Vers, próza / Cuki

William T. Vollman
Cuki


Jimmynek úgy állt, mint a vitorlarúd, egy épületnek dőlve ezen kérődzött, és a kurvákat figyelte. Látott egyet, akit korábban már megkefélt; milyen rég volt, mondta magának, mi is volt a neve? Emlékszem, hogy a zsaru Chrissynek szólította, amikor magához húzta, de valami más néven futott, a pokolba is, nem tökmindegy, errefelé a nevek majdnem olyan gyorsan változnak, mint az emberek. Látott egy kövér, öreg kurvát, aki két kocsi között állt, és valahányszor egy autó lelassított, vagy bármi módon jelezte, hogy parkolni készül, csípőre tett kézzel, mosolyogva kisétált az útra. Jimmy kábé félóráig figyelte. Valahogy tetszik neki ez a nő, döntötte el magában. Pár percenként leszegte a fejét, és egy parkoló kocsi oldalsó tükrében ellenőrizte a sminkjét, majd szirupként szétkente arcának zsíros palacsintáján, és Jimmy szinte szeretetet érzett iránta, amiért ilyen reménytelenül szerencsétlen. A nő végül úgy döntött, hogy átköltözik egy másik sarokra, Jimmy felé fordult, és ő azt mondta neki, ühm, hogysmint, erre a nő, kösz megvagyok, randizni akarsz, jóhogy, felelte Jimmy, mire a nő, azt hittem, a buszra vársz vagy ilyesmi, és Jimmy azt mondta, ja, olyan gyönyörű voltál, csak álltam és figyeltelek.


– Mennyit szánsz rám? – kérdezte a kurva gyakorlatiasan.
– Húsz dollárt adok, ha felviszel a lakásodra, és elmesélsz pár szomorú történetet, aztán később megveszem a bugyit, ami rajtad van, pont a feleségem mérete vagy, épp olyat keres, mint a tiéd, persze, nem mintha láttam volna, de tuti, hogy jó ízlésed van, a nejem biztos nagyon fog örülni neki.
– Engem Cukinak hívnak – mondta a nő. – Hát téged?
– Jimmy vagyok.
– Szóval, Jimmy, ideadnád a húszast most rögtön, úgy áll a dolog, hogy tartozom egy fickónak némi pénzzel.
– Nesze – mondta Jimmy, és azt gondolta magában, na, erről ennyit.


De a nő visszajött, rámosolygott és azt mondta, látod, megbízhatsz bennem, frankó vagyok.
– Persze – felelte Jimmy. Nem igazán akart többet mondani neki az utcán. Túl sok ember volt körülöttük.
– Na figyelj, Jimmy – mondta Cuki –, nem akarok belegázolni az érzéseidbe vagy bármi, de neked is el kell mondanom, amit minden korosabb úriembernek el szoktam: az én időm értékes, úgyhogy ha nem tudod felállítani, nem fogok a végtelenségig várni, érted, miről dumálok?
– Az már nekem nem megy – mondta Jimmy. – Nem akarok mást, csak szomorú történeteket.


Elindultak a Turk Street felé, Cuki befordult egy sikátorba, és belekukkantott egy parkolóóra mögé rejtett papírzacskóba, hogy megnézze, ott van-e még a vésztartaléka, de nem volt ott, mire Cuki azt mondta, bassza meg, aztán Jimmy is azt mondta, hogy bassza meg, mert meglátta a feléjük tartó fekete-fehér kocsit. A zsaru egy darabig Cukival beszélt, Cuki harsány és komoly volt, utána a zsaru Jimmyt intette magához.


Jimmy úgy tett, mintha nem látná.
– Mi lesz már, gyere! – mondta Cuki. – Veled akar beszélni.
– Már ott is vagyok – felelte Jimmy. Jámbor megdöbbenéssel a szemében ballagott oda a fekete-fehér kocsihoz.
– Te meg ki vagy, haver? – kérdezte a zsaru, és a kezére támaszkodva grimaszolt.
– Jimmy.
– Honnan?
– Innen a környékről.
A zsaru hosszan nézett a szemébe. – Húzzál vissza a járdára! – mondta utálkozva.


Cuki egyre csak nevetett. – Tudod, mit mondott nekem? Azt mondta, hát, hallottam már a szólást, hogy valakit elrabolni az anyja szoknyája mellől, de a palid láttán, Cuki, inkább sírrablás jut az eszembe!


