színház / Borisz Davidovics síremléke (Radics Viktória fordítása)

Danilo Kiš
Borisz Davidovics síremléke (Radics Viktória fordítása)

[2008. augusztus-szeptember: SzínházLátó]


Danilo Kiš
BORISZ DAVIDOVICS SÍREMLÉKE
DRÁMA TIZENKILENC KÉPBEN, HAMIS EPILÓGUSSAL
Fordította RADICS VIKTÓRIA



SZEREPLŐK
Borisz Davidovics Novszkij
Fegyukin, vizsgálóbíró
Zinaida Mihajlovna Meissner
Nasztaszja Fedotjevna M.
Butyenko, mérnök
Marja Gregorovna Popko
Natalja Szergejevna
Varvara Alekszandrovna
Levin
Dr. Grünwald
Oserovics
Iszaijevics
David Abramovics
Paresziján
Vjazemszkij herceg
Hanna
Anya
Dr. Taube
Sznaszerev
Kaurini
Korsunidze
Krumins
Bűnözők
Szegiduljin
Gadjasvili
Vendégek, csekisták, foglárok, őrök, tisztek, matrózok, katonák
Kolozsvári ÁllamiMagyar Színház 2007/2008-as évad. Bemutató időpontja: 2008. május 11.
Rendező: Robert Raponja.

Megjegyzések (a rendezőnek, a díszlettervezőnek, a színészeknek)



I.
1. A jelenetek többségének sorrendje felcserélhető, mint mikor a kártyát keverjük, kivéve az utolsó jelenetet, melynek helye a végén van. A jeleneteket ismételni is lehet, változatlanul vagy variálva.
2. Törölni is lehet jelenetet, amennyiben a rendező szükségesnek találja.
3. Dialógusokat, mondatokat, szavakat ki lehet húzni, vagy le lehet rövidíteni.
4. Dialógusokat, mondatokat, szavakat hozzátenni nem szabad.



II.
1. A Gulag nem szanatórium.
2. A Harmadik jelenet világa nem komikus: a hölgyek kíváncsisága bizonyos borzongást takar.
3. Az Első jelenetbéli helyzet kiváltképp nem komikus. Ez nem közönséges megcsalási jelenet. A telefoncsörgéstől itt megfagy a vér az erekben, s a rémülettől elakad a hang.
4. A rövid társalgás a Hatodik jelenetben németül is szólhat.
5. Ugyanennek a Hatodik jelenetnek a végén Novszkij és Levin idézetet mondanak, mégpedig Gogoltól (a Holt lelkek végéről), jelentéktelen változtatásokkal.
6. A Tizennyolcadik jelenetben a rabok zsargonja bizonyos fajta romane alava; a kifejezések jelentése, megjelenési sorrendben: csalavdo: korbács; csindano: kés; marav dzsuven: tetvezek (tetűt irtok), de káromkodásként is érthető, úgy azt jelenti, mint az angol fuck it; majpalal: reggel vagy holnap; barekanengo: a kártyában a király; guruvnyori: tinó; barimata: úr, uralkodó; ma dara: ne félj.
7. Fegyukin szavajárását („példának okáért"), ha a rendező vagy a színész úgy gondolja, a lélektani hatás kedvéért sűrűbben is jelezni lehet. Csak nem visszaélni vele.
8. Mivel ez realista színház, mely élő, véres emberi sorsokat mutat be, bábuk, műlovak vagy műkutyák nem javallottak kellék gyanánt.





ELSŐ JELENET
Nasztaszja Fedotjevna M.-nek, a helyi pártfunkcionárius feleségének lakása. Éjszaka.
Nasztaszja Fedotjevna és Novszkij az ágyban fekszenek. Nasztaszja, félmeztelenül, szeretkezés utáni békés álmát alussza a széles franciaágyon (az előzményekről a szobában rendetlenül szétdobált holmik árulkodnak: a szenvedélyes sietség jelei).Mellette Novszkij rémálomban hánykolódik. Felharsan a telefon, éles hangja széttöri a vidéki éjszaka csöndjét. Novszkij karja hirtelen kiszabadul a bűvöletből. Álom és ébrenlét határán ösztönösen a revolveréhez kap, amit, régi, jó szokás szerint, a párnája alatt tart. Revolverrel a kezében felgyújtja a lámpát az éjjeliszekrényen, közben feldönti a vodkáspoharat. Gyorsan felrántja a csizmáját. A nő álmában fészkelődik, majd ő is felébred, mert a telefon továbbra is csörög. Megrökönyödve bámulja Novszkijt. A telefon egy pillanatra elhallgat, és ők megkönnyebbülnek. Kínos tanácskozás következik, félig suttogva. Nasztaszja Fedotjevna zavartan kapcsolja a melltartóját, amit Novszkij odahajított neki a ruhahalomból. Ismét megszólal a telefon.



NOVSZKIJ (a nőnek, szigorúan) Kelj fel!
A revolvert az övébe dugja. Nasztaszja elszörnyedve néz rá, még nem ébredt fel teljesen. Novszkij odamegy a rémült nőhöz, és megcsókolja a két melle közt.
NOVSZKIJ Vedd fel a kagylót!
Nasztaszja felkel. Novszkij gavallérosan a vállára borítja a bőrkabátját.
NASZTASZJA (a telefonba) Kit? ... Borisz Davidovicsot?... És Borisz Davidovicsot például miért...
Novszkij a szájára teszi az ujját. Nasztaszja Fedotjevna megértette a figyelmeztetést.
Kis szünet után:
NASZTASZJA Fo-gal-mam sincs... megmondtam: fo-gal-mam sincs...
A vonal szemlátomást megszakadt már azelőtt, hogy ezt kimondta volna. Egy pillanatig megrökönyödve és rémülten nézik egymást.
NASZTASZJA (Novszkijnak) Valami Butyenko... azt mondja, sürgős.



MÁSODIK JELENET
Fegyukin vizsgálóbíró irodája. A falon Sztálin és Dzerzsinszkij portréja. Sztálin összes művei. Vaskályha. A sarokban, egy könyvkupac tetején nagy szamovár. Az asztalnál, oldalt (Fegyukin bőrfoteljével szemben) Butyenko mérnök. Felemeli a kagylót, tárcsáz egy számot. Fegyukin kiveszi a kezéből a kagylót, és visszahelyezi a villára.
FEGYUKIN (legyint) Köszönöm... nem szükséges. (Ironikusan, kétértelműen) Butyenko polgártárs! Nem szükséges fölöslegesen nyugtalanítani a szerelmeseket. (Leveti magát a fotelbe. Merengve) „A szerelemnek – mondja Belinszkij – megvannak
a maga fejlődési törvényei, úgy növekszik, mint a virágok, mint az emberi élet...Megvan a maga pompás tavasza, heves nyara, és végül az őszeeee... Az ősze, mely egyeseknek meleg, napos és termékeny, másoknak viszont... hideg, rothadt és meddő..." (Ugyancsak merengve, líraian) Hát így... így...
Butyenko egyetértése jeléül bólogat, de nem egészen érti, miről van szó. Szünet. Fegyukin hirtelen felrezzen lírai révüléséből, feláll, odamegy a kályhához, teatojást rak a teáskannában bugyogó vízbe, és az asztalra helyezi a kannát; fémfogantyúját piszkos zsebkendővel fogja meg.
FEGYUKIN Látja, elromlott a szamovárom. (Teát tölt)... Ami pedig a szeretőt illeti, félórán belül itt lesz... Borisz Davidovics, példának okáért, őszinte meggyőződésem szerint igazi forradalmár.
Fürkészve nézi Butyenkót, aki a teát szürcsöli.
BUTYENKO Igen, igazi forradalmár.
FEGYUKIN Nem találja különösnek?... Egészséges, fiatal ember, mégis magányos, nőtlen... Szerető.
BUTYENKO A nővérével él.
FEGYUKIN (elgondolkodva) Szóval így... így...
BUTYENKO Amióta Zinaida Mihajlovna meghalt...
FEGYUKIN Szóval így, így... a nővérével, azt mondja... (Szünet) Zinaida Mihajlovna? Zinaida Mihajlovna Meissnerre gondol?
BUTYENKO Egy évig sem tartott a házasság. Zinaida Mihajlovna tudniillik egy svájci kirándulás alkalmával (Svájcban ismerte meg annak idején Novszkijt is, akkor még egészen fiatal lány volt) valami diplomata mellé szegődött... Akit, azt hiszem, Karamazovnak hívtak...
Fegyukin jegyez valamit. Szünet.
FEGYUKIN (anélkül, hogy felemelné a fejét a jegyzetfüzetből) Kérem, csak folytassa.
BUTYENKO Ami a Novszkijjal való rövid házasságot illeti, úgy hallottam, hogy kínos féltékenységi jelenetek és szenvedélyes kibékülések estek meg köztük. (Szünet) De szerintem ez csak mese, egy féltékeny agy szüleménye.
FEGYUKIN (szórakozottságot mímelve) Kire céloz?
BUTYENKO Bizonyos Mikulinra. Akit az a balszerencse ért, hogy pont akkor tapadt meg a szeme a nőn, amikor elkezdődött a románc Novszkijjal. A nekrológban, amit a nő halála után írt, mintha márványba vésett szavakkal búcsúzott volna tőle. (Nosztalgikusan emlékezik) „A természet mindennel megáldotta: intelligenciával, tehetséggel, szépséggel." Perzsiában halt meg, forradalmi feladat teljesítése közben. Nem volt még harminc.
FEGYUKIN (elgondolkodva) Kár, kár... Szóval Borisz Davidovics azóta egyedül él... Kár, kár... Egy ilyen szép szál férfi...
BUTYENKO Őt, úgy látszik, csak a tudomány érdekli... a kísérletek.
FEGYUKIN A kísérletek, azt mondja... Butyenko, mint akinek valami kiszaladt a száján, igyekszik elmosni szavai jelentését,
de egyre jobban belebonyolódik.
BUTYENKO Úgy hallottam, hogy azelőtt, azaz még a forradalom előtt, elő akart állítani... (Kényszeredetten vihog, hogy tréfás színezetet adjon szavainak) egy dió nagyságú pokolgépet. (Kényszeredetten nevetgél) Képzelje el: dió nagyságút!
Fegyukin kezébe veszi a forró teatojást, mely valamivel nagyobb egy diónál.
FEGYUKIN A francba!
Ledobja a padlóra a forró teatojást, Butyenko mellé. A teatojás szétesik, és befröcsköli Butyenko csizmáját. Fegyukin elővesz a zsebéből egy zsebkendőt – közben az ujjait fújdogálja, mintha megsütötte volna magát, vagy csak tetteti, hogy megsütötte
magát –, letérdel, és buzgón törölgeti Butyenko csizmáját, melyre rátapadt az ázott teafű. Butyenko szabódik.
BUTYENKO De kérem, semmiség... Kérem...
FEGYUKIN Elnézést, Ivan Nyikolajevics... Megengedi, hogy így szólítsam?
BUTYENKO De kérem, megtisztel vele.
Fegyukin, zsebkendőjén tartva a visszacsavart teatojást, felegyenesedik.
FEGYUKIN Szóval így, így... (A teáskannára néz)Dió nagyságú pokolgép,mely azonban rettentő rombolóerővel rendelkezik... Pedig, látja, Borisz Davidovics megjavíthatná a szamováromat, példának okáért.
Fegyukin visszamegy a helyére.
BUTYENKO Okvetlenül, okvetlenül... Ő aztán igazi mester.
FEGYUKIN Még egy kis teát?
BUTYENKO (elhárító mozdulatot tesz) Köszönöm.
FEGYUKIN (a fotelba dőlve) Szóval így. Azt mondja, igazi mester...
Elkezd gépelni, lassan, két ujjal, mintha teljesen elfeledkezett volna Butyenkóról. Időről időre megáll, és nézi, amit legépelt. Ez idő alatt két civil ruhás ügynök becipeli Novszkij holmiját: könyvesládákat, papír- és térképgöngyölegeket, fényképeket, albumokat, családi portrékat, szerszámosládákat, műszereket, gépeket, vállfán lógó szmokingot stb., stb. Novszkij egész múltja. Fegyukin időről időre odanéz, eltűnődik, majd visszatér a szövegéhez.
FEGYUKIN Szóval így... így.
Behoznak egy ferencjóskát vállfára akasztva. A gomblyukban hervadt virág. Fegyukin egy pillanatra hátradől a fotelben, és cigarettájának füstjébe mered. Megpróbálja rekonstruálni emlékezetében Novszkij életét.



HARMADIK JELENET
1912 tavasza, Pétervár. Geraszimovék szalonja. Egy quadrille vagy mazurka befejező akkordjai. Az urak meghajolnak a hölgyek előtt. A vendégek szétszélednek a szalonban, ahol idősebb urak és dámák ülnek, akik nem vettek részt a táncban. Libériás pincérek pezsgőt kínálnak. Halk háttérzene. A vendégek zsivaja. Marja Gregorovna Popko, aki egy magas rangú cári hivatalnok felesége és az ünnepély háziasszonya, és kissé túl feltűnően van öltözve, kitárja legyezőjét, majd odalép Natalja Szergejevnához, aki valamivel fiatalabb nála.



MARJA GREGOROVNA POPKO Ma chère Natalia Sergeievna, votre histoire m’intrigue à tel point que... a szó szoros értelmében képtelen voltam követni, amit a táncosom mesélt... Igen (Bizalmasan közelebb hajol hozzá), l’histoire
de cette petite serveuse...
NATALJA SZERGEJEVNA Sejtelmem sincs, mit talált benne... Mais cette une vraie paysanne russe... Gömbölyű, piros arcú és... hogy is mondjam... már elnézést... a rózsavíz, a verejték és a tej szagának egyvelegét árasztja... Pas très belle... (Csatlakozik hozzájuk egy harmadik hölgy, Varvara Alekszandrovna)
VARVARA ALEKSZANDROVNA (aki hallotta az utolsó szavakat) Mais sela n’est pas possible, ma chère Natalie Sergeievna... Én meg az imént azt hallottam, hogy nős és gyereke van... Tout cela est un mystère...
MARJA GREGOROVNA POPKO Ugyan már, miféle gyereke!
NATALJA SZERGEJEVNA Je ne vous comprends pas.
MARJA GREGOROVNA POPKO Nos, ha épp tudni akarja (Még közelebb hajol), bizonyos dolgokat directement le général Djounkovskitól hallottam... Mais entre nous (Bizalmasan) már folyik a vizsgálat erről.
NATALJA SZERGEJEVNA (makacsul) Én viszont akkor is azt hallottam, hogy gyereke van...
MARJA GREGOROVNA POPKO (mintha nem hallotta volna) Az Ohrana végzi a vizsgálatot.
VARVARA ALEKSZANDROVNA Votre général, chère Maria Gregorovna, darázsfészekbe nyúlt...
MARJA GREGOROVNA POPKO Nos, íme néhány tény: cette petite serveuse kész tanúskodni. Ő az egyetlen. Pedig ő minden bizonnyal csak az egyik áldozata ennek a monstrumnak... On dit qu’il est capable décharger vingt fois par
jour.
VARVARA ALEKSZANDROVNA Décharger?
MARJA GREGOROVNA POPKO Ah, chère Varvara Aleksandrovna, ne késztessen arra, hogy más szót használjak...
NATALJA SZERGEJEVNA Ő egyszerűen szólva olyan, mint egy szatír, minden cselédlányát kihasználja, és... (A hölgyek fülébe suttog)
MARJA GREGOROVNA POPKO Közönséges részeges és szatír... Úgy látszik, priapizmusban szenved. Le général Djounkovskinak bizonyítéka van arra, hogy ez a Priaposz visszaél a cári ház vendégszeretetével...
VARVARA ALEKSZANDROVNA (aki még nem oldotta meg ezt a quidproquót) Én még sohasem láttam őt ittasan.
MARJA GREGOROVNA POPKO Ma chère Varvara Aleksandrovna, ön őt, saját bevallása szerint, életében mindössze egyszer látta, akkor is tisztes távolságból.
VARVARA ALEKSZANDROVNA Kiről beszélnek önök?... C’est un maletendu.
MARJA GREGOROVNA POPKO Raszputyinról, mon Dieu, ki másról?
Egy szobainas odalép Marja Gregorovna Popkóhoz, aki egy pillanatra eltávolodik a csoporttól.
VARVARA ALEKSZANDROVNA Oh, excuse-moi. C’est un malentendu. Én meg azt hittem, hogy Zemljanyikovról beszélnek.
NATALJA SZERGEJEVNA Teljes mértékben megértem önt, ma chérie. Ez a Zemljanyikov un homme très, très charmant...
MARJA GREGOROVNA POPKO Tudják, kit jelentettek be? ... Zemljanyikov mérnök urat!
NATALJA SZERGEJEVNA Pont jókor!
MARJA GREGOROVNA POPKO És ön, Varvara Alekszandrovna, azt állítja, hogy nős és gyereke van. Kitől hallotta ezt, kérem szépen?
NATALJA SZERGEJEVNA Ezt beszélik... Egyébként ön is tudja, hogy az élete tout un mystère... Azt hallottam, hogy személyes ismerőse Leonyid Andrejevnek, az írónak...
MARJA GREGOROVNA POPKO Szerintem ő egyszerűen csak briller par son absence, ennyit akar. Most is az utolsó pillanatban jelentette be magát... Azt mondja, az imént érkezett vissza Berlinből. És mindig pontban tízkor távozik. Hozzá lehetne igazítani az órát...
NATALJA SZERGEJEVNA Mindez csak különcködésének része... Ez a mese a törvénytelen gyerekről meg a törvénytelen feleségről... Manapság nem elég Leonyid Andrejev barátjának lenni ahhoz, hogy egy fiatal férfinak sikere legyen a társaságban... Ez a fiatalember hírhedtebb lesz még Raszputyinnál is.
VARVARA ALEKSZANDROVNA Mintha elgyengült volna, Natalja Szergejevna... De hisz önnek remeg a hangja, mon Dieu!
NATALJA SZERGEJEVNA N’exagérons pas.
MARJA GREGOROVNA POPKO Most valahogy felettébb gyanúsnak érzem ezt a berlini mesét. Lehetséges, hogy misztifikáció az egész, na de mit számít? J’aime les mystères... Hallgassanak csak ide: a napokban hirtelen az az érzésem
támadt, hogy megfulladok a levegőtől, a háztól, a várostól... La vie, quoi... Elrendeltem, hogy fogják be a lovakat, és sétára indultam a külvárosokba. Eljutottam majdnem egészen a Néváig... Roppant hőség... Az utcákon mindössze néhány izvoscsik meg pár csavargó. Egyszeriben megpillantok egy fekete lakkos fiákert, lovak nélkül. (A lovakat árnyékba vezették, a kocsis ott hevert mellettük a csupasz földön.) Nézem én, a fiákerben egy csinos, szemrevaló fiatalember ül, széles vállú, sűrű, sötét haja van és kis szakálla. Egy teodolitot
helyezett a fiáker ülésére, és mér vele valamit. Ó, mondom, de hisz ez Zemljanyikov mérnök! Kérdezem tőle, mit csinál ebben a hőségben. Mire ő azt válaszolja: „Pétervár nem maradhat el Európa mögött... ahogy ön sem marad el az európai divat mögött, chèreMadame." Tudniillik Pétervárat hamarosan villamosítják...Méréseket végzett... Tehát kétségtelenül mérnök.
Minden egyéb, beismerem, un mystère... Hozzá lép a szobainas. Valamit súg neki. Mindhárman az ajtó felé néznek, kíváncsian.
MARJA GREGOROVNA POPKO Ma este megfejtünk egyet a misztériumok közül...
Megérkezett Zemljanyikov mérnök úr!
Elindul az ajtó felé, és eltűnik a vendégseregben.




