi lesz most velem?
Samuel Beckett: (zavartan körülnéz, súgva) Hallgass már a csudába, mert mindenki rajtunk nevet.
Godot: Ki? Mi?
Samuel Beckett: (súgva) Nem látod? Az ördög vinné el őket! Nem látod, mennyien gyűltek össze?
Godot: (súgva) Honnan jöttek? Mi a francot akarnak?
Samuel Beckett: Fogalmam sincs. A lényeg, hogy összegyűltek. Godot: Ha akarod, felállok és...
Samuel Beckett: Ne... Nem. Beszélgessünk. Beszélgessünk tovább. Csak így tovább.
Godot: (csodálkozva, izgatottan) Nem tudom, honnan bújnak elő ezek az emberek. Az utca üres. Hogy gyűlhetnek össze ennyien egy üres utcán.
Samuel Beckett: Látod, lehetséges. Minden lehetséges. Vannak napok, amikor lehetséges.
Godot: Nézd csak, elkezdtek helyet foglalni. Azt mondom, lépjünk le.
Samuel Beckett: Mért lépnénk? Beszélgessünk.
Godot: Aztán majd, késő lesz. Ha még maradunk egy percet, már késő lesz. Meg fognak fullasztani.
Samuel Beckett: Úgy, úgy... Beszélgessünk.
Godot: Miről beszélgessünk? És miért?
Samuel Beckett: Beszéljünk. A legfontosabb az, hogy beszéljünk. Bármiről, csak beszéljünk.
Godot: (rémülten néz körül a tömegre, amelyik a járdaszélre ült) Úristen, mit mondjak?
Samuel Beckett: Kérdezd meg tőlem: megvertek-e… Közben én lehúzom a cipőm és nézem. Aztán azt kérded, mit keresek itt. (Marcangolja a cipőjét)
Godot: (határozott hangon) Mit csinálsz ott?
Samuel Beckett: Meztéllábra vetkőzöm... Miért, veled ez még sose fordult elő?


Seprődi Kiss Attila fordítása


Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Matei Vişniec


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.