– Hát tényleg síri komoly vagyok – mondta Jimmy (a végsőkig megőrizve humorát) –, mondhatnám, hullakomoly.
– Biztos vagy benne, hogy fel tudod még állítani? – kérdezte Cuki aggodalmasan. – Úgy festesz, mint aki kemény időket élt át.
Cuki és Jimmy elsétáltak a Tony hotelig, addig álldogáltak a rácson kívül, mígnem kijött egy pattanásos arcú szőke, ekkor Jimmy megrázta egy kicsit a rácsot, a nő kinyitotta az ajtót, és azt mondta, hé, nincs valamelyikötöknek egy tízcentese telefonálni, jé, szia, Cuki, aztán Cuki megnyomta a belső ajtó berregőjét, kattanás hallatszott, mire betolta az ajtót, és máris a világhírű Tony hotel halljában voltak, ahol Lonnie és Mason ült karba tett kézzel az asztal mögött, és más férfiak álltak az ütött-kopott lépcsőn az eseményeket figyelve, és Lonnie azt mondta, három dollár a belépő, mire Jimmy, örömmel, Lonnie, és kihalászott három egydollárost a tárcájából, köszönöm, tesó, mondta Lonnie, és Jimmy megkérdezte, mennyibe kerülne itt egy hét, erre Lonnie röhögött, és így szólt, nálunk csak óradíj van, és Jimmy azt mondta, ugyan már, mire Lonnie, na jó, ha Cukival vagy, biztos oké lehetsz, heti hatvanötért maradhatsz, erre Jimmy, rendben, Lonnie, kiveszek ezer szobát szobalánnyal, namármost hol van az úszómedence, és hány aranyhal fickándozik benne, és Lonnie röhögött ha-ha-ha, és az összes férfi röhögött a lépcsőn, és Cuki azt mondta, gyere már, Jimmy, nekünk dolgunk van, Lonnie felmutatta az ezüst szabadság-tízcentesét és az indiánfejes egycentesét, mire Jimmy adott Lonnie-nak egy kanadai kétdolláros bankót, és egyfolytában nevetgélve, ritka érmékről beszélgettek, azon igyekezve, hogy ki tud nagyobb sületlenségeket mondani a régi pénzekkel kapcsolatban, és Mason és Lonnie között oda-vissza járt egy kancsó kocsisbor, Jimmyt is kínálták belőle, ám ő kacsintott, és azt mondta, amúgy köszi, srácok, de a hölgy szerint nekünk dolgunk van, majd felment a lépcsőn Cukival egy szobához, amelyen Cuki bekopogott, és egy nő kiszólt, hogy el vagyunk foglalva, így Jimmy és Cuki háromszor végigsétáltak fel-alá a folyosón, és Cuki újra kopogtatott, de nem jött válasz, mire így szólt, nahát, amikor kijövünk, valaki várni fog, és öt dollárt kell adnod neki a szobáért, és Jimmynek ez nem nagyon tetszett, de mit tehetett volna, tehát Cuki elfordította az ajtógombot, és ím, beléptek.


A szokásos szoba volt franciaággyal, Playboy-halmokkal, régi lemezekkel és füstölőszaggal, boksz-zsákkal az ágy felett, Farah Fawcett kitűzött képével, hűtőszekrénnyel, és több tucat bőrjakóval, melyek a falakon lógva várták a gyors átalakulást készpénzzé további alkímiai átalakulások érdekében, melyek eredménye az adott pillanatban is hallható volt odakintről egy járdához csapott palack csörömpölésében.


Ha bárki kopog az ajtón, ne felelj neki, mondta Cuki a fürdőszobába menet. Becsukta az ajtót, és nagyon sokáig nagyon csendben volt odabenn, közben a tévében azt mondták, hogy a pápa óvatos volt, amikor Bolívia erőfeszítéseit dicsérte a virágzó drogkereskedelem megfékezésére, egy busz ment el hangosan odakint, és Cuki csendben volt a fürdőben, betonkeményet szart vagy alighanem belőtte magát, amit Jimmy félig-meddig már akkor gyanított, amikor először meglátta, mert hosszú ujjú kardigánt és nadrágot viselt, mintha a tűnyomokat akarta volna eltakarni (bár később, aznap éjjel fekete miniszoknyában látta dolgozni), és gyerekek nevettek kint a hallban.


Amikor végre kijött, Jimmy azt mondta, nos hát, Cuki, mesélj nekem pár történetet! Szomorú történeteket. Szomorú történetek kellenek, hogy vidámat csinálhassak belőlük.
– Egy csomó különbözőféle emberrel találkozol ebben a szakmában – mondta Cuki tétován és elkalandozva. Gépiesen vetkőzni kezdett. Barnán és mitesszerekkel pettyezetten lógtak a mellei. Bugyira vetkőzött, és ekkor észbe kapott, hogy Jimmy nincs rákattanva; egy pillanatig zavarodottan állt, majd azt mondta: – Hát, szeretném felpróbálni azt a szoknyát, amit a nővérem adott, ilyenfajta szarokat hordok – és elkezdte illegetni magát a férfinak, hájas pocakját rezegtette, és a cicijét rázta egyik oldalról a másikra, miközben azt mondta – jaja, egy csomó fura pali van a világon.
– Ja, az egyszer biztos – mondta Jimmy meggyőződés nélkül. Már kicipzárazta a nadrágját.