NEGYEDIK JELENET
Fegyukin vizsgálóbíró irodája. A szamovár meg van javítva. Forr benne a víz. Fegyukin teát tölt magának. Marja Gregorovna Popko áll előtte, vagy húsz évvel idősebben. Megőszült. Kopott, fekete ruhában van, vállán kirojtosodott kendő. Fegyukin elvetette magát a fotelben, szórakozottnak tűnik.
MARJA GREGOROVNA POPKO (fakó, elkínzott hangon) Ezen az első estén pontban
tízkor eltávozott a koncertől... Ez volt a szokása, vagy különcködésének része...
Nem tudom... Én éppen egy Glinka-áriát énekeltem, erre, látja, pontosan
emlékszem...
FEGYUKIN (látszatra szórakozottan) Ezt már mondta...
MARJA GREGOROVNA POPKO Elnézést.
FEGYUKIN (némi szünet után) Nos? Folytassa csak...
MARJA GREGOROVNA POPKO Később egy időre eltűnt a látókörünkből... Úgy hallottam, hogy gyakran járt külföldre. Legtöbbször Berlinbe. Ilyenkor nemegyszer ajándékokat is hozott az ismerőseinek, de ami bennünket azokban aforradalom előtti időkben legjobban érdekelt, azok a nagyvilági élet hírei voltak.
FEGYUKIN Milyen ajéndékokat?
MARJA GREGOROVNA POPKO Már nem emlékszem. Az én megboldogult uramnak egyszer hozott egy miniatűr áramfejlesztőt, mely egyetlen villanykörtét látott el árammal. Hacsak nem saját kezűleg fabrikálta azt is.
FEGYUKIN Folytassa!
MARJA GREGOROVNA POPKO Valamikor ezerkilencszáztizenháromban, amikor már a pétervári szalonok állandó vendége volt, küldött nekünk egy táviratot,
hogy a fogadásunkon, amit pedig a lányom tiszteletére rendeztünk – isten nyugosztalja szegénykét –, egyéb kötelezettségei miatt sajnos nem teheti tiszteletét. Attól fogva többé nem láttuk, és többé senki nem is hallott róla. Így aztán lassan kifakult az emléke, és mi úgy éreztük, hogy csak egy idényre szóló, rövid mese volt a jelenléte a szalonjainkban.Mese, melynek a gyors feledés szomorú dicsősége jut osztályrészül. Egy csinos, fiatal kadét, bizonyos Vaszilij Ivanovics lépett a helyébe... Vaszilij Ivanovics... (Nem jut eszébe a vezetékneve)
FEGYUKIN Nem érdekes. Folytassa!
MARJA GREGOROVNA POPKO Egy este, ugyanennek az ezerkilencszáztizenhármas esztendőnek az őszén, megpillantottam őt a kocsimból a Sztoljpinkaján, a didergő, kiéhezett rabok között. Láncra verve. Odamentem hozzá, és a kezébe nyomtam egy garast. Megköszönte, de úgy tett, mintha nem ismerne fel. Azonban kétség nem fér hozzá, hogy ő volt az. Az ő szeme, az ő haja, az ő kétségtelen charme-jának maradványa...
FEGYUKIN Ezt ugorja át, példának okáért.
MARJA GREGOROVNA POPKO Zemljanyikov szelleme így aztán ismét beköltözött akkori szalonjainkba, és egy pillanatra elhomályosította Raszputyin hírét, pedig
Raszputyin abban az időben...
FEGYUKIN Ezt a Raszputyint példának okáért hagyja ki... (Ez a fejezet már szerencsésen
befejeződött.) Mit tud Zemljanyikov akkori tevékenységéről?
MARJA GREGOROVNA POPKO Ha jól tudom, ez az állítólagosMihail Vasziljevics Zemljanyikov nem más, mint Borisz Davidovics... Csak a forradalom alatt tudtam meg, amikor mi Odesszába húzódtunk vissza. Akkoriban a megboldogult uram, Isten bocsássa meg vétkeit...
FEGYUKIN Ezt ugorja át... Hanem azt mondja meg, hogy mit csinált akkortájt Novszkij, maga mit tud erről?
MARJA GREGOROVNA POPKO Ez az állítólagos Zemljanyikov, amennyire én tudom, tisztességtelen célokra használta fel gyakori külföldi tartózkodásait... Amikor utoljára visszatért Berlinből, valamikor kilencszáztizennégy elején
vagy tizenhárom végén, a határőrség, azt mondják, ötven német gyártmányú Browningot talált a fekete bőrkoffereiben, melyek degeszre voltak tömve ajándékokkal, selyemingekkel és drága öltönyökkel... Ezt az adatot a megboldogult uramtól hallottam, aki, mint tudja, abban az időben még közeli kapcsolatot
tartott fenn Dzsunkovszkij tábornokkal, aki viszont még mindig közeli kapcsolatot tartott fenn a titkorsrendőrséggel, noha az Ohranában már megingott a pozíciója a Raszputyinnal kapcsolatos vizsgálati eljárása miatt...
FEGYUKIN (legyint) Ezt ugorja át!
MARJA GREGOROVNA POPKO A von Launitz kormányzó elleni merénylet után halottnak tekintették: három tanú erősítette meg, hogy az alkoholos edényben közszemlére tett fej Zemljanyikové, azaz Novszkijé... Annak a démoni Azefnak kellett feltűnnie, hogy megállapítsák: a kissé már összezsugorodott fej a spirituszban mégsem azonos az állítólagos Zemljanyikov „asszír" koponyájával... Mint látja, könnyedén váltogatta a személyazonosságát, egyszerűen
megfoghatatlan volt... Nem tudom, most hol lehet.
FEGYUKIN Le van tartóztatva.
Jelt ad az őröknek, hogy vezessék el az asszonyt. Az őrök hozzálépnek, de nem a kijárat, hanem a zárkák felé vezetik. Marja Gregorovna Popko elszörnyedve néz vissza Fegyukinra, aki folytatja a gépelést.




ÖTÖDIK JELENET
Marhavagon egy vakvágányon. Virradat, köd. Fegyukin füles sapkában, csizmában, két csekista kíséretében a vagonhoz lép. Jelt ad nekik, hogy álljanak meg. Az egyik csekista kizárja a vagon ajtaját, és oldalra tolja, csak annyira, hogy Fegyukin beférjen. A vagon egyik sarkában Novszkij ül, akit már megtört a tizenöt napja tartó kivizsgálás. Nyári öltönyben van. Novszkij megpróbál felállni. Fegyukin jelt ad neki, hogy maradjon ülve.
FEGYUKIN Maradjon csak ülve... (Leül vele szemben a padlóra. – Leveszi a kesztyűjét, és összedörzsöli a kezét) Kutya idő van... Maga meg itt vacog, példának okáért... El fogom rendelni, hogy hozzanak magának melegebb ruhát... Rendben, Borisz Davidovics, rendben... Maga tehát nem kíván beszélgetni
velem... Rendben... Pedig, látja, én leállítottam az egész szerelvényt, hogy mi ketten ember módjára elbeszélgethessünk... Most, példának okáért, maga miatt didereg a vagonokban száz meg száz fogoly. Nem más, maga a hibás a szenvedéseikért, Borisz Davidovics... Maga egyszerűen szólva meghosszabbítja
néhány órával az utazásukat... Na de rendben, joga van hozzá... Ezek között a szerencsétlenek között van Rabinovics is. Mond magának valamit ez a név? Iszak Rabinovics.
NOVSZKIJ Nem.
FEGYUKIN Nem és nem. (Feláll, föl-alá járkál a vagonban) Nem, nem és nem... Ez minden, amit hallottam magától, tisztelt Borisz Davidovics, ez alatt a tizenöt nap alatt, ameddig, legnagyobb örömömre, módomban állt beszélgetni magával, példának okáért. Azaz, jobban mondva: monologizálni, amit csak a maga nem-jei szakítottak félbe. Nem, nem és nem! (Tovább járkál a vagonban) Hát látja, ezt én, példának okáért, magától mint régi forradalmártól nem vártam. Becsület szavamra. Ezt az örök nem-et a sötét cári időkből... Na de Borisz Davidovics, ez már nem a cári kazamaták kora, ez forradalmi bíróság, forradalmi vizsgálati eljárás... És ezt maga nem hajlandó megérteni.
Leül Novszkij közelébe. Szünet.
FEGYUKIN Rendben, rendben. Csak várjon a szerelvény. Tudja, példának okáért, hogy odakint hány fok van?... Na nem, nem, az nem mérhető a maga helyzetéhez, maga úgymondván szélvédett helyen van. Na de mindegy. Én mégis mondok magának valamit, habár ezzel vétek bizonyos viselkedési szabályok ellen, és veszélynek teszem ki magam.
Novszkij arrébb mozdul.
FEGYUKIN Igen, igen, én ezzel áthágok bizonyos hivatali szabályokat, mert én most, Borisz Davidovics, példának okáért nem hivatalosan beszélek magával, hanem magánemberként beszélek egy államellenséggel... És ez, példának okáért, nem nagyon javallott... Ezt minden csekista gyakornok tudja... Na de
mindegy, mert meg kell mondanom magának valamit, Borisz Davidovics: csalódást okozott nekem.Maga tanult ember, aki példának okáért annyi nyelven beszél, aki azelőtt hűségesen szolgálta a forradalmat... Igen, azt mondtam, hogy a forradalmat, noha tudom, hogy közel állt az eszerekhez, az eszerek pedig elárulták a forradalmat...
Feláll, idegesen föl-alá járkál.
FEGYUKIN Vegyük úgy, tekintettel arra, hogy tizennégyben átállt, vegyük úgy, hogy maga mégis régi vágású forradalmár, hogy úgy mondjam... No de maga, Borisz Davidovics, csak nem kételkedik bennem és az én hűségemben a forradalomhoz? Tessék? Nem hallom a választ... Na jó, akkor úgy veszem,
feltételesen, hogy nem kételkedik bennem, elhiszem magának, hogy nem kételkedik az én forradalmi múltamban, hiszen látja, hogy én még mindig a forradalom érdekeit képviselem, és oltalmazom a forradalmunkat az ellenségtől. Szóval elhiszem magának, mert képtelenség, hogy ne így legyen; úgy veszem tehát, hogy maga hisz az én hűségemben a forradalomhoz. És kérem, mi történik mégis? Két hűséges forradalmár, két olyan ember, aki a forradalomért élt és él, az új társadalom két oszlopa, mondhatni, most ellenségként áll egymással szemben... És miért? Csupán csak azért, mert egyikük, akiben még élnek a becsület és a tisztesség túlhaladott fölfogásának maradványai,
maradi szokásai, nem kívánja feláldozni magát olyasmiért, ami pedig sokkal értékesebb minden kispolgári erkölcsi kategóriánál. És ki pusztul ebbe bele, példának okáért? Tessék? Ki Mindenki, Borisz Davidovics, mindenki. A társadalom, és ami a legfontosabb, elsősorban a forradalom. Aztán, példának okáért, ezek az emberek, akik most a Sztolypin-vagonokban dideregnek, és várják az indulást a hosszú útra. Aztán én, Borisz Davidovics, én... Erre maga nyilván nem is gondol. Ám én, mint látja, nem csinálok ügyet ebből... Én, példának okáért, Borisz Davidovics, elhanyagoltam a családomat, én a feleségemet
hetekig nem látom, én az irodában alszom, a fotelben vagy az asztalon, mint a legnehezebb háborús napokban, és szelyotkát meg száraz kenyeret eszem... Na de én, ugye, ez esetben nem vagyok fontos... Én, Borisz Davidovics, én töröltem a személyes sorsomat, nekem ilyenem egyszerűen nincs...
Megtorpan, elgondolkodik.
FEGYUKIN És aztán természetesen maga is, Borisz Davidovics. Mert, látja, én értem, példának okáért, nem kár... Tíz másik beállhat egy Fegyukin helyébe... Nem lesznek se jobbak, se rosszabbak. Mi több, hogy őszinte legyek, jobbak
lesznek. Szóval velem a forradalom, példának okáért, semmit se veszít. De maga, Borisz Davidovics, maga, ha szabad így mondanom, pótolhatatlan... Ha maga eltűnik (például ha most tüdőgyulladást kap vagy valami hasonlót), ha maga nem lesz már nekünk, akkor nemcsak egy olyan ember tűnik el, aki még
mindig hasznára van a forradalomnak, hanem egy mítosz is, egy forradalmi mítosz, amelyből fiatal forradalmárok nemzedékei élnek... Látja, ebben van a különbség, Borisz Davidovics... Maga tíz európai nyelven beszél, gitáron játszik, ismeri, példának okáért, a politikai közgazdaságtant, a marxizmus történetét, a Talmudot, a Bibliát, maga, példának okáért, személyesen ismeri
forradalmunk megannyi vezérét, és minden bizonnyal emlékszik a szavaikra... S hogy el ne feledjem: maga műszaki zseni, Borisz Davidovics, a maga agyában ott rejlenek a robbanóanyagok egyedülálló képletei, maga nemcsak arra képes, hogy könnyedén megjavítson egy szamovárt, ahogy ezt a napokban
tette az irodámban, szinte minden szerszám nélkül, példának okáért, hanem maga ugyanígy képes arra is, hogy előállítson egy dió nagyságú pokolgépet...
Novszkij megrándul.
FEGYUKIN Szólt valamit?
Novszkij ismét lehajtja a fejét.
FEGYUKIN Rendben... Szóval egy dió nagyságú pokolgépet, kérem, miként ez benne áll Butyenko jelentéseiben, de nemcsak az övében, hanem másokéban is, melyekről természetesen nem beszélhetek magának... Nem mintha, példának okáért, nem bíznék magában, távol ettől, hanem egyszerűen a magasabb
törvény erejénél fogva, a titoktartás törvénye miatt nem tehetem meg... (Szünet) Amiként arra is képes maga, hogy hidat építsen, épületet, automobilt, vitorlás repülőt, aeroplánt, gyárat és ki tudja, mi mindent még... És természetesen ugyanúgy képes lerombolni is... Paff! És kész! Minden a levegőbe röpül... És mindez, Borisz Davidovics, a maga egyedülálló, megismételhetetlen agykérgében lapul... Na látja, ez az, ami miatt nem értem magát... Hogy tud így bánni saját magával, a saját zsenialitásával, a saját párját ritkító személyiségével, melynek, példának okáért, magasabb célt kellene szolgálnia, a forradalmat, a haladást... Hát lenne annak értelme, Borisz Davidovics, hogy mindez csak úgy eltűnjön, ez a nagy elme, ez a sok tapasztalat, ez az egész ember? Kérdem én magát, lenne-e, példának okáért, bármi értelme annak, hogy mindez eltűnjön, mintha soha nem is lett volna... Egy ilyen ember, méghozzá csupán holmi régimódi burzsoá önfejűség miatt, meg holmi kispolgári világnézet miatt.
Szünet
FEGYUKIN Rendben, rendben... Kénytelen vagyok beismerni, Borisz Davidovics, hogy mélységes, mélységes csalódást okozott nekem. Tudja-e azt maga (és ezt tekintse az én intim beismerő vallomásomnak), tudja-e, hogy maga hoszszú
éveken át a példaképem volt... Novszkij, Novszkij... Ez fogalom volt számomra, miként bizonyos módon ma is az... Tudja-e, Borisz Davidovics, hogy én, példának okáért, ittam minden szavát, amit álnév alatt írt... Jakov Mauzer, példának okáért... És csodálattal hallgattam az elbeszéléseket a hőstetteiről, azoktól, akiket az a megtiszteltetés ért, hogy ismerhették magát...
Igen, igen, kérem, csak ne tiltakozzon... Én most is nagyra becsülöm magát, Borisz Davidovics, de már nem értem magát. Én, természetesen, nem kívánom, példának okáért, magához mérni az én szerény személyemet, én az oroszon kívül csak ukránul beszélek egy kicsit, meg néhány német szót összeszedtem a fronton... Ja igen, és tudja-e, hogy én maga miatt kezdtem jiddisül tanulni? Igen, igen, jiddisül... No de ez nem fontos...Marad a tény, hogy én semmilyen téren nem hasonlíthatom magához szerény személyemet; én
magához képest, Borisz Davidovics, semmit sem tudok – csakhogy én hű maradtam a forradalmi erkölcshöz, és ezen a ponton válnak el a mi útjaink... Én, példának okáért, kitöröltem a fejemből minden kispolgári erkölcsi normát, kihajítottam azt az egész ócskaságot, mert számomra a forradalomhoz való hűség az egyetlen erkölcsi norma... És maga, Borisz Davidovics? Maga, példának okáért, a tudása, a tapasztalatai, aműveltsége, a tevékenysége, a nyeltudása ellenére, vagy talán épp emiatt, lényegében régi vágású ember maradt... és látja, ez nekem fáj... Énelőttem most, most, ebben a pillanatban, összetörik ifjúkori bálványom, széthullik, mint a homokoszlop, amit széthord a szél... Mert mit kérek én voltaképpen magától, Borisz Davidovics, mit...
Kintről megdöngetik a vagon ajtaját. Keményen, akárha puskatussal. Fegyukin a karórájára néz.
FEGYUKIN Nos, sajnálom... Megmondom őszintén: sajnálom. Csak annyi kellett volna, hogy aláírja ezt, és minden rendben lenne. Más szóval, csak annyit kellett volna tennie, hogy egy magasabb, a saját életünknél fontosabb cél szolgálatába állítsa a beismerő vallomását... Na de rendben, mit csináljunk... Azt
mondja, Rabinovicsot nem ismeri... Rendben, rendben. És maga, példának okáért, forradalmárnak nevezi magát... És azt kéri tőlem, tegyem lehetővé, hogy kapcsolatba léphessen vezető emberekkel. De maga, látja, nem képes megtenni értem, igen, értem, még annyit se, hogy aláírja ezt a beismerő vallomást.
Kérem, rendben van...
Leveszi a kesztyűjét, és a belső zsebébe nyúl. Előhúz egy papírt, és nézegeti.
FEGYUKIN (mormol) Rendben, rendben... Novszkij, a forradalmár tehát halott... Rendben, rendben... (Kis szünet után) Igen, igen. Én, példának okáért, Borisz Davidovics, csodáltam a maga vakmerőségét... Maga volt a szervezője és az egyik résztvevője annak a híres „kisajátításnak", amikor a forradalmárok megtámadták a postakocsit, és így jó néhány millió rubelre tettek szert... Én, Borisz Davidovics, olvastam példának okáért a maga illegális Keleti Hajnalát, mégpedig elsősorban a maga cikkei miatt. Becsület szavamra... Legyint, aztán az ajtóhoz megy, és ököllel veri. Kint valaki matat a zárral.
FEGYUKIN (felveszi a kesztyűjét) Nem hittem volna, Borisz Davidovics, hogy maga ilyen. Tényleg nem hittem volna.
Lassan kinyílik a tolóajtó. Köd szüremlik a vagonba, és elmossa a körvonalakat.



