Vers, próza / Családária

Demény Péter
Családária

[2022. május]

 


 

 

„Hiába ír verseket, sose lesz költő, mert

nem mer álmodni. Lehetek kegyetlen?

Mert nem tud szeretni.”

(Egy lány szavai, Weöres Sándor idézi őket)

 

1.

Ültem a gőzben, és arra gondoltam,

a pórusaimban most bizonyára a

szeretet áramol. Hosszan be- és

kilélegeztem, közben vártam, hátha

véget ér. Öcsém kinyitotta

az ajtót, és kiléptünk a fürdő

kövére, ő még belevetette magát

a cseberbe. A só felkavart, meg-

bolygatott, helyemre tett.

 

2.

Kétszer fordultunk, öcsém először

Makfalván felejtette a táskáját, nem lett

volna papucsa, törülközője. Egy pofa az

orrunk előtt rohant át a talicskájával, egy

másik behajtott a tilosba. „Mégis itthon vagyok”,

mondta öcsém öt év Anglia után. Vezetett

éppen, nem látszott rajta a honvágy kielégülése,

betette hármasba. Mentünk vissza, hátha most

már nem felejtettünk el semmit.

 

3.

Egymás alá írt mondatokból remélek verset, ahogy

egymás alá élt tapasztalatokból remélek 

szeretetet. Vagy mellé, nem tudom. Vagy már

nem is remélek. Mindenesetre édesapám

elsántikált a könyvemig, megmutatta a

fényképeket, amit két házasságából, három

gyermekéről őriz. Az én könyvemben

tartja őket, és engem még mindig

emészt a honvágy.

 

4.

Az udvari hintaszéken fényképezkedtünk, egészen

családnak nézünk ki abból a szögből, csak

anyám hiányzik. Állókép, szemből – ilyen

könnyedén le lehet írni valamit, aminek

soha nincs vége. 

 

5.

Ennyi épp elég mindenkiből, mondtam

öcsémnek, amikor felajánlotta, hogy

aludjam ott. Későn jöttem rá, hogy

mit is mondtam, bár szelíden. De hát

a mézbe mártott kés is gyilkol, mindenki

tudja. Élek ölelnek, mégis élek. Gyenge

szójáték, nem is igaz.

 


Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

Demény Péter


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.