– Találkozol pszichókkal, azokkal a palikkal, akik szeretnek kikötözve meg megláncolva, meg kibilincselve lenni az ágy egyik végitől a másikig, a jóég szerelmére, kínzásról beszélek, és találkozol férfiakkal, akik ilyen hátizsákféléket hordanak magukkal, amikben mindenféle szerkezet van, hogy felszerelhessék a szaros mennyezetre. És azt szeretik, ha a bokájuknál fogva fel vannak lógatva, és megkorbácsolják őket.


– Ez már döfi – mondta Jimmy a farkával a kezében –, ez már döfi.
– Hát pedig én rendes nő vagyok, és ezér’ egy rakás pénzt vesztek, mer’ csak rám néz valaki ilyen, és már meg is mondja, hogy nem az ő fajtája vagyok. Vannak ribik, akik meg bírják csinálni; én nem bírom.
– Komolyan? – kérdezte Jimmy zihálva.
– Az első alkalommal ez a fickó azt akarta, hogy mindkét oldalra bilincseljem le a kezeit, a bokái pedig idelenn voltak megkötözve valami vastag kötélfélével, de a kötél frankón lágy is volt. Szóval annyira szorosra akarta ezt a kötélszerűséget, mint mikor veszel egy ilyen fásli izét, és körbecsavarod, érted, hogy elszorítsa a vérkeringést, szóval túl szoros volt, mondtam is neki, öregem, le fognak esni a lábaid, de hát tudod, ő fájdalomba’ utazik. Elsőre be is ijedtem. Végül megcsináltam neki. Azt szereti, ha ráköpöl, mikor ráköptem, azt akarta, hogy fogjak egy ziherejsztűt, ismered azokat a hosszú ziherejsztűket, rendesen vastagok, egy olyan volt neki, amelyik ki van hajtva egyenesre, és azt akarta tőlem, hogy húzzam hátra a bőrt a pöcsin, és ott van rajta a luk, és azt szereti, ha ledugod a ziherejsztűt a lukon a pöcse végin.


– Tényleg így volt? – nevetett Jimmy Cukira meredve és hörögve, miközben kiverte magának.
– Én aztán nem vagyok fájdalombuzi. Lassan fogtam bele, ő meg bepipult, mer’ nem csináltam elég keményen, ő pedig fájdalomba’ utazik. Veszekedni kezdett, és minden szarnak lehordott, én meg nem csípem, ha lekurváznak, nem érdekel, ki vagy, ha lekurvázol, attól bepörgök és kiosztalak. Volt már, hogy odaálltam és felképeltem embereket, szóval asszem tudta, hol van a legtöbb nő gyenge pontja, nekem meg több se kellett, úgyhogy mikor benyomtam a tűt, körbe is forgattam, és tudod, azért csináltam, hogy rohadék legyek vele, de neki tetszett – nevetett Cuki. Többféle nagyságú ziherejsztűje van, úgyhogy miután ezt megcsináltad, azt akarja tőled, hogy fogjál egy tűt, és szúrd keresztül a mellbimbóján az egyik végitől a másikig, és amint benne van, azt kívánja, hogy előre-hátra huzigáld, így ni, aztán összezárja, és mikor zárva van, azt kívánja, hogy beléakaszd az ujjadat, és olyan erősen húzzad, ahogy csak bírod. Na és ha ez nem válik be, ha nem tudsz vele vért fakajtani, akkor azt akarja, hogy vegyed a szádba és harapjad. Ez a férfi aztán tényleg piszkosul a vérbe’ utazik. És egyre jobban anyáztuk egymást, mer’ túl finom voltam. Úgy tűnt, hogy mennél több vért látott és mennél jobban bepörgetett, annál boldogabb volt.


Jimmy elélvezett a kezébe. Ez az én álmom! – üvöltötte.
– Ne olyan hangosan! – mondta Cuki. Nem szeretnénk, hogy a népek azt gondolják, bántasz engem. Nesze egy kis klópapír.
– Nem – mondta Jimmy –, ez az én álmom, amit most elmondtál nekem, mikor Glóriát a lépcsőn csapdába ejtették a legszörnyűbb dolgok, amikről valaha csak hallott, hiszen az imént meséltél nekem ezekről a szörnyűségekről, és most már tudom, hogy a két strici elkapta Glóriát, és megerőszakolták és kimetélték a pináját, és már minden oké. Ennek így kellett történnie. Ó, Cuki. Ó, Cuki, ó Cuki Cuki Cuki. Gloria már soha többé nem szakadhat el tőlem. És ez nem Peggy álma többé, mert általad most az enyém lett.


Cuki az ágyon ült, lassan csóválta a fejét és gondolkodott, miközben a tévé zenét sugárzott, és Jimmy olyan reménykedően várt, és Cuki azt mondta, Glória, és Cuki azt mondta, hmm, és Cuki azt mondta, szavamra, mindenféle emberrel találkozol ebben a szakmában!


HEGEDŰS PÉTER fordítása



Kinyomtat
        
E-mailben tovább küldi


A szerzőről:

William T. Vollman


Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.

Copyrights 2014 Látó Szépirodalmi Folyóirat.