HATODIK JELENET
Egy előkelő svájci szanatórium szalonja. Ebédidő. Az egyik asztalnál a fiatal Novszkij és vele egykorú barátja, Levin ül.
NOVSZKIJ ... kiváló ember. Látod, ő megértette, hogy fennáll bizonyos kapcsolat a fizikai és szellemi egészség között, ami ugyan magától értetődőnek tűnik, ám voltaképpen még soha senki nem vetett számot ezzel... Noha igazság szerint már Galenusnál és Paracelsusnál is felsejlenek ennek a tanításnak bizonyos elemei... Úgyhogy az én Grünwaldom, amikor felfedezte ezt a tényt, elkezdett pszichiátriával foglalkozni Jung mellett, és közben, úgymond párhuzamosan,
továbbra is műveli a szűkebb szakterületét, tüdőbetegségeket kezel...
Tudniillik ebben a komplikált mechanizmusban felfedezte...
Hozzájuk lép Grünwald doktor, egy csöndes, udvarias férfi, aki kissé orrhangon beszél.
NOVSZKIJ Permettez-moi de vous présenter monsieur Levine.
Grünwald és Levin meghajolnak egymás előtt.
NOVSZKIJ Levin úr régi barátom. Átutazóban van itt.
Egy libériás inas székkel kínálja Grünwald doktort.
DR. GRÜNWALD (leül) Gyönyörű októberünk van, uraim. A betegeim azonban
eléggé ingerlékenyek. Rájuk magnetikusan, azaz veszélyesen hat a napsütés. Egyetért ezzel, Tverdohlebljov úr?
NOVSZKIJ Beismerem, hogy az utóbbi időben rosszul alszom.
LEVIN Docteur, il est très sensible (Vállon veregeti Novszkijt).Még néhány hónap, és ismét a régi Tverdohlebljov lesz... Nemde, doktor úr?
DR. GRÜNWALD Én személy szerint úgy vélem, hogy ami önt illeti, Tverdohlebljov úr, az ön álmatlansága tisztán esztétikai izgalmak következménye. Átnéztem a lázlapját, és megállapítottam, hogy az ön láza mindig a koncertek utáni naponszökik fel... (Levinhez) Hangversenyeket szoktunk r endezni a betegek közreműködésével... Tverdohlebljov úr hiperszenzibilis a zenére... Mondhatni, az ő szervezetét a rafinált benyomások jobban megviselik, mint a durvák... Érti, mit akarok mondani? Az ő szenzibilitása...
LEVIN Az előbb mesélte, hogy a napokban egy földink adott koncertet, a fiatal Sakovszkaja grófnő...
NOVSZKIJ Igazi tehetség... Hacsak...
DR. GRÜNWALD ... Mit akart mondani?
NOVSZKIJ Hacsak nem a betegségéből fakad ez is... Az ön tanítványa beszél belőlem, doktor úr...
DR. GRÜNWALD Lehetséges, lehetséges... Tudja, a betegség kifinomíthatja a hallást, és tökéletesítheti a tehetséget, mert voltaképpen a szenzibilitás rendül meg, ami igen különös jelenségeket eredményezhet. Emlékszem, amikor princesse
Chackovskaia megjelent... Kezdetben Chopint és Brahmsot játszott, ügyesen, nagyon ügyesen, de abban csak gyakorlottság volt és tapasztalat... Azonban az utóbbi koncertjei...
NOVSZKIJ (Levinhez) A hangverseny másnapján... kilehelte a lelkét. Csöndesen kihunyt, mint egy Chopin-szonáta...
Szünet. Dr. Grünwald feláll és meghajol.
DR. GRÜNWALD Elnézést, hív a kötelesség... Nagyon örültem.
LEVIN Enchanté...
NOVSZKIJ Merci, docteur.
DR. GRÜNWALD (Levinhez) Szóval ön is orosz... à propos, ha már az oroszoknál tartunk, hallom, hogy Pétervárott kitört valami forradalom...
Novszkij megrezzen. Levin kezében megáll a kanál. Novszkij igyekszik közömbös hangot megütni, és csillapítani kezének, hangjának remegését.
NOVSZKIJ Hogyan?! Hol hallotta ezt?
DR. GRÜNWALD Reggel a városban. A távirati iroda kirakatában olvastam... De kérem, miért kérdezi?
NOVSZKIJ Semmi, semmi... Elnézést.
Dr. Grünwald eltávolodik, kissé csodálkozván betege túlzott reakcióján.
NOVSZKIJ (suttogva, már-már lázas elragadtatással) Figyelj csak, Levin, figyelj csak! Hallasz valamit?
LEVIN Nyugodj meg, az istenért, várd meg, hogy elmenjen.
NOVSZKIJ Azt kérdeztem, hogy hallasz-e valamit?
LEVIN Hallom, hogy őrülten ver a szívem.
NOVSZKIJ És mit hallasz még, Levin?
LEVIN Semmit. Megfulladok.
NOVSZKIJ Hegyezd a füled!
LEVIN Zsivajgást hallok, és ezüst evőeszközök csengését.
NOVSZKIJ Mint a csengettyűk... „Hova repülsz, válaszolj... A csengettyűszó gyönyörűen szétterül...
LEVIN (folytatja) Süvölt és szélként korbácsol a széttört levegő...
NOVSZKIJ ... repül, maga mögött hagyja az egész világot, a népek és az országok elképedve térnek ki az útjából..." Látom, akárha ködfelhőn át (Mindketten felállnak), a magunk mögött hagyott világot (Az ajtó felé mennek, vissza-viszszanézve),
mely visszahozhatatlanul a múltba hanyatlik, zavaros vízbe...



HETEDIK JELENET
Két foglár kíséri Novszkijt a félhomályos börtönlépcsőn, mely szédületes mélységbe vezet, a börtönépület háromszintű pincéjébe. Novszkij már csak a saját romja. Összevissza verték, a kialvatlanságtól el van csigázva. Alig húzza a lábát. A helyiségben, ahova bevezetik, csupasz, égő villanykörte lóg a plafonról. A foglárok elengedik a karját, mire Novszkij megtántorodik. A foglárok kimennek, és kintről bezárják a vasajtót. Novszkij egy pillanatig magányosan áll, nehezen
szedi a levegőt, mint aki rettentően elfáradt. Hirtelen kicsapódik az ajtó, és belöknek rajta egy húszéves forma fiút. A fiú betántorog a helyiségbe, és Novszkij közelében lerogy. A fiatalember után belép Fegyukin, frissen borotválva, szorosra
csatolt derékszíjjal, két foglár kíséretében. Novszkij nagy nehezen felnyitja dagadt szemhéját, és szemügyre veszi a félmeztelen fiút. Fegyukin halkan Novszkij mögé lép, mintha lopakodna.
FEGYUKIN Ismered ezt a fiút, Novszkij? Oserovics. Ilja Oserovics Plavnik.
Novszkij nagy nehezen ismét felemeli a fejét és a szemhéját, a fiúra néz, majd nemet int a fejével.
FEGYUKIN (belemarkol a fiú hajába, és Novszkij felé fordítja a fejét) Ismered ezt az embert?
OSEROVICS (rémülten) Nem, nem, esküszöm, hogy nem ismerem...
FEGYUKIN (elereszti a fiút) Szóval nem. Szóval nem ismered?
OSEROVICS Soha nem láttam... Esküszöm!
FEGYUKIN Pedig, Oserovics, mégis meg fogunk ölni, ha Novszkij nem tesz beismerő vallomást.
A fiú elszörnyedve Novszkijra néz. Aztán a lába elé veti magát.
OSEROVICS Tegye meg, polgártárs, könyörgöm, tegye meg... Mi közöm nekem magához, polgártárs? Nekem van anyám...Maga már leélte az életét, polgártárs... Apám lehetne... Az én apám elesett a fronton... És a két bátyám is...
Teljesen összetörik Novszkij némaságától. A foglárok kibiztosítják pisztolyaikat. Ez a zaj a pincehelyiségben háromszorosan visszaverődik.
OSEROVICS (ordít) Tegye meg, tegye meg! Engem meg fognak ölni, hát nem látja, hogy megölnek!.... Te-gye meg!
A foglárok közelednek a fiúhoz. A tarkójához nyomják pisztolyuk csövét. A fiú még mindig a padlón térdel.
OSEROVICS Mentsen meg, kérve kérem! Különben átkozott lesz ezen meg azon a világon is... Tegyen vallomást! Tegye meg az én életem nevében! Mit vétettem én!... (Üvölt) Tegye meg!
Novszkij összeszorítja a száját és a szemét. A foglárok tarkón lövik a fiút, aki a földre rogy. Fegyukin jelt ad a foglároknak, hogy vezessék ki Novszkijt. A foglárok megfogják a karját, és kivezetik, fel a lépcsőn.



NYOLCADIK JELENET
Menyegző a „Szpartak" hajón a kikötőben, az 1919-es esztendőben, decemberben. A hajót jelzőzászlókkal díszítették fel, és piros, zöld, kék, bíbor égőkkel világították meg. A hajó legénysége (hét-nyolc matróz) a fedélzeten sorakozik, mintha szemlére várnának. Elvonul előttük az ifjú pár: B. D. Novszkij és Zinaida Mihajlovna Meissner. A matrózok ujjongva üdvözlik őket. Megszólal a hajókürt.
TISZT Tisz-te-legj!
A katonák vigyázzba állnak. Tekintetükkel kísérik az ifjú párt.
TISZT Éljen!
MATRÓZOK Éljen! Éljen! Éljen!
A fiatalok megcsókolják egymást a katonák előtt. Továbbindulnak, de e pillanatban megjelenik a lépcsőn a rádiótávírdász. A parancsnoki hídra vezető lépcsősor közepén megáll, és belefúj a sípjába. Egy reflektor megvilágítja. A távírdász kiáltva olvas, hogy mindenki hallja:
TÁVÍRDÁSZ Rejtjelezetlen távirat Asztrahánból: „Éljen az ifjú pár! Éljen a Vörös Flotta! Háromszoros hurrá a »Szpartak« bátor legénységének!" – Aláírás: A hajó tisztjei és személyzete.
A matrózok kiáltozása elnyomja a hangját: Hurrá! Hurrá! Hurrá! Éljen az ifjú pár! E pillanatban a torpedóromboló reflektora megvilágít két matrózt, akik egy tiszt kíséretében pezsgősládákat hoznak. A tiszt szalutál Novszkijnak.
TISZT Kilenc láda pezsgő. Az anarchistáktól elkobozva. Kronstadt forradalmi tanácsa küldi.
Novszkij kivesz a ládából egy palackot, szakértelemmel vizsgálja a címkéjét, majd felnyitja. A pezsgő sugárban felszökik. Novszkij megtölti az asztalon álló két poharat. Az ifjú pár koccint egymással. A matrózok éljeneznek. Az ifjú pár csókolózik. Novszkij a többi pohárba is tölt. A tisztek és a matrózok kiisszák a pezsgőt. E pillanatban hirtelen rézfúvós-zene harsan. A ködön át megpillantjuk a matrózokból álló fúvószenekart a reflektorfényben, amint muzsikálva felmásznak a „Szpartak" torpedórombolóra. Novszkij elragadtatottan beledobja az üres palackot a tengerbe. Az ifjú pár táncra perdül. Két-három matróz ugyancsak táncolni kezd. A zene egyszeriben csikorogni kezd, szaggatottá válik. Valaki észrevette, hogy csekisták másznak a hajóra. Mire a csekisták felérnek a fedélzetre, az ifjú pár eltűnik. A csekisták előreszegezett pisztollyal közelednek. Hárman vannak.
1. CSEKISTA Oszlás!
2. CSEKISTA Azonnal leszedni az égőket! Ki felel itt a biztonságért?
TISZT Én.
1. CSEKISTA Hol a parancsnok?
TISZT A parancsnoki hídon.
1. CSEKISTA (a többiekhez) Menjünk... (A tiszthez) Mire visszajövünk, egy égő se
világítson. Megértette?
TISZT Megértettem.
A csekisták elmennek. Az égők néhány pillanat múlva kialszanak. A csekisták hamarosan feltűnnek a parancsnoki híd korlátjánál. A levegőbe lőnek:
Hurráááá! Hurrááá! Ismét felgyulladnak az égők.
2. CSEKISTA Éljen az ifjú pár!
TISZT és MATRÓZOK Éljeeeen!
Az egyik csekista a légelhárító revolverhez lép, és kilövi a tölténytárat a levegőbe. Mulatság, ujjongás, ivászat, üres pezsgősüvegek törnek. Tánc, hujjogatás, üres palackok gördülése. A fúvószenekar őrülten játszik. Szünet. Pirkad. Komor téli virradat. A matrózok és a tisztek a fedélzeten hevernek az üvegtörmelék között. Az egyik csekista a fedélzet korlátjára hajolva, a másik a légelhárító revolver nyergében aludt el. Az égők lassan kihunynak. Az utolsó fény a parancsnoki híd kabinjának ablakában látszik. Az ablakban egy pillanatra feltűnik Zinaida Mihajlovna, és elégedetten nyújtózkodik. Aztán hirtelen behúzza a fejét.


