Vers, próza / Bobó a fagylaltozásról

Zalán Tibor
Bobó a fagylaltozásról[2015. október]



Mostanában,
különösképp, ha kisüt a nap,
babakocsiba raknak, és eltolnak
pár utcával lejjebb
haladva a Péterhegyi úton
található aprócska közértig.
De nem is a
közért itt az érdekes.
A bolt épülete mögött
ugyanis, kis faházban
egy igazi
FAGYLALTOZÓ található,
mondhatni szebben,
húzódik meg.
Fagylaltozó, található,
kicsi vagyok, de érzem
én, hogy nem túl
szerencsés szókapcsolat
ez, a két hátulsó ó miatt,
de ha már így alakult,
hát maradjon meg,
későbben javítandó!
Amikor elérjük
a faház-fagylaltozót,
valamennyi alkalommal
a következő
szertartás figyelhető meg:
a felnőttek a kezembe
nyomnak egy tölcsért,
naná, hogy nem édeset,
naná, azt is
csak azért pedig,
hogy nyammogjak
el rajta, addig se zrikálom
őket az ordításommal,
őket, akik egyenesen
fagylaltkölteményeket
nyalnak-falnak fölöttem
elcsurranó kéjjel,
bountyt, csokifagyit,
eprest és áfonyást,
vaníliát és citromot,
mentásat és dinnyést,
barackosat és erdei gyümölcsöst,
tiramisut és mochitót, de
inkább nem is sorolom!
Ők nyalják a
számtalan édességeket,
én meg nyammogok a nem
túl ízes tölcséren. Ám
nem vagyok elégedetlen
mégsem. Az idő, tudom,
megállíthatatlanul
nekem dolgozik. Ha
felnövök, és elég nagy
leszek, s ez komoly elhatározás,
egy szép napon
egyedül állítok be ide,
és rendelek egy
tizenkét gombócos fagyit
(naná, hogy nem adom alább):
bounty, csokifagyi,
epres és áfonyás,
vanília és citrom,
menta és dinnye,
barackos és erdei gyümölcsös,
tiramisu és mochitó,
rendelem így,
ebben a sorrendben.
S ha elkészül, kényelmes
léptekkel elindulok
a fagylalttoronnyal
felfelé a Péterhegyi úton,
hazafelé, és azt sem bánom,
ha nyalás közben
összecsöpögteti a ruhámat
a sokféle olvadó fagylalt; s azt
sem, hogy csendesen,
fagylaltos sokszínesen
rám alkonyodik út közben – az alkony.






Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Zalán Tibor




Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.