TISZT Tisz-te-legj!


TISZT Tisz-te-legj!

TISZT Éljen!


MATRÓZOK Éljen! Éljen! Éljen!


TÁVÍRDÁSZ Rejtjelezetlen távirat Asztrahánból: „Éljen az ifjú pár! Éljen a Vörös Flotta! Háromszoros hurrá a »Szpartak« bátor legénységének!" – Aláírás: A hajó tisztjei és személyzete.


TISZT Kilenc láda pezsgő. Az anarchistáktól elkobozva. Kronstadt forradalmi tanácsa küldi.


1. CSEKISTA Oszlás!


2. CSEKISTA Azonnal leszedni az égőket! Ki felel itt a biztonságért?


TISZT Én.


1. CSEKISTA Hol a parancsnok?


TISZT A parancsnoki hídon.


1. CSEKISTA (a többiekhez) Menjünk... (A tiszthez) Mire visszajövünk, egy égő sevilágítson. Megértette?


TISZT Megértettem.Hurráááá! Hurrááá! Ismét felgyulladnak az égők.


2. CSEKISTA Éljen az ifjú pár!


TISZT és MATRÓZOK Éljeeeen!



KILENCEDIK JELENET
Novszkij összeverve hever a cella sarkában. Hirtelen nyílik az ajtó, és belép Fegyukin két foglár kíséretében. Az egyik foglár egy vödör vizet zúdít Novszkij fejére. Novszkij felkönyököl. A foglárok erre megragadják. Ismét valami csigalépcsőn vonszolják, lejjebb, egyre lejjebb, a pokolba. Minden ugyanúgy zajlik, mint a Hetedik jelenetben. Csak a fiú másik. Novszkij ránéz a duzzadt szemhéja alól: a fiú nagyon hasonlít reá, Novszkijra – ilyen volt ő is húsz évvel ezelőtt. A jelenet sokáig tart, olyan, mintha megkövült volna. Fegyukin Novszkij mögött áll.
FEGYUKIN (Novszkijhoz) Ismered-e ezt a fiatalembert, Borisz Davidovics? Naum Iszaijevics Mendel... Mond neked valamit ez a név?... Semmit? Semmit?
Fegyukin időt hagy Novszkijnak, hogy felfogja a hasonlóságot, és azt, hogy ez nem véletlen, hanem gondos válogatás eredménye. Arra vár, hogy a hasonlóság rávezesse Novszkijt a tényre, hogy a hallgatásával hozzá hasonló embereket öl meg. Novszkij a fejét ingatja.
FEGYUKIN (a fiúnak) Ismered ezt az embert?
A fiú dacosan néz Fegyukinra, és hallgat. Fegyukin ingerülten belemarkol a hajába, és Novszkij felé fordítja a fejét.
FEGYUKIN (a fiúhoz) Szóval nem ismered?
A fiú összeszorított foggal hallgat. Szünet.
FEGYUKIN (a fiúhoz)HaNovszkij nemtesz beismerő vallomást, akkor te, Iszaijevics, meg fogsz halni.
Iszaijevics végigméri Novszkijt, mintha mondana neki valamit ez a név. Novszkij alig észrevehető mozdulatot tesz, mint aki habozik. Rövidlátó szemével hunyorogva szemügyre veszi a fiút. A fiú ugyanígy méricskéli őt, közelről, hunyorogva, mint akitől elvették a szemüvegét. A fiú végül Novszkij arcába mászik, és olyan hangon, hogy Novszkij belereszket, ezt sziszegi:
ISZAIJEVICS (sziszegve, suttogva, haragosan, határozottan, hajthatatlanul) Ne hagyja magát a kurafiaknak, Borisz Davidovics!
Ugyanebben a pillanatban Fegyukin jelt ad, és a foglárok elsütik a fiú tarkójára irányzott revolvert. Iszaijevics összerogyik, Novszkij pedig megrándul, mint akit áramütés ért. Fegyukin a foglárok kíséretében szó nélkül elhagyja a pincét. Novszkij lerogyik a cella padlójára.



TIZEDIK JELENET
Előkelő svájci szanatórium szalonja (mint aHatodik jelenetben), reggeli után. Az egyik asztalnál Novszkij és Zinaida Mihajlovna Meissner ülnek. Előttük ezüst teáskanna és porceláncsészék.
ZINAIDA MIHAJLOVNA MEISSNER Borisz Davidovics (Hirtelen a szomszéd asztal felé fordul, melynél egy idősebb pár kávézik. Észbe kap, hogy óvatlan volt, amikor kimondta Novszkij igazi nevét, hirtelen leereszti a hangját, mintha korrigálná a tévedését, és ismét kimondja Novszkij nevét, ám ezúttal suttogva), Borisz Davidovics, nálunk nagy-nagy érdeklődéssel olvassák az ön cikkeit. Nálunk, a házunkban, azaz a hozzánk járó emberek széles körében, akiket progresszív
szellemeknek merészelek nevezni... Látja, ha valaki azt mondta volna nekem, hogy meg fogom ismerni a Neue Zeitung és a Leipziger Volkszeitung cikkíróját, azt válaszoltam volna, hogy ez lehetetlen. És tudja, miért? Mert nálunk mindenki azt gondolta, hogy ezek mögött az álnevek mögött, mint „Parabellum", „Viktor Tverdohlebljov"...
NOVSZKIJ „B. N. Dolszkij", „Proletarszkij", „N. L. Davidovics"... (Legyint)
ZINAIDA MIHAJLOVNA MEISSNER Hogy tehát ezek mögött az álnevek mögött szabadgondolkodók egész köre rejlik... Ön, kedves Tverdohlebljov úr, azzal az ismertetéssel, amit Schippel könyvéről, A cukorgyártás történetéről írt, valóságos szakadást idézett elő Oroszországban, legalábbis a családunkhoz közel álló emberek körében... Apám...
NOVSZKIJ Abban az időben a szociáldemokrata lapokmég közöltek ilyen cikkeket...
ZINAIDA MIHAJLOVNA MEISSNER Apám beszélt bizonyos Oskar Blummal...
NOVSZKIJ Mi ketten Blummal azonos eszméket vallottunk, azonos módon gondolkoztunk a háborúról és a békéről. Ő, ha nem tévedek...
ZINAIDA MIHAJLOVNA MEISSNER Na látja, ez a Blum volt az első, aki meggyőzte apámat, hogy mindezek a titokzatos személyek, akik a robbanó töltettel teli (Novszkij szeme közé néz) cikkeket írják, hogy ezek nem léteznek, vagyis egyugyanazon kéz írja az összes cikket... Az öné.
Megfogja Novszkij kezét, és egy pillanatra rátapad a szeme. Novszkij megszorítja a tenyerét, Zinaida visszavonja a kezét.
NOVSZKIJ Blum, hallom, defetista lett...
ZINAIDA MIHAJLOVNA MEISSNER Úgy festette le önt apámnak, mint akiben különös módon keveredik az amoralitás, a cinizmus meg a spontán rajongás eszmékért, könyvekért, zenéért, emberekért. Azt mondta: „Uraim, ez a Tverdohlebljov a professzor meg a bandita furcsa keveréke... De hogy van
benne intellektuális tűz, az kétségbevonhatatlan..."
NOVSZKIJ Ezt bóknak vegyem?
ZINAIDA MIHAJLOVNA MEISSNER (egy pillanatra elhallgat, kíváncsian fürkészi Novszkijt) Borisz Da... Tverdohlebljov úr, kicsoda ön voltaképp? Ezt nem azért kérdezem, mert...
NOVSZKIJ Az életrajzunknak, kedves Zinaida Mihajlovna, az életrajzainknak, leszámítva az ilyen magánjellegű beszélgetéseket, semmiféle jelentőségük nincs. (Közelebb hajol hozzá) Egy forradalmár életrajza összevegyül a történelemmel...
És eltűnik benne, mint a patak a folyóban, a folyó a tengerben, az óceánban...
ZINAIDA MIHAJLOVNA MEISSNER Elveszti identitását...
Szótlanul ülnek, eltűnődve az életükön.
NOVSZKIJ Amit most mesélni fogok önnek, kedves Zinaida Mihajlovna, azt vegye úgy, mint egy elbeszélést; így talán nem is olyan érdektelen. Tehát vegye úgy, mint egy történetet bárkiről. Mint bármely történetben, itt is a születéssel kezdődik minden. A miliő és a faj pozitivista képlete emberi lényekre legalább annyira alkalmazható, mint a flamand festészetre. (Teát tölt) Az 1885-ös
esztendőben, karácsony után a második cári huszárezred megállt a Dnyeper nyugati partján, hogy megünnepeljék a Vízkeresztet. Bizonyos Vjazemszkij herceg, huszárezredes a jeges víz alá bukott, és felhozta onnan a Krisztust jelképező ezüst keresztet. Előtte a katonák dinamittal kétszáz méteres léket hasítottak
a vastag jégpáncélba... Acélszínű volt a víz. A fiatal Vjazemszkij herceg...
ZINAIDA MIHAJLOVNA MEISSNER Volt alkalmam megismerni őt. Akkor már... Elnézést, félbeszakítottam.
NOVSZKIJ Szóval a fiatal Vjazemszkij herceg nem engedte, hogy kötelet kössenek a derekára.
ZINAIDA MIHAJLOVNA MEISSNER Arisztokrata gőg...
NOVSZKIJ Keresztet vetett, kék szemét a derült téli égre emelte... (Én legalábbis így képzelem, apám elbeszélése alapján.) Amikor felszínre bukkant a jeges örvényből, díszsortüzet lőttek a tiszteletére, aztán az ideiglenes tiszti kantinban, az elemi iskola épületében, pezsgősüvegek pukkantak. Ez alkalommal a katonák is megkapták ünnepi járandóságukat: fejenként hét deci orosz konyakot... Vjazemszkij herceg személyes ajándéka a második huszárezrednek.
ZINAIDA MIHAJLOVNA MEISSNER Az orosz nép korbács és szesz között tengeti napjait. Ünnepségeik kész öngyilkosságok...
NOVSZKIJ Késő délutánig folyt az ivászat. Aztán ünnepély, majd istentisztelet a falusi templomban.
ZINAIDA MIHAJLOVNA MEISSNER Mert az orosz nép iszákosságára elkel az Isten és a cár áldása. Így nyugodt lelkiismerettel halálra ihatja magát az orosz. Mindaddig, amíg...
Hirtelen abbahagyja, és megérinti Novszkij karját, hogy beszéljen tovább.
NOVSZKIJ A falusi istentiszteletről csak egy katona hiányzott, akit David Abramovicsnak hívtak. Ő a Talmudot olvasta... az istállóban, a meleg jászolban... Ezt ő maga állította. Azonban az irodalmi és vallási asszociációk miatt nekem ez gyanúsnak tűnik. Úgy értem, ez a Talmuddal kapcsolatban... (Megtorpan, mintha ez a megjegyzés valami módon elrontotta volna a történetét)
No, de mindegy... Lehet, hogy én csak nyaggatom magát a mesémmel, Zinaida Mihajlovna... Nem lenne szebb, ha sétálnánk egyet a parkban, és okosabb dolgokról beszélgetnénk?
ZINAIDA MIHAJLOVNA MEISSNER De hát Borisz Davidovics (Körbenéz: már az utolsó vendégek is elhagyták a szalont), ön tudja, hogy engem minden önnel kapcsolatos dolog érdekel. Kérem, folytassa. Mindent tudni akarok önről, mindent...
NOVSZKIJ Na szóval, a katonák közül valaki felfigyelt David Abramovics hiányára, és elindultak megkeresni... Az istállóban találtak rá (apám azt állítja, hogy a pajtában), érintetlenül állt mellette az üveg konyak. Rákényszerítették, hogy igya meg az italt, amiben a cár kegyelméből részesült...
ZINAIDA MIHAJLOVNA MEISSNER És Isten áldása rajta...
NOVSZKIJ Aztán szépen, büntetésként, övig lemeztelenítették, nehogy megbecstelenítsék a cári egyenruhát, és korbácsolni kezdték...
ZINAIDAMIHAJLOVNAMEISSNER Meg kellene írni Oroszország népeinek történetét a korbács történetének formájában... Ezt ön ragyogóan elvégezné, Borisz Davidovics, ön olyan gyönyörűen mesél...
NOVSZKIJ Végül, amikor elájult, ló után kötötték, és elvonszolták a Dnyeperig. Ott, ahol fel volt törve, már vékonyan bőrözni kezdett a jég. Belelökték a jeges vízbe, dereka körül gyeplővel, hogy el ne süllyedjen... Mire kihúzták a vízből,
félholtra vált és elkékült. A szájába öntötték a maradék konyakot, a homloka fölé tartották az ezüst keresztet, és kórusban énekelni kezdték, hogy „Plod csreva tvojego"... (Szünet) Estefelé magasra szökött a láza, mire az istállóból
átvitték egy Szlomon Melamud nevű falusi tanítóhoz... A szerencsétlen közkatona sebesült hátát Melamud tizenhat éves lánya kenegette halolajjal... Mielőtt elindult volna az egysége után – akik már reggel elügettek, hogy vérbe fojtsanak valami zendülést –, David Abramovics, még mindig lázasan, megfogadta a lánynak, hogy vissza fog térni hozzá... Ígéretét meg is tartotta...
Nos, ebből a romantikus találkozásból, melynek hitelességéhez nem fér kétség, születik majd meg, kedves Zinaida Mihajlovna, Borisz Davidovics, közismertebb nevén Tverdohlebljov, Bezrabotnij, Novszkij, et caetera, et caetera...
ZINAIDA MIHAJLOVNA MEISSNER Borisz Davidovics, ön olyan gyönyörűen mesél. Mindezt le kellene írnia egy regényben...
Felállnak, Zinaida Mihajlovna belekarol Novszkijba.
NOVSZKIJ Az Ohrana rendőrségi irattárában három születési évszámom van feljegyezve: ezernyolcszázkilencvenegy... (Az utolsó szavak már alig hallhatók. A két sétálót elnyeli az ajtó)



TIZENEGYEDIK JELENET
A vizsgálóbíró irodája. Novszkij Fegyukinnal szemben ül.Mind a két csuklója be van fáslizva.
FEGYUKIN Ezernyolcszázkilencvenhárom és ezernyolcszázkilencvenhat. Mivel magyarázza ezt?
NOVSZKIJ (közömbösen) A forradalmárok hamis papírokat használtak, ez annak következménye. Némi aprópénz a jegyzőnek vagy a pópának, és a dolog el volt intézve... Egy bizonyítékkal több a hivatalnoki korrupcióra.
Fegyukin a dossziéban lapoz.
FEGYUKIN Szóval így... Na látja, ezt most tisztáztuk... És ne csináljon többé ilyen ostobaságot. (A saját csuklójára mutat) Borisz Davidovics, engedje meg, hogy ismét így szólítsam, most, hogy újjászületett... Látja, nehezebb az embernek a halált választani, mint az életet, példának okáért.
NOVSZKIJ Érett férfikorba jutottam, miért változtatnám meg az életrajzomat... Ha visszanézek...
FEGYUKIN Itt már nem a múltról, a régmúltról van szó, hanem a jelenről. És a jövőről, példának okáért, Borisz Davidovics. Igen, a jövőről... A forradalom jövőjéről.
NOVSZKIJ Tekintet nélkül mindenre, én képtelen vagyok aláírni ezt a papírt. Még az életem árán sem.
FEGYUKIN Milyen papírt?
NOVSZKIJ Hogy ezzel a maga Reinholdjával együtt, vagy hogy is hívják, egy hálózathoz tartoztam, mely az angolok számára kémkedett... Egy ilyen beismerő vallomás egy tollvonással áthúzná egész eddigi életemet...
FEGYUKIN Nem értem magát... Miről beszél?
NOVSZKIJ Soha semmiféle Richardsot nem láttam az angol trade-unionból, soha senkitől nem vettem át egyetlen centet sem, és soha semmilyen kémszervezetnek nem voltam a tagja. És abban az időpontban, amit itt felhoz, nem Berlinben, hanem Párizsban voltam. Ezek tények...
FEGYUKIN Á, maga még mindig itt tart, Borisz Davidovics... Hát én ezt, példának okáért, már rég elfelejtettem... Félreértés, kész félreértés. Kérem, ne szakítson félbe... Szóval maga, példának okáért, azt állítja, hogy soha nem találkozott semmiféle Richardsszal... Rendben... Elfogadom. Immár megdönthetetlen
bizonyítékaink vannak arra nézvést, Borisz Davidovics, hogy maga valóban soha nem találkozott semmiféle Richardsszal... (Az asztalra hajol, és átnyújt egy újságot) Én ebben azelőtt is biztos voltam... Minden egyéb bizonyíték nélkül, egyes-egyedül a maga őszinte, forradalmári vallomása alapján.
NOVSZKIJ (kezébe veszi az újságot) Mi ez?
FEGYUKIN (elővesz egy papírlapot a dossziéból) Maga olvas angolul... Hát tessék. Nekem megvan a fordítás. Ez a maga, azaz immár a mi Richardsunk eskü alatt kijelentette, és a kijelentését egy mérvadó tanú is megerősítette, hogy azon a napon valóban nem járt Berlinben...
Novszkij rövidlátó módjára olvas, az arcához emeli az újságot.
FEGYUKIN Köztünk szólva, ezek az angol trade-unionosok túl nagy lármát csaptak a maga eltűnésével kapcsolatban (ők letartóztatásnak nevezik)... Mindez egy olyan vizsgálóbíró kezében, aki, példának okáért, kevésbé becsüli és ismeri
magát, csak fokozná a gyanúpert, és csak rontana a maga helyzetén... (Elveszi Novszkijtól az újságot)... Szóval?
NOVSZKIJ Ez megdönthetetlen bizonyíték... Nem lehet az ember egy időben két helyen...
FEGYUKIN Na látja, minek akkor ennyire izgulni, példának okáért, aztán még ez is (A csuklójára mutat), ez a kispolgári érzelgősség és kishitűség... Mindez, Borisz Davidovics, csupán arról árulkodik, hogy maga nem bízik a forradalmi igazságban... Ez a maga szerencsétlen próbálkozása... Ha példának okáért
két-három nappal ezelőtt sikerült volna nyélbe ütnie a kishitű szándékát, érti, ugye, mit akarok mondani, akkor most nem állhatna itt tiszta múlttal... Egyszóval kémként halt volna meg... Ami pedig kár lett volna, igazságtalan lett volna, Borisz Davidovics...
NOVSZKIJ Ismétlem: érett férfikorba jutottam, miért változtatnám meg az életrajzomat?
FEGYUKIN Maga, Borisz Davidovics, mindig ugyanazt hajtogatja erről a maga életrajzáról... Na de, példának okáért, gyanakodott valaha valaki a maga életrajzára?... Ki? Hol? És mikor? (Belelapoz a dossziéba) Mi több, a maga életrajza,
példának okáért, feddhetetlen... Ha úgy gondolja, példának okáért, hogy valami kimaradt belőle, azt máris helyrehozzuk, Borisz Davidovics... Szabadon szakítson félbe, amint úgy érzi, hogy valami nincs rendben, vagy valami pontatlanul lett lejegyezve...
Teát tölt, átnyújtja Novszkijnak, aki egy mozdulattal visszautasítja.
FEGYUKIN Rendben, rendben... Átsiklok a személyes sértések fölött... Szóval, nézzük: Ezerkilencszáztizenhárom februárjában Bakuban volt, ahol mozdonyvezetőként dolgozott...
NOVSZKIJ Mozdonyfűtő-segéd voltam...
FEGYUKIN (beírja az adatot) Rendben. Moz-dony-fű-tő-se-géd... Ugyanennek az évnek szeptemberében valami Tverdohlebljov az egyik sztrájkvezér a caricini falikárpitgyárban...
NOVSZKIJ Ivano-Vazneszenyszkiben... Ezt a sztrájkot...
FEGYUKIN (kijavítja) Ivano-Vaz-ne-szeny-szki-ben... Rendben... Szóval, maga volt az egyik sztrájkvezér Ivano-Vazneszenyszkiben... Novemberben az utcai tüntetések egyik szervezője Pétervárott...
NOVSZKIJ Októberben... (Elgondolkodik) A rendőrség kardlappal és fekete bőrkorbáccsal zavarta szét a tüntetőket...
FEGYUKIN (javít) Ok-tó-ber-ben...
NOVSZKIJ A Dolgorukovszkaja utcában, egy nyilvánosház mellékajtaján keresztül szöktem meg... Nem tudom, hogy hívják ma azt az utcát...
FEGYUKIN (ír) Nyil-vá-nos-ház...
NOVSZKIJ Ezek csak anekdoták, gondolom, teljesen érdektelenek a kivizsgálás szempontjából...
FEGYUKIN Ám a maga életrajzának szempontjából, példának okáért, igenis fontosak, Borisz Davidovics... A maga életrajzának szempontjából.
NOVSZKIJ Akkoriban Bezrabotnij névre szóló papírjaim is voltak...
FEGYUKIN (bejegyzi) Bezrabot-nij...
NOVSZKIJ Néhány hónapig csavargók közt éjszakáztam az átalakítás alatt álló városi fürdőben...
FEGYUKIN (olvas) Kapcsolatba lép az eszerek terrorista csoportjával, mely pokolgépes merényletre készül, és a rendőrség B. D. Novszkij néven letartóztatja.
NOVSZKIJ Ez a fürdő éjjeliőrének a neve volt... Ez volt az első név, ami a rendőrségen eszembe jutott...
FEGYUKIN Ebben Lev Nyikolajevics Bronstein példáját követi... Ő a börtönőre nevét tulajdonította el... Hallott erről?
NOVSZKIJ Persze. Véletlen egybeesés.
FEGYUKIN Kérem, ne sértődjön meg... De az a benyomásom, hogy maga... példának okáért... mindig orosz neveket keres.
NOVSZKIJ Ez volt a forradalmi gyakorlat... Más oka...
FEGYUKIN Kérem, kérem... csak úgy eszembe jutott... Szóval, hol is hagytuk abba? Rendben, nézzük... Ezerkilencszáztizennégyben a vlagyimiri gyűjtőfogházba szállították...
NOVSZKIJ Vasra verve... Ezt nem muszáj beírni... csak úgy mondom...
FEGYUKIN (ír) Á, nem, nem, minden fontos, a maga életrajza szempontjából, példának okáért... Vas-ra ver-ve... Ígggy... Narymból megszökik, és egy időre eltűnik...
NOVSZKIJ Magas lázam volt... Narymban levették rólunk a bilincset... És akkor hozzáfértem egy halászbárkához, mely a parton hevert, evező nélkül... Magam sem tudom, honnan vettem annyi erőt, hogy betoljam a vízbe... Hagytam, hadd sodorja a bárkát a gyors folyó... Mindez természetesen most nem
fontos, mindez úgy hangzik, mintha az ókorban esett volna meg.
Fegyukin, anélkül, hogy felemelné a fejét a dossziéból, melybe jegyez valamit, int Novszkijnak, hogy folytassa. Novszkij tűnődve hallgat.
FEGYUKIN Folytassa csak!
NOVSZKIJ Miközben ebben a bárkában ültem kora hajnalban, és átengedtem magam a folyó gyors sodrásának, megértettem, hogy a természet elemi ereje nem engedelmeskedik az álmoknak és az átkoknak, miként az ember elemi ereje sem... Egy örvény felborította a bárkát, és öt versztet sodort, mielőtt partra
vetett volna... Néhány órát a jeges vízben töltöttem, mintha a családi legenda ismétlődne meg velem... A partszegélyen még tartott a vékony jégréteg... mint mikor David Abramovicsot a Dnyeperbe dobták...
Szünet. Novszkij elmerül a múltjában, Fegyukin jegyez a dossziéba.
NOVSZKIJ „Aki látta a jelent, mindent látott: azt is, ami a legtávolabbi múltban történt, és azt is, ami a jövőben fog megtörténni."
FEGYUKIN Ez, példának okáért, túl pesszimista megállapítás. Maga előtt itt a jövő, Borisz Davidovics... Fényes jövő.
NOVSZKIJ Marcus Aurelius. Elmélkedések.
FEGYUKIN Ugyanebben az évben, Jakov Mauzer néven ismét elítélik hat évre a fegyencek között való titkos terrorista szerveződés miatt...
NOVSZKIJ Három hónapot töltöttem a tomszki börtönben, és hallgattam azoknak az embereknek a borzalmas sikolyait és búcsúszavait, akiket a halálba vezettek... (Megtorpan) Ahogy... a napokban... ismét hallottam.
FEGYUKIN (szigorúan) Most, példának okáért, a múltról beszélünk. Folytassa!
NOVSZKIJ Mit mondhatnék... Mi az akasztófa árnyékában Antonio Labriola írásait olvastuk a történelmi materializmusról... „Aki látta a jelent, mindent látott: azt is, ami a legtávolabbi múltban történt, és azt is, ami a jövőben fog megtörténni."
FEGYUKIN A von Launitz kormányzó ellen elkövetett merénylet után a rendőrség halottnak tartja...
NOVSZKIJ Párizsban rejtőzködtem...
FEGYUKIN (félbeszakítja) Oda is el fogunk érkezni...Most három szökés következik, kettő a börtönből, egy pedig a táborból... (Felemeli a fejét az iratból) Érdekes lenne, Borisz Davidovics, ha egyszer nyilvános előadás formájában feltárná
nekünk, hogyan szökdösött maga csak úgy a börtönökből a cári időkben... mintha csak az iskolából lógott volna meg...
NOVSZKIJ Ezt elsősorban az tette lehetővé...
FEGYUKIN (félbeszakítja) Á nem, nem... Most nincs időnk erre... Egyébként manapság ilyesmire nincs esélye... De ha lenne is, meggyőződésem, Borisz Davidovics, hogy maga nem szökne el a forradalmi igazságszolgáltatás elől... Ez mélységes meggyőződésem.Még ha lenne rá esély, akkor sem. Nem igaz?
Novszkij hallgat.
FEGYUKIN Rendben. Én, látja, meg vagyok győződve, hogy maga nem szökne meg... Hiszen ez itt, Borisz Davidovics, mégsem cári börtön! Gondolom, ebben egyetértünk.
Novszkij hallgat.
FEGYUKIN Sajnálom, hogy most nincs időnk elvitatkozgatni ezen, úgymond, négyszemközt... Na, de ahogy a nép mondja: lesznek még napok, csak mi nem leszünk már. (Szünet. Az iratokat nézi) Első alkalommal a börtöncella falát bontotta ki az elvtársaival (Felemeli a fejét)... Különös ötlet: kibontani a börtöncella falát... Hm, igen... Második alkalommal fürdés közben tűnik el a felügyelő ruhájában, aki ott maradt pucéran. (Nevet) Ott maradt pucéran. Képes lenne-e arra, példának okáért, Borisz Davidovics, hogy engem is faképnél hagyjon anyaszült pucéran?... Nem, erre nem lenne képes... Ez, látja, szent meggyőződésem... Aztán ismét letartóztatják, és zsidó taligán szökik át a határon... Hm... zsidó taligán... a határon...
NOVSZKIJ A közismert vilkomiri csempészúton... Vándorkereskedőnek öltözve...
FEGYUKIN (feljegyzi) Csem-pész-ú-ton... Ez nagyon érdekes részlet... (Ír) Vándor-ke-res-ke-dő-nek... (Olvas) Mihail Vasziljevics Zemljanyikov névre szóló hamis útlevéllel mozog...
NOVSZKIJ Az eszerekhez közel álló orvosok rejtettek el. Közveszélyes őrültek között éltem...
FEGYUKIN (jelt ad neki, hogy várjon, míg följegyzi) Köz-ve-szé-lyes ő-rül-tek... Folytassa.
NOVSZKIJ Onnan kerékpáron szöktem el, gimnazistának öltözve.
FEGYUKIN Rendelkezett két orvoskitűnőség aláírásával, akik megerősítették, hogy egy kicsit, példának okáért, (A kezével mutatja) megkergült...
NOVSZKIJ A rendőrség ezt a két orvost a forradalmárok szimpatizánsaként tartotta számon... De nem volt bizonyítékuk ellenük.
FEGYUKIN Nem volt bizonyítékuk, azt mondja... Nagyon érdekes... Nem volt bizonyítékuk... (Jegyez) Rendben. Maga Batumiba kerül. Így van?
NOVSZKIJ Igen.
FEGYUKIN Ezerkilencszáztizenhárom szeptemberében Párizsba érkezik.
NOVSZKIJ Konstantinápolyon keresztül, elrejtőzve a... Fegyukin jelt ad, hogy várjon, míg följegyzi.
FEGYUKIN (jegyez) Kon-stan-ti-ná-po-lyon ke-resz-tül... Minden fontos, Borisz Davidovics, minden részlet... Ezt, példának okáért... ezt a Konstantinápolyt nem is nevezhetnénk részletnek... Ez a maga életrajzának nagy jelentőségű ténye, példának okáért... Szóval elrejtőzve szökik...
NOVSZKIJ Potyautasként a hajón. Tojások tonnái közt megbújva...
FEGYUKIN (följegyzi) To-já-sok ton-ná-i közt... Szóval megérkezünk Párizsba. Ahol maga a zsidó kalaposok igen befolyásos szakszervezetének funkcionáriusa.
NOVSZKIJ A legtöbb időt az Avenue Gobelins-en töltöttem az orosz könyvtárban, a tanulmányaim miatt.
FEGYUKIN A-ve...
NOVSZKIJ Gobelins.
FEGYUKIN (jegyzi) Gob-len...
NOVSZKIJ És a Guimet múzeumban. Kiváló hely a vallástörténet tanulmányozásához.
FEGYUKIN (jegyzi) Milyen múzeum?
NOVSZKIJ Guimet.
FEGYUKIN (jegyzi) Gü-me.
NOVSZKIJ (nem minden nosztalgia nélkül) Az estéket pedig a Rotonde-ban töltöttem a Montparnasse-on...
FEGYUKIN (jegyzi) Par-nasz-szon.
NOVSZKIJ Miután kitört a háború...
FEGYUKIN Ez már le van írva... Ezt az Ohrana nagyon, nagyon pedánsan vezette... Íme. Miután kitört a háború, eltűnik Párizsból. A rendőrség letartóztatja Mont-pe...
NOVSZKIJ Montpellier közelében. Napszámosként rejtőztem a szüretelők között. Amikor hozzám lépett két civil a szőlősben, épp egy kosár szőlő volt a kezemben. Felkattintották rám a bilincset, még a kosarat sem sikerült letenni...
FEGYUKIN (miután följegyezte) És ismét Berlinben vagyunk.
NOVSZKIJ Odatoloncoltak.
FEGYUKIN Itt az áll: megszökött.
NOVSZKIJ Nem, egyszerűen odatoloncoltak.
FEGYUKIN (jegyzi) O-da-to-lon-col-tak...
NOVSZKIJ Fölraktak egy vonatra, bilinccsel a kezemen, és parancsoljon, irány az országhatár.
FEGYUKIN (a dossziéba bámul) Vannak itt bizonyos nagyon kellemetlen dolgok, példának okáért... (Felemeli a fejét) Maga ellenezte a kilenszáztizenhetesnyolcas pártvonalat.
NOVSZKIJ Magával sodort a hazafias felbuzdulás hulláma, és bizonyos kadétiskolai erkölcsi felfogás. Úgy gondoltam, hogy a háborút mindenáron folytatni kell... Hiszen akkoriban már felsejlett a győzelem...
FEGYUKIN Na látja, ez, példának okáért, egyáltalán nem válik becsületére... Semmiképp!
NOVSZKIJ A fegyverszünet hírét, beismerem, csapásként éltem meg...
FEGYUKIN (jegyez) Csa-pás-ként.
NOVSZKIJ Beismerem, az idegösszeroppanás határán álltam...
FEGYUKIN (jegyez) I-deg-ösz-sze-rop-pa-nás.
NOVSZKIJ Azonban a bolsevikok hatására nemsokára a pacifisták táborához csatlakoztam. Különösen nagy hatással volt rám egy Sznaszerevvel folytatott beszélgetés. Szóval elhajítottam a mauseremet, és a megbánás jeléül tűzbe vetettem az offenzív kézigránátok és a hetvenméteres hatótávolságú lángszórók tervrajzait. Internacionalista lettem.
FEGYUKIN (gyorsan följegyzi) Láng-szó-rók... (Ránéz Novszkijra) Hanem, Borisz Davidovics, mindez akkor is még itt van magának. (A homlokára ver) Itt. Ezek a tervrajzok. Lássa, lássa, ezt példának okáért senki sem tudja kitörölni magából. Senki. (Elgondolkodva) Csak saját maga. Nem így van, Borisz
Davidovics? Nincs igazam?
Novszkij hallgat.
FEGYUKIN No de hagyjuk!Menjünk tovább. (A dossziéból olvassa) Ezerkilencszáztizennyolcban maga volt a felelős a búzaszállítmányért, amit Moszkvába irányítottak.
NOVSZKIJ Igen... Tula, Tambov, Orel, Harkov...
FEGYUKIN A következő évben, tizenkilencben Denyikin ellen harcol. Diverzáns.
NOVSZKIJ Denyikin egységei ráfutottak a mi jól álcázott aknamezőinkre. Éjszaka, a legváratlanabb helyeken aknásítottunk... Morálisan igencsak meginogtak.
FEGYUKIN Ugyanennek az évnek novemberében a „Szpartak" torpedórombolón elindul Ravelba, felderítésre...
NOVSZKIJ A hajó váratlanul összefut egy erős angol flotillával, hét könnyű hajó volt, 25 milliméteres ágyúkkal fölszerelve... A mi torpedórombolónk megfordul, és egy nyaktörő manőverrel, a leereszkedő éjszaka leple alatt eléri Kronstadtot... Be kell azonban ismerni, hogy Zinaida Mihajlovna ravaszságának köszönhetően nyertünk időt...
FEGYUKIN Meissner?
NOVSZKIJ Ő adott jeleket a jelzászlókkal, és sikerült meggyőznie az angolokat, hogy a manőver a kormány meghibásodásának következménye. Csak időt akart nyerni.
Fegyukin, aki egész idő alatt jegyzetelt, és beírta a javításokat a mappába, leírja az utolsó szavakat.
FEGYUKIN Kron-stadt... (Becsukja a dossziét)Mára ennyi, Borisz Davidovics... Látja, példának okáért, milyen szépen együttműködtünk most. Ismeri a mondást: „A kő is megszólal, ha beverik a fogát"... No de mi, Borisz Davidovics, példának okáért, egészen barátian együtt tudunk működni.
Elindul az ajtó felé. Novszkijhoz odamegy a foglár, hogy megbilincselje.
FEGYUKIN (a foglárhoz) Nem kell, nem kell... Borisz Davidovics megbízható ember. (Az ajtóból) És ne próbálkozzon többet, példának okáért, ezzel… (A csuklójára mutat) Egy ilyen forradalmár, mint maga, legyen hű önmagához. Hű és következetes. Mindvégig. (Megtorpan) Az életrajza, példának okáért, kifogástalan. És az is marad... Úgymondván egyetlen árnyék sem vetül rá...



TIZENKETTEDIK JELENET
Novszkij és Zinaida Mihajlovna Meissner kilépnek a szanatórium kapuján. (A Tizedik jelenet folytatása) Folytatódik a beszélgetés.
NOVSZKIJ Négyévesen már tudtam írni-olvasni. Kilencévesen apám magával vitt a „Szaratov" kocsmába, a zsidó piac közelébe, ahol a sarokasztalnál, a porcelán köpőcsésze mellett végeztem ügyvédi munkámat... Ért engem? Jártak oda égővörös szakállú, beesett szemű, kiszolgált cári katonák, kikeresztelkedett zsidó szatócsok a környező fűszeresboltokból, hosszú, zsíros kaftánban, oroszos nevük ellentétben állt sémi járásukkal. (Háromezer év rabság és a pogromok időtlen hagyománya szülte ezt a gettókban „kinemesített" járást.)
Leülnek egy padra a teraszon.


A kis Borisz Davidovics tehát körmölte a panaszbeadványaikat, mert már jobban tudott írni, mint az apja.
ZINAIDA MIHAJLOVNA MEISSNER Az ön élete, Borisz Davidovics, kész regény.
NOVSZKIJ Anyja esténként zsoltárokat olvasott neki, éneklő, nazális hangon... Tízéves, amikor egy öreg jószágigazgató, ugyanebben a kocsmában, mesél neki az ezernyolcszáznegyvenhatos parasztfelkelésről. Ebben a történetben a kancsuka, a kardlap és a bitófa osztotta az igazságot... Tizenhárom évesen Szolovljev Antikrisztusának hatása alá kerültem, és elszöktem hazulról... Egy távoli állomásról zsuppoltak haza a rendőrök... (Szünet) Átugrok néhány évet. Csupán képeket sorjázok magának, mintha albumot nézegetnénk. Most a piacon találja őt, ahol üres üvegeket árul két kopejkáért, később csempészdohányt,
gyufát és citromot kínálgat.Meg kell jegyeznem önnek, hogy apám abban az időben szintén a nihilizmus vészes hatása alá került, és a tönk szélére juttatta a családot... (Grünwald doktor minden bizonnyal hozzáfűzné, hogy nagyrészt a tuberkulózisa miatt, mivel a doktor úr a betegségeket valami alattomos,
szervi nihilizmus tünetének tekinti.)
ZINAIDA MIHAJLOVNA MEISSNER Szívesen meghallgatnám a doktor úr valamelyik előadását.
NOVSZKIJ (mintha nem hallotta volna) Tizennégy évesen egy kóser mészárszékben inaskodik, aztán mosogat, és szamovárokat pucol ugyanabban a kocsmában, ahol azelőtt panaszbeadványokat másolt... Tizenhat évesen...
ZINAIDAMIHAJLOVNAMEISSNER Maga ennyi idősen nyilván már kész férfi volt...
NOVSZKIJ Én, kedves Zinaida Mihajlovna, tizenhat évesen már férfimunkát végeztem: ágyúlövedékeket osztályoztam a pétervári lőszerraktárban...
ZINAIDA MIHAJLOVNA MEISSNER (megsimogatja a haját) Szegény, szerencsétlen gyermek...
NOVSZKIJ Tizenhét évesen dokkmunkás voltam Rigában, a sztrájkok idején pedig Leonyid Andrejevet és Scheller-Mihajlovot olvastam...
ZINAIDA MIHAJLOVNA MEISSNER Ah, Leonyid Andrejev... Imádom...
NOVSZKIJ Ugyanebben az évben, miután a kikötőben elbocsátottak, egy csomagolóanyag- és dobozgyárban kaptam munkát... A híres „Teodor Kibel" gyár... Tudja, mennyi volt a napi bérem? Öt kopejka... Itt éreztem meg a tüdőbaj első tüneteit...
A karórájára néz.
ZINAIDAMIHAJLOVNAMEISSNER A poggyászom készen áll, Borisz Davidovics... Elrendeltem, hogy hozzák ki, ha eljön az ideje...
NOVSZKIJ Látja, ezzel a történettel kitöltöttem a drága időnket... Okosabb dolgokról is beszélgethettünk volna...
ZINAIDA MIHAJLOVNA MEISSNER Borisz Davidovics, nekem az ön minden szava kincset ér... Már akkor is így volt, amikor személyesen még nem ismertem önt... (A nyakában lógó medalion-órájára néz)... De hisz még van egy teljes óránk... A vonatom nyolc negyvenkor indul... Kérem, folytassa.Mindent tudni szeretnék magáról, mindent...
NOVSZKIJ Alig ültem be a padba az egyetemen, máris börtönbe kerültem...Mindösszesen tizenháromszor tartóztattak le. Az első letartóztatásomat követő tizenkét évnek több mint a felét rabságban töltöttem. Ezenkívül háromszor jártam meg a száműzöttek gyötrelmes útját, mely három évet elvett az életemből... „Szabadságom" rövid óráiban csak néztem, mint a moziban, amint elvonulnak előttem a szomorú orosz falvak, városok, emberek, események. Én mindig rohantam... Lovon, hajón, taligán. Nincs ágy, melyben egy hónapnál tovább aludtam volna... A hosszú, gyötrelmes téli estéken, amikor a Vasziljevszko Osztrovo sápadt lámpái alig pislákolnak, az orosz falu pedig hamis és csalóka szépségben fürdik a holdfényben, megismertem az orosz valóság egész borzalmát. Egyetlen szenvedélyem ez a keserves, lelkesítő és rejtélyes forradalmári hivatás volt...
Jönnek az inasok, hozzák Zinaida Mihajlovna útitáskáit és bőröndjeit; ők ketten úgy érzik magukat, mint akiket rajtakaptak, mint a szerelmesek, akik nem mondták el egymásnak azt, ami a szívükből a szájukra kívánkozik. Felállnak, egyszerre, mintha összebeszéltek volna. Szorosan átölelik egymást, szavak és csók nélkül.
NOVSZKIJ Bocsásson meg, Zina, és tartson meg a szívében... Fájdalmas lesz, mint a vesekő... Adieu!
Zinaida Mihajlovna felteszi a kalapját, megköti a szalagot, és elindul az inasok után, akik a poggyászát viszik. Novszkij, kezében a kalapjával csak áll, mozdulatlanul néz utána. A nő nem fordul hátra.



TIZENHARMADIK JELENET
Késő este. Fegyukin az irodájában, egyedül. Az asztalon kihűlt szamovár, telefonok, dossziék. Csikkekkel teli hamutartó. Cigarettafüst. Fegyukin egy nagy, régimódi írógépen pötyög, lassan, két ujjal. A kopogás kurta sorozatlövésekként visszhangzik. Hirtelen kinyílik az ajtó, két foglár bekíséri Novszkijt. A hóna alatt tartják. Novszkij fején kötés. Iszonyatos állapotban van. Alig áll a lábán. A foglárok leveszik a kezéről a bilincset, a szó szoros értelmében lezuttyantják Fegyukin asztala elé, majd visszavonulnak a sarokba. Fegyukin folytatja a gépelést, fel sem emeli a fejét, mintha semmit sem látott, hallott volna. Fegyukin kihúzza a gépből a papírt, és elolvassa az utolsó szavakat. Aztán Novszkijhoz fordul, egészen természetesen, a gépelt szöveghez kötvén a gesztust.
FEGYUKIN Úgy vélem, ezzel elégedett lesz... Nézze meg (Végighúzza az ujját a papíron), teljesen átalakítottuk a vádiratot... Mégpedig, példának okáért, kizárólag a maga kedvéért. Mert hát ez volt a kívánsága, ha jól értettük egymást.
Szóval maga, Borisz Davidovics Novszkij, 1893-ban született (a középső dátumot vettem), utolsó munkahelye Kazahsztánban volt a posta- és közlekedésügyi népbiztosságban, és így tovább, és így tovább, és így tovább, átugrom, teljes büntetőjogi és anyagi felelőssége tudatában kijelenti stb., stb., ezt már ismeri... ahá!... hogy az első pénzösszeget – a nagyságát majd később
megbeszéljük –, mondjuk, ezerkilencszázhuszonöt május nyolcadikán vette át A. D. Pareszijántól, amikor is együtt dolgoztak a novoszibirszki huzalgyárban.
Szemügyre veszi Novszkijt, szavai hatását fürkészve. Novszkij alig áll a lábán.
FEGYUKIN Ami Pareszijánt illeti (Kotorni kezd a papírok közt), van erről egy papírunk... itt is van, kérem, itt áll fekete-fehéren, aláírva, hogy átadott magának kétezer kanadai dollárt... Ami az összeget illeti, példának okáért, mint mondtam, ezt még megbeszélhetjük... Nem valami nagy összeg, példának okáért...
(Szünet, nézi Novszkijt) Maga, Borisz Davidovics, maga megint súlyosbító körülményeket teremt önmagának... Hát én, példának okáért, hát nem voltam én elég készséges magával, mondja meg, nem voltam? Ha? Hisz a maga kifejezett kívánságára változtattam meg a vádirat tartalmát, és ezt az egész kémkedési ügyet – kizárólag a maga kedvéért és a múltja iránti tisztelet jeléül – egy régimódi, teljesen közönséges, igen, igen, közönséges emberi történetté alakítottam át, mégpedig az angolok javára, egy kétezer, vagy legyen ezer, vagy csupán ötszáz kanadai dollár körül forgó banális történetté. Mit
akarna még tőlem, példának okáért? Tessék? Nem hallom! (Lerogy a székbe, mint egy megtört, csalódott, elárult ember) Maga, Borisz Davidovics, nem tisztességes ember, nem, nem... Őszintén megmondom magának, maga nem tisztességes ember... És még valamit: maga nekem bizonyos tekintetben megígérte,
hogy többet nem emel kezet magára, aztán meg... fejjel a falnak... És mi lett volna, példának okáért, ha megölte volna magát, mégpedig most, pont most, mikor végre kimozdultak a holtpontról a dolgok... Meg akarta őrizni, példának okáért, a makulátlan életrajzát. Nem kémkedett az angoloknak, rendben...
Készséges voltam, tisztáztuk ezt a dolgot... Paresziján aláírta a nyilatkozatot, jutalmul kapott öt deci vodkát... (Mit tegyünk, szegény ember csalódott az életben, és hát az ital segít túlélni a legnehezebb pillanatokat...) Rendben, maga nem olyan, mint Paresziján... Azt hiszi, én nem tudom, mi a különbség
kettejük között? Ég és föld, példának okáért... De lássa be, Borisz Davidovics, lássa be, hogy nem minden szól a maga javára. Paresziján például, magával ellentétben, tisztában van a kötelességeivel... Igen, igen, a kötelességeivel... Látja, neki eszébe jutott, hogy átadta magának azt a pénzt, és eszébe jutott
az évszám is, sőt a pontos dátum is... És maga? Maga azt kérte, hogy nevezzük ki az összeesküvés vezetőjévé... És én, példának okáért, teljesítettem ezt a kívánságát...
Novszkij hirtelen összeesik. A foglárok odaszaladnak, odaszalad Fegyukin is, fölé hajol, meghallgatja a szívverését, kitapogatja a pulzusát. Mesterséges lélegeztetésben részesíti és pofozgatja, hogy eszméletéhez térjen. Mivel Novszkij nem tér magához,
egyre hevesebben, már-már tébolyult dühvel pofozza.

FEGYUKIN (Novszkijt pofozva) Még majd meghal itt nekem ez a féreg, most, pont most, hogy megvan Pareszijántól a nyilatkozat... Mert neki az a legfontosabb, hogy bebizonyítsa az ártatlanságát, hogy megőrizze az „igazságát", az átkozott, beteges, önző igazságát...
Fegyukin már-már hisztériás rohamot kap. Hozzálép egy foglár, és megpróbálja leválasztani Novszkijról.
FOGLÁR Hagyja, Valerij Joszipovics, majd mi levisszük a kutyaólba... Bízza ránk, majd mi elintézzük... Ezzel még majd megöli, Valerij Joszipovics... megöli...
Sikerült Fegyukint lerángatni Novszkijról. Fegyukin megigazítja az egyenruháját, és reszketve az íróasztalához megy. Kihúzza a fiókot, és elővesz egy vodkásüveget, tölt magának, és egy hajtásra kiissza. Miközben a foglárok elvonszolják Novszkijt, Fegyukin magában beszél.
FEGYUKIN Ez a körforgás az úgynevezett tényekkel... Mintha én nem tudnám, hogy mi fán teremnek a tények... A tény az (Tölt, felhajtja), a tény az, amiről az emberek megállapodnak, hogy tény legyen, példának okáért. És nem csak az a tény (Tölt, felhajtja), ami egy kemény koponya meridiánjai közt annak
számít... Ez az ő vak igazságuk azonban, mely „tényeken" alapszik, nem képes beilleszkedni egy magasabb értékrendszerbe, példának okáért...
Feláll, kinyitja az ajtót a Novszkijt vonszoló foglárok előtt.
FEGYUKIN Egy magasabb igazságba... (Elordítja magát) Egy magasabb igazságba, világos?! (Megmarkolja az egyik foglár gallérját) Világos?!
FOGLÁR Világos, vizsgálóbíró polgártárs, világos... Egy magasabb igazságba.
FEGYUKIN Amely áldozatot kíván, és nem törődik, nem szabad törődnie az emberi gyengeségekkel.
Még mindig a foglár gallérját markolja, noha ismét magában beszél.
FOGLÁR (ijedten) Értem, vizsgálóbíró polgártárs. Nem szabad törődnie az emberi gyengeségekkel.



TIZENNEGYEDIK JELENET
A Dnyeper partja, 1885. A jelenet hátterében kocsi és kifogott lovak, mellettük nyergek. Az egyik sarokban gúlába rakott hosszú, kozák puskák. A tábortűz kihuny. Fagyos, ködös pirkadat. A háttérből lárma hallatszik, katonakiáltások, aztán hirtelen némaság és vízcsobbanás: Vjazemszkij herceg beugrott a jeges vízbe, és felszínre hozta az ezüst keresztet. Egy közkatona, aki mindeddig a lovakat csutakolta, és leszedte róluk a nyergeket, lélegzetvisszafojtva bámulja az eseményt. Egyik kezében vakaró, a másikban kefe. Hirtelen csönd, aztán harsány kiáltások: Hurrá! Hurráááá! Vjazemszkij herceg pokróccal a vállán, nedves hajjal a színpadra lép egy csoport tiszt és katonák kíséretében. Kezében ezüst kereszt, melyet magasan a feje fölé emel. Csörögnek a kardok. A másik oldalról két katona becipel egy láda konyakot. Vjazemszkij herceg szétosztja a palackokat a tisztek és a katonák között, akik felnyitják az üveget, és jól meghúzzák. Ezután kiáltozva távoznak. Harmonikaszó hallatszik. Csak az üres konyakosládák maradnak a színen. És a háttérben a lovak. Mellettük egy közkatona fekszik, könyvvel a kezében.
Megjelenik egy ittas tiszt. Füttyent, majd odadobja az üveget a közkatonának, aki felállt, hogy tisztelegjen. A katona elkapja az üveget. Nem iszik belőle, maga mellé helyezi, és tovább olvas, a száját mozgatva, mint a félanalfabéták. Közvetlen közelből odahallatszik a falusi templom harangjának kondulása. Aztán egyházi énekek hallatszanak. „Plod csreva tvojego." Erőteljes férfihangok. Amikor elhal az éneklés és a harangszó, a katona feláll, két kezében tartja a könyvet, majd hunyt szemmel elismétli, amit az imént a Talmudból olvasott. Ez a közkatona, aki a lovakat csutakolta, nem más, mint David Abramovics, Borisz Davidovics apja.

DAVID ABRAMOVICS „Isten háromfajta embert szeret: azokat, akik nem lobbanékonyak, azokat, akik szeretik a szabadságot, és azokat, akiknek a lelke mentes minden gonoszságtól." Elvonul egy csapat katona, megpillantják.
ELSŐ KATONA David Abramovics imádkozik...
David Abramovics annyira belemerült az olvasásba, hogy nem veszi észre őket.
MÁSODIK KATONA Hát te, David Abramovics, miért nem ittad meg a konyakodat?
Közeledik feléje.
MÁSODIK KATONA Ez Vjazemszkij herceg ajándéka, aki az imént kiemelte a Dnyeperből az ezüst keresztet... És a mi Cárunk ajándéka (Meghajol)... Isten éltesse sokáig...
DAVID ABRAMOVICS (odanyújtja nekik a palackot) Vigyétek... én nem iszom...
ELSŐ KATONA Ez a Cár ajándéka... ezt muszáj meginni.
Újabb csoport katona érkezik, velük egy tiszt.
ELSŐ KATONA (vigyázzba áll a tiszt előtt) Abramovics közkatona elutasítja a Cár ajándékát.
TISZT (aki rögtön érti, miről van szó, elveszi a palackot, és David Abramovicsnak nyújtja, aki vigyázzban áll) Meginni!
David Abramovics elveszi a palackot, majd a palackkal együtt lehanyatlik a karja. Hallgat.
TISZT (üvölt) Meg-in-ni!
Abramovics vigyázzban áll, fejét lehajtja. A tiszt jelt ad a katonáknak.
TISZT Kereszteljétek meg! Azonnal!
A katonák nekimennek Abramovicsnak, a földre teperik, és konyakot öntenek a szájába. Aztán derékig lecsupaszítják, gyeplőt erősítenek a derekára, és a ló után kötik, kivonszolják a színpadról. Csobbanás hallatszik, Abramovicsot belelökték a vízbe. Énekszó: „Plod csreva tvojego." A lóhoz kötözve, vizesen és eszméletlenül tovább vonszolják, majd ott hagyják a csupasz földön a ló mellett. Elindulnak. Egy katona észreveszi, és felveszi a konyakosüveget. Még van benne ital. A hajánál fogva megmarkolja Abramovicsot, és erővel a szájába tölti a konyakot.




TIZENÖTÖDIK JELENET
Novszkij a tömlöcben fekszik a földön. A foglár a hajánál fogva megmarkolja, és erővel vizet tölt a szájába. Novszkij lassan felnyitja a szemét. Kényszerzubbony van rajta.
FOGLÁR (Fegyukinhoz, aki oldalt áll) Kinyitotta a szemét...Minden rendben, vizsgálóbíró polgártárs.
Novszkij fölé hajol.
FEGYUKIN Látja, Borisz Davidovics... maga engem, példának okáért, gyötör az önzésével... Csak ne tiltakozzon nekem, kérem...Maga önző, nagyon önző... Maga szörnyű kínokat okoz a kivizsgálásnak, szörnyű kínokat, Borisz Davidovics... Én példának okáért napok óta nem tudok aludni maga miatt...
És megmondom a szemébe, még ha meg is sértődik: a maga önzése a hízelgésekből meg a dicsérgetésekből nőtt ki... Igen, igen... A hízelgésekből meg a dicsérgetésekből...Hosszú évek hízelgéseiből... Borisz Davidovics így, Borisz Davidovics úgy. Kérem, Borisz Davidovics, parancsoljon, Borisz Davidovics,
szolgálatára, Borisz Davidovics... Aztán most itt van. Így kerekedett felül magában az önzés. És már erősebb, mint a kötelességtudat.
Felveszi az üveget, és vizet tölt Novszkij szájába.
FEGYUKIN Hogy egy kicsit felfrissüljön, Borisz Davidovics... íííígy ni... még egy kicsit... ííígy ni, na látja, most már ismét minden rendben van... A nép azt mondja, példának okáért: „Hideg víz – tiszta ész..."
Felemeli Novszkijt, mint egy beteg gyereket. A foglár segít neki, a falhoz támasztják, leültetik. Fegyukin jelt ad a foglárnak, hogy távozzon. A tömlöc kizárásának és bezárásának zaja. Ajtónyikorgás.
FEGYUKIN Nos én, Borisz Davidovics, előkészítettem valamit a maga számára. (Elővesz egy papírt a belső zsebéből) Tessék parancsolni, azt hiszem, ezzel egész elégedett lesz, Borisz Davidovics... Minden úgy van, ahogy kívánta... Nem szerepel a kémkedés az angoloknak, tehát nincs semmiféle hazaárulás... Ezen a ponton, példának okáért, teljes mértékben egyetértek magával... Ez, látja, nagyon is érthető számomra... Íme, ez itt most tisztára civil ügy. Semmi kémkedés, semmi árulás. (Olvassa) Paresziján nyilatkozata... na, hol is van: „Az
ezerötszáz kanadai dollárt", mint látja, jelentéktelen összeg, „első alkalommal bizonyos Pareszijántól vettem át" stb., stb., „amihez az illető Berlinen keresztül jutott hozzá. Ez volt a jutalék, amit bizonyos üzleti közvetítésekért kaptam, külföldi, elsősorban kanadai és amerikai cégek irányába". Na kérem. Nincs ebben semmi szörnyűség, példának okáért... Egyszerűen szólva tehát
csupán valamiféle baráti szolgálatról van szó. Ez példának okáért, Borisz Davidovics, nem vethet semmiféle árnyékot a maga életrajzára, példának okáért... Gondolom, ezzel nyilván meg van elégedve... Tessék? Beszéljen, az istenért, Borisz Davidovics... Fejezzük be már végre ezt az egészet... Látja,
ahogy mondani szokták, egyszerű, mint a paszuly: Paresziján emlékeztetni fogja minden részletre, amelyeket maga érthető módon elfelejtett... Hiszen ennek már öt-hat éve... Maga meg, tanult ember lévén, időközben más dolgokat is csinált, ezt meg úgy elfelejtette, mintha soha meg se történt volna... Nem így van? Az ember, lássa, szívesen elfelejt bizonyos dolgokat. Vagy egyszerűen csak kihullanak az emlékezetéből... No de szerencsére itt van Paresziján... (Feláll, megdöngeti a tömlöcajtót. Behozzák Pareszijánt)
Paresziján ötvenes éveit taposó férfi, egy kicsit ittas.
PARESZIJÁN (meghajol) Szolgálatára, vizsgálóbíró polgártárs.
FEGYUKIN Borisz Davidovics látni kívánta önt.
PARESZIJÁN (zavartan) Értem, vizsgálóbíró polgártárs...
FEGYUKIN (gorombán) Te tökkelütött! Üdvözöld, mint régi barátot.
PARESZIJÁN (észbe kap, és Novszkijhoz fordul) Á, maga az, Borisz Davidovics! Bocsánat, nem is vettem észre magát az ellenfény miatt...
Hozzálép, kezet nyújt neki. Csak ekkor veszi észre, hogy Novszkij kényszerzubbonyban van.
PARESZIJÁN Ó, maga semmit sem változott az elmúlt öt évben... Becsületszavamra, Borisz Davidovics... Jó, egy kicsit talán lefogyott, csak egy egészen kicsit, alig észrevehetően, itt (Megszorítja a saját állkapcsát), arcban, de egyébként semmi... Ugyanaz a régi Borisz Davidovics, akivel együtt dolgoztunk Novoszibirszkben... Ajaj, azok voltak a szép idők, Borisz Davidovics... Emlékszik Valerija Ivanovnára? Igazi szépasszony volt. Micsoda szeme volt annak a nőnek, micsoda szeme...
FEGYUKIN Ez, példának okáért, most egyáltalán nem fontos.
PARESZIJÁN (megrezdül) Értem, vizsgálóbíró polgártárs... (Novszkijhoz) Igen, igen. A régi, szép idők... Ami pedig azt a pénzt illeti, látja, Borisz Davidovics... én... én mindent beismertem... És azt hiszem, tisztelt Borisz Davidovics...
Elhallgat.
FEGYUKIN Paresziján!
PARESZIJÁN Tisztelt Borisz Davidovics, arra kérem magát... Én...
Sírni kezd, részegen, őszintén, megtörten. Fegyukin hozzálép, és teljes erőből megrázza.
FEGYUKIN Féreg, féreg! (Ordít) Őrség! A kutyaólba! Vigyék a kutyaólba!... És ezt a másikat is! A kutyaólba!



TIZENHATODIK JELENET
Századvégi zsidó ház. Az ágyon David Abramovics katona ül félmeztelenül. Mellette fiatal lány; halolajba mártogatott libatollal kenegeti a hátát. A katona hátán korbácsütés nyomai. A lány apja, szakállas, öreg zsidó, a közelükben üldögél, és a Talmudot olvassa. Az anya, egy vaskos, parókás zsidó asszony, kalácsot
dagaszt.
LÁNY Férgek! Férgek!
DAVID ABRAMOVICS „A világot az ártatlan gyerekek lélegzete tartja fönn..." Ner tamid.
APA (hallotta) „Az őszinte bűnbánat értékesebb, mint az önkorbácsolás", mondja a Berahot.
LÁNY (elszörnyedve a sebek látványától) Férgek! Férgek!
DAVID ABRAMOVICS (feláll) Kegyelmezzen nektek Jahve!
Felveszi az ingét. A lány felsegíti rá a kabátot.
ANYA Muszáj mennie, Herr Abramovics?
DAVID ABRAMOVICS Jahve irgalmazzon nektek. (Meghajol mindenki előtt)
ANYA Hanna, kísérd ki...
A lány magára terít egy kendőt.
Az ajtó előtt.
DAVID ABRAMOVICS (suttogva) Visszajövök, esküszöm mindenre a világon... Visszajövök, hacsak el nem esek.
Megölelik egymást, kapkodva, sután.
LÁNY Oltalmazzon a nagy Jahve... Várlak!



TIZENHETEDIK JELENET
A foglár megrázza Novszkijt, aki a vizsgálóbíró irodájában hever a padlón.
FOGLÁR Fölállni, te féreg!
Novszkij feláll, megroggyan.
FEGYUKIN Nos, hogy vagyunk, Borisz Davidovics?
Novszkij hallgat.
FEGYUKIN Látja, példának okáért, maga csak bajt hoz a saját fejére...
Fegyukin kolbászt, kenyeret meg egy üveg savanyú uborkát vesz elő a fiókból. Újságpapírt terít az asztalra. Eszik. Egész idő alatt eszik. Komótosan, parasztosan, borotvával szeli a kenyeret. Vodkával öntözi. Teli szájjal beszél.
FEGYUKIN Pedig Iszak Iszaijevics, látja, mindent beismert... mindent...
NOVSZKIJ Őt nem akarom belekeverni... Már mondtam: ami az én részemet illeti, rendben, mindenbe beleegyezem. Mindenbe. Iszak Iszaijevicset azonban nem keverhetem bele.
FEGYUKIN (teli szájjal) Nézze meg! (Az asztal fölött átnyújt egy iratcsomót) Nézze meg, Iszak Iszaijevics mindent beismert. Itt áll feketén-fehéren. Auf schwarz. Így mondják, nem? Fekete-fehéren. Tessék. Nézze csak meg! Ott van szépen az aláírás: Iszak Rabinovics. Olvassa el, olvassa csak!
Novszkij a kezében tartja a papírlapokat. Habozik.
FEGYUKIN Az ördögbe, olvassa, ha mondom! Hangosan, hogy én is halljam.
NOVSZKIJ „Én, alulírott I. I. Rabinovics professzor, született..."
FEGYUKIN (teli szájjal) Ezt átugorhatja. A hetedik oldalon kezdje.
Novszkij lapoz.
NOVSZKIJ „... a régi pavlográdi napokban egyfajta szellemi vezetője voltam Borisz Davidovics Novszkijnak... És felfedeztem, amire ma is nagyon büszke vagyok, mint tudós és szakember felfedeztem kétségtelen műszaki tehetségét, és beavattam a robbanóanyagok készítésének titkaiba." (Megtorpan)
FEGYUKIN Olvassa csak!
NOVSZKIJ Többrendbeli szerepem volt Novszkij rendszertelen, ám briliáns eredményeket felmutató stúdiumaiban... Elsősorban tanácsokkal és szakirodalommal
láttam el, emellett nemegyszer közbenjártam érte, bevetve akkori tekintélyem, valamint magas kauciókat fizettem a prokurátoroknak, ezzel is jótállván a fiatal Borisz Davidovicsért. Be kell ismernem, hogy amikor abban az időben pokoli robbanások rázták meg Pétervárt, nem véletlenül gondoltam
arra, hogy ezek mögött nem más rejlik, mint Borisz Davidovics. Ezek a rettenetes és rejtélyes, meglepetésszerű robbanások nagy mészárlást vittek végbe, és Novszkij pecsétjét hordozták magukon, ahogy a kéziraton is ott a mester kézjegye..."
FEGYUKIN Látja, csupa dicséret. Folytassa!
Novszkij gyorsan átlapozza a gépiratot, megnézi az utolsó oldalakat.
FEGYUKIN Csak tessék... Nincs itt semmiféle titok. De mire ez a nagy türelmetlenség?
NOVSZKIJ Miért keverte bele ebbe ezt a szerencsétlen öregembert? Miért? Miért? Miért?
FEGYUKIN (teli szájjal) Jaj, Borisz Davidovics, csak nem gondolja, hogy, példának okáért, megkínoztunk egy öregembert... Ajaj... a maga bizalmatlansága sértő... Igen, igen, sértő! No de, lássa, én, példának okáért, toleráns vagyok...
Hát nem odaadtam magának a vádiratot? Odaadtam... És?
NOVSZKIJ Én Rabinovicsot nem keverhetem bele ebbe... Nem tehetem meg. Ez erősebb nálam. Nem tehetem, nem tehetem, nem tehetem... És az ördögbe is, hogyan, akarom mondani, milyen módszerrel bírták rá hazugságra ezt a
tisztességes embert...
FEGYUKIN Jaj, Borisz Davidovics, fölöslegesek ezek a nagy szavak... Hazugságra, még hogy hazugságra... Maga azt hiszi, hogy az igazságot éles határ választja el a hazugságtól? Hogy az igazság fehér, a hazugság meg fekete?... Ugyan már, kérem szépen... Az öreg egyszerűen visszaemlékezett bizonyos eseményekre... Ez minden.
NOVSZKIJ Mintha az apám lett volna...
FEGYUKIN (teli szájjal legyint) Tudjuk, Borisz Davidovics... A régi mese az eszményített apáról vagy arról, hogy egy fiatalemberben felfedezzük saját vonásainkat, ráismerünk titkos ábrándjainkra... Ez, példának okáért, teljesen természetes. És teljesen emberi, természetesen.
NOVSZKIJMindennek ellenére, vizsgálóbíró polgártárs, én a vádiratnak ezt a részét nem írhatom alá. Ez felülmúlja képességeimet.
FEGYUKIN De hát maga ezzel, Borisz Davidovics, meghazudtolja a szellemi atyját! Igen, igen, közönségesen meghazudtolja. Ő azt állítja, amint látja, a saját kezű aláírásával erősítette meg, hogy magával együtt robbanószert készített...
Ez, ugyebár, példának okáért, igaz. És maga most őt szépen meghazudtolja.
NOVSZKIJ Némi igazság van a dologban, de...
FEGYUKIN Na lássa...
NOVSZKIJ De fönnáll bizonyos időbeli eltolódás... Én fiatal egyetemi hallgató koromban kölcsönöztem tőle könyveket a robbanószerekről, itt meg...
FEGYUKIN (a kenyeret és a kolbászt beletekeri az újságpapírba, becsukja az uborkásüveget, letakarítja a morzsákat az asztalról. Hirtelen hangnemet vált) A szabotőrsejt
tárgyalása egy hét múlva esedékes... Nincs több időnk játszadozni! Ez az utolsó, amit még megtehetek magáért. (Fölvesz egy dossziét az asztalról, és a sarokban álló vaskályhához viszi) Nézze, ezt a dossziét szépen elégetjük.
Nincs többé se kémkedés, se kanadai dollárok, se semmi... Tessék... (Papírlapokat dob a kályhába) Tessék, ezt is elégethetjük. (Papírlapokat dob a kályhába) Csak az összeesküvő csoport maradt, mely alá akarta ásni a rendszert.
És robbanószert készített szabotázs céljából... Ebben legalábbis nincs semmi tisztességtelen, példának okáért. Na, és most egyedül hagyom magát itten... Üljön le szépen a helyemre, melegedjen fel. És tanulja meg fejből ezt a szerepet... Ez az utolsó feltételem, az utolsó engedményem...
Bezárja a fiókot, kimegy.
FEGYUKIN (az ajtóból) Az esetleges helyesírási hibákat, példának okáért, szabadon javítsa ki... És ha talál valami logikátlanságot... És természetesen azt a dolgot a trinitrotoulollal meg egyéb műszaki adatokat. De hisz maga, Borisz Davidovics, az istenért, hisz maga műszaki zseni! Látja, ezt állítja Rabinovics
is... Műszaki zseni... Őérte meg semmit se aggódjon... Ő ezzel a nyilatkozatával szépen megmentette a lányát, aki, köztünk szólva... tudja, mire gondolok... Emellett kémkedett is... Egészségére! És minden jót!
Távozik. A foglár a sarokban marad. Novszkij leül az asztalhoz, és elkezd gépelni, kezdetben lassan, aztán egyre gyorsabban, mintegy lázban égve.




TIZENNYOLCADIK JELENET
Lágerbarakk belseje. A felső priccseken tucatnyi bűnöző heverészik. Az egyik előkotort a vékony szalmazsák alól egy kézzel barkácsolt kést, és a priccs fémvázán élesíti. A kés fenésének egyhangú, ütemes zaja az egész jelenet alatt hallatszik. Négy bűnöző ül kettesével két szomszédos priccsen, és kártyáznak. A kártyalapok a priccseket összekötő deszkán csattannak. A félmeztelen Szegidulin, akinek a csupasz mellkasára egy onanizáló majom van tetoválva, vérben forgó szemmel nézi Korsunidzét, akinek a mellén egy tetovált sas látszik. A bűnözők a vaskályha közelében ülnek. Nemcsak a mellük van tele obszcén tetoválásokkal, hanem a hátuk is, a karjuk, a kezük. Az alsó priccseken a politikai foglyok hevernek. Egy fiatal rab agonizál, és az anyját szólongatja, hol suttogva, hol lázálmában kiáltozva. Sznaszerev, dr. Taube és
Kaurin suttognak egymás közt. Odakint hóvihar van, az ablak csupa hó. Tébolyultan süvölt a szél, csapkod, és az
ablak még átlátszó részeit is vastagon betemeti hóval.

DR. TAUBE (a hófúvást hallgatja) Három évvel ezelőtt skorbuttal kezeltem... Kihullottak a fogai.
SZNASZEREV Rozsdamentes acélból volt a műfogsora... Alig ismertem rá.
KAURINI (miután elül a szélroham) Ezek a férgek nem azért hagytak bennünket itthon, mert hóvihar van, hanem a szökevények miatt.
KRUMINS (az egyik kibicelő bűnöző, a politikaiak felé hajolva) Kuss!


Egy pillanatra csönd áll be, és hallani, ahogy Szegidulin odacsapja a kártyáját a deszkára. A többi kártyalapot hatalmas, szőrös tenyerébe rejti. A bűnöző, aki a kést feni, egy pillanatra szintén megtorpan, majd folytatja a műveletet.
KAURINI (csendesebben folytatja) Mielőtt itt találkoztunk volna, akkor láttam utoljára, amikor Londonba készült... Akkor már csak a tagja volt valami delegációnak... Abban az időben, amikor letartóztatták, a posta- és közlekedésügyi népbiztosság elnökségében dolgozott. Kazahsztánban.
KRUMINS (lehajol) Kuss, ha mondom!... (Szegidulinnak, aki eltakarja a lapjait) Ezek itt lent pártértekezletet tartanak...
SZEGIDULJIN (Kruminsnak) Kuss! Csalavdo! Krumins egy pillanatra elhallgat.
GADJASVILI (a kést fenő bűnöző Kruminsnak) Csindalo? Na?
SZEGIDULJIN Hagyjad őket... Látod, hogy gyászbeszédet tartanak... (Lehajol) Majd ha a hó elolvad, megtaláljátok... Az acélfogairól rá fogtok ismerni...
A bűnözők röhögnek.
KORSUNIDZE (SAS) Hagyjad már őket, Majom, játssz inkább! (Lehajol) Ti pedig ott lenn, énekeljétek el neki az Internacionálét, aztán kuss!
A bűnözők röhögnek.
KORSUNIDZE (az övéinek) Marav dzsuven, marav dzsuven!
A bűnözők a politikaiakra néznek, és fetrengenek a röhögéstől. Aztán ismét elcsendesednek. A kártyáikat bámulják csöndes áhítattal.
KAURINI Az államügyész a per során igyekezett őt nem bemocskolni...
SZNASZEREVMi több, „igazi forradalmárnak" nevezte... Erkölcsi devianciáira pedig „tudományos magyarázatot" talált...
KAURINI Dialektikusat.
SZNASZEREV ... gyakori nyugati tartózkodásainak káros hatását emlegette!
KAURINI Mielőtt idekerült volna, Turgajban volt... az isten háta mögött.
DR. TAUBE Azon a télen a nővére engedélyt kapott, hogy meglátogassa... Novszkij vesefájdalmakra panaszkodott. Akkor már megvolt a rozsdamentes acélból készült fogsora...
GADJASVILI Kuss, koszemari! Kuss! (A fölső priccs felé) Csalavdo?
KORSUNIDZE (SAS) Majpalal, majpalal!
GADJASVILI Mondjad csak.
Folytatják a kártyázást és a kibicelést.
DR. TAUBE (leeresztett hangon) Férgek... Szóval Novszkij visszautasítja a nővérét, aki engedélyért akart folyamodni, hogy a bátyját helyezzék át Moszkvába.
SZNASZEREV Nem akart a világ szemébe nézni.
KAURINI Én megértem őt. Teljes mértékben.
SZNASZEREV A folyosón találkoztam vele, mindjárt a per után. Azt mondtam neki: „Borisz Davidovics, félek, hogy magának elment az esze... A beszédével mindannyiunkat eltemet." Furcsa arckifejezéssel nézett rám, ami egy mosoly
árnyékára hasonlított. „Ismernie kellene a zsidó temetési szokásokat", válaszolta. „Mielőtt kivinnék a halottat a zsinagógából a temetőbe, Jahve egyik szolgája a megboldogult fölébe hajol..."
GADJASVILI (lehajol. Hanyagul) Kuss, komisszárok! Kuss!
SZNASZEREV (kissé halkabban) „... a megboldogult fölébe hajol, a nevén szólítja, és hangosan azt mondja neki: Tudd, hogy halott vagy!" – Aztán egy pillanatra elhallgatott, majd elgondolkodva hozzáfűzte: „Kitűnő szokás."
DR. TAUBE Úgy gondolta, hogy kora hajnalban fogják kivégezni, mivel a letartóztatása is kora hajnalban történt. Ilyenkor megkövült, és üveges szemmel bámulta az ajtót, amit sohasem zárt be... Hajnali három után kezébe vette a gitárját, és teljesen érthetetlen dalokat énekelt...
GADJASVILI Kuss, doktor, ha mondom!
KORSUNIDZE (SAS) Kuss mindenkinek!Mindenkinek!... Te is,Gadjasvili!Majpala!
Mindenki elcsöndesedik.
SZEGIDULJIN (a Majom a Sasnak) De ideges lettél!
KORSUNIDZE (SAS) Barakanéngo! Levágták az ujjaidat, Majom! Bele fogsz te még nyúlni a bal kezeddel a zsebedbe... Gyerünk! (Kártyát dob) Barakanéngo!
SZEGIDULJIN (a bal kezén lévő piszkos kötésre néz) Erről majd később beszélünk, Sas! (A deszkára csapja a kártyát, és lefedi a tenyerével) Barakanéngo!
KORSUNIDZE (SAS) Ballal vagy jobbal?
SZEGIDULJIN (idegesen) Mutasd a kártyád, madár, mutasd a csőröddel!
E pillanatban dühödt kutyaugatás hallatszik, őrök árnyai szaladnak el az ablak előtt.
DR. TAUBE (az ablakhoz megy) Nem látok semmit.
SZEGIDULJIN Az anyátok! Guruvnyorok! Kuss! Kuss, komisszárok... Az a ti barimatátok már holnap reggel a bejárati kapu előtt fog lógni.
DR. TAUBE (a társainak) Nem hiszem, hogy elfogták... Túl gyorsan szaladnak...
SZEGIDULJIN Azt mondtam, hogy kuss!... Gadjasvili, csindano!
Gadjasvili egy pillanatra leáll a késfenéssel.
SZEGIDULJIN (ordít) Csindano! Csindano! (Taubének) Te meg tűnj el innét! Mars, mars, el az ablaktól!
KORSUNIDZE (Gadjasvilinek) Ne félj! Ma dara! Ma dara!
SZEGIDULJIN (Gadjasvilinek) Csindano! Megértetted, az anyád kutyaúristenit? Csindano!
Gadjasvili kést tart a kezében, habozik.
KORSUNIDZE Ma dara! Az enyém vagy. Ma dara! (Szegidulin leugrik a priccsről, és Gadjasvili felé rohan)
GADJASVILI Csindano! (Odadobja a kést Korsunidzének)
Korsunidze előremeresztett késsel Szegidulin felé lép, aki fölkapta a kártyázódeszkát. Mögéje lopakodik Gadjasvili, és hátracsavarja a karját. Hirtelen kialszik a villany. Üvültés harsan. Káromkodások. Testek zuhannak. Mindebbe őrjöngő kutyaugatás vegyül kintről.




TIZENKILENCEDIK JELENET
Táborudvar. A közelben hóval borított deszkabarakk. Az egyik oldalon magas torony vaslépcsővel. Szögesdrótok (behavazva). Az őrök a farkaskutyákkal átrohannak a színen, majd visszatérnek. Süvölt a szél. A kutyák őrjöngenek, jobbra-balra rángatják az üldözőket. A reflektor egy hatalmas kazánt világít meg. Novszkij szakállasan, kísértetiessé válva, a kazán falának dőlve áll.
ELSŐ ŐR Fogd meg!
Az őrök kiáltozni és sípolni kezdenek. A kutyák rángatják a pórázt. A második őr kibiztosítja a revolverét, és megcélozza Novszkijt, aki elkezdett mászni fölfelé a vaslétrán.
MÁSODIK ŐR Állj! Lövök! Áááááállj, az anyád!
HARMADIK ŐR Állj! Ne lőj... Már nem menekülhet...
Novszkij a kazán tetején áll, a bugyborékoló folyékony salak fölött. Lángok világítják meg az arcát. Egy őr utánamászik.
ELSŐ ŐR Állj! Mit akarsz ott?! Ááááállj! Állj, ha mondom!... Innen már nem menekülhetsz! (Ordít) Nem menekülheeeetsz!
MÁSODIK ŐR (az első őrre néz) Bele fog ugrani a forró salakba... Nem marad belőle semmi... Ááááállj! Áááááállj!
Odaérnek más őrök is a kutyáikkal, tisztek és dr. Taube.
DR. TAUBE Borisz Davidovics! Hé, Borisz Davidovics! Itt Taube doktor... Hall engem? Azonnal jöjjön le onnan, ember, jöjjön le... Novszkij egy pillanatra megtorpan, és mintha üdvözlésképp fel akarná emelni a kezét. És ekkor hirtelen beleugrik a kazán tetejéről a vulkán torkába. A kutyák őrjöngve
ugatnak... Aztán felüvölt a tábori sziréna is, minden fény felgyullad, a reflektorok a szögesdróton és a lágerlakókon pásztáznak. Megérkezik a Gulag vezetője, sisakot tesz a fejére.
ELSŐ ŐR (raportba áll, erősen fogja a megvadult farkaskutyát) Beleugrott a forró salakba... eltűnt... csak egy füstgomoly maradt utána. (A kutyának) Nyugszik, nyugszik!
LÁGERVEZETŐ (ordít) Névsorolvasás! Létszámellenőrzés!... Létszámellenőrzés! (Ordítva körberohan) Sorba állni, kurafiak! Mind!


Hirtelen elalszik minden fény, kihunynak a reflektorok. Csak a hatalmas kazán fémfala mögül lobban föl egy vörös lángnyelv, lobog, mintha vulkán törne ki.
Vasfüggöny



HAMIS EPILÓGUS
Miután befejeződött az előadás, két rikkancs beszalad a nézőtérre (nem a színpadról), és kiáltoznak:
– „Times"! „Times"! A legújabb kiadás!
– Vegyenek „Times"-ot!
– Novszkijt látták Moszkvában... Vegyenek „Times"-ot!
1956. október 26-i keltezésű (londoni) „Times". A magyarországi eseményekről szóló hírek között, az első oldalon keretes cikk olvasható: B. D. Novszkijt látták Moszkvában
(Reuter) Az általában jól informált moszkvai diplomata körökből jutott el hozzánk az információ, hogy B. D. Novszkijt, a valaha jól ismert szovjet forradalmárt és diplomatát a napokban látták a Kreml környékén. A szemtanúk az acél fogsoráról ismerték fel. Mister Novszkijt 1930 végén egy koncepciós perben halálra ítélték. Büntetését az angol trade-unionok nyomására hosszú
évekig tartó rabságra és száműzetésre változtatták. Ettől kezdve nyoma veszett. Öt nappal ezelőtt azonban egy diplomata (aki meg kívánja őrizni névtelenségét) megpillantotta őt a Kreml mellett. Letartóztatása előtt Mr. Novszkij számos jelentős párt- és politikai funkciót töltött be, többek között diplomata
volt Afganisztánban és Finnországban. Intellektualizmusa miatt „bolsevik Hamlet"-nek nevezték. Az említett diplomata szerint Mr. Novszkij, noha megöregedett, igen élénknek látszott. A galambokat etette, a tenyerén nyújtotta nekik a kenyeret.
(A közönség újságot vesz mai áron.)
I LEONI MECCANICI
A zenicai enthuziaszták – Marušic´ és Martinovic´ – és Georgijevszki, a rendező ajánlatára, hogy készítsem el saját prózaszövegem, a Borisz Davidovics síremléke drámai változatát, ösztönösen és teljesen naivan, voltaképpen tapasztalatlanul reagáltam (mert csak a mindenfajta elméleti megismerésen kívül eső tapasztalat az egyedül elfogadható irodalmi és gyakorlati tapasztalat): elfogadtam az ajánlatot. Úgy gondoltam tudniillik, miként ők is úgy vélték, hogy ez a prózaszöveg, ez a „hét fejezet egy közös történetből", nagyobb erőfeszítés nélkül drámai szöveggé alakítható, azaz a drámai szituációkat közvetlenül át lehet tenni drámai dialógusokba, drámai formába. Kezdeti előfeltevéseink szerint ez többé-kevésbé hű másolást, avagy meghatározott prózai (elbeszélői) egységek kollázsát jelentette volna; ezeknek az egységeknek a Borisz Davidovics síremléke című könyvben, elsősorban a címadó történetben megvolt a saját drámai tenziójuk. (Ez az eljárás közel áll ahhoz – hacsak nem ugyanolyan –, amit Ljubiša Ristic´ alkalmazott, amikor A-moll mise címmel színre vitte a könyvet.) Azonban ez az előfeltevés, legalábbis az én esetemben, azt hiszem, tévesnek bizonyult, az eljárás pedig – a dráma szövegének szintjén – nem volt megfelelő. A kulminációs pontot, a drámai csomópontot saját szövegemnek (a B. D. síremléke című történetben) azon részében fedeztem fel, ahol két elv, két karakter, két világnézet, két élet-, halál-, lét- és lényegszemlélet, két erkölcs, két finalitás konfrontálódik: B. D. Novszkij, a forradalmár és Fegyukin, a vizsgálóbíró direkt, szemtől szembeni összeütközésében. Azonban ez a szöveg a történetben szuggesztív (ezt nem értékelésképp mondom, az eljárásról beszélek), tehát metaforikus eszközökkel él, egyfajta megkövült, összesűrűsödött képet, képek sorát adja; ott, ahol a „drámai" szüzsében kulminált a konfliktus, azon a ponton, ahol az erők metszik egymást, egyszeriben megszűnt a dialógus minden lehetősége, minden metaforává nőtte ki magát, görcsbe rándult, félárnyékká, vibráló fénnyé változott, füstköddé, lihegéssé, melyben már csak az írógép mechanikus zaja hallatszik olykor, és ahol a teljesen ellentétes felfogású „géporoszlánok" már nem emberien küzdenek, nem emberi eszközökkel és emberi akarattal, hanem már csak saját eszméik lendületbe jött mechanizmusának erejével, és ahol emberi szavaknak és egészséges, normális emberi reakcióknak már nincs helyük. A történetben ezen a ponton nincsenek szavak, nincs dialógus, márpedig a drámai konfliktus szempontjából ez lenne a legfontosabb. Itt „két ember küzd hosszú éjszakákon át a beismerő vallomás nehéz szövegével, el-elfulladva, elgyötörten, a sűrű cigarettafüstben a papírlapok fölé hajolva, mindegyikük megpróbálja belevinni szenvedélyeinek, meggyőződéseinek egy részét, azt, hogy egy magasabb szempontból milyennek látja a dolgokat". És itt teljes fényben megmutatkoztak a prózaszöveg drámaszöveggé való mechanikus átalakításának, átömlesztésének, átfabrikálásának lehetőségeiről alkotott előfeltevéseim hibái, a prózaszöveg itt ellenállást mutatott, közegellenállást, s a mechanisztikus koncepció szétesett darabokra: szóval mindent újra kellett kezdeni. Megírni egy drámát „az azonos című könyv motívumai alapján". A metaforát megszemélyesítéssé változtatni, emberi hangot adni a (ketreceikből) egymásra fenekedő „géporoszlánoknak", anélkül, hogy metonimikus és metaforikus testük és oroszlánerejű automatizmusuk, mely a maga fékezhetetlen mechanikus lendületével mozgatja őket, megsemmisülne. Ha minden erőfeszítés (utilitárius célján túlmutató) megismeréshez vezet, akkor ez az erőfeszítés számomra új tapasztalatot hozott: hogy a prózai és drámai anyag alapvetően különbözik egymástól, és nem vág egybe, más szóval szövetük, anyaguk fajsúlya másmilyen, és teljesen más törvényeknek engedelmeskedik.








Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Danilo Kiš


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.